Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Olvasói levél - tanácsok

2017. november 27. - Ethan Wolf

Sziasztok,

Lehet, hogy újabb sorozat indul, mégpedig olyan, amelyben az olvasóktól kapott leveleket teszem közzé (az engedélyükkel), nevek, konkrétumok nélkül, kicsit megvágva. Sokan kérdeznek dolgokat, tanácsokat szeretnének, megkérnek, hogy mondjak véleményt erről-arról. Gondoltam, hasznos lenne, ha nem csak az adott olvasóval vitatnám meg az eseteket levélben, üzenetben, hanem ilyesmi posztokban, hogy mások is tanulhassanak belőle. Illetve az sem utolsó szempont, hogy a hozzászólásokban másoktól, többféle vélemény is érkezhet, így jobban körvonalazódhatnak dolgok. Meg amúgy sem tudhatom mindenre én a tutit.

Szóval a dolog anonim.

A következő levelet Kovács Péter bogdányi lakos (leányfalu utca 12/C) küldte.... :D

Na jó, nem.

Olvasó: Írtál régebben arról, h a netes társkeresők világában csak úgy lehet kitűnni első levéllel, ha kicsit piszkálódunk, kötözködünk azzal, amit a nő magáról írt. Tudnál erre bemásolni konkrét példákat: milyen adatlapokra, mit írtál? 

Wolf: Ezt maguk a lányok megerősítették többször is, hogy tucatszámra (naponta) kapják a tipikus leveleket. Ilyesmik a "helló, mizu" levelek és a fél oldalas megalázkodó, tapintatos novellák "szeretem a kutyákat, kedves fiú vagyok.." féle szarok. Azt is kifejtettem, hogy jogos, hogy nem válaszolnak ezekre, mert a sokadik után unalmas lehet már. Különben is a nők legkedveltebb visszautasítása a csend/hallgatás/eltűnés/nem reagálás. Nem kell neki megmagyaráznia, miért nem válaszol, nem tetszett a profilképed és kész. Nem egy kulturált dolog a nem válaszolás és az eltűnés, de ha így működnek, akkor így működnek.

Azzal tudod felhívni a figyelmét, ha nem úgy viselkedsz, ahogy a legtöbb férfi teszi vele. Nem vagy nyalizós, nem bókolsz, de nem csak annyit nyögsz ki, hogy "helló mizu". Pimasznak kell lenni (nem bunkónak és tahónak, ahogy azt sok marha teszi), ez felkelti a kíváncsiságát. Azt fogja gondolni, hogy nem olyan vagy, mint a többi, hogy te mersz pimaszkodni vele. Persze ez nem garancia sikerre, de növeli a válasz lehetőségét. A pimaszság viszont legyen humoros is (én erre esküszöm).

Egy példa (mondjuk pont neki nem írtam, de ő akadt most épp azt utamba):

Itt kapásból több dologgal is lehet pimaszkodni. "Ezen a képen túl szép a táj, biztos photoshop :) ". De beválhatna az is, hogy "Csúcskategóriás géped van, csak rosszul fogod". De működhetne a humorosabb megközelítés is: "Nem lehet valódi a kép, hát ott van a kezedben a fényképező". 

És akkor még lehet arra is reagálni, amit az adatlapra írt. Erre lehetne olyasmit írni, hogy "Egy hosszú, vagy több rövid a jobb?" Ez rögtön tartalmaz egy nagyon enyhe szexuális bekezdést, amit a válasz alapján akár tovább is lehet görgetni.

 

Olvasó:  Mi a shit-tesztelés - és mi az, ami annak a jele, h nem érdekled különösképpen.

Wolf: Ezt megvágtam, mert nagyon hosszú mondat volt, de arra kíváncsi, hogy az ismerkedés elején, honnan lehet tudni, hogy egyáltalán nem érdeklődik, vagy csak shit tesztel téged. Ha nem érdeklődik, akkor nem ír, nem reagál. Ha csak 1-2 szavas válaszai vannak, akkor sem érdekled, csak max unatkozik, esetleg te vagy a 20.-ik számú tartalék, ha az előtted lévő 19 nem jön össze. Ezért kapod a rövidke válaszokat, hogy egy minimális érdeklődésed, azért maradjon iránta. Az sem jó jel, ha csak te kérdezel, ő pedig nem (kivéve az ismerkedés legelejét). Erre konkrét példát nem tudok hirtelen, nem szoktam az ilyen profilokat megőrizni. A shit teszt már jó jel, mert érdeklődik irántad. 

