Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Vigyázat, kövér!

2016. március 26. - Ethan Wolf

big-curvy-and-sexy.png

Rögtön leszögezném, hogy semmi bajom a túlsúlyos nőkkel, csak nem vonzódom hozzájuk szexuálisan.

Filozofálgatós poszt lesz, mivel a randiról nem érdemes sokat írnom. Valamelyik randioldalon írtam rá erre a vékony arcú lányra (bejönnek az ilyenek) és mivel sok közös téma repkedett (sorozatok főként), ezért meg is beszéltünk egy találkozót. Előtte volt facebook bejelölés és megnéztem a képeit, akkor még nem volt gyanús, hogy szinte csak az arcáról voltak fent képek. Volt egy egész alakos, de sötétben, fekete felső volt rajta és oldalazva állt (mekkora rutinjuk van már a nőknek az elkendőzésben).

Szóval az egyik tanulság, hogy akinek csak profilképe van fent, azzal óvatosnak kell lenni!

new-big-plus-size.jpg

Lényeg a lényeg, hogy az arca alapján egy vékony nőre számítottam. Általában, ha egy nő csak az arcáról tesz fel képeket, azon is látszani szokott, hogy nem vékony. Pufi az arcuk. De nála nem látszódott, vékony arca volt, ezért is kaptam kisebb sokkot, mikor élőben megláttam. Olyan 95 kg környékén mozgott, a 172 centis magasságával. Szerintem, illő lett volna erről tájékoztatnia. Tudta, hogy megtévesztő a profilja és az arca normális mivolta. Ennek ellenére nem említette, hogy mi a helyzet. Bezzeg a legtöbb nő simán rákérdez, milyen magas vagyok és ha nem ütöm meg a mércét, akkor tipli van. Ha én kérdeznék rá már az elején, hogy hány kiló is vagy aranyoskám? Akkor persze barom lennék. Kettős mérce.

El lehet dönteni melyik a nagyobb bunkóság: olyasmi miatt lepattintani valakit, amin nem lehet változtatni (magasság), vagy olyasmi miatt, amin lehetne (testsúly). Persze kifogások mindig vannak, genetika, környezet, akármi. Sokan pajzsmirigyre hivatkoznak, ami féligazság. Attól, hogy pajzsmirigyes valaki, még nem lesz kövér. Csak mivel megállapították, hogy pajzsmirigyes, simán ráfogja, hogy hát akkor emiatt vagyok kövér, ez van. Azt a pár százaléknyi embert tényleg sajnálom, akik valóban betegség miatt híznak el, de ők azért nincsenek olyan sokan, mint amennyien állítják magukról, hogy önhibájukon kívül lettek kövérek. 

Visszatérve, kicsit fura is volt, hogy nagy volt a teste a lánynak, az arca viszont vékony (a vékony itt úgy értelmezendő, hogy a testéhez képest vékony, mert amúgy normálnak mondanám). Egy kávézóba beszéltünk meg találkozót és a bejárat előtt találkoztunk. Megittunk egy kávét és főként munkáról beszélgettünk. Érdekes foglalkozása volt, egy tévécsatornánál volt szerkesztő asszisztens. Érdeklődve hallgattam a történeteit, mert szeretem az ilyen belsős dolgokat. :P

Jót beszélgettünk úgy egy órán át, majd elköszöntünk (miatta, mert már a találkozó előtt jelezte, hogy kevés ideje lesz rám, mert másnap kora reggel meetingre megy).  Örültem, hogy nem jött szóba a második találkozó lehetősége, mert kínos lett volna. Annak pedig különösen örültem, hogy nem kérdezte meg, mit gondolok róla.

Mit gondolok róla? Hogy kedves, aranyos lány, de rettenetesen átbaszott!

Megértem, hogy a teltebb nőknek nehezebb párt találni, megértem, hogy nem elégedettek magukkal, de azzal, hogy így megtévesztik a férfiakat, nem érnek el eredményt. Ez a nő, az arca alapján kap mondjuk 100 levelet férfiaktól. Ebből 95 férfi nem rajong a telt nőkért, ők az arc alapján egy vékony nőre számítanak (ez ösztönös). Ezek simán otthagyják, amikor meglátják élőben, a maradék 5, akinek nincs baja a kövér (vastag csontozatú – de szar duma ez) nőkkel, azok meg azért fognak lepattanni, mert át lettek verve. Gondoljuk magunkat a férfi helyébe (nekem ez nem nehéz), vékony nőre számít, de nem azt kap. Még ha tetszik is neki a teltebb nő, akkor is arra fog gondolni, hogy basszus, ha már az elején így megtévesztett, akkor mi lesz később? Jobb, ha elhúzok….

rbvagfv8ljcai9c7aacipf2gpce525.jpg

De! Ha ez a nő vállalta volna magát és olyan képeket tesz fel, amelyeken egyértelmű, hogy milyen testalkata van, akkor lehet, hogy nem kap 100 levelet, hanem csak 5-öt. De az az öt olyan férfi, akiknek bejön úgy is. Sokkal nagyobb eséllyel találna magának párt, mint így, hogy minden pasit elijeszt, még azokat is, akiknek amúgy megfelelne. Aztán meg tele lehet sírni a női oldalakat, meg blogokat, hogy a férfiak mekkora patkányok. Nem kéne megtéveszteni őket és nem lenne baj. Azt meg hagyjuk már, hogy majd a személyiségébe szeret bele valaki, hát hogyan? Ha már az elején megtévesztősdit játszik?

Érdekes, hogy vannak nők, akik vállalják a testalkatukat és nagyobb sikereket érnek el párválasztásban, mint azok, akik csalni próbálnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr128526736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása