Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

A mai nők

2017. július 10. - Ethan Wolf

10286301179.jpg

Egy rövid történet, elég friss. Barátzónában tartok (illetve az Ő szemszögükből, én vagyok az Ő barátzónájukban) három lányt. Hogy ennek, mi értelme azt elolvashatjátok itt.

Előtte ők nem ismerték egymást, én szerveztem össze, hogy így négyen menjünk bulizni. Úgy döntöttünk előtte kicsit beszélgetünk, összeismerkedünk és beülünk valahova. Két pohár ital után érdekes dolgokat mondtak.

613751770.jpg

Nem volt egyikkel sem semmi köztünk, nem azért tartom őket. Némi infó, hogy jobban körvonalazódjanak a lányok:

Kriszti 23 éves, diplomás, marketinges. Vallásos család, ártatlan pofika.

Éva 28 éves, egy gyerek anyja, elvált. Kedves lány, mindenben segít, amolyan "mindenki anyukája" típus. Valamilyen asszisztensi melója van.

Judit 32 éves, vőlegénye van. Két diploma, pszichológia-akármi. Rajta kicsit látszódik, hogy 32 éves, bulizott régen sokat, az biztos. De amúgy csinos, igényes megjelenés.

Nos, két kör pia után Kriszti, akiről még talán azt is feltételeztem volna, hogy mindössze 1-2 pasi volt az életében felvetette, hogy füvezni kéne. Ez még nem gond, de az már igen, hogy aztán közölte, még jobb lenne kipróbálni a kokaint! :) Én csak pislogtam. Eddig még nem próbálta, de ki akarja. Mondom, 23 éves, diplomás, vallásos család... Szerencsére beérte piával is, de elég komolynak tűnt a kíváncsisága. Ami mégjobban meglepett, hogy az értelmiségi Judit is bólogatott, hogy igen, egyszer ő is kipróbálná a kokót. Kriszti folytatta a feltárulkozást, három sráccal randizik párhuzamosan és dug is velük. Az egyik srácot csak szívatja, mert az a szerencsétlen az ország másik feléből jár fel hozzá hetente. Azzal hitegeti, hogy ez távkapcsolat. Mindhárman kiröhögték a srácot! Én meg lenyomtam egy erőltetett nevetést, de belül arra gondoltam, hogy otthagyom őket a picsába. :) A kis csaj amúgy nagyon nyitott volt este mindenkivel, pincérrel, akárkivel aki arra járt. 

Éva is beszállt a szennyes kiteregetésébe. Ő is randizgat, mikor ideje engedi a gyerek mellett. Az este során négy férfi hívta fel, és mind a néggyel enyelgett. De rajtuk kívül még két exéhez (volt férj nincs köztük) is visszajár szexelni. Ez a mindenki anyukája típus, belőle sem néztem ki. :)

Judit nem sokat beszélt és régebbről is minimális dolgokat árult el magáról, eleddig csak felszínesebb beszélgetéseink voltak. Azon kívül, hogy ő is kipróbálná a kokót, azt tudtam meg, hogy Ő hűséges (állítása szerint). Szereti a kutyákat, és heti két könyvet kiolvas.

Nos, játékosok a pályán, indul a játszma. Azaz elmentünk bulizni. A tervem az volt, ahogy a fentebb linkelt régebbi posztban is olvasható, hogy emelem az ázsiómat ezzel a három lánnyal a szórakozóhelyen lévő lányok szemében. :)

shoko-barcelona-parties-kiss-kiss-bang-bang-crazy-couple-kissing-1-barcelona-parties.jpg

Nem írom le az egész estét, csak nagy vonalakban. Judit pikk-pakk lerészegedett, és arra figyeltem, hogy ne vesszen el. Ő ugyanis nem jár gyakran bulizni, nem az Ő világa. Kicsit felelősséget éreztem a csapatért, elvégre én rántottam össze őket, hogy a saját céljaim elérésében segítsenek anélkül, hogy ezzel tisztában lennének. Szóval, egész este igyekeztem magam mellett tartani a részeg Juditot és vigyázni rá. De a csapattól elcsapongott a kis Kriszti, akiért nem aggódtam annyira. Azok után, amiket mesélt, tud Ő vigyázni magára. Láttam, hogy egy srác táncolni kérte fel, még be is mutatkoztak egymásnak. Nyolc perccel később már hevesen smároltak. Én se vagyok szent, nekem is voltak gyors akcióim, de nyolc perc!!! Mi a fasz...

Évával és Judittal maradtam, bár kimentem a mosdóba öt percre. Mire visszajöttem, mindkettő szétszéledt. Juditot kint találtam meg és már taperolta egy manusz, de a csajt ez nem zavarta. Két diploma, vőlegény, hűséges. Ennyi. :) Évát is megtaláltam, Ő nem kavart senkivel. Kitaláltuk, hogy vigyázunk a két másik idiótára. Krisztike már el is tűnt a sráccal, gyanítom meghúzták a kocsiban, vagy ilyesmi. Majd írok neki valamelyik nap. Judit pedig azt mondta, őt hagyjuk békén, neki tetszik ez a manusz. Legyen.

Évivel táncoltam és igyekeztem mozogni vele ide-oda a tánctéren, hogy legalább Juditra figyelhessek. Vajon emlékeztetnem kellett volna a vőlegényére? Vagy a manusznak szólni, hogy kopjon le? Azért mégsem a tesójuk vagyok. Évi közben szép lassan lerészegedett, úgyhogy még miatta is aggódhattam, de egy idő után a buli királynőjének hitte magát és neki senki ne mondja meg, mit csináljon. Majd mikor másodszor is kimentem a mosdóba, és visszatértem, már nem volt sehol. Telefonon hívhattam volna őket, de addigra elegem volt az egészből és inkább eljöttem.

De nem is az a poszt apropója, hogy most eláruljam, hogy értelmes, művelt nők is mennyire ösztönlények tudnak lenni. A poszt oka, hogy az elmúlt pár év miatt (randik tömkelege, egyéjszakások, dugások), volt egy kis lelkiismeret-furdalásom. Vagy talán nem is az a jó szó, inkább aggódtam, hogy egy üres, kiégett fasz lehetek, mivel ilyen életmódot folytatok és erkölcsileg, morálisan a béka segge alatt vagyok. De aznap este én megkönnyebbülten mentem haza. Ha ezek a lányok, akikből ezt senki ki nem nézné, ilyenek péntek és szombat éjszakánként, akkor én egy átlagos pesti lányhoz képest a ma született bárány vagyok. Kicsit önigazolásnak hangzik és az is, hogy a másik nem mélyebb szintjével igazolom a magam szintjét, de nem érdekel. 

Kiderült, legalábbis számomra, hogy nem is vagyok én olyan rossz ember. Ha hinnék bármely vallásban, és ha halálom után büntetés járna a szabados életem miatt, akkor szerintem a pesti lányok (16-40 között) bő 80 %-a szintén kapná az osztást. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr6712529817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sadist 2017.07.12. 23:01:12

@Kulics: Egy a durván 44 millióhoz (egész pontosan 43949268), úgyhogy nem kell itt jaszkarizni a vektorterekkel, ha még a középiskolai valószínűségszámítással is gondok vannak.

Sadist 2017.07.12. 23:05:58

@claire85: "És hol találsz te ilyen 'értékes' nőt?? :)"

Nem tudom, neked esetleg van tipped?

Sadist 2017.07.12. 23:07:35

@Kulics: Abban mi a teljesítmény, hogy nőként végigkúratod magad egy focicsapattal?

2017.07.12. 23:16:29

@Sadist: cicafiú, nem érzel semmiféle középutat a "szüzen férjhezmenni" és a "végigkúratni magad egy focicsapattal" két véglete között?
Bár ez utóbbi ugye max 11 embert jelent és ennél a mai nők EGY RÉSZÉNEK sokkal több kalandja volt. Más részének meg még ennyi sem.
Teljes idiotizmus ilyen általánosságokban vagdalkozni.

claire85 2017.07.12. 23:22:23

@Sadist: Hát nem tudom javaslom a középiskolát, mint potenciális vadászterepet. Ott még hátha találsz szűzlányt :)))

Sadist 2017.07.13. 00:39:55

@Kulics: Nem válaszoltál a kérdésre.
De kérdezem máshogy, mert úgy látom nem igazán érted, hogy miért van az általad sérelmezett "kettős mérce". Maradva a focis témánál, szerinted miért van az, hogy egy csatár meccsenkénti hármas gólátlagát többre értékelik, mint egy kapust, aki meccsenként átlag három lövést beenged?

sureee. 2017.07.13. 01:14:18

Engem viszonylag korán pofán csaptak ezek a következtetések, hogy sem a diploma, sem a vallásosság alapvetően nem feltételez egy emberi, erkölcsi 'minőséget'. Már gimisként is a szomszéd városba járó, kolis, katolikus lányok voltak a legnagyobb ribancok. Egyetemen pedig az otthon az átlagnál szigorúbban (többnyire a vallásos szülőknél fordul elő) fogott lányokból -mihelyt elkerültek otthonról, egyetemre, fősulira - egyfajta gejzírként törtek fel az elfojtott vágyak, ingerek, zsigeri ösztönök. Az egyetemi gólyatábor is komoly pofon volt, úgy kellett a bokorból összeszedni a magukról mit sem tudó, elázott 'jó kislányokat'. És ez se mostanában volt, azóta csak romlott a helyzet. Tisztelet a kivételnek.
Azt azért halkan hozzáteszem, h alapvetően itt nem látok nagy különbséget a nemek között. A legnagyobb képmutatók, akikkel találkoztam, magukat vallásosnak valló, templomba rendszeresen járó férfiak közül került ki. Nagyon igazak Ferenc pápa szavai: "Jobb egy ateista, mint egy álszent katolikus"

@Kulics, @claire85: Mindig mosolygok a női és férfi szexualitás eltérő társadalmi megítélése miatti felháborodásokon. Igaz elég nyers @icipicicsipa megfogalmazása, de már az ókoriak se voltak hülyék. A római jogban is a gyermek jogállását az anyja státusza határozta meg, mert az volt a biztos. Igaz, ez ma már, hála a tudományos fejlődésnek orvosolható, de ettől függetlenül az apaság még mindig 99%-ban egy bemondáson alapuló, bizalmi pozíció. Továbbra sem kötelező születéskor az apasági vizsgálat, valószínűleg -nincs pontos statisztikai adatom- ilyenfajta vizsgálatot a születéskor továbbra is elhanyagolható számban végezhetnek, vagy épp nyugaton lassan már tiltják is. Legtöbbször ez amúgy is igazából a bontóperek, gyerektartás kapcsán merül fel. Míg a nőkkel alapvetően nem tud megesni, hogy tudtukon kívül más gyermekét neveljék fel, addig ebben egy férfi megfelelő vizsgálatok hiányában sosem lehet 100 %-ig biztos, és sajnos egyre több horrosztoriról, tanulmányról lehet olvasni, hallani. Talán érdemes lenne a pasik ilyen jellegű -kínzó bizonytalanság- igényéhez nagyobb megértéssel viszonyulni. Btw én támogatnám a születéskor a kötelező apasági vizsgálatot, aki 'tisztán játszana', annak nem lenne mitől félnie, és legalább egyenlőség lenne a szülői jogállások bizonyosságában is.

