Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Hogyan ismerkedjünk online?

2016. május 26. - Ethan Wolf

o-online-dating-facebook_1_2.jpg

Igyekszem az eddigi tapasztalataim alapján egy áttekintést adni arról, hogyan érdemes ismerkedni online. Milyen fontos pontokig kell eljutni, illetve, hogyan lehet kiszűrni a "zajt".

Online kétféle férfi ismerkedik, az egyik kalandot, a másik komoly kapcsolatot keres. Lehetnek átfedések, de ritkábbak. A nők ellenben már több csoportra oszthatók. A két legfontosabb csoport náluk is ugyanaz, a kalandot (bár nem mondja ki) és a komoly kapcsolatot keresők. DE sajnos vannak olyanok is, akik egyiket sem és emiatt a jelenlétük zavarja a többieket. Ezeket nevezhetjük ZAJnak, olyan nők, akik csak zavarják az adást. Akik elveszik az időt és az energiát azoktól, akik valóban ismerkednének. Mert a férfiak náluk is be fognak próbálkozni, hisz nem lehet képről megmondani, melyik nő tartozik a ZAJ csoportba és melyik nem.

ZAJ = Olyan nők, akiknek ilyen-olyan okokból eszükben sincs randizni. Azért, mert a tökéletes herceget várják, vagy csak az EGO-jukat növelik, vagy gyávák, csak szórakoznak, unatkoznak, vagy csak követőket gyűjtenek (instagramra, vagy akármelyik szutyokra). Illetve ide tartoznak a "csak barátkozni/beszélgetni akaró" nők is. Egyszóval minden olyan nő, aki nem potenciális randialany.

o-online-dating-facebook2.jpg

Szerencsére vannak nyomok, amelyek arra engednek következtetni, hogy az adott nővel érdemes-e folytatni a csevegést, vagy esélytelen a találkozó. 

Természetesen kivételek mindig vannak, megeshet, hogy elérhetünk sikereket olyan nőknél, akikkel ezen poszt alapján már az elején abba kellett volna hagynunk az ismerkedést. A lent megírt dolgok a személyes tapasztalataim alapján íródtak, így kivételek mindig lehetnek. De elolvasva mások "kalandjait", és hogy hasonló dolgokat fedeztek fel, állíthatom, hogy javarészt helytállóak.

TANÁCS: Ez nagyon fontos! Online ismerkedésben a figyelemfelkeltés a legfontosabb. Ehhez pedig a következő tulajdonságok kellenek: Kreativitás, beszélőke, témakörök ismerete (mondjuk ki - műveltség), spontaneitás, humor, magabiztosság.

Ha nem rendelkezel ezen tulajdonságokkal, akkor finoman szólva is cseszheted. Ugyanis, még ha a lenti tanácsok segítségével el is jutsz a randiig, élőben bukni fogsz, hisz a nő ugyanazokat a tulajdonságokat várja tőled élőben, mint amivel megfogtad online. Szerencsére a felsoroltak többsége "tanulható".

Beszélőke: ha nem vagy nagy dumás, gyakorolj, Haverok, idegenek, boltban a pénztáros, akárki. Csak nyomjad. Tudom, hogy tanulható, mert rohadtul nem ment nekem sem anno. Ha csak nőknél nem megy a beszélgetés, akkor nőkkel gyakorolj. Ez nem agysebészet, ami nem megy, azt gyakorolni kell.

Témakörök ismerete/műveltség: Lesz akit könyvek ismeretével tudsz lenyűgözni, másokat a csillagok neveivel, megint másokat Berki legújabb edzésmódszerével. A tudás mindenképp jól jön, mert bármiről tudsz érdekeset mondani. Fontos, hogy érdekes legyen, amit mondasz. Ne a molekuláris fizikáról értekezz, mert az nem sokakat érdekel. De a műveltséghez nem csak a "komoly" tárgyak tartoznak, hanem az aktuális celebvilággal/pop kulturális témakörrel is érdemes tisztában lenni. Egyesek lenézik a könnyedebb témákat (valóságshowk, stb), de ha megismerkedsz valakivel, azaz elkezdődik a folyamat, akkor még nem tudod róla, hogy érdekli-e a Nagy Hadronütköztető, vagy sem. Ha nem és te mégis egy ilyen komolyabb témával jössz elő, elüldözöd. Kezdésnek beszélgessetek általános dolgokról. Lehet fújolni (pfújolni) a valóságshow-kat, úgysem nézi senki, mégis mindenki képben van. :D Szóval, ez egy fejleszthető képesség, olvass sokat. :) 

Magabiztosság: Kezdetben a sport adta önbizalom segíthet elindulni, később a sikeres hódítások fogják gerjeszteni. Kezdj el sportolni, amúgy sem árt az egészséged miatt.

