Update már az elején: Természetesen lesz még poszt harmincas nőkről, de mivel nem kronológiai sorrendben teszem ki a kalandjaimat, ezért lesz még korombéli nőről írásom. Ám mikor ezen sorokat begépelem, ez a nő volt az utolsó, akivel találkoztam a harmincasok táborából.

Jó ideje észrevettem, hogy a saját korosztályombeli nőknél (28-35 között), nincs nagy sikerem. Randiztam jópárral, de vagy nem stimmelt velük valami (kiélt, megkeseredett, zakkant),vagy túl nagy elvárásokat támasztottak, túl korán. Ez a túl nagy és túl korán csak együtt értelmezhető szerintem. Természetes, hogy ebben a korban már sikítanak belülről mert ketyeg az a fárnya biológiai óra és normális, hogy olyan férfit keresnek, aki egzisztenciálisan áll egy bizonyos szinten (magasabban, mint ők). De! Ezzel már az első randin előállni, vagy ennek a jeleit mutatni hatalmas nagy bunkóság szerintem (mondom ezt én).

Az a baj, hogy azért az „erőforrásért” amit elvár egy ilyen nő, azért akármelyik húszévest megkaphatom, márpedig akkor miért választanék egy harmincast, ha enyém lehetnek a húszasok is? :P Szóval, egy harmincas nő, aki azt hiszi magáról, hogy ő a főnyeremény és hatalmas elvárásai vannak a férfi felé, az mutasson is fel valamit, ami miatt megéri mindezt megadni neki. Itt kezdődnek a gondok, mert jelentős többségük nem főz, nem vezet háztartást, tulajdonképpen egyetlen dolgot tudnak felajánlani: magukat. És akkor itt vissza is értünk a fentebb említett dologhoz, hogy akkor már inkább egy húsz éves, Ő is kb. pont ezt tudja nyújtani és még feszes is.

Régebben, a kilencvenes évek táján, a harmincas nők azzal vigasztalták magukat, hogy ők tapasztaltabbak a húszéves fruskáknál és ez az Ő nagy előnyük. Csak időközben a világ nagyot változott és az a helyzet, hogy a tapasztalat ma már a húszasok oldalát erősíti. 

Térjünk is rá Lucára. Tinderen ismerkedtünk meg, ott 29 volt megadva kornak (de látszódott, hogy pár évvel több). Sejtettem is, hogy nem lesz könnyű eset, de azért beszélgetni kezdtem vele. Egy képet töltött fel, és azon láttam, hogy valamilyen csapatnak a tagja. A sportról kezdtünk csevegni és mint kiderült ő már edző, nem pedig játékos. Röplabdáról van szó. Egy nap alatt kibeszéltük a sportokat és áthívtam FB-ra. A képein (mert ott legalább több is van), átlagos lány volt, sportos testtel, amolyan tipikus barátnő alapanyag. Elég sok olyan képet osztottak meg a barátai, amelyeken idézetek voltak. Olyanok, mint: "a harminc az új húsz", meg "nem olyan rossz harmincas nőnek lenni". Egyértelmű volt, hogy nem 29, inkább 34 körül jár.

Két nappal később már készen is állt, hogy átjöjjön hozzám kávézni. Nem kérette magát, mikor viccesen megemlítettem, hogy koccanjunk nálam a konyhában. :D  Kimentem elé és felkísértem (autóval jött, így nem volt séta hazáig), viszont a kocsi miatt nem ivott, ami a hangulat oldódását megnehezítette. Rossz előjel volt, hogy a találkozó előtt egy órával már variálni akart, hogy mégsem jönne fel elsőre, de sikerült meggyőznöm, hogy maradjunk az eredeti tervnél. Aztán az is fura volt, hogy megbeszéltük, hogy ha a közelben van, akkor jelez, hogy lemenjek elé. Nem jelzett, hanem jött tőle egy sms, hogy kések. Írom, hogy miért késnék? Mire válaszol, hogy mert itt áll. Lementem érte, de nem értettem, hogy miért volt olyan lebaszós a tekintete, nem azt beszéltük meg, hogy lent ácsorgok és várom (a forgalom miatt akármikor is érkezhetett volna), hanem majd ír, ha a közelben van. Sebaj... (amúgy, de ez baj, ha már ilyen értetlen az elején a nő, ott később komolyabb gondok lesznek).

