Ezt a történetet eszemben sem volt a blogban megírni, de karácsony révén valami szívmelengető poszt dukál. Úgy döntöttem mégis megírom, akkor is, ha kicsit még mindig fáj ez az emlék. 

Volt valami, ami nagyon megfogott az arcában. Nem volt tipikus szépség, más szemében olyan átlagosnak tűnhetett, de néha belefutok olyan nőkbe, akikből olyasmi sugárzik, ami megtetszik. Szandra is ilyen volt. Első körben azzal vádoltam meg, hogy a képei photoshoppoltak, mert csupa utazásos képet rakott fel, a háttérben mindig valami ismert helyszín volt. Piramisok, Pizzai ferde torony, Central Park, stb. Persze csak viccesen vádoltam meg és ez alapján elindult egy beszélgetés az utazásról és a világ helyszíneiről.

Eleinte nem akart átmenni facebookra, mondván túl gyors a tempó, ezért még egy napot vártam vele. Még akkor is vonakodott, ezért azt sejtettem vele, hogy ha nem lép tovább, akkor lesz helyette olyan, aki majd fog, én pedig azzal ismerkedek inkább. A trükk bevált, hamarosan FB-n folytattuk.

Irdatlan sok kép volt fent róla, sokat utazott, de ami engem érdekelt, hogy minden porcikáját (na jó, majdnem mindet) szemügyre vehettem a képeken. Vékonyka, 26 éves, fekete hajú, barnaszemű lány. Tetszett. Régebben, ideálom volt a vékony, magas, fekete hajú nő.

Nem tudom pontosan mi, de valami nagyon megfogott benne. Beszélgettünk a sorozatokról, filmekről, fesztiválokról, és a könyvekről. Szeret olvasni, szerencsére én is, így gyorsan megtaláltuk a közös írókat, akikről tudtunk csevegni. Két nap múlva személyes találkozót kezdeményeztem, de vonakodott, hogy gyors a tempó. Addigra szerintem már nagyon bírta a búrám, mivel nem csak könyvekről, de szinte mindenről tudtam vele beszélgetni. Ezért újra bevetettem a trükköt, hogy ha nem, akkor lehet, hogy lécelek az ismerkedésből. Ezt persze nem nyíltan, hanem egyre ritkuló válaszokkal jeleztem, és még pár aprósággal.

Beválni látszott a dolog, mert kezdett nyitni a találkozó felé, ezért én gondoltam egy merészet. Kíváncsi voltam, mire tudok rádumálni egy ilyen nőt, ezért rögtön egy közös pizzasütést erőltettem a lakásomon (ez a pizza dolog általában beválik). Kis vonakodás után belement. Persze benne volt a levegőben, hogy lemondja, de nem így lett.

Elég sokat beszélgettünk és mint megtudtam, pszichológus a lelkem. Ki is beszéltük az ilyesmivel foglalkozó könyveket (nem a szakirodalmat, hanem akadnak írók, akik ilyen jellegű, félig ponyva, félig tudományos műfajban utaznak és egész véletlenül ismerek párat), valamin a testbeszédről is társalogtunk. Azt mondta, hogy amikor megtudják róla a férfiak, hogy mivel foglalkozik, akkor gyorsan eltűnnek és nem ismerkednek vele tovább. Ezt nem értem, én kifejezetten kíváncsi voltam, milyen egy pszichológussal ismerkedni. Mennyire lát át rajtam, mennyire akar egyáltalán átlátni rajtam. Még ha nem is jön össze a csaj, jó lehet arra, hogy megtudjam, mik a gyenge pontjaim. :P

Eljött az este és kimentem elé. Élőben pont olyan volt, mint a képeken, úgyhogy nem kellett sokat keresnem. Azzal léptem oda, hogy „te vagy a pszichológus? Mert kezelésre szorulok” :D Így legalább megvolt a hatásos nyitány. :P Hazahoztam, bemutattam a lakást, majd nekiálltunk pizzát sütni. Közben ittunk a borból, amit ő hozott. Elnevetgéltünk sütés közben és sok mindenről csevegtünk. Néha hozzáértem, hogy jelezzem érdeklődésem. :D Vacsora után, a kanapén ülve folytattuk az ismerkedést. Elmondta, hogy tőle nagyon nagy szó, hogy feljött, mert amúgy nagyon konzervatív (pfúj). Persze, ha már ott volt, én próbálkoztam. Mikor láttam, hogy birizgálja a haját, csuklóját, előre tolja a mellkasát, tudtam, hogy az ösztönei már eldöntötték, hogy bejövök neki. :)