Olvasó: írtam egy csajnak a spirittars.hu-n

Wolf: Régen rossz, ha olyannal akarsz összejönni, aki ilyen oldalon van fent. Eleve már azokkal is gondok vannak, akik más oldalakon úgy kezdik az ismerkedést, hogy milyen a csillagjegyem. Felejtős mind.

Olvasó: 37+ éves, átlagos kinézetű csajszi, nincs gyereke még. A te taktikádat alkalmaztam, tréfás-csipkelődő stílusban írtam neki, ami tetszett is neki, válaszolt, elkezdtünk mailben beszélgetni. De pár levél után azt láttam, h bár a poénokat veszi, az érdemleges kérdéseimre is válaszol, de ő igazán nem kérdez én rólam, amikor meg én írtam, azt sem kommentálta. Aztán kiderült, h 7 évvel ezelőtti képe van fent, néztem fb-n ott is 4 évvel ezelőtti volt a legutolsó, mikor érdeklődtem, h miért - ezt is poénosan, meg kértem frissebb képet, azt lepattintotta. Utolsó levemben úgy írtam, h szót ejtettem, h találkozzunk, de előtte kérek képet, erre reagálta, h ott van, ha annyira érdekel, a fb-n. Na itt hagytam abba, illetve írtam, szintén hasznosítva a blogodból olvasott tudást, h "OK." Nem is jött azóta válasz. Szerinted?

Wolf: Picit meglepett, mert a pimaszkodós módszer nem szokott működni ilyen korabeli nőknél, de persze kivételek mindig akadhatnak. Ha legelején vagytok és nem kérdez, az nem feltétlen baj, olyankor még te vadászol, neked kell nyomnod a vakert. A lényeg, hogy ne 1-2 szavas válaszokat adjon. Régi képekkel operált, valószínűleg tudta ő jól, hogy nem fog találkozni senkivel. Kellett az EGO boost és tudta, hogy többet kaphat ha még a fénykorából használ fel ehhez képeket. Ilyenkor látszik, hogy mennyire nem számít, hogy miért kapja a nő a bókot, csak kapja. Azokat a bókokat a régi önmaga kapta a régi képei, nem a mostani énje, de ez őt nem zavarta. :) Az "ok" nem csodaválasz, nem működik mindig, de ha működik, akkor annak feltétele, hogy érdekeld a nőt. Ezt a nőt te nem érdekelted, mert tudta, hogy a "kapcsolat" rövid életű lesz és csak arra korlátozódik, hogy kapja a figyelmet tőled és a szórakoztatást. Mikor érezte, hogy közeleg a személyes találkozó ideje, váltott.

Olvasó: Másik példa: Étteremben, ahol dolgoztam, néha volt egy helyes csaj is, igyekeztem őt is húzni, kérdeztem, hol vette a barna szemét, ebay, vagy egyéb. Aztán bejelöltem fb-n, majd írtam neki, h nem is mondta, h a modellként is dolgozik - vagy csak photoshoppolt kép (ezzel a bók-visszahúzás stratégiát igyekeztem alkalmazni). Erre csak annyit írt vissza, h "ezek teljesen szokványos képek." Se szmájli, se semmi. Én ebből azt vettem le, h ha ennyire nem veszi a poént, nem megy a játékba, akkor felejtős a részéről. Te ezt hogy látod? Érdemes ilyenkor még ütni a vasat? És hogyan? A személyes talit ne javasoljad, mert ahhoz túl keveset találkoztunk és kőkeményen ment a munka, nem volt lehetőség rendesen dumálni.