Egyébként ennél sokkal marginálisabb oka van, h a nők miért 'megvetést' és a férfiak miért dicséretet kapnak a több szexuális partnerért. Nőként megdugatnia magát az embernek, nem igényel mögöttes teljesítményt. Ha kiállítunk az utcára két azonos szintű férfit és nőt táblával a nyakukban, hogy szexelni akarnak, a nő jelentős számú pasit fog találni, aki lefeküdne vele (anélkül, h igazából bármit is tenne érte), míg a pasi nullát, vagy legalábbis a nőhöz képest arányaiban elhanyagolható számút. És akkor arról még nem is beszéltünk, h az így kiállított nőnemű nála jobb pasikkal is dughat, addig a hímnemű csak lefele válogathat.
"Nobody fucks down! Nobody."

www.youtube.com/watch?v=930uzjM6-no

A lényeg, ha valaki sok nőt akar ágyba vinni, akkor ahhoz olyan személyiség, kiállás, külső, vagy épp pénztárca kell (mindenki saját megítélése szerint választ), de valamifajta mögöttes teljesítmény, meló kell a sikerhez, addig nőként elég ott lenni, és valaki -legalább azonos szinten lévő - meg fog akarni dugni. Egyébként ez a felborult pálya majd a hosszútávú kapcsolatok (házasság) tekintetében kiegyenlítődik. Olyan nőnek kell lenni, akit a pasi el akar venni, 'magához akar láncolni', ez a női teljesítmény.
@claire85: A rácsodálkozásod a világra különben azért megmosolyogtató, mert valamelyik poszt alatt te magad írod le, hogy kép nélkül is még mindig, napi szinten elég sok megkeresést kapsz a társkeresőn. Egy kép nélküli pasi az életben nem kapna levelet semmilyen nőtől. Ez gondolom nem kettős mérce? :D

sureee. 2017.07.13. 02:19:52

@claire85: Az általad vázolt szituációban szerintem a pasi -hiába a jó szex-, alapvetően nem rövid, hanem hosszútávon keresett partnert. 39 évesen én se kezdenék olyan nővel -amennyiben komolyabban gondolkodnék -, aki 34-35 éves koráig nem jut el odáig józan paraszti ésszel, h ne a munkahelyén keressen már dugipajtit, ráadásul pár kúrás alapján "munkahelyi!!! szexchat és erotikus fotó"-féle kiszolgáltatott helyzetbe belemegy. Rossz emberismeretet és a partnere egyéni megítélése alapján, számára nem beleférő előéletet feltételez. Nincs egységes megoldókulcs, h kinél hány partner a választóvonal, de alapvetően a férfin a gyerekes szakításon kívül nincs mit számonkérni. Ez van, viselni kell a korábbi rossz döntésekért a felelősséget.
Egyébként néha egy pillanatra megsajnálom a nőket, mi férfiként megkapjuk ezeket a pofonokat a tízes/húszas éveikben és még van esélyünk változtatni, javítani. A nők meg már a leszálló águkban szembesülnek a kudarccal, és a korábbi szárnyalások, lehetőségek után még keserűbb az ébredés, ráadásul visszaút se nagyon van. De azé' ez hamar elmúlik. :)) Mindenki a saját döntéseiért felelős.

Néha elkap az idealista hangulat és nem értem mi folyik itt körülettem, mit keresek én itt, már a földön? :) A posztban szereplő menyasszonynál ('tetszik, hadd fogdosson') durvább példát konkrétan a saját szememmel láttam. Balatonparti városka legénybúcsún diszkóban összefutottunk egy leánybúcsús társasággal, ahol konkrétan az ara erotikus táncban teljesedett ki egyik haverunkkal, számcsere, majd a csaj meghívta magához srácot, h valamikor 'meglátogathatná' Szegeden.
@Városilány fordított felállása is hasonló képet mutat, konkrétan nem bírom megérteni, hogy ilyen kiindulási ponttal mi értelme van bármilyen házasságnak, 'örök hűség fogadásának'? Jó persze, a nyálverésen, a nő legszebb napján, pénzszóráson kívül, mire jó ez a hazug önáltatás?

Egyébként, ha én egyszer valami csoda folytán házasságra adnám a fejem, az biztos, hogy az esküvő előtt legalább két Alfával teszteltetném az asszonypajtást, hogy egy alkoholgőzös csajos bulin ellent tudna állni a kísértésnek, vagy vajon ő is aláfeküdne-e top pasiknak? Sajnos elég paranoid, de hát ez van, ha az empirikus megfigyelések indokolják ezt a fajta elővigyázatosságot. @Wolf erre felhúzhatnál egyébként akár egy vállalkozást is! :))

2017.07.13. 06:25:38

@sureee.:
"Egyébként néha egy pillanatra megsajnálom a nőket, mi férfiként megkapjuk ezeket a pofonokat a tízes/húszas éveikben és még van esélyünk változtatni, javítani. A nők meg már a leszálló águkban szembesülnek a kudarccal, és a korábbi szárnyalások, lehetőségek után még keserűbb az ébredés, ráadásul visszaút se nagyon van. "

Kinn van, index főoldalon. (bocs Wolf, de ide kívánkozik)

"Amikor cseteltem az egyik sráccal (a velem egykorúakat tekintem srácoknak... a 40 körüliek... na, ők már férfiak), lecicázott. Meg azt írta, „szia bébi”. Én kérem szépen egy értelmes, gondolkodó lény vagyok, ne minősítsenek le bébi, avagy cica szintre!!! Mélységesen fel voltam háborodva. Aztán egy barátnőmmel beszélgettem erről. Ő is egyedülálló, neki is fia van. Ő is mindent megold maga. És azt mondta, „néha bizony NAGYON JÓ BÉBINEK LENNI”. Már belátom... tényleg jó LENNE. Jó lenne NŐnek lenni. "Gyengének" és gyengédnek. Bújósnak. Lágynak. Ez a kemény páncél, amit hordok, már mindenemet felsebezte. Kérdés, hogy voltam-e valaha másmilyen?"

A nő a legnagyobb önsorsrontó.
És személy szerint a sajnálatos, hogy a civilizáció fejlődésével úgy néz ki, hogy a nő nem képes együtt fejlődni vele, sőt, még jobban el tudja sz@rni az életét a mai társadalmi, technológiai szintben lévő élet mellett.
Vallom, hogy a férfiak sokkalta jobban elkezdték uralni és uralják a vadászösztönüket, sokkalta hűségesebbek, sokkalta jobban vágynak és törekednek a monogám és hosszútávú kapcsolatra, mint ahogyan mostan a nők teszik ezt.

A férfi fejlődött a jóléti társadalommal, valahol együtt a technológiai és ezzel párhuzamosan a társadalom jólétének fejlődéssel. (ez mondjuk valahol evidens, hiszen a férfi hozza el és teszi ezt meg, ő az alkotója ennek)
A nő nem, hogy lemaradt, vagy ment volna vele, hanem ellenkezőleg: sokkalta állatiasabb/ösztönösebb, primitívebb módon él és semmit nem hajlandó - bár lehet, nem is képes rá fiziológiailag, ennyit bír konkrétan az agyuk - tenni ellene, sőt, egyre jobban ezt az életmódot és jellemet preferálják tömegével.

A szomorú helyzet ez, és szerintem ezt egyre több - jóléti társadalmakban élő - férfi fogja felismerni, belátni.

Aztán eljön a technológiai fejlődének hála a szinte ízig-vérig nőt lemodellező szexrobot szerintem 4-5 év múlva - mondhat bárki bármit, minden érzést/érzetet, formát tökéletesen le fognak modellezni + személyiség is lesz mellette - és akkor lesz még durvább a jóléti társadalomban élő nők számára.
Bár akkor is ott lesznek az afrikai, az arab népek, akiket most öntenek be a nyugati világba.
Majd így együtt ez a két társaság jól meglesz a jövőben.

Wildschwein 2017.07.13. 09:25:03

@Kulics: "egészen elképesztőnek tartom, hogy valaki 2017-ben még azon rugózik, attól retteg, hogy a nő idegen férfitól szül neki gyereket. Mert akkor az ő vérvonala, csodás DNS-e ki fog halni. Komolyan mondom ez a félállati létforma az 1600-as évekből."
Te figyu. Ez egy szabad ország, itt bárki gondolhatja, sőt le is írhatja akár a nyilvánvaló baromságokat is. Szóval ez neked is jogodban áll. Mint ahogyan az is, amikor itt nyalizol a kommentelő csajoknak, amolyan jó mangina / white knight módjára. Tehát félre ne érts, nem akarom elvitatni a jogodat arra, hogy ilyeneket irkálj. Csak annyit szeretnék megjegyezni (mivehogy szerintem az egészséges egyensúly megbomlását jelenti az, amikor ilyen hozzád hasonló kis buzoid manginák terjesztik az ilyen liberális tanokat), hogy nekem az a véleményem: igenis normális dolog az, ha egy férfi számára fontos, hogy továbbörökítse a DNS-ét, és ne egy idegen férfi gyerekét nevelje évtizedeken át. És ez nem félállati létforma, hanem igenis _ez_ az emberi létforma. Amit te képviselsz, az viszont nem félállati, nem is állati. Hanem ördögi. Csak te butuska vagy ahhoz, hogy ezt felismerd.

