Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Twerk, pornó, vér

2015. november 23. - Ethan Wolf

clipboard03.jpg

Badoon rákerestem a közelemben lévő csajokra (van benne olyan funkció, hogy kiírja, x méterre a közeledben van-e a keresési feltételeknek megfelelő nő) és akkor láttam meg Gyöngyit. Írtam neki, majd  beszélgetésbe elegyedtünk. Olyan kedves, kis aranyos lánynak tűnt, nem is beszélgettünk semmi különösről, mert nem néztem ki belőle, hogy nyitott lenne a merészebb témákra. Szóval a beszélgetésünk fő vezérfonala az olasz konyha volt (szegény olaszok, ha a konyhájuk szóba kerül, akkor vagy pizza, vagy a tészta ételek kerülnek terítékre).

Folytatás:

Két nap után átinvitáltam face-re, ahol több képet is láttam róla, bár nem volt rá szükség, mert olyanokat töltött fel Badoo-ra, amiken nem volt semmilyen effekt (vagy szűrő), így azt láttam, amilyen valójában. Szép csaj, 21 éves, barna szemek, fekete, középhosszú haj. Kiderült, hogy igen komolyan edz, mert olyasmi alakot szeretne, mint a fitnesz modelleknek. Mondjuk ahhoz még edzenie kell. Hobbija a twerk, amiről addig nem is hallottam. Lehet, hogy rosszul tudom, de nekem annyi jött le ebből a „sportból”, hogy ez amolyan keveréke a sportnak és a táncnak, a lényege pedig, hogy a seggüket rázzák, illetve a legtöbb mozgást a hátsójuk végzi. Nehéz elmagyarázni, érdemes youtube-on rákeresni, hogy twerk.

Gyöngyi a legtöbbet a hátsójára és a lábára edzett, amitől olyan formás volt, hogy olyat csak magazinok címlapján láthatunk. De csak a feneke és a lába, a felső részt annyira nem edzette, ez a karján látszódott, ami a lábához képest, nem volt izmos(ka). Mindegy is, facen mikor szóba került ez a twerk, meg elmagyarázta mi is az, átküldött pár képet magáról, illetve a hátsójáról. Ekkor már sejtettem, hogy ez világos üzenet is egyben. Lassan megbeszéltük a találkozót, ami először kávénak indult, majd séta lett belőle.

Én rutinosan a lakásom felé vettem az irányt, miközben beszélgettünk. Kérdés nélkül feljött, majd borozgatni kezdtünk.Természetesen, nem hagyhattam ki a twerk témát, kikérdeztem és persze kértem, hogy mutassa is be. Eleinte vonakodott, de pár pohárral később visszatértem a témához. Addigra ellazult annyira, hogy örömmel tartson nekem egy kis bemutatót. Keresett zenét a youtube-on, felcsavarta a hangerőt (szerencsére itt jó vastagok a falak), és a show kezdetét vette. A látvány...nos...Wow! Ülök a kanapén, ő meg fél méterre előttem rázza a fenekét, de olyan ritmusban, hogy azonnal beindultam tőle. Komolyan, aki még nem látott ilyet, az keressen rá youtube-on a twerk-re.

Nem sokkal később, mikor elcsattant az első csók, akkor jelezte, hogy benne lenne a folytatásban, de épp megjött neki. Én csak elsütöttem egy poént, hogy engem az se zavarna, annyira kívánom. De csak vicc volt, ezzel akartam jelezni, hogy ha majd véget ér a mikulásozás, akkor részemről lehet bármi. De a válasz, amin meglepődtem ennyi volt: „Akkor jó, mert nem tudtam, hogy állsz az ilyesmivel”.

clipboard02.jpg

Kicsit ledöbbentem, de olvastam, hogy vannak nők, akik ilyenkor is kívánják. Kerítettem pár olyan törölközőt, amiért nem kár, leterítettük alánk az ágyra és tettük, amit az ösztöneink diktáltak. Én amúgy is úgy vagyok a dolgokkal, hogy „mindent” ki kell próbálni, az élet rövid. Még plusz izgatottsági faktor is volt nálam, így még sohasem csináltam.

Hát igazság szerint, nem volt valami jó a szex vele. Nem volt meg a közös ritmus. Mozogtam egy fajta ritmusban, mire ő egy azzal majdnem ellentétes ritmust adott. Akkor váltottam arra a ritmusra (gondolván, hogy ezzel jelzi, hogy neki az az ütem a jobb), mire szinte azonnal váltott egy újabb ritmusra. De azért összehoztuk, hogy mindkettőnknek jó legyen, de nem tagadom húsz perc után én már a végét vártam, csak élvezzen el, aztán mehetek én is, és végre pihenhetek. Ez az össze-vissza ritmizálás rohadt fárasztó. De a lényeg csak a végén jött. Mikor kihúztam és lenéztem.... mindenütt vér, én is olyan voltam, és ő is kicsit, meg persze az ágy is. A dákóm vérben fürdött, mintha valami horrorfilmből mászott volna elő!