Spontaneitás, humor, kreativitás: NOS, épp a három legfontosabb, ami nem hiszem, hogy fejleszthető. A többiről tudom, hogy az, mert egyikben sem voltam jó. Ez a három viszont passz, ezek mindig is ez erősségeim voltak. Szomorú, de szerintem, ha nem rendelkezel a fentiek egyikével sem és nem vagy se piszok jóképű, sem gazdag, akkor itt a ráfaragás esete forog fent.

A fenti tulajdonságok bármikor "átugorhatók", ha megnyered a lottót, vagy átoperáltatod magad Tom Hardy-vá. 

Akkor kezdjük:

o-online-dating-profile-facebook2.jpg

Első lépés: Hatásos nyitány. Valamivel ki kell tűnnöd a többi férfi közül. Ne legyél tipikus jófiú (szia, nagyon csinos vagy, Béla vagyok, szeretem a cicákat), és ne legyél paraszt sem (szia, úgy megdugnálak, hogy ketté állna a füled). Ezek kapásból kuka a nők részéről. Valamivel fel kell kelteni az érdeklődését irántad. Konkrét tanácsot nehéz adni, itt van szükség a kreativitásra.

Példa (valós esemény): A lány az egyik képén a kutyájával pózol.

Én: szia, szerencsétlen szőröst használod, hogy bevonzd a pasikat? Loptad, vagy saját?

Második lépés: Elindult a csevegés,de ez még nem jelent semmit. Ha a következő pár mondattal nem tudod megtartani a figyelmét, akkor megy tovább a következő pasira, aki jobban nyit, mint te. Úgyhogy most kell alkalmazni a humort, és továbbra is érdekesnek maradni a szemében. 

Lány: Szia, saját kutyám, és nem pózolok. :)  

Én: Persze, hogy tagadod, én se mondanám meg az igazat. Épp egy ilyen kutya tűnt el a szomszédból, mi a neve?

Lány: Lilli.

Én: randira is magaddal viszed?

Lány: dehogy, nem szereti az idegeneket.Neked is van kutyád?

Én: Pedig vannak kutyás kávézók. Bár nem hiszem, hogy a kutyák szeretik a kávét. Nem túl stabil üzleti modell. :P Te kávézol, vagy csak kislányosan teázgatsz? :D

Lány: Persze, hogy kávézom, egyetem mellett muszáj. 

Harmadik lépés:Ha az első két lépést sikeresen abszolválod, akkor viszonylag gyorsan el lehet jutni eddig. Természetesen a fenti pár mondat után még jött 15-20 mondat adok-kapok, jófejkedés, mielőtt továbblépünk. Aztán el lehet kezdeni pedzegetni a találkozót, de semmi konkrétumot nem kell még leegyeztetni, hanem eljutni a telefonszámig! Ez nagyon fontos, ugyanis, ha már megadja a számát, akkor valamennyire bízik benned, és van feléd egy erős szimpátia. Amúgy, sokan lemorzsolódnak még a telefonszám csere előtt is, mert ha már csak pedzegeted, hogy találkoznál vele, attól megijed és nem kapsz választ onnantól. Sebaj, minél előbb derül ki, annál kevesebb energiádat veszi el.

Fontos leszögezni, hogy ha nem akarja megadni a számát, akkor én már hagyom is a fenébe. Ezt javaslom mindenkinek. Ha még ezt is vonakodik megadni, akkor egy találkozót még nehezebb lesz összehozni vele. Megismétlem, a telefonszám elkéréséig a fenti lépéseknek teljesülniük kell (nagyjából, összesen 35-40 mondat, amelyek végig érdekesek és gördülékenyek).

Másik fontos infó, hogy soha ne használjuk a randi szót, attól görcsbe rándul a nők gyomra. Én a posztokban használom, mert szép szó amúgy, meg nem akarok sok szóismétlést sem, de mikor beszélsz vele, akkor csak találkoztok, koccantok, összefuttok a helyes kifejezések.

Folytatva a példát:

Én: nem vagyok híve az online ismerkedésnek, mindenki kamuzik. De ha amúgy is szereted a kávét, akkor igyunk meg valamikor egyet.

Lány: Lehet róla szó.

Én: Jó lenne hallani a másik hangját, hogy tudjam, nem valami pszichopata vagy.

Lány: és azt a hangom alapján megtudod állapítani?

Én: sok mindent meg lehet állapítani a hang alapján. :) Ezt te is tudod, női megérzés, empátia, stb. Szerintem cseréljünk számot 1234567.

Lány: Akárkinek nem adom meg.

Én: Nem akárki vagyok, hanem az a szimpatikus férfi, akivel kutyás találkozód lesz hamarosan. Szóval, mi is az a szám?