2017.07.13. 09:30:50

@sureee.: persze, nyilvánvaló a női ffi szexualitás eltérése. Én összesen csak icicsipát cinkelem, mert olyan szinten álomvilágban él szegény. Én meg már túl vagyok mindenen, házasságon, váláson, gyereknevelésen és több tucatnyi csajon is. És soha nem merült fel bennem, hogy nem enyémek lennének a gyerekek, de ez összesen csak egyetlen szempont. A boldog házasság, meg élet ennél milliószor több dolgot igényel. DE ha most tegyük fel kiderülne, hogy nem enyém valamelyik gyerek. Szerinted akkor mi van? SEMMI. Mivel 25 évig együtt éltünk a gyerekekkel ez a lényeg, a közös sors. Nem az hogy az én DNSeim továbböröklödjenek. Nem vagyok én akkora ejnstejn ami annyira fontos az emberiségnek. Ezért vicces amikor valaki KIZÁRÓLAG ezen vergődik.

2017.07.13. 10:37:33

@Wildschwein: nem nem tévedsz. Ez AZ állati ösztön. Az ember ennél magasabb szinten él. Kurrvajó példa rá (sajnos szörnyű a címe) a Nejem, nőm, csajom c. filmben Stohl András, mint alfahím sztorija, aki rájön, hogy nem a saját gyerekét neveli. Tessék megnézni és elgondolkozni rajta.
/nyilván nem fogod/

erkölcsi hulla 2017.07.13. 11:19:26

@Kulics: Igazából én sem tartom állatiasnak, ha valaki a saját dns-ét akarja továbbadni. Sőt ez is EGY életcélja az összes embernek, azaz hogy legyen egy gyereke. És full jogos, hogy a sajátját akarja nevelni, nem egy alfa szépfiúét.

A te olvasatodban akkor ez így hangzik: Nigger csecsemőt minden fehér apának? Vagy az már neked is cink? A lényeg a látszat, hogy azért legalább nagy vonalakban hasonlítson rád? Ez nem képmutatás? Mert ugye téged nem zavarna, ha nem a te gyereked ha megvan a kötődés. Nyilván sok évtized után ez nem számít, de amit írtak, az a 'friss' gyerekre vonatkozik.

erkölcsi hulla 2017.07.13. 11:22:26

@Kulics: "Ez AZ állati ösztön. Az ember ennél magasabb szinten él." - nagyon el vagy szállva a 'magasabb szinttel' :D Az ember a legaljább állat a világon.
Nézegesd a netet pl. az iszlámos megkövezős videókról, vagy a nigger-vudu gyerekgyilkolásokról, aztán gyere a magasabb szinttel :D

erkölcsi hulla 2017.07.13. 11:43:09

@erkölcsi hulla: Félreértés ne essen, a te magasabb szintedet nem vitatom, csak az általános emberi elképzelésedet.

2017.07.13. 11:44:57

@erkölcsi hulla: jól van én megértem ezt az aggodalmat. Egyszerűen túl van pörgetve ez a téma szerintem. A jó párválasztás és a boldog élet a vágya mindenkinek. És ezt nagyban átszinezik az egyéni félelmek, szorongások. Nekem soha fel nem merült ez az idegen gyereke nevelés c. szorongás. Én ezért erősen eltúlzottnak érzem hogy MINDENT ennek rendel alá valaki és ezért akar szűz nőt. Ami totál reménytelen vállalkozás. És a gyerek születés után még a többi 25...30 évre SEMMI biztositékot nem ad, hogy a csaj nem akarja kiélni magát más pasikkal is. Tehát az egészet ÁL kérdésnek érzem. És részemről ennyi lenne a sztori, egymás gyalázását meg hagyjuk meg arra avatottabbaknak.

TopszLee 2017.07.13. 11:52:08

@Kulics: "nem nem tévedsz. Ez AZ állati ösztön. Az ember ennél magasabb szinten él. " Egyes. Leülhetsz :P

whoamiohmy 2017.07.14. 18:52:08

@Kulics: Nem, ez kőkemény realitás. Angliában a gyerekek 40%-a nem attól az apától van, aki azt gondolja magáról, hogy ő az apa. Voltak olyan vizsgálatok is Angliában, ahol NYOLCVAN százalék volt ez az arány. Átlagosan 12-25%-ról szoktak beszélni a kutatók világszerte. A magyar adatokat nem ismerem, de például mikor nekünk biosz órán a gimiben feladták házinak, hogy mindenki kérdezze meg a szülei vércsoportját meg a sajátját, NYOLC anyuka jött be a 24 fős osztályból tiltakozni. Szerinted?

whoamiohmy 2017.07.14. 18:59:54

@Wildschwein: Az ÖSSZES vizsgálat, amit ez irányban végeztek, azt mutatta ki, hogy egy apa SOKKAL jobban tud kötődni ahhoz a gyerekhez, ami genetikailag tőle van, vagy legalábbis azt hiszi, hogy genetikailag tőle van. Az ilyen gyerekkel az apa többet fog foglalkozni, többet fog vele játszani, jobban fogja támogatni. És a helyzet az, hogy az apák részvétele a nevelésben irgalmatlanul fontos, gyakorlatilag az összes, a fiatalokra leselkedő társadalmi veszély rizikója megtöbbszöröződik, ha az apa nincs jelen vagy nem vesz részt a gyerek nevelésében.

Tehát nem is elsősorban az apa miatt fontos a genetikai összetartozás, hanem a GYEREK szempontjából. WILL SOMEBODY PLEASE THINK OF THE CHILDREN????!!!!

whoamiohmy 2017.07.14. 19:02:59

@Kulics: Lásd a Wildschwein-nek írt hozzászólásomat. De hogy referenciát is közöljek, itt egy eszméletlen jó videó, több száz cikkel, rengeteg referenciával:

www.youtube.com/watch?v=o1xf78EltKM

whoamiohmy 2017.07.14. 19:08:34

Na, úgy általában a poszthoz: volt egy elég érdekes beszélgetésem egy haverral nemrég. Egy nőgyógyász kollégámmal elmentünk sörözni, és mutatott egy cikket, amiben az állt, hogy a 24-35 év közötti japán nők 44%-a szűz. Én ezt nem nagyon akartam elhinni, úgyhogy felhívtam egy fizikus haveromat, aki rengeteget jár Japánban (az év kb. felét ott tölti). Nagyon érdekes volt. Voltaképpen Japánban az történt, hogy a nők többsége nem talál a hipergámiájának megfelelő, nála sokkal többet kereső férfit, VISZONT a kulturális kontextus olyan, hogy a nők nem mondanak le a szüzességükről, még az alfák kedvéért sem. Ezen nagyon elgondolkodtam, de tény, hogy a nők számára rengeteget jelent a kulturális kontextus. A klasszikus példa erre az alsónemű kontra bikini téma. A két öltözet kizárólag kulturális kontextusában különbözik, mégis ég és föld az intimitási faktor a nők számára.
A poszt által fejtegetett kérdésekre a megoldás szerintem az alkoholban keresendő. A magyar nép kultúrájában az alkohol mindig is a felszínen nagyon mereven tartott patriarchalista és nacionalista erkölcsök totális szétzüllését jelentette. Emellett a magyar nők erkölcsei alkohol hatására mindig is nagyon gyorsan oldódtak, már a szocializmusban íródott nem egy könyv, ami ezt taglalta. Erre persze még ráadódik a feminista kultúra is, de ezt már fent többen taglalták.

2017.07.14. 20:25:09

@whoamiohmy: Jogos igény, hogy a saját gyerekét nevelje egy apa, de a kolléga SZERINTEM már olyan fokon szorong ettől, hogy a teljesen irreális szűz nőben látja a megoldást. Mintha nem tudnánk, hogy manapság a gyerekvállalás kora a nőknél is a 30as évek.. tehát 30 éves szűz nőt akar. Ám akkor sincs biztosíték, mert ha nem a deflorációs aktusnál esik teherbe akkor onnantól kezdve szabad a pálya. A fogantatásig eltelő akár sok évben is bőven lesz alkalma mással felcsináltatni magát.
Szerintem már a Dekameronban is volt olyan sztori, hogy a csaj áfonyalekvárral szinezte meg a hitvesi lepedőt. A szüzességet már a történelmi korokban is kijátszották a nők... blablabla és így tovább.
Szóval fel kéne ébredni ebből a gyermeki álomból, hogy a szűz nő a végső megoldás.

TopszLee 2017.07.14. 20:46:33

@Kulics: Ezt most hirtelen nem értem, mi ez a szűz lány mánia. Házasság kötése előtt kell egy házassági szerződéd (preenup), szülés után meg apasági teszt. Ha kakukkfióka van, az férj minimális sérüléssel dobbanthat is. Mi a gond?

2017.07.14. 21:06:48

@TopszLee: Sadist nyomatja a szűzlány témát, miszerint az megvéd a kakukkfiókától.