Megcsókoltam, visszacsókolt. Szuper. Ennyit a konzervatív vonalról. Nagyon sokat játszottak a nyelveink egymással, de csak finom tapizást engedett, azt is csak lassan. A melleit és a combját is érezhettem, de levenni nem engedett semmit. Párszor finoman próbálkoztam, de ezen a ponton nem tudtam átlépni. Szex az nem lesz, az világos volt.

Éjfél körül járt és mennie kellett, természetesen kikísértem. Azzal köszöntem el, hogy innen folytatjuk. Ez mindig necces, mert simán meggondolhatja magát, de másnap este már beszéltünk is telefonon, majd onnantól minden nap. Nem tudom, miért. Normál esetben leírom veszteségként a dolgot és megyek tovább, de ez a nő... ez kellett nekem. Akkor még azt hittem, hogy olyan erős a kémia, hogy nagyon-nagyon meg akarom dugni. Később persze rájöttem, hogy többről van itt szó.

Egy második randit is megbeszéltünk. Nem szokásom, második nekifutást is tenni, normál esetben már nem foglalkoztam volna vele, de ahogy írtam, valami nagyon megfogott benne.

Pár nappal később kávézni mentünk egy általam ismert és preferált helyre. Az egyik legjobb kávézó pesten, ha randizni viszel valakit. A kilátás, a hangulat, az árak... teljesen rendben van a hely. Direkt nem mondom, melyik az. :P Rögtön egymás szájában kezdtük az estét, majd kis összebújás mellett megittuk a kávénkat. Az az összebújás ott furcsa volt. Azt éreztem "megérkeztem, otthon vagyok". Eleinte nem is tudtam hova tenni az érzést, de kiélveztem minden percét. Megbeszéltük, hogy kinek, milyen napja volt, valamint szóba hoztuk, hogy a következő héten el kéne menni egy kiállításra, amit ő hozott fel. Semmi akadálya. 

Kávé után sétálni mentünk, és úgy két órán át keringtünk a belvárosban, mikor a lakása felé vettük az irányt. Hétköznap volt, másnap munka mindkettőnknek. Útközben megálltunk párszor csókolózni, míg a séta kézenfogva történt. Már-már párkapcsolat érzésem volt. És nem ijedtem meg, olyan természetesnek hatott. A kapuban elköszöntünk, nyomát sem láttam jelnek, hogy esetleg beinvitálna, így nem is erőltettem. Jól éreztem magam, épp úgy, mint mikor kikísérek egy nőt miután sikeresen megfektettem. Ugyanaz, de legalábbis hasonló eufóriás érzésem volt. Zavarban is voltam, hogy mitől vagyok ilyen elégedett (a boldog szót akarnám ide írni, de eléggé elcsépelt, valamint azt is tisztázni kéne, hogy mi is az a "boldogság", de ez már egy másik poszt témája).

A következő alkalommal, mikor ismét randira hívtam, egy kiállításra mentünk. Fárasztó volt, mert nagy volt a tömeg és emiatt nem sok mindent láttunk, de jól éreztük magunkat. Este pedig hazakísértem. Ekkor beinvitált. Aranyos kis lakása volt, jó érzéke a lakberendezéshez, mert pofásan berendezte. Sokkal nagyobbnak tűnt a hely, mint amekkora. Borozgattunk, majd csókolóztunk én pedig próbálkoztam. Ezúttal tovább engedett és félórányi előjáték után, a számomra lényegi rész is eljött. Eleinte suttogta, hogy nagyon félénk és legyek óvatos, de két órával később, már olyan pózokat nyomtunk, hogy nekem lassan nem volt olyan testrészem, ami ne görcsölt volna be aznap este. A félénk kis csaj durván kibontakozott és egy kefélőgéppé változott. Ujjazások, orál, előlről, hátulról, rendesen leizzasztott.  :P