Lány: :) 7654321.

online.jpg

Negyedik lépés: Ha megvan a telefonszám, akkor jöhet a jelölt felhívása. Ez több okból is fontos. Hang és beszéd alapján kiszűrhető, ha nagyon gázos. Mondjuk idétlenül beszél, hülyeségeket mond, nem tud összerakni egy rendes mondatot. Ugyanakkor nehéz is, hisz, ha felkeltetted a nő érdeklődését írásban, a fentebb felsorolt tulajdonságaiddal, akkor szóban is hoznod kell azokat. Azaz, ha nem vagy spontán, nem tudsz viccesen reagálni élő szóban, akkor már bukod a randit. Mondhatnád, hogy "akkor fel sem hívom". Erre azt mondom, hogy időt spórolsz. Ha már a telefonhívásnál elbuksz, akkor élőben ZÉRÓ esélyed van a csajnál. Ha viszont jól sikerül a beszélgetés, akkor jól indulsz neki a randinak. Ha megvan a száma, hívd is fel. Főleg, mert Ő azért adta meg, hogy felhívd. Ha nem teszed, akkor gyáva vagy a szemében. Megvan a száma és mégis írásban pötyögsz? Biztos, hogy nem vagy elég tökös. 

Azt is meg lehet állapítani a hangból és beszédből, hogy mennyire határozott a nő. Ha nem vagy azon a szinten, akkor egy határozott, domináns nőnél nincs esélyed. Ha Ő kontrollálja a telefonbeszélgetést, nem pedig te, akkor időt spórolsz, ha lemondod a találkozót. Ha nincs elég rutinod, akkor olyat keress, akin érzed hang alapján, hogy nem domináns. Ez majd sokakat ki fog akasztani, a kétbitesek azonnal azt fogják mondani, hogy "persze, egy irányítható nőt keresel". De nem. A domináns szót elkoptatták és mára mindenki szerint negatív szó. Nem az. Egy egészséges párkapcsolatban a férfi a határozottabb, a dominánsabb. A nők is azt szeretik, ha felnézhetnek egy férfire és az tudja őket kezelni. Ha úgy érzed, a nő dominánsabb nálad, akkor köszönj el szépen.

Ha megvan egy nő száma, de nem éred el, nem reagál (maximum kétszer hívd fel), nem hív vissza, akkor felejtsd el! Ha érdekelnéd, visszahívott volna. Hogy miért adta meg akkor a számát? Mert akkor még jó ötletnek tűnt, azóta meg már talált nálad érdekesebb hímeket. Vagy csak túl gyáva, és nem gondolta, hogy fel is hívod. Akármelyik is, a csaj felejtős.

Élő beszélgetésre nem tudok konkrét példát, mert minden alkalom más. Ráköszönsz, mit csinálsz éppen? Ő erre válaszol, te pedig erre reagálsz és görgeted a beszélgetést. Ehhez kell a jártasság a dumálásban, a kreativitás, stb.

shutterstock_24261433332.jpg

Ötödik lépés:Telefonálás közben megbeszélni a találkozó részleteit. Nem írásban, hanem még ott. Lehetőleg a beszélgetés végén. Legyél határozott és ne őt kérdezd, hogy mikor ér rá, hanem mondj egy időpontot és helyet. Erre már a telefonálás előtt gondolj. Ha kávézik, akkor kávézni hívd el, és ha ravasz vagy, akkor olyan helyet választasz, ami közel van a lakásodhoz. Hátha jól alakulnak a dolgok. :D Ha nem jó neki, amit javasoltál, akkor javasolj másik időpontot. Ha az sem jó, és Ő nem áll elő időponttal magától, hogy "figyelj, nem jó egyik sem, de mi lenne ha... ", akkor hagyd a fenébe és mondd azt, hogy akkor majd kitaláljuk és köszönj el.

Ha tényleg érdekled egy kicsit is, akkor jelentkezni fog. De ha ez sem történik meg, akkor megnyugodhatsz, hogy sosem jött volna össze a randi. A másik kedvencem, mikor vasárnap van, de egész jövőhéten nem ér rá. :) Persze, nem tud szakítani fél órát? Hagyjuk már... törlés. 

A telefonbeszélgetés ne legyen hosszú és egy izgalmas téma végén hagyd abba, hogy fokozva legyen. Úgy tedd le a kagylót (a 21. században ennek a kifejezésnek nincs sok értelme), hogy a csaj nevessen és hadd járjon az agya rajtad.

Hatodik lépés nincsen, mert a következő már a személyes találkozás, ez a poszt pedig az online ismerkedésről szól. A lényeg, hogy a fentieket követve, igyekezni kell kiszűrni a "zajt" a rendszerből és mielőbb felismerni, majd leépíteni azokat, akikkel úgysem jönne össze egy randi. 