VT 135 2017.07.14. 22:37:40

Egyelőre nem olvastam még a rengeteg hozzászólást, így pár " szűz" megjegyzés:
1., Köszi a bejegyzést! A stílusa kicsit ismét száraz lett, a tartalma viszont érdekes volt és a hossza is elégséges. :)
2., Szerintem, amíg nem csapsz be embereket, nem játszol tisztességtelenül, addig semmi rosszat nem csináltál. A nagy, félelem-vallásokkal ne foglalkozz, itt is láthattad, mit csinált a "vallásos" család a lányából. Az univerzum törvénye az, h ahogy viselkedsz másokkal, azt kapod vissza többszörösen - ebben, vagy a következő életekben.
3., Az, h neked ilyen nőismerőseid vannak, még nem jelent reprezentatív felmérést. Van a mondás, h "a hasonló a hasonlót vonzza"... :) Az viszont valóban szépen bemutatásra került, h a nők nagyon tekintélyes része teljesen belehülyült ebbe a végtelen nagy szabadsága és elszabadult hajóágyúként gurul össze-vissza a társadalomban, rombolva önmagát és mindent, ami az útjába kerül. És gyorsan hozzáteszem: ezen helyzet megváltoztatásában nem a nőktől kell várnunk a megoldást, hanem nekünk kell ismét férfivá válnunk és visszavennünk a kormányrudat. A nők is ezt várják és vágyják.

whoamiohmy 2017.07.15. 09:58:35

@Kulics: Abban teljesen egyetértünk, hogy ez irreális igény. Viszont én azt látom, hogy a konzervatívoknak valóban igaza van abban, hogy minél több szexuális partnere volt valakinek élete során, annál kevésbé lesz képes a hagyományos értelemben vett családi élet funkcióit betölteni (egyébként erre is vannak az állítást igazoló referenciák a videóban, amit linkeltem). A magam részéről én úgy gondolom, hogy ez mindkét nemre igaz, bár a Manosphere-ben szokás azt állítani, hogy ez csak a férfiakra vonatkozik, a nőkre nem.
Magyarán ha egy nőnek volt 10-12 szexuális partnere amikor veled megismerkedik, akkor aligha lesz esélyes, hogy érdemes lesz feleségül venni. Hasonlóképpen, ha egy férfinak volt 10-12 szexuális partnere, nem fog házasságra gondolni (minek, mikor mindig lehet egy újabb nője).

whoamiohmy 2017.07.15. 09:59:26

@TopszLee: Ezek azok a konstrukciók (házassági szerződés, apasági teszt), amit a feministák tűzön-vízen át be akarnak tiltatni, érthető okokból. És a legtöbb fejlett országban már sikerrel is jártak.

2017.07.15. 10:32:33

@whoamiohmy: Ismerős házaspárnál a nő akart házassági szeerződést, tekintve, hogy az ő általa megkeresett pénzből vették a házukat. És nagyon boldog kisbabás családi életük van, úgy, hogy a férj a domináns náluk a mindennapi életben. Nyilván a jövőre nézve meg semmi garancia.

whoamiohmy 2017.07.15. 10:52:18

@Kulics: Kéretik ezeket az "esettanulmányokat" akként kezelni, amik: egyedi esetenként. Nem bizonyítanak semmit. A statisztikák alapján azokban a házasságokban, ahol a nő keres többet, rekord magas (85% fölötti) a válások aránya. Persze lehet, hogy a férfi sértett önérzete miatt, de a válásokat a szakértők szerint 80-90%-os arányban a nők kezdeményezik.

Ethan Wolf 2017.07.15. 11:57:32

A poszthoz kapcsolódóan egy kis történet, ami tegnap éjjel esett meg. Egy ismerős csajjal (legyen a neve Tekla) bulizni mentem és este 11 körül hívott egy régebbi ismerős csaj (Dia), hogy látta hogy meg lettem jelölve egy képen (amit Tekla osztott meg, hogy itt és itt vagyunk), ő meg két barátnőjével (Anna és Lívia) a közelben vannak, fussunk össze. Így is lett.
Az este során a következők zajlottak: Tekla féltékeny lett Diára, holott egyikükkel sincs semmi. Ez inkább a farokméregetés női megfelelője lehetett. Lívia férjnél van két éve, de tegnap éjjel odatáncolt hozzá egy alfa hím (még én is csak pislogtam, tényleg nagyon nagyon jóképű gyerek volt), akivel ki is mentek a hím kocsijához és lezavartak egy menetet!
Anna is pasizni akart, de olyan szinten fölé lőtt... mindig kinézett egy csávót, aki már ránézésre is kettővel felette van és szerencsétlen nő hiába illegette magát, nem kellett senkinek. Vagyis olyannak nem, akit ő nézett ki magának, mert bőven lett volna választási lehetősége lejjebbről. Hajnalra átment duzzogó picsába és semmi nem volt jó, se a pia, se a zene, se semmi.
Tekla és Dia közti ellentét egyre erősebb lett, Tekla meghívott egy italra, de míg kihozta Dia beszélgetett velem és kicsit közelebb állt hozzám a kelleténél, erre Dia tiszta ideg lett. Szét kellett szedni őket, ezért Dia és két barátnője elmentek máshová, én és Tekla maradtunk reggelig.

Nincs tanulság, max annyi, hogy szerintem ezt a "havernőkkel bulizom" projektet beszüntetem, túl sok a buktató ebben. :D

Ethan Wolf 2017.07.15. 12:00:58

@Ethan Wolf: kár, hogy nincs szerkesztés funkció mert a végén rossz nevet írtam, de nem Dia lett tiszta ideg, hanem Tekla... a másnaposságra fogom a hibát...

De hogy néznek ki az utcák hajnalban az ismertebb szórakozóhelyek körül...tizenéves csajok elfojt sminkkel, ülnek a járdán, azt se tudják hol vannak, a másik a hányása mellett ül..

Jó a sok a C. kategóriás is, illetve a falkában vadászó férfiak, akik gondolom a matt részeg csajokra pályáznak...

2017.07.15. 14:36:46

@Ethan Wolf:
"De hogy néznek ki az utcák hajnalban az ismertebb szórakozóhelyek körül...tizenéves csajok elfojt sminkkel, ülnek a járdán, azt se tudják hol vannak, a másik a hányása mellett ül.."

Pont ma filóztam az egy éve véget ért kapcsolatom nő tagján illetve barátnőjén, barátnői társaságán. KB 30-40 év közötti társaság innen-onnan, ilyen-olyan végzettséggel. Mind a több faxt fogtam mint kilincset életet élte mindig is.
Mind baromira szerették az alkoholt. Bor - néha kis rövid mellé - főleg, de az egy este kb az 1 üveg/fő hétvégente, hétköznap meg este egy-két pohárkával.
Többet ittak igazából átlagban, mint a férfitársaságom munkahelyről, haveri-baráti társaságból.
És elgondolkodtam, hogy lassan "bejut" ide is az angoloknál jellemző női hétvégi lerészegedések, erre tessék, azt hiszem, beléptek itt is a hölgyek már kamaszkortól is, "sikeresen" beszivárgott ez az életmód ide is teljesen.

Mi lesz itt az elkövetkezendő évtizedekben párkapcsolati kérdésekben....

TopszLee 2017.07.15. 17:33:34

@whoamiohmy: Várj. És ha a feleség / barátnő is hozzájárul (akár írásban is?). Valami nem stimmel, ennek pedig lenne piaca, miért tiltaná be bárki?

Krisz101 2017.07.16. 20:40:57

@Ethan Wolf: azt elárulod, h ez melyik környéken levő szórakozóhelyek voltak?
egyébként 1 hete szombaton voltam a bálnánál, teliholdkor. és az a jól megcsinált dunaparti rész tele volt fiatalokkal, akik konkrétan a parton, meg a parkban, padokon piáltak. nem tudom, de nem úgy nézett ki, mintha alapoznának, mert 1 felé is ott voltak, rengeteg üveges pia kipakolva, bluetooth hangszóróból megy a zene, stb.

erkölcsi hulla 2017.07.17. 09:23:01

@Krisz101: Azért, mert a duna part egész szép esténként, nincs nagy tömeg, nem belvárosi betondzsungelben van valami alja teljesen tele lévő hely, ami ráadásul nagyon drága :) Fiatalok körében főleg a pénz azért. Kapásból ennyit tudnék felhozni, a duna javára, ha nem cél a diszkóban kínlódás a ribancokkal :D
Sőt, vannak ilyen külön sütögetős helyek is, mondjuk kicsit kijjebb ahova el lehet menni társasággal kíülni piálni ilyesmi. Sokkal vonzóbb program a belvárosnál számomra.

whoamiohmy 2017.07.18. 16:15:47

@Ethan Wolf: némi plagizálással:
Engedje meg, hogy aztakurva...

Jó kis sztori. Én vitorláztam a Balatonon egy hete, ott is volt alkalmi szex a társaságban, de sajnos nem velem. Tudod, mint a viccben:
Mi a korrupció? Amiből kihagynak...

Sadist 2017.07.19. 20:54:43

@Kulics: Hohó, álljon csak meg a menet! Ne tulajdoníts nekem olyan kijelentést, amit sehol nem írtam! Vagy ha szerinted mégis, akkor légy oly kedves és idézz!
Az puszta tény, hogy az a házasság kisebb eséllyel fog befuccsolni, ahol a nő szűzen ment férjhez. Minden egyes partner csökkenti az esélyét, hogy a következőhöz normálisan tudjon kötődni. Ezért nem kell a ribancokat feleségül venni.
Érdekes, hogy ha valaki egy felső kategóriás vadiúj autó áráért vesz egy használtat, amibe az előző öt tulaj beletolt félmillió kilométert, világ balfaszának nézi mindenki.
De ha elvesz egy 30 éves nőt, akiben előtte ki tudja hány fasz fordult már meg, mindegyik belerakta a saját kilométereit, mindegyiktől összeszedett valami sérülést, akkor még vállveregetést is kap és senki nem szól neki, hogy komám, te egy világ balfasza vagy.

Sadist 2017.07.19. 21:00:07

@Kulics: "Mintha nem tudnánk, hogy manapság a gyerekvállalás kora a nőknél is a 30as évek.."

Az, hogy valami általános, egyáltalán nem jelenti, hogy egészséges is. Egészséges az volna, ha a nők kora huszonévesen szülnék az első gyereküket, nem pedig a faszkörhintán pörögnének harminc éves korukig.
Könnyebben teherbe esnének, a fiatal szervezetüket nem viselné meg annyira a terhesség és jobban bírnák a gyerekgondozással járó feladatokat fiatalon, mint 30+-osan.

Sadist 2017.07.19. 21:07:39

@VT 135: "És gyorsan hozzáteszem: ezen helyzet megváltoztatásában nem a nőktől kell várnunk a megoldást, hanem nekünk kell ismét férfivá válnunk és visszavennünk a kormányrudat."