Kérdezte, hogy ott aludjon-e, de én nem akartam. Nem rajongok az ott alvásért, az olyan intim. :P Vicces ezt kimondani/leírni, de a dugás csak dugás, míg az ott alvás már azt is jelenti, hogy többről van szó, mint egy dugás. Kivéve, ha annyira ittas állapotban keveredsz egy éjszakás kalandba, mikor biztonságosabb ott aludni. Lezuhanyoztunk, kikísértem, hazamentem, kimostam az ágyneműt és aludtam. Sajnos a dolognak volt utóhatása, ugyanis kétszer is ugyanazt álmodtam a következő napokban. Rémálom volt, kefélek egy nőt, de az arcát nem látom, csak a vagináját és a csípőjét. Dolgozom rajta, majd hirtelen vér spriccel mindenhonnan! Az ágyékából, a hasából, mindenhonnan… ekkor felébredek.

Kétszer álmodtam ezt és utána egy hónapig nem randiztam senkivel. Fel kellett dolgoznom ezt az egészet. :P Mint valami poszt-traumás stressz. Annyi történt még, hogy az ominózus estét követő napon írtam neki, hogy mi a helyzet. Jól érezte magát, poénkodtunk, dumáltunk kicsit. De aztán én nem kerestem, és ő sem engem. Ezek szerint nem akart folytatást, amit annyira nem bántam, mert én úgy éreztem, hogy azok után, hogy láttam véresen a punciját, soha többé nem bírnám megdugni. Vannak dolgok, amiket egy férfinak nem szabad látnia. :P Ez is olyasmi. És vannak nők, akik elvárják a férjüktől, hogy apás szülés legyen. Szerencsétlen paliknak végig kell nézniük, ahogy kijön onnan egy baba (tudom, a világ legszebb, legtermészetesebb dolga a szülés, de ez akkor sem férfi szemnek való), aztán meg csodálkozik majd az asszony, hogy a férj soha többé nem akarja majd megdugni. Hát ilyesmi látvány után….

clipboard01.jpg

Másfél hónappal később egyszer csak írt nekem. Gondolom, ez alatt az idő alatt azért volt pár pasija, de mégiscsak büszkeséggel töltött el, hogy ő keresett meg engem. Vagy én voltam a vésztartalék, ha nagyon be van indulva és nincs kéznél más. De kit érdekel, akkor is ő keresett meg. :) Pont akkor írt rám, mikor már több, mint négy hete nem szexeltem senkivel és nagyon ki voltam éhezve. Olyannyira, hogy minden józan ész ellenére áthívtam. Gondoltam, majd ha ott lesz, kiderül, hogy képes leszek-e megint megdugni, vagy ahogy írtam, nem fog menni a véres látvány emléke miatt.

Hogy biztosan ne mondjak csődöt, egy extrém ötlettel álltam elő. A TV-n benyomtam egy két órás pornót full HD-ben. Mondom a csajnak, hogy végigkeféljük a filmet. Tetszett neki az ötlet. Azonban volt egy hátsó szándékom is a filmmel. Attól féltem, hogy a véres punci élménye miatt, nem leszek elég kemény, ha vele vagyok. Gondoltam a pornó ezen is segít. Néha ugyanabban a pózban csináltuk, mint a filmben. Persze csak a hétköznapi ember számára megvalósítható, nem akrobatikus pózokra gondolok. Állati volt, a pornó sokat dobott az élményen.Valamint meglepő módon, ezúttal nem volt az a ritmusbéli aszinkron köztünk, mint első alkalommal. Nem tudom, hogy akkor annak az volt-e az oka, hogy először voltunk együtt és egyszerűen nem tudtunk közös ritmust felvenni, vagy inkább köze lehetett ahhoz, hogy épp megvolt neki. Nem is érdekelt, az volt a fontos, hogy ez a második alkalom csodásnak bizonyult. Bár ezt a "háttérben megy a pornó" dolgot nem erőltettem egy ideig, nehogy rákapjak és fétis legyen belőle. :D

Gyöngyit aznap éjjel rendesen elintéztem, meg magamat is. Én is elmentem az alatt a két óra alatt háromszor, ő meg vagy nyolcszor. Másnap sajogtak a golyóim, de ő is csak óvatosan tudott sétálni. :P Utána egy ideig nem beszéltünk, de két héttel később felhívtam, hogy van-e kedve átjönni.