 Érdemes kerülni ezeket a nőket:

1.) Akiknek a bemutatkozó szövegében, vagy valamelyik fényképén az instagram címe virít. Ezek tuti, hogy csak követőket gyűjtenek.

2.) Nem akarja megadni a számát, pedig a felütés jó volt és jó ízben zajlott a beszélgetés. Általában, amikor elkéred a számát, vagy eltűnik, vagy visszakérdez:"minek az neked?", vagy megpróbál rávenni, hogy maradjatok az online felületen. Azonnal törlés. Lehetne mondani, hogy vannak lányok, akiknek több "bizalom" kell a számuk megadásához, de akkor megint oda jutunk, hogy ha minden ilyennel nekiállnál csevegni egy hétig, akkor a világ minden ideje sem lenne elég. Sajnos, az online ismerkedés nem azoknak a terepe, akik a "lassú víz partot mos" módszerben hisznek (tudom, te ismersz rá kivételt). Olyan, mintha elindulnál egy rallyn azért, hogy gyönyörködj a tájban.

3.) Mikor beszélsz vele és úgy érzed, valami nem kerek. Az ösztöneink jól működnek, az enyém legalábbis és ha furcsának érzed a csaj beszédét, mondatszerkezeteit, kifejezésmódját, akkor hagyd a fenébe.

4.) Kerüld a vegánokat. A vegákat nem kell, azokkal nem szokott baj lenni, de a vegánok biztos hogy nem futnak százzal. Róluk, majd lesz poszt külön egyszer.

5.) Ha valakivel megbeszéltél egy találkozót, és lemondja, akkor az illem azt diktálja, hogy Ő ajánljon fel egy másik időpontot, ami jó neki. Hisz Ő mondja le, amit te ajánlottál, akkor annyi legyen benne, hogy mondd egy másikat. Ha ez nem történik meg, akkor nem fogsz vele találkozni.

6.) Amikor kifogásokat kell gyártani, a nők elég átlátszóak. Ha például valaki fáradtságra hivatkozva mondd le egy találkozást, akkor felejtős. Akármilyen fáradt is az ember, ha valaki tényleg érdekli, akkor találkozik vele, hacsak fél órára is. Ha ezzel a szöveggel lemond egy találkát (főleg, hogy tudta hogy találkozója lesz, ennek ellenére lefárasztotta magát), akkor kuka. Másik gyakori kifogás ősszel és télen a váratlanul beteg lettem című előadás, egyéb évszakokban a nagymama lesz hirtelen beteg. Természetesen bármelyik megeshet igazából, de ilyenkor ajánljon egy másik időpontot. Ha nem teszi... tudod a dolgod. A kicsit rafkósabb nők, ha már 2 nappal a találka előtt tudják, hogy nem mennek el, akkor megpróbálnak felépíteni egy "komolyabb" hazugságot. Megtörtént eset: Csütörtökön egyeztettünk le egy találkozót szombat estére. Másnap mondta, hogy a találkozó előtti órákban még elmegy kerékpározni. Egyedül, semmi kerékpáros rendezvény vagy ilyesmi, csak szeret cangázni. Ez picit gyanús, mert szombat este (tavasszal) a fővárosban egy fiatal nő már készül az esti szórakozásra, nem akkor fog kerékpározni csak úgy. De persze lehetséges. Azonban sejtettem, hogy csak felvezetés lesz valamire. Hát aznap, épp a találkozó előtt egy órával küld egy üzenetet, hogy elesett a bringával és kificamodott a bokája. Természetesen ilyenkor jobb, ha én nem megyek át meglátogatni. :D De ő legalább picit dolgozott a hazugságon. :P Hetekkel később egy másik lány barlangászni ment. Előtte fél évvel, egy másik túrázni. Épp a randi napján. Mind megsérült és lemondta az estét. :D

7.) Akinek a fényképein ki van emelve valamely testrésze. Mell, formás fenék, stb. Csak EGO tripet tart, hogy dagadjon a melle a büszkeségtől hány férfinek kellene. 

8.) Kerüld azt, aki csak 1-2 szavas válaszokat ad. Csak azért írogat, mert nem mer törölni, esetleg bunkóságnak tartja. Vagy, te vagy a tizedik opció és épp csak tartja veled a kontaktot arra az esetre, ha a nálad ígéretesebb kilencből egy sem jön össze neki (össze fog).

9.) Nem célszerű személyes találkozó előtt feltenni a kérdést, hogy mióta vagy szingli, de ha úgy alakul és több, mint két éve, akkor futás. Amelyik nő két éve nem talált maga mellé senkit, annak vagy olyan magasak az igényei, hogy senki sem felel meg, vagy olyan a személyisége ami mellett egy pasi sem tudott tartósan megmaradni.