Pl. az iszlám ezt csinálja, az megmondja, hogy egy nőnek hol a helye.
Az MGTOW meg beleszarik és hagyja, hogy az egész gynocentrikus rendszer magától összeomoljon a gecibe.
Az biztos, hogy kell egy nagyobb krach, hogy visszaálljon az egyensúly, mert a mérsékelt módszerekkel nem fog menni.

qqqqqqqqq (törölt) 2017.07.19. 21:11:01

@Sadist: láttál már az életben huszonéves csajt? Nekem kettő volt otthon. Teljesen éretlenek, még az életre is nem hogy a gyerekvállalásra. Biológiailag megszülik, de a felneveléséhez már nincsen állóképességük, elhivatottságuk, mert még ők maguk is gyerekek. Tetszik vagy sem, de nagyon későn érnek a fiúk lányok egyaránt.
A nemszűz nős hasonlatod nagyon sarkos és nem humánus számomra, ezért nem reagálok rá, sajnálom. De annyit tudj, hogy az emberek a legnagyobb sérüléseket gyerekkorukban a szüleiktől szenvedik el. A többi már kutyafüle ahhoz képest.

Sadist 2017.07.19. 21:11:19

@Kulics: "Ismerős házaspárnál a nő akart házassági szeerződést, tekintve, hogy az ő általa megkeresett pénzből vették a házukat."

Milyen érdekes, fordított esetben a nők mindig előhúzzák az "Ennyire nem bízol bennem? Szeretsz te egyáltalán?" feliratú kártyát :)

qqqqqqqqq (törölt) 2017.07.19. 21:17:26

@Sadist: igen, jól látod.

Sadist 2017.07.19. 21:24:01

@Ethan Wolf: "Az este során a következők zajlottak: Tekla féltékeny lett Diára, holott egyikükkel sincs semmi.
...
Tekla és Dia közti ellentét egyre erősebb lett, Tekla meghívott egy italra, de míg kihozta Dia beszélgetett velem és kicsit közelebb állt hozzám a kelleténél, erre Dia tiszta ideg lett. Szét kellett szedni őket"

Ez tipikusan az, amikor most, ebben a pillanatban nem kell, de később még szükség lehet rá. Óvodásoknál figyelhető meg ez a viselkedés. Hiába nem játszik már valamelyik játékkal, nem engedi át másnak, mert a későbbiekben még lehet, hogy igényt tart rá.
A nők is ugyanezt csinálják a férfiakkal. Fenn akarják tartani az opciót, még ha most rögtön nem is kell a pasas semmire.

Sadist 2017.07.19. 21:52:45

@Kulics: "láttál már az életben huszonéves csajt? Nekem kettő volt otthon. Teljesen éretlenek, még az életre is nem hogy a gyerekvállalásra. Biológiailag megszülik, de a felneveléséhez már nincsen állóképességük, elhivatottságuk, mert még ők maguk is gyerekek."

És megint visszakanyarodtunk oda, hogy nincs semmilyen közvetlen negatív visszacsatolás a viselkedésükre. Ezért nem tanulják meg, hogy a döntéseiknek és a tetteiknek következményei vannak.

"Tetszik vagy sem, de nagyon későn érnek a fiúk lányok egyaránt."

Én azért ismerősi körben azt tapasztaltam, hogy a fiúk között több olyan van, aki kora huszonévesen érettebb gondolkodású és tudja, hogy mit akar az életben. Míg lányból csak egy ilyennel találkoztam.
sureee. írta:
"mi férfiként megkapjuk ezeket a pofonokat a tízes/húszas éveikben és még van esélyünk változtatni, javítani. A nők meg már a leszálló águkban szembesülnek a kudarccal, és a korábbi szárnyalások, lehetőségek után még keserűbb az ébredés, ráadásul visszaút se nagyon van."
Szerintem pontosan emiatt van több érett gondolkodású fiatal fiú, mint lány.

"De annyit tudj, hogy az emberek a legnagyobb sérüléseket gyerekkorukban a szüleiktől szenvedik el. A többi már kutyafüle ahhoz képest."

Ez lehet, hogy sok dologra igaz, de a párkapcsolatokra és a másik nemhez való viszonyra egyáltalán nem. Azt nem a szülők alakítják és nem tőlük kapja a gyerek/kamasz/fiatal a sérüléseket vagy épp a pozitív élményeket.
Ha valaki már suliban is népszerű volt a másik nem körében, akkor felnőtt korára se lesz gondja, mert a korai élményei pozitívak. Ha meg egy srác rögtön kap zsinórban öt kosarat, akkor lehet akármilyen jó a viszony a szüleivel, később is szorongós lesz a lányok közelében, mert nála negatív érzés kapcsolódik a szituációhoz.

erkölcsi hulla 2017.07.20. 09:38:07

@Sadist:
"Én azért ismerősi körben azt tapasztaltam, hogy a fiúk között több olyan van, aki kora huszonévesen érettebb gondolkodású és tudja, hogy mit akar az életben"

- Egy csomó ismerősömnek, plusz nekem is az volt anno a tervem mikor elkezdtük az egyetemet, hogy kiéljük magunkat, aztán majd mikor befejeztük, már lesz állandó barátnő, aztán meg rá pár évre házasság. ( Olyan 26 éves koromra gondoltam mindezt kb.)
Ebből mondanom sem kell, kb olyan 20ból 1 embernek sikerült mindez. Kicsit kiábrándító, hogy nem hogy nőt se sikerült találni addig állandóra, de még örülhettünk ha nagy ritkán összejön egy egy ribanc pár alkalomra.
Így belegondolva, szerintem egyetem alatt lettem ilyen cinikus megkeseredett fasz :D

Mititskartammondani, jaigen: Hiába tudod mit akarsz az életben, és hajtasz ezerrel, ha ebben másokra is számolsz, nem csak magadra, főleg ha nő van a tervben, akkor be fogod szopni mégpedig töviglen.

A mostani ismerőseim nagy része így kb olyan korai 28-30 éves férfi, akiknek alig volt akár még szex is, nemhogy bármi komoly, a legtöbb elvan magával így is...aztán ha összejön végre egy csaj állandóra azonnal el akarja venni feleségül, a baromja. De akkor hol marad a 'bosszú' ? XD

erkölcsi hulla 2017.07.20. 09:40:28

@erkölcsi hulla:
+1 gondolat: szerintem viccen kívül, a legtöbb mai fiatal férfi éppen ezért ilyen masszívan önpusztító, esetleg a nőkkel szemben bunkó, ellenséges, bizalmatlan. Nem tudok enyhébb jelzőt a nőgyűlölőre, biztos van XD

whoamiohmy 2017.07.20. 09:49:44

@erkölcsi hulla: mondd el nekik, hogy sokkal jobb egyedül, szexmentesen élni, mint feleségül venni a kevés lehetőségből valamelyiket. Ha a házasodást választod, egy-két éven belül, de legkésőbb az első gyerek születése előtt pár hónappal le leszel betasitva, és akkor a szexnek mindenképpen fuccs. Akkor aztán ott állsz egy nővel, aki az életed minden mozzanatát irányítja, A fizetésedből maximum nemi zsebpénzt hagy meg, megállás nélkül cseszeget és megaláz, szex meg kéthavonta egyszer van, ha nagyon jó kisfiú voltál.

erkölcsi hulla 2017.07.20. 10:00:00

@whoamiohmy: Egyesek szerint ez a férfi lét értelme, teljesen alap dolog. A szexmentességgel pedig nincs semmi baj, egyedül a szex hiánya elfogadhatatlan.

whoamiohmy 2017.07.20. 10:04:15

@erkölcsi hulla: a helyzet az, hogy egyedülállóként meg mindig több esélyed van a szexre mint egy fix párkapcsolatban. Vagyis ha a szexmentesség elfogadhatatlan (ami érthető), akkor is kontraproduktív a házasság, mert kevesebbet fogsz szexelni, mint ha nem házasodsz meg. Azt se felejtsük el, hogy a házasságok 10 éves átlagos túlélése 6,5%, vagyis kb 93,5% az esély rá, hogy ha házas Vagy, elvált leszel. Az elvált pasiknak pedig messze a legrosszabbak az esélyei gyakorlatilag mindenre az életben (a szexet is beleértve).

Comment.Elek 2017.07.20. 10:34:29

@whoamiohmy: Hu, te valami nagyon rossz lapot húzhattál

Comment.Elek 2017.07.20. 10:37:14

@whoamiohmy: "a házasságok 10 éves átlagos túlélése 6,5%"

Ezt honnan vetted? A házasságok harmada végződik válással, nem a 90%-a.

Vagy valamit benéztem a hozzászólásodban.

erkölcsi hulla 2017.07.20. 10:37:41

@Comment.Elek: Pedig full értelmesen, és logikusan érvel, ha erre értetted.

Comment.Elek 2017.07.20. 11:02:39

@erkölcsi hulla: Az érvelés teljesen rendben van, de ha ez saját tapasztalaton alapul, akkor nagyon pórul járt valamikor: "Akkor aztán ott állsz egy nővel, aki az életed minden mozzanatát irányítja, A fizetésedből maximum nemi zsebpénzt hagy meg, megállás nélkül cseszeget és megaláz, szex meg kéthavonta egyszer van, ha nagyon jó kisfiú voltál."

Nekem nem ez a tapasztalatom.

Csárli atya 2017.07.20. 11:24:55

@Sadist: "Érdekes, hogy ha valaki egy felső kategóriás vadiúj autó áráért vesz egy használtat, amibe az előző öt tulaj beletolt félmillió kilométert, világ balfaszának nézi mindenki."

Ez így ebben a formában egy baromság. Gondolom a felső kategóriás alatt te is a német szentháromságot érted (4 karika, csillag, vese). Szerintem ha valaki beleül egy '92-es, 300k+ km-es Honda NSX-be akkor mindennek nézik, csak a világ balfaszának nem.

I. Nem km-óra állást és/vagy gyártási évet veszünk, hanem állapotot.
II. Az autósport egyik legendás darabja az NSX, addig az ááányóóóc, CLA, M-es ( kivéve E30, E36, E46 - de azok sem mai darabok már) hulladékok egyáltalán nem azok.

