Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Csajok a netről 3. rész

2016. augusztus 24. - Ethan Wolf

8402.jpg

Egy sorozatot indítottam, amelyben lementem az érdekesebb nők profiljait, és kicsit elemzem őket. Természetesen mindent kitakarok, ami által felismerhető lenne az illető. 

Nézzük akkor a következő alanyunkat, Pirina-t.

clipboard01_2.jpg

Látható, hogy 23 éves, azaz túl sokat nem várhatunk még tőle, ez meg is látszik a bemutatkozásában.

Szeret csókolózni, de még jobban szeret vörös rúzst viselni. Értsd, jobban törődik a megjelenésével, mint veled. Azaz csak otthon lesz smaci, olyan helyen, ahol mások is vannak nem, mert elkenődik a rúzs. 

A második mondat szerint vannak ázsiai felmenői, de nem árulja el, hogy pontosan milyenek. Sok opció lehetséges, de ha valamelyik "népszerű" lenne például: kínai, Thai, ilyesmi, akkor azt megírná. Ebből következtetve valószínű, hogy valami "ijesztőbb" országból való: Libanon, Korea, Mongol, stb.. :)

A harmadik mondatot, ha elsőnek írta volna, akkor nem is kellene tovább olvasnunk. Egyedül él egy macskával (ami Zebra névre hallgat). Tudjuk, hogy a szingli macskás nőket kerülni kell, szóval erre nem is mondok semmit.

Gömbölyded vagyok és ha nem szereted a husi nőket, az a te bajod. Magyarul pocsék alakja van. A nők általában jobbnak saccolják magukat, mint amilyenek valójában. Ha ő gömbölydednek hívja magát, akkor esélyes, hogy inkább kövér. Hogy ez a másik problémája, azt is jelenti, hogy tudja, hogy baj van, de szarik bele és esze ágában sincs változtatni. Szeressék olyannak, amilyen. Good luck.

Allergiás az alkoholra? Ez legalább hasznos infó, ebből lehet beszélgetést kezdeményezni.

Van tetkóm és még akarok párat. Ebben sem látok problémát, jelezte azoknak a férfiaknak, akik nem szeretik a tetoválásokat, hogy neki bizony van és még lesz is. Korrekt. Ezzel kiszűri az okoskodókat, akik arról győzködnék, hogy miért nem jó a tetoválás.

Nem vagyok benne biztos, hogy kalandot keresek, vagy életem szerelmét. Meglepő, de ez amúgy normális. Ha szingli vagy, akkor ne legyél bármi jó elrontója. Felesleges azt csinálni, amit a legtöbb nő, hogy "én pedig komoly kapcsolatot keresek", az ilyen elhatározások görcsösséghez vezetnek és bukáshoz. Meg mi van, ha egy fantasztikus kalandot szalasztasz el, csak azért mert bedurcázol, hogy te csak komolyban gondolkodsz? Azt hiszem, mai alanyunk nem is olyan zakkant, mint hittem. Had élje ki magát, jön, ami jön.

Úgy nőttem fel, hogy úgy vertem össze a srácokat, ahogy ti verekedtek a mortal kombatban vagy a tekkenben. Vagy, úgy nőttem fel, hogy hozzád hasonlókat vertem meg Mortal Kombatban és Tekkenben. Nem tudom, hogy melyikre gondolt, mert ezt a mondatot vessző nélkül kétféleképp is lehet értelmezni. De a lényeg, hogy tudja, mi az a mortal kombat és tekken. Akkor ez egy Thai "csaj", akinek farka van :D De ami fontos, hogy fiúkkal nőtt fel, ami annyit tesz virágnyelven, hogy sokkal dugott. Mindenki döntse el, hogy ez jó vagy rossz. Szerintem jó, mert legalább biztosan tud is valamit az ágyban. :D

Az utolsó mondat egy találós kérdés: Ha egy medve és egy cápa verekszik, akkor melyik győz? Gondolom helyszínfüggő, mert ez a kettő sosem találkozik. De ha a medve bemerészkedne az óceánba (kiviszik és beledobják), akkor a cápa azonnal kibelezi. Ha meg a cápát dobják le egy medve területre, akkor úgyis megfullad, szóval ja... Ennek nem tudom, mi értelme. De lehet, hogy csak félreértelmeztem. 

Az még érdekesség, hogy sok állat előkerül ebből a pár mondatból: Macska, Zebra (a macsek neve), medve, cápa. Arra még nem jöttem rá, hogy ennek mi a jelentősége, de valami biztos van. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr608878718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reactor 2022.12.08. 18:33:06

A Mortal Kombat-Tekken kitételből nekem koreai származás ugrott be - Dél-Koreában ugyanis nagyon nagy keletje van (szó szerint) a videójátékoknak, arrafelé gyakorlatilag hivatalos versenysport, hogy ki milyen pontszámot ér el valami játékban. Szóval itt nincs mögöttes értelem: a csaj kerek perec közölte, hogy nagyon is szeret játszani gépen.
A kettő közül én mondjuk egyiket se szeretem. Lehet hogy bunyós játékban jobb lenne nálam, Dune 2000-ben még én mosnám le őt a pályáról semmi idő alatt :PPP
süti beállítások módosítása