10.) Aki ritkán lép fel, vagy ritkán válaszol. Ha csak napi 1-2 üzenetváltásra futja, akkor felejtős. Lehet persze nagyon elfoglalt, de akkor randizni sem lesz ideje. Meg akkor mi a ráknak van fent? Akkor "keressen párt", ha ideje is van rá. 

A lista folytatható, de rettenetesen nehéz összekanalazni mindent, ráadásul a többi típus meg lett már említve visszamenőleges több posztomban is (pl.: ha csak profilképe van fent). Össze lehet szedni a teljes listát, akinek van hozzá türelme. De alapvetően ha a fentieket kiszűröd, akkor ezek részhalmazát képezik nagyrészt azok, akik nem kerületek említésre. De érdemes visszaolvasni az eddigi posztjaimat.

Mivel többen ráizgultak arra, hogy ellentmondásokat keressenek a posztokban elárulom, hogy nem minden húzható rá mindenkire. Azaz lehet, hogy neked épp összejött egy olyan nővel, akit a fenti lista alapján régen törölnöd kellett volna, de kivételek mindig vannak. Nekem is volt pár példám sikerre olyan nőkkel, akiket ki kellett volna szanálnom, de valami miatt maradtam. Csak nem mindig éri meg, mert lehet, hogy százból egynél megérné levelezni két hétig, de kinek van ideje/energiája arra, hogy minden nővel ilyen sokáig kergetőzzön? Néha megérzés alapján én sem törlök olyat, akit kéne és néha megszívom, néha siker koronázza a dolgot. 

Nagyjából ennyi. Megnéznék egy ugyanilyen cikket a másik nem szemszögéből. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr778716784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2016.05.27. 13:45:34

4.) Kerüld a vegánokat. A vegákat nem kell, azokkal nem szokott baj lenni, de a vegánok biztos hogy nem futnak százzal. Róluk, majd lesz poszt külön egyszer.

Erre kíváncsi leszek :D

Krisz101 2016.07.27. 04:44:45

rsd Jeffy texting for swekkers megvan :P ....?

Ethan Wolf 2016.07.27. 18:17:33

@Krisz101: Most rákerestem, az első videóban olyasmiket mondd, amiket józan paraszti ésszel is tud egy férfi, és épp mikor a lényeg jönne, véget ér. Ha lesz időm utánanézek, de gyanítom fizetős oktatós lózung leszl

Krisz101 2016.07.27. 21:48:19

@Ethan Wolf: őőőő. a torrent mint olyan létező fogalom ;)

ui: amit leírtál természetesen pontosan úgy van, hiszen erre épül a pua marketing. elég uncsi is, ezért nem is fárasztom magam azokkal a videókkal. bár én fel vagyok iratkozva rá, de a termékes videóit ugrom általában.

azért érdekes a dolog, mert ő egy szigorúan mennyiségre épülő módszert ír le, ami egybevágna a tiéddel... viszont az SF bay area, és nem tudom, ezt budapesten h lehetne alkalmazni, egyszerűen nem létezik elég randiképes és jó nő ahhoz. szerintem.

és egyből az ugrott be a te hozzáállásod alapján, h neked vajon mi lenne a véleményed.

Ethan Wolf 2016.07.28. 18:00:39

@Krisz101: Ha lesz kis időm, jobban utánaolvasok ezeknek a dolgoknak. Azt tudni kell, hogy én a magam kárán tanultam és fejlődtem, később futottam bele a PUA és társaiba (meg a férfihangra), viszont a randik + munka annyi időmet elveszi, hogy még a PUÁ-ba sem tudtam beleásni magam rendesen.

Krisz101 2016.07.31. 15:58:54

@Ethan Wolf: dettó. Őszinte leszek. Nekem regebben sokkal jobban ment ez a dolog. A legjobb évem 2009 volt, mikor egyéb randik mellett kb 10 csajjal jöttem össze iwiwről. Többel úgy hogy kapásból nála és utána még volt találkozás, nem csak 1 éjszaka. Nekem az bőven elég még sok is, nem a mennyiségre mentem inkább a könnyedség volt a megdöbbentő mai szemmel.

Ma már ezt elképzelhetetlennek, szürreálisnak érzem. Azt érzem hogy az elmúlt 4 évben meredeken elszálltak a nők igényei. Olyan csaj bűzlöget, piszkálja az ételt, aki annó még simán hívogatott hogy találkozzunk már. Pedig közben lényegesen divat tudatosabb, igényesebb is lettem, kapcsolatokban fejlődtem. Szerintem itt egy elég káros folyamat van amit ha valaki folyamatosan sokat ismerkedik akkor nem biztos hogy észreveszi.