Wolf: Ez a modellként dolgozik szöveg elcsépelt, ilyennel kár próbálkozni. Az a barna szemes dolog sem tűnik nekem nyerő dolognak, mert végülis bók, amit igyekeztél úgy előadni, hogy nem bók, de mindketten tudjátok, hogy az. :) A gond itt az, hogy FB-n csevegtél egy kolléganővel. A nők igyekeznek megtartani a jó kapcsolatot a kollégákkal, hogy ne legyen feszültség, ezért válaszolt neked, hogy ne sértődj be. De ez nem olyan jellegű válasz, volt, hogy érdeklődne irántad. Ez sima bájcsevej. Ha élőben is találkoztok, akkor meghívod ebédszünetben egy kávéra, vagy akár meló után. Ha igent mond, akkor jó úton jársz, ha nemleges a válasz, akkor ennyi. Ami még fontos, hogy azt én is észrevettem, hogy a humort, iróniát, stb-t, nem mindig veszik a nők írásban. Élőben igen (már aki), de írásban csak nagyon kevesek. Ehhez nincs jó érzékük. Visszatérve a képekre tett megjegyzésedre, nem lehet, hogy valóban átlagos képek voltak? Mert akkor ezzel a modellkedős beszólással, csak ugyanúgy bókológép lettél a szemében, mint a többiek, hiába próbáltad egy photoshop beszólással "visszahúzni a dolgot". A fentebbi példában, ahol a lány profiljára hasonló beszólással reagálok, annyiban tér el, hogy ott nem őt magát célzom be, hanem a tájat. Azt írnám, a táj szép. Ebben a helyzetben te viszont a csajnak bókoltál a modellkedéssel. 

Olvasó: Jelen pillanatban nem vagyok első látásra ideális parti női szemmel: éppen anyámnál lakom - 39 éves vagyok -, per pillanat nem dolgozom és lehet, remélhetőleg pár hét múlva ismét kimegyek még kb. 1 évre külföldre dolgozni. Hogy látod ezt? Mik az esélyek? Milyen dumával adnád elő ezt a helyzetet, h női szemmel is elfogadható legyen? A külföldre menést nyilván nem kell előre bejelentenem. Más téren viszont nem akarok hazudni, mert nem tudok, meg nem is ér annyit a dolog.

Wolf: Én most fordítva indulnék ennek neki. Először is olyasmit kéne tudni, hogy most mire gyúrsz? Ha kimész külföldre, akkor gondolom, nem tartós kapcsolatot akarsz, hanem csak amolyan laza dolgot. Ez esetben van hova vinni a csajt? Haza nem viheted, mert bukta. Kocsi, vagy pénz szállodára? Ha amúgy is csak laza kapcsolat, akkor mennyire rettensz meg a kamuzástól? Mert ha van lé, akkor simán veszel ki egy szobát és azt mondod, hogy külföldön élsz, majd most akarsz hazaköltözni. Nem erkölcsös kamuzni, de jelen helyzetedben laza dugásra csak így lesz esélyed. Akkor nem kéne kamuznod (ebben a helyzetben), ha komoly kapcsolatra keresel értelmes nőt, mert ő talán megérti. hogy most miért élsz a szüleiddel. De értelmes nő, komoly kapcsolat reményében nem kezd olyannal, aki bármelyik pillanatban kimehet külföldre. Túl kevés az infó, hogy rendes tanácsot tudjak adni.

Olvasó: Szintén nagyon érdekes téma lenne, miképp viszel a beszélgetésbe (randin) szexuális feszültséget? Illetve, nem csak a beszélgetésbe, hanem a metakommunikációba. Persze, érintsük meg, na de milyen apropóból? Az kicsit fura lenne, h beszélgetés közben egyszer csak oda nyúlok hozzá és megtapizom. :)  Meg ugye ez már sok helyen elhangzott, h ha csak barátilag, semleges vizeken evezve beszélgetünk a nővel, akkor az számára végső soron unalmas lesz és max. baráti kapcsolat lesz belőle, nem férfi-női, szexuális.