Ez a durva, mikor azt hiszed, hogy a félénk lány az ágyban is félénk lesz, és nem. Eleinte még igen, de húsz perccel később egyre merészebb és merészebb lesz, aztán mire észbe kapsz, már úgy nyomjátok, mintha pornófilm főszereplői lennétek. Ölelkeztünk és bújtunk egymáshoz levezetésképp. Aztán éjfél előtt elindultam haza. Végig az járt a fejemben, hogy kizárt, hogy ne lett volna egy halom pasija előttem, ennyire nem lehet jó az ágyban egy olyan nő, aki állítása szerint 1-2 pasival volt csak. Ehhez rutin kell, tapasztalat, gyakorlat. Vagy csak született tehetség. Nem tudom. Utólag persze tudom, nem volt ő olyan jó, mint akkor hittem. Csak elvakítottak a hormonok. Az érzelmek miatt máshogy láttam, éreztem a dolgokat.

Eszembe sem jutott a szex után lepattintani, természetesnek vettem, hogy legközelebb folytatjuk a dolgot. Semmi olyasmi, hogy "megvolt a csaj, jöhet a következő". Ő kellett újra és újra és nem csak testileg. Egy pár lettünk. :)

Hetente 2-3 alkalommal találkoztunk, a szokásos dolgok voltak: kávézóba menetel, mozi, színház, olyan volt, amilyennek lennie kellett. Valentin napon pedig egy étterem (ahol méregdrágán picsányi kis adagot adtak mindenből, de legalább rohadt elegáns volt minden).

Aztán úgy két hónappal később szóba hozta a gyerek témát. Nem úgy, hogy ő akarna (26 éves még), hanem csak, hogy mikor terveznék, mennyi idős koromban. Meg hogy mi a véleményem a házasságról.

Ez megijesztett, mert egy nő két hónap ismertség után ne kérdezgessen egy férfit gyerekről, meg esküvőről. Túl korai. Mondtam, hogy nem terveztem ezt a következő 4-5 évben, se gyereket, se esküvőt. Ez okozhatott benne egy kis törést, mert nem sokkal később, minden előjel nélkül sírva fakadt és azt kérdezte, miért zárkózom el még a témától is. Azt mondta zokogva, hogy nem tartom annyira vonzónak, hogy elképzeljek egy családot vele. Ez így sokkolt és még mindig korainak éreztem ilyesmiről beszélni. Szó szót követett és végül szakítottam vele aznap este. 

Aznap éjjel nem aludtam. Arra gondoltam, hogy mi van, ha most szalasztottam el azt a nőt, akivel le lehet élni egy életet. Vonzódtam hozzá testileg, lelkileg, kimondom, szerettem őt. Valamint azon gondolkodtam, hogy lassan ideje lenne megállapodnom nekem is. Talán mégsem az ördögtől való a családalapítás. Reggelre arra jutottam, hogy megadom az esélyt. Éveken át csak dugtam a nőket, és képtelen voltam kötődni bármelyikhez is, de Szandránál azt éreztem, hogy működhetne, akár gyerekünk is lehetne. Jó, nem most persze, de pár év múlva.

Aznap dolgoznom kellett, de este becsöngettem hozzá. Mint valami szerelmes lúzer (végülis az voltam) kezemben virág és csoki. :D A lakótársa szólt bele a kaputelefonba (róla nem is írtam, a lakás Szandráé volt, de elég nagy volt, hogy egy lakótárssal ossza meg), azt kamuztam, hogy xy-hoz jöttem csak rossz a csengője. Beengedett, én pedig felsasszéztam a lakásukhoz. Bekopogtam, a lakótárs nyitott ajtót (Erika), mikor meglátott, kicsit ledöbbent, de a virág láttán enyhe mosoly jelent meg az arcán. Beengedett, kiáltott Szandrának, majd okosan magunkra hagyott minket és bevonult a szobájába. Szandra szintén ledöbbent, mikor kijött a szobájából és meglátott. Nem volt smink rajta, kicsit kialvatlan volt, de mikor megláttam, ő volt a legszebb nő a világon. Annyit mondtam, hogy "nem akarom, hogy vége legyen, egy fasz vagyok". Átadtam a virágot, Ő pedig mosolygott. Ledobtam a cuccaimat, ő öntött két pohár bort és bementünk a szobájába.