Egy éve ezért fordultam az úgymond pua felé, bár ezt a szót nem szeretem, ma már mások se, inkább a természetes vonal dívik. Helyesen.

Sajnos a polkorrektség és a túlzott anonimitás nagyon csökkenti az ilyen lapok értékét, de nyilván ez a te és mások választása.

Először főleg amerikai dolgokat néztem, csak pár hete olvasok magyar oldalakat. Az első a ffihang a második meg a blogod

Krisz101 2016.07.31. 16:05:20

Ja igen, nekem is nagyon sok időmet elvenné, ezért inkább videó kurzusokat nézek hallgatok. Nem a youtube, mert ott csak az ingyen cuccok vannal ami a lényeges pontoknál mindig megáll.

Szóval nem ilyen 1 200 oldalas könyveket, azokat ma már kinek van ideje elolvasni

Ethan Wolf 2016.07.31. 17:03:45

@Krisz101: Elszálltak az igények az igaz, ennek sok oka van. A legmélyebb indok, hogy folyamatosan hazudnak, hazudunk magunknak, hogy elviselhetőbb legyen az élet. Ilyesmikre gondolok: ne add fel, neked is jár ez meg az, stb. Meg, hogy a lányokat folyamatosan a tenyerükön hordozzák a nyomik, mert ez személyiség torzuláshoz vezet (mondom ezt én). Az igények az egekbe szöknek, de nem tudnak annyit adni, amennyiért megérné ez egy férfinek. Ezért lesznek belőlük csak kalandok.

Ugyanakkor sok férfit ismerek, akik szintén el vannak szállva. Nem tudom, mitől, talán a pornóban látott jó testű nők miatt, de átlagos férfi létükre ilyen 10/8-as nőkkel akarnak összejönni aztán csodálkoznak, hogy pofáraesés a vége. Mindkét nem elszállt...

2016.08.01. 00:25:52

Habár én már jó ideje kiszálltam ezekből a 'körökből' azért, ez női szemmel nézve is nagyon korrekt.
Fogadjátok meg a tanácsokat.
És tényleg fordított szemszögből is élvezetes lenne, egy ilyen elemzés. Nők tollából.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2016.08.18. 17:28:20

A 3.-5. lépés felesleges. Elég elkérni a csaj számát a randi lefixálásakor, vagy a randi előtt.

Ethan Wolf 2016.08.19. 17:38:03

@The Cortez: A harmadik lépés azért kell, hogy ne irkálj feleslegesen. Ha már a számát sem adja meg, akkor jó eséllyel bukó a dolog azaz felesleges több energiát beleölni(vannak kivételek, nekem is voltak, de mindig a nagy számok törvénye alapján beszélek).

A negyedik lépés azért fontos, hogy hang alapján előszűrjem őket. Azért a beszédből lejön ha nem százas, vagy ha olyan a hangja, ami már telefonban is irritál. Akkor felesleges a személyes találka.

Az ötödik pedig azért jó, mert "élőben" nincs ideje kitalálni valami kamu kifogást. Hallod a hangján, hogy milyen hangsúllyal reagál egy találkozó megbeszélésére. Ha érzed, hogy csak azért mondott igent, hogy túlessetek a témán, akkor nyugodtan szervezhetsz másik randit arra a napra, max kellemes meglepetés lesz, ha mégsem mondja le. De le fogja.

MerylStreep (törölt) 2016.08.19. 20:54:36

Tetszik. Ingyen tanácsadás..
Majdnem olyan mint amikor a nők fehérneműt választanak együtt a randi előtt....

MerylStreep (törölt) 2016.08.20. 09:56:40

@Ethan Wolf:

Persze.
Kulisszatitkok ezek :P

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2016.08.20. 14:27:01

@MerylStreep: „mint amikor a nők fehérneműt választanak együtt a randi előtt....”

Tehát előre eltervezik, hogy baszni fognak?

MerylStreep (törölt) 2016.08.20. 17:07:14

@The Cortez:
Nem. Előre eltervezik h. nem fognak.