Kiderült, hogy Ő szívesen rendszeresítette volna az átjöveteleket, de egy héttel a legutóbbi összeröffenésünk után elköltözött a városból. Nem miattam :) Már régóta érett ez a terve egy másik egyetem miatt. Ha jól rémlik Fehérvárra ment. Felajánlottam, hogy ha erre jár, csörgessen meg. Azóta nem hallottam felőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr788097140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.01.22. 14:05:30

Sajnos nyámnyilák a mai kor férfijai. A középkorban csatákban annyi vér folyt hogy a harcteret vörösre festette.
Az apás szülés egyáltalán NEM arról szól hogy a vaginánál kell várni a babát, hanem hogy a szülő nő fejénél legyen a párja, segítsen neki, lélekben vele legyen, fogja a kezét. Az ott alul a szülészek, bábák dolga. Legnagyobb gyökérség amikor apuka végigvideozza totálban a szülést.

cardiobascuralis 2016.01.22. 16:21:37

Kedves látogatók!
Az esti mese első részt olvashatták.
Holnap a hasonlóan nagy igazságtartamú Piroska és a farkas fog következni.
Beszélő farkas!
Egészben lenyelt nagymama!

Ethan Wolf 2016.01.22. 19:09:04

Mi történt, hogy pont egy régebbi poszthoz írtatok?

Kulics: igazad van, semmi sem tudok az apás szülésről és nem is érdekel.

cardiobascuralis: Vannak ennél durvább esetek is, olyan dolgokba lehet belefutni, ha sok nővel randizol, hogy filmet lehetne forgatni belőle (horrort, pornót, vígjátékot egyaránt).

VT 135 2016.04.28. 00:50:55

Tényleg érdekes ez a vér-fóbiád. :)

A havi olyan előnyét látom, h ha
- benne van a csaj
- már túl van a "Vér néni" bőségesebb részén
- megbízható 'forrásból' származik,
akkor nem kell foglalkozni a védekezéssel (persze, aki szereti a gumit, örüljön neki - nekem kb. 30%-ra csökkenti az élvezet-faktort, nem beszélve a spontaneitás teljes elvesztéséről).

Ethan Wolf 2016.04.28. 08:22:58

@VT 135:
Gumi nélkül csak olyannal, akivel együtt vagyunk 2-3 hónapja. Én sem rajongok a gumiért, mert ront, ahogy mondod minimum 30, de inkább 40-50%-ot az élvezeten, de sok függ a gumi minőségétől is.
Van olyan márka, aminek az alja annyira "fura", hogy ingerel és lelankadok tőle, míg a nagyobb márkáknál semmi baj.

VT 135 2016.04.30. 14:09:15

Én azt írtam, 30-RA csökkenti, nem 30-KAL (sajnos..). :) Szerintem a szituációtól függ: amiket írtál, ott feltehetően én sem kockáztattam volna, de ha mondjuk már kicsit korábbról, többet ismerünk az adott nőből, lehet tudni, h nem volt meg neki a fél város, "rendes" nő, akkor én inkább bevállalom a kockázatot (bízom a sorsban), mint a nyomorult gumi.

Ethan Wolf 2016.04.30. 15:11:41

@VT 135: Egyénfüggő, van olyan haverom, aki egyáltalán nem bírja a gumit, akármilyet próbál, elszáll tőle a merevedése. Ezért ő kockáztat azoknál a nőknél, akik hagyják. Én óvatos vagyok és márkásabb gumikkal nincs bajom, úgyhogy én mindig védekezem. A nagyon vékony óvszer a legjobb, akkor csak 30-cal csökken az élvezeti érték, nem pedig leesik 30-ra :D Szerintem próbálj ki sokfélét...

Casa Nuova 2023.03.10. 02:58:44

1. Vannak nők, akik jobban kívánják a szexet, amikor megvan nekik.

2. Ez szín tiszta lekoptatás volt a végén! Fehérvár egy óra kocsival vagy vonattal, ez nem lehetett volna az akadálya, ha párkapcsolatot akart volna veled. De nem akart vagy mert túl hamar dugtad meg és már párkapcsolatként nem tudott emiatt rád gondolni vagy mégse volt neki annyira jó a szex! :D :D Amúgy másfél hónapig nem keresett, hahó! Ez nem annak a jele, hogy valamit komolyabban akart volna veled.
süti beállítások módosítása