Egész éjjel beszélgettünk, megfogadtam, hogy megpróbálok jobban nyitni és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy működjön ez a kapcsolat. Nem riadok el a gyerektől, vagy a családalapítástól, csak megijedtem, hogy ilyen korán szóba került, és hogy ennyire erőltette. Azt mondta, nem akar még gyereket ő sem, majd pár év múlva, de tudnia kellett, hogy érdemes-e velem töltenie az éveket. Közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz, ha három év múlva kerül csak szóba és akkor szakítunk, akkor 29 évesen kezdheti újra a párkeresést. Én pedig annyira elzárkóztam a témától, hogy neki méginkább tudnia kellett, van-e esély a családalapításra.

Mindent megbeszéltünk és megint egy pár lettünk. Meg is tettem mindent a következő napokban, sokkal mélyebb beszélgetéseink voltak és többet is elárultam magamról, vagyis arról, ami bennem van.

Nem sokkal később pedig be lettem mutatva a barátainak is. A szexuális életünk túlfűtött volt és minden úgy ment, mint a karikacsapás. Ám picivel több, mint egy héttel az újra egymásra találásunk után, egy vasárnap reggelen, mikor kijöttem a fürdőből a reggeli zuhany után, sírva ült a kanapémon. Mikor odaléptem és megkérdeztem, mi a baj, csak még jobban zokogni kezdett.

Végül csak kibökte, hogy nem érzi a dolgot. Próbálta, de aznap, mikor szakítottam vele, megtört benne valami. Már nem olyan, mint előtte volt. Szerette volna, de nem olyan és nem tudja folytatni. Nem tudja jobban megmagyarázni. A vállamra borult és sírt. Bocsánatot kért, pedig nem volt miért. Végül, egyszerűen kisétált a lakásomból és az életemből is. Én meg ültem ott szerelmesen, letaglózva. Én basztam el, nincs mese. Ő az a típus, akinél ha egyszer megtörik a bizalom, akkor sosem lesz már a régi. Ebből a szempontból tényleg konzervatív. :) Én meg egy ijedős barom voltam, aki a gyerek szó hallatán a falra mászott. Ha az ő helyébe képzelem magam, akkor meg is értem a dolgot. Próbált erről beszélgetni, én meg szakítottam vele. Nem csodálom, hogy megtört benne valami.

Ha itt hagynám abba az írást, akkor ez egy romantikus, ámde szomorú szerelmi történet lenne.

De sajnos nem ez volt a vége. Sajnos nagyobb barom vagyok (vagy voltam), mint hittem. Pár nappal később, persze kicsit mérges is voltam, akkor még nem láttam tisztán a helyzetet, és facen számon kértem, kicsit durván. Persze nem kell olyan nagyon durva dolgokra gondolni, inkább csak amolyan kirohanás volt (nem kurváztam le vagy ilyesmi). A beszélgetésre nem emlékszem pontosan, csak homályosan derengenek a szavak, de azt tudom, hogy a végén megsértettem, nem trágársággal, csak valamit beszóltam, de már magam sem tudom, mit. Majd töröltem és tiltottam. :(

Ezt azóta is bánom...hogy beszóltam, hogy töröltem, meg mindent. Csak valami hajtott, vissza akartam szerezni és mikor írásban sem jutottam vele dűlőre, akkor tettem valami megjegyzést és még töröltem is. Mint mondtam, egy barom voltam. Mentségem annyi, hogy az érzelmek vezéreltek. Hogy is van az a mondás, ha nem töröl facebook-ról, akkor nem is szeretett igazán? :)

Nincs pofám ismét felvenni vele a kapcsolatot, de ha összefutnék vele véletlenül, valahol, akkor azt mondanám, hogy szánom-bánom és bocsánat. Mindenért. Tudom, vannak ennél érzelmesebb, megindítóbb történetek is, de ez van. :)

Ez volt a harmadik alkalom életem során, hogy szerelmes lettem és egyik sem egy sikersztori...De ez előzőek rosszabbak voltak. Szandrával a közös képeinket őrzöm egy mappában, mélyen elrejtve a gépemen. Ennek a posztnak a megírása is előcsalta az emlékeket és most szükségem van egy italra. :)