Csengeri Zoltán 2017.08.29. 18:58:06

"Ha nem rendelkezel ezen tulajdonságokkal, akkor finoman szólva is cseszheted." Na én a cseszhetem kategória vagyok, ezt bizonyítja a tény, hogy 2011 óta egyetlenegy randi nem jött össze nekem online társkereső weboldalról. Hogy miért is? Mert nem vagyok az a nagy dumás. Sőt: a férfiak 90%-a nem az szerintem. Főleg nem ingerszegény környezetben, mint pl. most a gép előtt ülve. Egy buliban, de főleg egy izgalmas kiránduláson megint más a helyzet. Bár a mostani munkámban (jelenlegi "munkakörömnek" is lehetne nevezni, hogy időjárás meghatározással foglalkozok, vagyis hónapokkal, de akár évekkel előre is tudnék időt jósolni.) jól érzem magam (tehát számomra elég érdekes ahhoz, hogy sokat tudjak róla beszélni.), de ez a "molekuláris fizika", és nem az "Éjjel-Nappal Budapest" kategória, szóval a csajokat marhára nem érdekelné. Ez a nagy dumás dolog, hogy tanulható-e? Szerintem ez nagyon alkat kérdése. Hamarabb jön el az az idő, míg...ha nem is leszek Tom Hardy, mert nincs a Földön két egyforma ember, de 2 IFBB fitness versenyt minimum megnyerek a nulla szintről, vagy tanulok ki 3 másik szakmát a mérnök diplomám mellé, vagy kitanulok középhaladóig kb. 6 táncstílust azalatt az idő alatt, amíg a saját szűkszavú stílusom megváltozna...sok-sok év kellene és teljesen más életkörnyezet, mint amilyenben most élek. És amúgy is erősen ellentétes ez az "Add önmagad!" dologgal. Mert az én önmagam az az analitikus, lényegre törő szűkszavú önmagam.
Amúgy egy szót nem írtál a profilfotóról, és azt is hiányolom a blogoldaladon, hogy hová szoktál szórakozni járni, legalábbis példák. Amúgy sok érdekes dolgot olvastam az oldaladon és megfogadom a tanácsaidat.

Ethan Wolf 2017.08.29. 19:25:06

@Csengeri Zoltán: Először is üdv. Fotókról szerintem volt poszt, de lehet hogy csak kommentekben beszélgettünk róluk. De ha valóban nincs és csal az emlékezetem, akkor majd pótolom egy későbbi posztban.

A nagy dumás dologban részben igazad van. Én sem voltam az, sőt. Kb két év kell hozzá, de mindenképp kell a környezetváltás is. Nekem ez anno a fővárosba költözés volt és elkezdtem mindenhova járni. Otthon, gép előtt ülve ez valóban nem fejleszthető skill.

A rossz hír az, hogy minimális duma kell, max akkor úszod meg, ha valóban nagyon jóképű vagy. Kérdés persze mit is akarsz. Ha puncira vadászni, akkor kemény változásokat kell eszközölnöd magadon. Ha párt keresel, akkor is kell változtatnod, csak nem annyit, hogy a személyiséged is átalakítsd. :D

Ha fővárosi vagy, akkor tinder, ha vidéki akkor badoo. A képeiden kell faragni, gyors tippek: olyan kép kell amin sportolsz valamit, amin haverokkal lógsz valahol, amin egyedül vagy de jól látható az arcod. Mind sugall valamit rólad.
És gyanítom a beszédeden, nyitásokon kell csiszolni, ezek egy részét szerintem össze tudod ollózni a posztokból, tuti említettem itt-ott technikákat.

2017.08.29. 21:14:24

Most komolyan! Van aki elhiszi ezt, és így ismerkedik?

erkölcsi hulla 2017.08.29. 21:53:09

@merlen: Mármint hogy lehiszi-e, hogy amit wolf leírt, az úgy van, és ennek ellenére szopódik a kurva társkeresőkön, amikor az arány olyan egy a százhoz?

2017.08.29. 21:58:25

@erkölcsi hulla:
Társkeresőn nem szabad ismerkedni. Nem taktikázni kell, hanem magunkat adni. Bár, ha az ember csak dugni akar...

erkölcsi hulla 2017.08.29. 21:59:26

@Csengeri Zoltán: Olyan alap dolgokra kérdezel rá, amik a redpill szféra elején vannak, bevezetésként. Ha kíváncsi vagy, elvégre te is mérnök vagy, és analitikus, olvasgass valami redpilles oldalt mondjuk férfihang vagy ilyesmik, ne csak ezt a blogot, mert ennek nem az okítás a célja, hanem a sztorizás főleg. Meg hogy mekkora bárcásordasribanc hölgyek léteznek szép városunkban :)

erkölcsi hulla 2017.08.29. 22:01:39

@merlen: Magunkat adni. Mondd hogy 40-60 éves öregebb főszer vagy, mert egy fiatal kiröhögne, ez annyira röhelyesen közhely. Nagyon tág fogalom, egy színész is magát adja amikor más karaktert alakít.

erkölcsi hulla 2017.08.29. 22:05:18

@merlen: + ez az egyik legrohadékabb bluepilles hazugság. Add magadat, és megtalálod az Igazit. Add magadat, ha kövér, önbizalomhiányos fiatal fiú vagy, majdcsak lesz valahogy, megtalálod az Igazit. Folytathatnám napestig.
Legkárosabb bluepilles feminista hazugság.
De: a nőknek tényleg így múűködik, ha egy nő magát adja, azaz nem csinál az égvilágon semmit, akkor is megtalálja majd az Igazi, még ha csak egy numerára is.