Szemügyre vette a lakásom, kérdezte, hogy a jövőben nem tervezek-e kertes házba menni. Közben lefőztem egy kávét. Mondtam, hogy vidéken nőttem fel kertes házban és egyelőre elég volt abból annyi. Ráadásul a belvárosban, egy szerintem nagyon jó környéken lakom, eszemben sincs innen elmenni. Következő kérdés az volt, hogy én hol parkolok. Ezt a témát ügyesen hozta fel, mert a parkolási nehézségekről beszélt (ami itt valós probléma, mert tényleg alig van hely). Gondolom, kíváncsi volt, milyen autóm van.

Megittuk a kávét, majd kicsit beszélgettünk a kanapén ülve. A mentalitása kicsit zavaró volt. Nem a saját lakásában lakik, hanem a nővéréében (fura szó), amit az tart fent, de nem lakik ott, mert külföldön él. Ha Luca valami változtatni akar, akkor a nővérkéje fizeti. Születése óta pesti, amire nagyon büszke, még ki is emelte, hogy ő bizony nem budai, hanem pesti. Tök nem érdekel. :P Szeret utazni, abban az évben már negyedszer ment ki Olaszországba, de sohasem ő fizette ezeket a kirándulásokat, hanem részben a szülők. A legfurább, hogy ezeket úgy adta elő, mintha teljesen normális lenne, hogy nem egyedül tartja el magát, hanem anyuék pénzelik.

Mindezek ellenére nem tűnt gazdagnak, sőt... de az is lehet, hogy az a fajta gazdag, amelyik már a látszatot is leszarja, mert mit érdekli milyennek látják mások, úgyis azt csinál, amit akar. Volt egy ilyen főnököm, piszok gazdag volt majd százmillás autóval járt, de mikor kiszállt belőle...Ócska mackónadrág, elnyűtt póló, a kutya nem mondta volna meg, hogy gazdag fószer.

Amúgy csinos volt (nem az ex-főnököm, hanem Luca), de a szemében ott volt a naivság szikrája. Legalábbis ezt éreztem. Mintha egy nagyra nőt, elkényeztetett óvodással beszélgettem volna. De a sportokhoz nagyon értett, azt meg kell hagyni. Sajnos nem láttam semmiféle jelet tőle. Ez csak azért zavaró, mert ha nem jövök be valakinek, annak is vannak jelei, de itt semmi nem volt. Mintha teljesen közömbös lennék számára. Inkább utált volna. :P Állítólag még sosem ment fel idegen férfi lakására és a tinderre is aznap regisztrál (pusztán kíváncsiságból persze), mikor ráírtam. Ennek hitelességét nem tudom ellenőrizni, de mind a viselkedéséből, mind a stílusából arra következtettem, hogy olyan sok pasija nem lehetett. Valószínű, hogy a mércéjét nem sokan ütötték meg (a jelek szerint én sem), és olyannak tűnt, mint aki csak ideális férfival párosodik, azaz kalandozás kizárva.

Az egész találka úgy egy órás volt, mikor hirtelen felpattant és közölte, hogy mennie kell. Gondoltam, nagyon elronthattam valamit, ha ez történik, de hosszas érdeklődés után kinyögte, hogy álmos. Kamunak hittem, de állítólag koránkelő/koránfekvő típus és akkortájt már ágyban szokott lenni, mikor nálam volt. Tény, hogy mikor lementem elé, már akkor ásítozott, meg végig a beszélgetésünk alatt is.

Lekísértem. Másnap rámírt, de a beszélgetés nem mélyült el. Érdekes, hogy ő írt rám, azt hittem akar valamit, de mikor próbáltam terelni a témát egy második találkozó felé, akkor mély hallgatásba burkolózott.  Azt még megjegyzem (aki elhiszi elhiszi, aki nem, az nem), eszembe sem volt találkozni vele megint. Pusztán kíváncsi voltam, hogy ha már ő írt rám, akkor mit gondol, nyitott-e egy második körre. Az a baj, hogy túl rizikósnak ítéltem, hogy találkozzam vele, még ha bele is ment volna, biztos, hogy kifarolok előle. De nem ment bele, viszont nem értem, hogy akkor minek írt rám, majd minek írt megint pár nappal később. Akkor persze úgy tett, mintha a második találkozásra vonatkozó kérdésem el sem hangzott volna. Nem voltam olyan hangulatomban, hogy elemezgessem a viselkedését, töröltem.

Így utólag végiggondolva, nem kellett volna törölnöm, hanem tartani vele a kapcsolatot, amolyan szociális kísérlet jelleggel, hogy rájöjjek, mire játszik. Szimplán csak egy elszállt 30 körüli, aki nem ítélte elég nagynak a lakásomat? Vagy csak zakkant? Akármi is lehetett, de az biztos, kerülni fogom a 27 felettieket.