Pl. Az utcán is melyiket nézik meg hamarabb? A #szmókendcsármmindegycsakfüstöljön az Audi-t vagy a 300k+ km-es szívó benzin, Targa tetős (ami már '97-es) NSX-et? Na látod, te is tudod a helyes választ. Bármennyire is hasonlóan nagy divat (ájfón) már manapság a német "prémium" márka feletti birtoklási vágy.

De sajnos ez a kiválasztási folyamat a nőkre nem igaz...:D
Ott már '92-ben le kellet volna csapni egy "női NSX"-re "egy álomvilágban", de így lecsúsztunk.
Mert ameddig az autó meghálálja a törődést, a sok km ellenére is a menettulajdonságok romlása nélkül, így fenntartható egy legendás sportautó, egyedi darab hosszútávra.

Addig ennek női formájával nincs mit tenni. Sokat futott, rohad a küszöb, itt-ott a lökhárító is kapott rendesen, aztán ki tudja milyen motorikusan, mert a szervizkönyv is elveszett. Lehet törték is, akár váltó- és vagy motorcsere, olajcsere periódus is ismeretlen, lehet nem is volt még. Aztán sorra csak jönnének ki rajta a hibák és ezt semmilyen beavatkozással nem lehet visszaállítani gyári állapotába, jelentősen amortizálódott a berendezés, messze elmaradva egy NSX menettulajdonságaitól. Az ilyen nagyon-nagyon rövid időre használatos vagy még arra sem.

Comment.Elek 2017.07.20. 14:13:22

@Csárli atya: Csakhogy az eredeti felvetés az volt, hogy vadonatúj felső kategóriás vagy erősen használt. 2017-es BMW vagy 1997-es.

A 92-es NSX az állapottól függően lehet Pamela Anderson vagy Monica Bellucci , aki a használtságért cserébe egy csomó egyedi vonással rendelkezik; aztán hogy ez mindenkinek bejön-e, az más kérdés.

Azért ha választhatsz az új NSX és a régi között, te sem biztos, hogy a használtat viszed. :)

whoamiohmy 2017.07.20. 14:36:48

@Comment.Elek: a válási arány 40% ÉVENTE. Vagyis minden évben ennyi az esélye, hogy a házasságod véget er.

www.statisticbrain.com/marriage-statistics/

whoamiohmy 2017.07.20. 14:37:22

@Comment.Elek: egyéni tapasztalat egy dolog. A statisztikák azt mutatják, amit írtam fenn. Linkeljek?

Comment.Elek 2017.07.20. 14:56:48

@whoamiohmy: 100-ból 93-94 első házasság gallyra megy? Statisztika ide vagy oda, ez
nem életszerű.

Elhiszem, hogy rengeget statisztikát tudsz felhozni arra, milyen sanyarú a férfiak élete a nők mellett, de a környezetemben nem ezt látom, szóval nem én vagyok a fehér holló. (Nem tagadom, láttam azért már olyant is, ahol a feleség ugyancsak diktált.)

Nem lehet, hogy akik negatív tapasztalatot gyűjtöttek, azok ezt igyekeznek hangsúlyozni, míg akinek minden rózsaszín, annak fel sem tűnik, hogy másoknak esetleg nem?

Nem tudom, ezt jól ki tudtam-e fejezni. Példa: reptereken, mosdókban, IKEA-ban zöld/sárga/piros gomb nyomkodásával tudod jelezni, mennyire voltál elégedett. Akinek minden megfelelt, az gyakran csak továbbsétál, de egyszer láttam egy csajszit, aki frusztráltan püfölte a piros smiley-t; neki biztosan nem tetszett valami. Szóval ha sérelem ért, világgá kürtölöd, míg ha öröm é bódottá, akkor nem hangoztatod, úgyis látszik rajtad.

Csárli atya 2017.07.20. 18:25:23

@Comment.Elek: Nekem komolyan a "használt" NSX kellene, volt szerencsém vezetni egyet, fél óra erejéig. Egyszerűen beleülsz és nem akarsz kiszállni annyira egyben van az a kocsi :DDD Pedig vezettem már jó néhány autót. Hidd el, nyárra jó lenne azért az, egy nyugodt piros lápája nem lenne az embernek. A '17-es persze jöhet pályára, mert az oda való, természetesen előtte kikapcsolni benne a sok elektronikus rásegítő szart és meg automata váltó is bassza meg, hogy az ember vezesse az autót és ne fordítva.

CTR-ből viszont jöhet az új, UFO-ig visszamenőlegesen :DD

És nagy duzzogva kibírnék egy S2000-et is, ha lehet AP2 legyen :DD

BWM-ből szintén nem, de más okokból. Manapság a BMW-nél szarabb benzinmotort senki nem gyárt, a másik pedig, hogy tömegtermék, az meg kell a fasznak. De a 2000-es évek körüli M-es motorkódosokat elismerem, de ez nem az én világom, azt meghagyom a jelen kor Schumachereinek.

A hölgyekkel ugyanez, hiába akarnak BMW-ék lenni ha hápognak kb. mindenen. Ez pedig rohadtul tudja untatni az embert és sajnos ebből van sokkal több. Úgyhogy a hölgyek próbáljanak meg új CTR-ek lenni (mert ugye Comment Elek kollégának baja van a régi remekművekkel :D), vagy legalább egy 2008-as japán import SI Sedan. :D Bocs már, az is régi, ráadásul jobb kormányos. Na de vége az autó topicnak.

Sadist 2017.07.20. 18:32:10

@Csárli atya: "Érdekes, hogy ha valaki egy felső kategóriás vadiúj autó áráért vesz egy használtat, amibe az előző öt tulaj beletolt félmillió kilométert, világ balfaszának nézi mindenki."

Sry, véletlen kimaradt, hogy egy használt középkategóriást egy új felsőkategóriás áráért. Értsd 10+ milla egy 15 éves Skodáért. Kb. ez felel meg annak, ha a férfiember elvesz egy 30+-os nőt feleségül.
Gondolj bele, 20 és 30 éves kora között volt mondjuk 5 faszija, velük töltötte a legjobb éveit, rájuk pazarolta a fiatalságát, mindegyik használta átlag 2 évig kvázi ingyen, neked viszont a legnagyobb árat kell fizetned érte, amit csak lehet. De ugye azt tartja a társadalom érett, felnőtt férfinek, aki tud felelősséget vállalni, nem fél a hosszútávú elköteleződéstől.
Na erre mondom én azt, hogy lófaszt babám, tetszett volna kora huszonévesen olyat választani, aki később is olyan társ lesz, akivel le lehet élni egy életet. És ez még csak egyáltalán nem is extrém példa. Ha egy nő 30 éves koráig csak 5 pasassal volt, azokkal is 2-2 évig, akkor még egész szűzies életet élt.

Sadist 2017.07.20. 18:39:19

@Comment.Elek: "100-ból 93-94 első házasság gallyra megy? Statisztika ide vagy oda, ez
nem életszerű."

Ember, te most komolyan gondolod vagy csak trollkodsz? Ha a statisztikához a való életből vannak az adatok, akkor hogy nem lehet életszerű?
Nem az elmélethez és prekoncepcióhoz kell alakítani a valóságot, hanem fordítva.

whoamiohmy 2017.07.21. 09:01:31

@Comment.Elek: minden létező kutatás a témában azt mutatta ki, hogy:
- Mindkét nem profitál a házasságból mind életminőség, mind anyagiak mind várható élettartam tekintetében
- Ez a nyereség a férfiaknál hangsúlyosabb, a nőknél kevésbé
- VISZONT a válás után a nők életminősége, anyagi helyzete és várható élettartama is javul, elég kifejezetten
- A férfiaké brutálisan romlik (az öngyilkosság például 5-szor gyakoribb az elvált pasik körében mint bármilyen más csoportban)
- A házasságok 93-95%-a pedig bizony gallyra megy 10 éven belül.

Magyarán a házassággal mindkét nem nyer, a válással a férfiak borzalmasan nagyot buknak, a nők erőteljesen nyernek. Vajon miért kezdeményezik a nők a válások 75-85%-át?

Comment.Elek 2017.07.21. 12:33:01

@Sadist: @whoamiohmy: Nem trollkodás; pénzügyes vagyok és tudom, milyen könnyű az adatokat manipulálni.

Felejtsd el egy pillanatra, hogy mit olvastál és nézz körül: tényleg majdnem mindenki elvált körülötted?

Sadist 2017.07.21. 20:10:28

@Comment.Elek: "Nem trollkodás; pénzügyes vagyok és tudom, milyen könnyű az adatokat manipulálni."

Gondolkodj már egy kicsit! Kinek és miért állna érdekében könnyedén ellenőrizhető statisztikai adatokat hamisítania? Ráadásul a nyugati világban szinte mindenhol ugyanúgy. Használd már az eszed! Elég megnézni a KSH statisztikákat:www.ksh.hu/docs/hun/xtabla/nepmozg/tablnep11_06.html

"Felejtsd el egy pillanatra, hogy mit olvastál és nézz körül: tényleg majdnem mindenki elvált körülötted?"

Mondom, nem prekoncepciókból és a saját epszilon sugarú környezetedből kell kiindulni.
Próbáld meg értelmezni, hogy whoamiohmy mit írt! A házasságok kb. 6.5%-a éri meg a 10. évet. És ez nagyon is egybevág a környezetemben tapasztalttal. A szüleimen és a nagyon közeli rokonságomon kívül tizedannyi 10 éve házas embert sem ismerek, mint elváltat.

Sadist 2017.07.21. 20:39:12

@erkölcsi hulla: "Egy csomó ismerősömnek, plusz nekem is az volt anno a tervem mikor elkezdtük az egyetemet, hogy kiéljük magunkat, aztán majd mikor befejeztük, már lesz állandó barátnő, aztán meg rá pár évre házasság. ( Olyan 26 éves koromra gondoltam mindezt kb.)"