2017.08.29. 22:13:29

@erkölcsi hulla:
Majdnem talált :)
De nem állok be a társkeresők táborába :D

erkölcsi hulla 2017.08.29. 22:16:14

@merlen: Örülj neki, láthatod hogy szopás az egész :)

2017.08.29. 22:34:07

@erkölcsi hulla:
Csak kivülröl nevetek :)

Csengeri Zoltán 2017.08.29. 22:49:41

@Ethan Wolf: Szia! Köszi a válaszodat!
A sportolásról annyit, hogy már több, mint 2 éve nagyon intenzív kondi, meg eljárok salsázni, WCS-elni. Azzal nincs gond, megy. Csak ott a nők nem akarnak velem táncolni és az szerintem nem a dumám miatt. Lehet balszerencse is. Dumám nem azt mondom, hogy nincsen, szerintem közepes. Nem vagyok egy standup comedys. Ha a hangulatom nincs a toppon, akkor a világ dolgairól el lehet velem beszélgetni. Ha a Hold a megfelelő csillagképben jár, akkor vannak spontán vicces beszólásaim is. De több ember előtt (legalább tíz-tizenöt fős közönség előtt) zavarba jövök. A csajok előtt amióta gyúrok, egyre kevésbé, sőt most már szinte egyáltalán nem jövök zavarba, kb. úgy dumálok velük, mint ha haverok lennének. Ez függetlenül attól, hogy 10/10-es, vagy 1/10-es a csaj, azzal nincs gond. biztosan meg lehet engem is szivatni, de pusztán a kinézetétől nem akad meg a szó a számon. Az élet belém nevelte, hogy legyek dörzsölt, ezt az előző munkahelyen még 2015-ben érték el, mert szivattak össze-vissza. Hogy mikkel, azt most ide nem akarom leírni. Nem tudom mi a különbség a "punci vadászat" és a "pár keresés" között.
Régimódi vagyok, és egy emberhez ragaszkodó. Valahogy nálam ez ösztönös. Nem vagyok az a trófeagyűjtő. Ha lenne csaj, de megjelenne egy másik csaj, mondjuk számomra 10/10-es, bennem van az, hogy XY kedves és csíp engem, akkor az ellensúlyozza.
Red pillt szoktam olvasni, látom, hogy milyen szopás ez a mai világ. Én mindenképp úgy érzem, hogy a külsőmön kéne változtatnom. Bár ezt mondták már munkahelyen is. Látják, hogy komoly elme vagyok, de ez kívül nem tükröződik. Ezért vadászok olyan weblapra, hogy "milyen a vonzó férfi külső", az olyan blabla szövegek, hogy a belsőre buknak a lányok már jó régóta nem hiszek, mivel tapasztalom, hogy k...ára nem így van. Különben már 10 éve minimum lenne barátnőm szerintem. Az "add önmagadat" mondjuk sokféle módon lehet értelmezni. Ha a csaj szeret pókerezni, én meg utálok, akkor nem is akarok megtanulni pókerezni, ezért másik csaj kell. Az, hogy edzek, meg ugye legyek vidámabb, és adjak magamra (öltözködésem) ezek a dolgok szerintem az "add önmagadat"-on kívül esnek, mert, ha az élet ezt kívánja, akkor adom a legjobb önmagamat.

Wildschwein 2017.08.30. 08:49:23

@Csengeri Zoltán: Szia! Kéretlenül hadd mondjak pár dolgot, ami eszembe jutott a hozzászólásaid kapcsán. (Megjegyzem, én nem vagyok olyan profi játékos, mint Wolf, nős, családos emberként, 50 felé közelítve nem is igazán lehetnék, na de az elméletben mindig is jó voltam :) és sokat olvasok Red Pill témában.)
Szóval, azt írod: "Régimódi vagyok, és egy emberhez ragaszkodó." vs. "Red pillt szoktam olvasni". A Redditen van egy Red Pill subreddit. Javaslom, hogy ott a szójegyzékben ("Glossary & acronyms") keress rá az "oneitis", "unicorn", "AWALT" kifejezésekre.
Az "add önmagad" dolgot meg el kell felejteni. Ne "add önmagad", hanem fejleszd önmagad, méghozzá azért, hogy elérd a céljaidat. És ezek a célok a te céljaid legyenek, ne arra irányuljanak, hogy egy nőnek akarod jobbá tenni az életét. Az "add önmagad" egy tipikus shit teszt, aki ezt megfogadja, az elbukik a párkeresésnél. "Kill the inner beta."
süti beállítások módosítása