Wolf:  Ha már eljutottál a randiig, akkor a módszerek a következők. Már a találkozásnál, mikor puszit adsz, megfogod a felkarját. Mikor leültök próbálj mellé ülni, ne szembe vele. Bár tudom, ez  néha nehéz, de érdemes jól helyezkedni. Kb 30-45 perc kell és mindenképp igyatok valamit. Ha nem isztok, vagy nem akartok valamiért alkoholt inni (pedig feszültség oldásra az a jó), akkor több idő kell, kb egy-másfél óra. Ezen idő alatt nevettetni kell a lányt, ha az nem megy, akkor kár az egészért. Ha sikerül és jól érzi magát, akkor érdemes a következőket megkérdezni, piercing, tetko? Ha van tetkó akkor mutassa meg. Ha karon, vagy lábon van (és nyár van), akkor simán megfogod és megnézed a tetkót. Már meg is van a második fizikai kontakt. Ha nincs egyik sem, vagy nem elérhető, akkor térj ki a körmökre. Minden nő festi és gyakran nem egy színű, hanem az egyik köröm mindig más színű vagy mintájú mint a többi (azt hiszik, hogy az jó). Térj ki rá, hogy "jé más színű, mint a többi" és már fogod is a kezét. Ha a lakásodban van a csaj (ezt én szoktam csinálni, hogy a lakásomra szervezem a randikat), akkor  mikor körbevezeted, megfogod a hátát, mikor elmész mellette hozzáérsz.  Másik örökzöld kedvenc a meglepő "jé, fested a hajad?" és már meg is cirógatod a haját. Milyen selymes mondod. Én szoktam ilyenkor próbálkozni azzal is, hogy mikor megkérdem, mitől ilyen selymes ő megmondja hogy xy akármitől, akkor odahajolok és azt mondom, hogy vajon az illata is jó? És már szagolom is a haját. Később a randi során, ha sokat nevet és az előző kontaktok közül megvolt pár és nem húzódott el, akkor a találka vége felé én még ezt szoktam csinálni: Iszik valamit a csaj, mire én: hogy nem kenődik el a rúzsod? Csaj: vízálló (ezt persze én tudom, majdnem mind vízálló). Mire én: és másnak is ellenáll? Csókálló? És már ott is vagyok a száján és smárolom. Remélem, elég részletes volt a válasz. :)

Olvasó: mit lehet akkor kezdeni, ha igazán nem tudod vezetni a beszégetést, mert a nő átveszi a kérdezést és mondjuk beszélsz valamennyit róla, törekedve arra, h ne menjen át egy monológba és lehetősége legyen ismét a nőnek beszélnie magáról, de ez nem következik be, mert még végig se mondtad az, amit a kérdésével kapcsolatban elmondanál, már bele is kérdez egy újabb kérdéssel, ami sokszor nem is kapcsolódik szervesen az előző témához. Mit lehet ilyenkor tenni? Nem veszel tudomást a kérdéséről, hanem mondod tovább a magadét, majd utána te kérdezel/kommentálsz?

Wolf:  Nem ismerem a szituációt. Ez első randi? Mert azon nem beszélsz egy témáról sokat, hanem sztorizgatsz inkább és olyan érdekes történeteket adsz elő, amire kíváncsi, így nem fog beleszólni. Némelyik nő zavarban van és ezt azzal próbálja elfedni, hogy folyamatosan jár a szája. Neked kell kontrollálni a beszélgetést, ha kell te is vágj közbe és ne akadj meg, ha belekérdez, csak mond tovább. Ha befejezted, akkor kérdezed meg, hogy bocs, kérdeztél valamit? Ha viszont úgy érzed, nem lehet tőle elvenni ezt a kontrollt (nekem is voltak ilyen találkáim), akkor állítsd le határozottan, hogy "lassítsunk, még az előző témát sem dolgoztam fel", vagy ilyesmi. De alapvetően ha írásban kezded az ismerkedést, akkor is a második lépés a telefon és ott már lehet tudni, milyen a csaj. Ha ott is ennyire dumálós, és tudod magadról, hogy kevés vagy ezt lenyomni, akkor nem kell vele találkozni. Az meg elég ritka, hogy telefonon hallgatag, élőben meg szószátyár (bár láttam ilyet én is).

 

Nagyjából ennyi. Remélem, segítettem. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr7813346851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz101 2017.11.27. 11:46:16

hát nem tudom, rvonalon inkább valószínűsíteném a

Csúcskategóriás géped van, csak rossz a fogad

című felütést DDD

brumm.a.tejbe 2017.11.27. 13:21:41

Tetszik, jöhetnek még ilyenek :)

VT 135 2017.11.27. 22:11:13

@brumm.a.tejbe: ...esetleg "Ügyesen fogod az a fotó-szerszámot!" :))

claire85 2017.11.28. 21:57:00

Őszinten együttérzek veletek. Hát ez így női szemmel baromira nem lehet egyszerű...

A női oldal ezekere a felütésekre nyilván érdekes lenne, bennünk mit játszódik le.

sureee. 2017.12.12. 02:16:03

Ez tök jó 'rovat', még több ilyet. :)
süti beállítások módosítása