Nálam is szinte pontosan ugyanez. 17 évesen még azt se tudtam pontosan, hogy hova akarok menni továbbtanulni, de azt tudtam, hogy mit akarok az életben. Szerezni egy piacképes diplomát, egy jó munkahelyet, amivel egy négy, de inkább öt fős családot el tudok tartani, 23-25 évesen feleség, aztán gyerekek. A szüleimtől én ezt a mintát láttam.
Ami kizárólag a saját egyéni teljesítményemen múlt, az simán összejött (diploma, jó állás, biztos egzisztencia), amihez meg egy normális nő is kellett volna, az nem. C'est la vie.
Most hirtelen mindössze egyetlen srác ugrik be, akinek hatalmas mázlival összejött ez a projekt. Ma már nem az van, mint egy-két generációval korábban, hogy a párok fiatalon összeismerkednek és együtt felépítenek egy közös életet, hanem a csajok a 8-10 évvel idősebb pasasokra hajtanak és a kész tutiba ülnek bele. A 20 éves kiscsajnak a kora huszonéves, egyetemről épphogy kiesett félkész srác nem pálya. Kivéve, ha extrém jóképű, sikeres sportoló, az egyetem legnagyobb party arca/életművésze, vagy apuciék a segge alá tolták a belvárosi lakást és a propelleres/négykarikás/csillagos autót.

whoamiohmy 2017.07.21. 22:57:29

@Comment.Elek: Apám háromszor vált el. Anyám kétszer. Unokatestvéreim (5 db számszerint) VALAMENNYIEN elváltak (egyik unokahúgom még éppen házas, de ők későn jöttek össze, 35 volt mikor megházasodott). Ja, itt azért azt se felejtsük el, hogy a statisztikát jelentősen befolyásolja az a tény is, hogy az emberek nem állnak meg egy válásnál manapság, hanem jön a 2. majd 3. és sokszor 4. házasság is. Márpedig aki egyszer elvált, az el fog sokadszorra is. A volt osztálytársaim, egyetemi csoporttársaim még most kezdenek el házasodni sokszor, de már több emberkéről tudom, hogy vagy válni készül, vagy házassági tanácsadóhoz jár.
Még kérdés?

whoamiohmy 2017.07.21. 23:00:47

@Sadist: Szinte pontosan ugyanígy. Nekem annyival módosul ez, hogy a karrier szempontjából úgy 22-23 évesen elég jól kialakult prekoncepcióim voltak, hogy mit akarok csinálni, na AZ konkrétan amit terveztem, nem jött össze. De egyáltalán nem panaszkodhatok sem kereset, sem szakmai előmenetel szempontjából. Szóval még ha nem is pontosan úgy, ahogy terveztem, de ami rajtam múlt, az voltaképpen összejött.
Párkapcsolatok? Á, hagyjuk. Jön egyik értelmetlen, komolytalan kapcsolat a másik után. Vagy nem jön. Mikor hogy dobja ki a gép.

Comment.Elek 2017.07.22. 16:19:23

@Sadist: Valoban nem latom, miert allna valakinek erdekeben statisztikat hamisitani; lehet, hogy csak naivan hinni akarok a hazassag mukodeseben.

A linkelt statisztika alapjan 1000 hazassagkotesre jut 649 valas, ami tenyleg eleg rossz. Nem 90%, de nem is tul biztato. Ugyanakkor 1000 meglevo hazassagbol csak 12,1 megy gallyra, ami 1,2%.

Comment.Elek 2017.07.22. 16:27:48

@whoamiohmy: Szuleim egyutt. A felesegem szulei is. Az osszes unokatesom is. Volt osztalytarsaim kozott kb ketszer annyian vannak az elso parjukkal, mint ahanyan szetmentek. Az elmult 5 evben 1, azaz egy valast lattam a kornyezetemben.

Mas bolygon elunk? :)

qqqqqqqqq (törölt) 2017.07.22. 17:04:45

@whoamiohmy: van az a kiérlelt életbölcsesség, hogy aki másodszorra házasodik az nem érdemeli meg, hogy elsőre elválhatott

whoamiohmy 2017.07.22. 19:22:43

@Comment.Elek: tegyük hozzá, hogy Magyarországon rosszabb a gazdasági helyzet, mint az USA-ban, ahonnan az én statisztikám származik. A gazdasági kényszer viszont sok házaspárt együtt tart, még akkor is, ha ezzel pokollá teszik egymás életét. Személyes példaként erre ott vannak a nagyszüleim.

whoamiohmy 2017.07.22. 19:23:34

@Comment.Elek: nézd, az egyéni esetek vizsgálata nem sok jóra vezet. Ugyanakkor a statisztikák inkább az én álláspontomat igazoljak.

whoamiohmy 2017.07.22. 19:24:35

@Kulics: valami ilyesmit mondtam a fateromnak én is anno. De hát c'est la vie.

Ethan Wolf 2017.07.23. 22:21:59

@Comment.Elek: Az én környezetemben kb.: fele-fele az arány...

Forsale2016 2017.07.23. 23:31:00

@Comment.Elek: tényleg burokban élhetsz, jó neked :)...a 2011-es népszámlálási adatok szerint a házasok és elváltak aránya kb 4:1-hez, úgyhogy valóban fura, hogy te szinte nem is látod őket. Vagy csak nem akarod, mert ellentmondana az "életszemléletednek" :).

Krisz101 2017.07.25. 02:36:41

@whoamiohmy: csak félig olvastalak el... én óvatosságra intenélek az ilyen statisztikákban főleg hogy legtöbb anyagod angol, amerikai. ott sokkal rosszabb a helyzet. ez nem is lehet kérdés. az én családi körömben szinte csak jó példát látok. kopp kopp

ellenben a modern hosszú házasság problémáira egyértelműen a swinger a megoldás. mármint ha a szeretet, szerelem megvan. mert ez az anyuapu bepunnyad tényleg kész katasztrófa. én nem nagyon tudom elképzelni hogy tudnék évtizedekig egy nőhöz hű lenni, ellenben szeretni nagyon is tudnám. kis felpezsdités pár havonta bőven elég lenne. kis feszültség úgyis kell. meg vannak más lehetőségek is, párkapcsolatos tantrikus szex kurzus anyámkinnya meg ilyenek.

a vitorlás bulival meg ne példálózz bazz ;) mert ott nagyon elrontottad a logisztikát, mi a faszt keresett ott az a fiatal kabriós srác :D ???

Krisz101 2017.07.25. 02:39:51

@Ethan Wolf: ez a kommentben leírt második sztori már a másik csajok voltak, akiket az eredeti posztban említettél? tehát vége ennek a projektnek? sajnálnám.

néhány coach ezt úgy oldja meg, h olyan barátnőt, partnert tartanak, aki, akik vadászni is hajlandóak velük.

nyilván a fenti esetben az lett volna az ideális, h védőhálóként vagytok ott egymásnak, tehát ha vkinek nem jön össze az este, akkor veled dugnak, vagy viszont. ezt kéne már forszírozni :P...

whoamiohmy 2017.07.25. 06:51:30

@Krisz101: Jaja, Magyarországon jóval ritkább a válás, már csak gazdasági okokból is. Tudod, ahogy a mondás tartja: a külső megfog, a belső magához láncol, a közös lakáshitel meg egy életre összetart...
A Swingerrel kapcsolatban szerintem ezt maximum a nők 1-2%-a tolerálhatja egy házasságon belül. A laza, szexre alapuló kapcsolatok mások, ott mindenki tudja, hogy a másik fél is járkál erre-arra... de a házasság lényege a vagyonközösség, és bolond lesz bármelyik nő is hagyni, hogy apuci máshova is dugdossa a micsodáját. Még a végén talál valami nőt, aki komolyan is bejön neki, és akkor osztozni kell a fizetésén azzal a "cédával"... ahhoz, hogy ezt egy nő tolerálja, vagy rengeteget kell keresni, vagy nagyon jó nőt kell kifogni. Ha egyik se jön be, akkor előbb leszel nulla szexdiétára fogva, mint hogy anyuci engedje, hogy valaki mással szexelj.
A balatoni parti tényleg el lett szúrva, több szempontból is, bár nyaralásnak tökéletes volt. Illetve annak sem, mert egy családon belül egészségügyi vészhelyzet miatt a tervezett 2 hét helyett 1 hétre rövidült. De mindegy. A logisztikához szólva a saját védelmemben annyit elmondanék, hogy ez egy ilyen "mindenki hoz még 1-2 ismerőst" buli volt, és nem számítottam rá, hogy a frissen végzett orvostanhallgató ismerős egy ilyen alfa kannak érkezik. Le is esett az állam, mikor az egyébként 15 éves Ford Fiestával járó haver egy Audi Cabrio anyósülésén vigyorogva érkezett meg...

Krisz101 2017.07.26. 02:03:17

@whoamiohmy: szia, nem értelek. a swinger lényege pont az h a nő is kap új faszt, neki ugyanúgy kell, az egész nagyon kulturált módon is történhet. durva lenne, ha a nők csak 1-2 százaléka menne bele... az más kérdés h lehet csak ennyinél merül fel, mert a béta pasi nem meri felhozni.

az amerikai magyar párhuzamban meg nem értek egyet ne haragudj. oké h rollo tomasit olvasol meg minden, de az pont az ottani elképesztő szarhelyzet eredménye. teljesen tönkretették azt a társadalmat ilyen szempontból. azért nálunk még nem ez az alap. olyat olyan családtörvény van, h gyakran tönkremegy, hajléktalanná válik a férfi válás után

kétségtelen h mi is abba az irányba megyünk (hacsak a migráció miatt nem lesz egy épeszű, hegyomlás szerű változás európában), de szerintem felesleges olyan sötét képet rajzolni, ami nálunk csak évtizedek múlva lehetséges.

IndaMuncher 2017.07.28. 14:44:33

Én állandóan harmadik randis morálkirálynőkkel találkozok. Most vagy én csinálok valamit nagyon jól vagy nagyon rosszul.

Ethan Wolf 2017.07.29. 15:21:42

@IndaMuncher: Én is ki szoktam fogni őket időnként. Meg, amikor meséli, hogy a barátnője így meg úgy első randin hazaviszi a srácot, de ő nem olyan... Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy miért nem a barátnővel randizok? :D

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.08.04. 19:25:04

@Kulics: Vagyis a Balaton Soundon fizetheted a ribancok piáját, de még arcra puszit sem kapsz cserébe, nem hogy baszást. Az ilyen retkes mangináknál ez a "csajozás". :)

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.08.05. 11:54:29

Ütős a cikk, viszont azt már régóta tudjuk, hogy az értelmiségi nők között is rengeteg kurva van, meg azok között is, akikből ki sem néznénk. Ja meg azt is, hogy a nők részéről semmi súlya nincs 1 párkapcsolatnak/házasságnak/jegyben járásnak.
Amúgy érdekes, hogy sztorijaidban mindig a vallásos csajokról derül ki, hogy ők a legnagyobb kurvák :)

szuperpocok 2017.08.05. 19:09:24

@erkölcsi hulla:

"- Egy csomó ismerősömnek, plusz nekem is az volt anno a tervem mikor elkezdtük az egyetemet, hogy kiéljük magunkat, aztán majd mikor befejeztük, már lesz állandó barátnő, aztán meg rá pár évre házasság. ( Olyan 26 éves koromra gondoltam mindezt kb.)
Ebből mondanom sem kell, kb olyan 20ból 1 embernek sikerült mindez. Kicsit kiábrándító, hogy nem hogy nőt se sikerült találni addig állandóra, de még örülhettünk ha nagy ritkán összejön egy egy ribanc pár alkalomra.
Így belegondolva, szerintem egyetem alatt lettem ilyen cinikus megkeseredett fasz :D"

Bocs, hogy így 2 hét múlva reagálok erre, de az én életem is nagyon hasonlóan alakult és úgy éreztem, hogy valamit muszáj kiadnom ezzel kapcsoaltban.

25 vagyok, de nem elég, hogy az egyetemről is csak most jöttem ki, de még csak most kezdett el érdekelni az, amit csinálni szeretnék. Az egyetem alatt kb. mindentől elment a kedvem. A diákmelóval összekapart pénz legfeljebb csak arra volt elég, hogy egy hasonlóan keserű szituációban lévő haverommal néha összeüljünk egy sörre és megtárgyaljuk a zsákutcába futott életünket, meg persze azt, hogy hogyan másszunk ki belőle. Barátnő? Esély se volt rá.

Ethan Wolf 2017.08.05. 20:46:49

@szuperpocok: Akkor mi a terv? Mert a sör és a megtárgyalás jó, de eredménye nem biztos, hogy lesz. Nem csesztetésből, csak kíváncsi vagyok, hogy egy mai 25 éves, hogyan gondolkodik és mik a tervei a párkereséssel kapcsolatban. Bár csak annyi információ állt volna a rendelkezésemre 25 évesen, mint nektek most. :D

Montanaxy 2017.08.06. 10:00:29

Én 27 múltam, de nagyjából úgy vagyok, ahogy szuperpocok. A különbség annyi, hogy még csak mostanában fogom befejezni az egyetemet (mérnöki, kegyetlenül megszenvedek vele). Nekem voltak próbálkozásaim neten, számtalan, amiből egyszer lett valakivel személyes találka, lehet kissé felettem álló csaj volt (kb egymagas velem, modellalkat, én 178 vagyok, gyerekkorom óta sportolok, bár magamat olyan 10/6-7- nek látom). Mikor kiderült, hogy hitgyülis (fanatikus), és csak az ingyen matekkorrepre megy, akkor hagytam a dolgot. Volt olyan, hogy csajnak adta ki magát, aztán kiderült,
hogy átoperált csóka volt (fotókon szép csaj), szerencsére nem találkoztam vele (előtte vallotta, be megutatta a régebbi képeket, hányinger). (Igen 23 évesen naiv voltam, nem kicsit) Voltak egyetemen laza flörtök, ismerkedések olyan csajokkal, akik, mint kiderült foglaltak, és én már csak olyan vagyok, hogy úgy nem megyek bele semmibe. Egyszerűen nem hagyná a lelkiismeretem.

Lényeg a lényeg, rengeteg gátlás alakult ki bennem a rossz tapasztalatok révén, nem akarom bő lére ereszteni, de kb 3 éve megtaláltam a MGTOW életfilozófiával foglalkozó fórumokat, és úgy döntöttem, ezt fogom követni. Mármint, azt a szintet, ami a nők rövidtávú elutasítását jelenti. Szóval se randi se szemezés, se semmi. Karrier és egy normális, fenntartható élet a célom. Én így gondolkodom.

Persze a környezetemben mindig azt válaszolom a : Mikor lesz barátnőd? című kérdésre, hogy majd ,majd, munkahelyen, majd ismerkedem valahol.... Nem mondom ki, hogy nem kell, mert hülyének néznének. Sajnos társadalmi elvárássá nőtte ki magát, hogy legyen nő melletted.

Egyébként nem rossz a blog, sok dologra rávilágít, bár vannak részek, amikkel nem értek egyet, de ezzel mindenki így van. Most sikerült kisilabizálnom, hogy hogy tudok ide kommentelni, még fogok, ezek után, várom a következő posztot!

Szép napot!

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.08.06. 14:08:17

@Montanaxy: „mindig azt válaszolom a : Mikor lesz barátnőd? című kérdésre, hogy majd ,majd, munkahelyen, majd ismerkedem valahol.... Nem mondom ki, hogy nem kell, mert hülyének néznének”

Ne mond ezt, és ne hagyd, hogy hülyének nézzenek! Érvelj, menj bele szélsőséges példákba! Ha MGTOW meg Red Pill anyagokat követsz, akkor azokon a felületeken rengeteg segítséget találsz.

szuperpocok 2017.08.06. 17:44:01

@Ethan Wolf:
A "tárgyalásaink" nagyrészt arról folytak, hogy mi legyen az a dolog, elfoglaltság, tevékenység, érdeklődési kör, amire építve egy nap majd dolgozhatunk, pénzt kereshetünk, egzisztenciát és karriert építhetünk, szóval hogy hogyan legyünk egy önálló, felnőtt férfira legalább minimálisan emlékeztető emberi lények, amire egy nő képes lenne felnézni. A férfivá válás az egy olyam folyamat, amelynek során az ember megtalálja azt amiben jó, majd ezen tevékenységből létrejött apróbb sikerélményekből fejlődik az önismerete és kifejleszt magában valamilyen önbizalomnak nevezhető valamit.

Úgy éreztük, hogy mintha ez a mi életünkből kimaradt volna, és a gimnázium elvégzése után csak tengtünk lengtünk és egymás után végeztük el az amúgy szart se érő egyetemi szakokat.

Párkeresés? Fel se merült. Több bajunk volt annál...

claire85 2017.08.06. 20:57:41

@Montanaxy: Azért nem kell, mert így döntöttél vagy azért, mert nem látsz rá esélyt?

Montanaxy 2017.08.06. 22:40:22

@claire85: Kedves claire, ez összetettebb kicsit. Egyrészt ott vannak a gátlások, a tapasztalat hiánya (párkapcsolati téren), a saját és a környezetemben látott rossz tapasztalatok, a mai nők elvárásai, és az, hogy látom merre tartunk társadalmi szinten. Ez egyszerre döntés és esélylatolgatás is, tehát a válaszom: is-is. Ha gondolod olvasgass utána a MGTOW-nak, jelenleg főleg angol források vannak.

Te vagy amúgy az újságíró? Szívesen látnék ezzel foglalkozó cikket!

erkölcsi hulla 2017.08.09. 13:22:52

@szuperpocok: @Montanaxy: Majdnem dettó, az egyikőtöknél egy ideig azt hittem hogy ezt én írtam. Bár ez inkább szomorú.

erkölcsi hulla 2017.08.09. 13:28:53

@Montanaxy: "Szívesen látnék ezzel foglalkozó cikket!" Nem fogsz, ez egy nő számára teljesen érdektelen, vagy max egy kis alázásra és gúnyolásra még oké. Vannak magyar cikkek is talán, had ne mondja milyen hangnemmel. Egyébként én sem értek vele egyet, mert ez kvázi behódolás, a vereség elfogadása. "passzív ellenállás"... legutóbb Gandhinak jött össze, talán.

claire85 2017.08.09. 20:08:05

@erkölcsi hulla: Azért, mert kommunikáció szakon végeztem és mert egy kicsi szerkesztőségben írok és szerkesztek attól még nem vagyok menő újságíró.

Szeretek írni, hobbiból is és terápiaként is.
Próbáld ki. Egyszer csak úgy leülsz és gépeled ami eszedbe jut, mondatról-mondatra..a végén olyan bugyrokat nyit meg.. hogy érdemes utána olvasni.
Pszichológusok is alkalmazzák. ,)

Montanaxy 2017.08.09. 20:43:49

@claire85: Claire, én ezt zenehallgatásban élem ki. Bár manapság már kevés olyan zene van, ami érzelmi húrokat pendít meg és elvisz mélyebb gondolati síkokra. Gépelni max akkor szoktam, ha valami gépalkatrészt tervezek, és előtte gondolatban skiccelek :D

@erkölcsi hulla: Abszolút megértem azok álláspontját, akik nem értenek vele egyet. Viszont személyesen, számomra (hangsúlyozom), ez az út maga a fellélegzés. Amíg rá voltam állva a csajozásra, annyira lehúzott, hogy az életem többi területére is rendesen kihatott, negatívan. Nem mondom, hogy örökre ez lesz a hozzáállásom, de jelen pillanatban, egy kb 2 évvel ezelőtti besokallás után, ez most-ahogy claire is mondta- nekem felér egy terápiával. Kicsit olyan, mintha kívülről szemlélném az élet ezen területét és sokmindenre rá lehet jönni, hol szúrtam el,stb.

De bocs Wolftól elég off ez ezen a blogon :D Egyébként azért is olvasom ezt a blogot, mert tanít, pláne ha olyasmi szitut ír le amiben voltam, akkor rekonstruálom és elemzem magamnak.

claire85 2017.08.09. 21:30:15

@Montanaxy: Nekem van egy régebbi zenekar akik kevésbé ismertek..
A mostani legújabb lemez is markánsan jó. Na persze az, az én ízlésem. Rétegzene.

Anathema. Ismered?
süti beállítások módosítása