Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Annamária a komoly kapcsolat

2016. szeptember 07. - Ethan Wolf

sweden-woman-blonde-stern-look-1200x850.jpg

Anna (mária) olyan nő, akivel úgy gondoltam párkapcsolat is lehetne akár… ha minden jól alakul. Szokásos online ismerkedés, lassú építkezés, mivel nagyon elfoglalt volt, majd egy hét után randi. Szerette az állatokat, ezért vittem a kutyát is és egy nagy kutyasétáltatást tartottunk a ligetben. Szokásos témakörök kerültek terítékre, összességében pozitív randevú volt. A kutya persze ellopta előlem a show-t, de kitűnő feszültségoldó. A lány élőben is tetszett, szőke, szép arcú, amolyan igazi barátnős kinézet, még egy kicsit naiv is volt, de olyan aranyos szinten. A találkozó végén nem volt semmi, csak arcra puszi. Nem éreztem jeleket tőle, hogy lehetne csók vagy bármi, de lehet, hogy rossz passzban voltam és voltak jelek, csak nem észleltem őket.

536996.jpg

Másnap írtam neki, ő válaszolt és szépen lassan ment a beszélgetés tovább. Úgy tűnt, vevő lenne a folytatásra, de vagy ő nem ért rá vagy én nem, ezért kezdett az egész elhalódni. Aztán két héttel az első találka után, mikor már naponta csak 2-3 mondatot váltottunk, tettem egy utolsó rohamot. Vagy összehozunk valamit vagy passzolom az egészet. Igazság szerint normál esetben már rég passzoltam volna, de láttam a lehetőséget a lányban. A roham bejött, sikerült mégegyszer randiznunk. Megint séta lett belőle, én beülni akartam valahová, de ő sétálni akart. Végül egy múzeumban kötöttünk ki és ott nézelődtünk. Nem egy megszokott randihely, nem egy megszokott nő, nem egy pörgős kapcsolat. :P Utána egy padon ülve beszélgettünk, ahol sikerült olyan szinten megnevettetnem, hogy már alig bírta levegővel. Megpróbáltam megcsókolni, de nem hagyta. Itt azt éreztem, hogy ez ennyi volt. Azért jó képet vágtam a dologhoz végigcsináltam a randit és hazakísértem. Utólag persze már tudom, hogy ez csak teszt volt részéről, azért nem csókolt vissza, mert tesztelt, hogy mennyire vagyok kitartó.

Pár napig megint beszéltünk online és meglepő módon pár nappal később megint találkoztunk. Átjött hozzám és megnéztünk egy filmet. Valami vígjáték volt, de már nem emlékszem a címére. A film után borozgattunk és végül elcsattant az első csók, amiből hosszas csókolózás lett. De más nem. Nem is erőltettem. Ez komoly kapcsolatnak ígérkezett – amire magam sem tudtam, hogy készen álltam-e, akartam-e igazán, de mindenki erre vágyik, és ezt keresi. Talán én is. Meglátjuk.

449162blake.jpg

Egy héttel később átjött, és egyértelműen jeleztem, hogy ha átjön, akkor ezúttal itt is fog aludni. Benne volt. :P Filmet néztünk megint, sokat beszélgettünk, nevettünk és söröztünk (most nem a bor játszott). A csókcsata a film után vetkőzésbe ment át, majd ágyba kerültünk. Jó érzés volt ilyen hosszú vadászat után megdönteni a vadat. Szó szerint ez járt a fejemben, miközben belé hatoltam. Akkor már éreztem, hogy valami nem kerek. Na, persze nem a szexxel volt baj. Az jó volt. Hosszan csináltuk és finoman, semmi durvulás. Ő nem olyan nő. Együtt aludtunk el, de én nem sokat aludtam. Azon járt az agyam, hogy már nem is akarok járni vele. Addig kellett, amíg lefektettem. De ezt előtte nem tudtam, akkor vált bizonyossá, mikor sikerült ágyba vinnem. Valószínűleg arról volt szó, hogy az átlagnál jobb csaj volt, ezért többre voltam hajlandó érte, mint más esetben. Azt hittem, azért randizgatok vele kitartóan, mert többet akarok tőle, de valójában a farkam irányított végig, de a farkam elég okos, hogy elhitesse velem, hogy ez valami több. Amint megdugtam, a varázs elmúlt és már nem egy lehetséges barátnőt láttam benne, hanem egy újabb vadat, amelyet elejtettem.

Másnap reggel kihasználtuk a morning wood-ot (reggeli merevedés – és nem az öregkori), és lenyomtunk egy menetet. Délelőtt hazakísértem, majd nem sokkal később elmentem a konditerembe edzeni. Jó két órás hát-váll edzést csináltam, amivel rendesen kifárasztottam magam. Nem is terveztem mást aznapra. Csakhogy, délután megszólalt a telefonom. Margit hívott (az élelmiszermérnök tanuló, volt már róla poszt itt: http://sorozatrandizo.blog.hu/2016/05/12/margit_a_tuzes_egyetemista ). Kérdezte átjöhet-e, mire habozás nélkül igent mondtam.

15550252277_df98046ccd_b.jpg

Átjött és azonnal nekikezdtünk. Mondtam neki, hogy vicces lesz a dolog, mert előző este és ma reggel is akcióztam, aztán két órát edzettem a konditeremben, szóval energiám az zéró. :P Szerencsére a farkam nem hagyott cserben, nem nyomtunk ugyan két órás szexpartit, de egy fél órás dugás még belefért. Az a durva, hogy miközben őt dugtam arra gondoltam, hogy pár órája, ma reggel még Anna puncijában jártam, most pedig már az övében. És ez a gondolat még jobban felizgatott!

Margitot amúgy nem zavarta a tudat, hogy másokkal is kefélek, időnként ő is beszámolt az ő randijairól. Este volt, mikor hazament én pedig olyan voltam, mint egy zombi. De irdatlan büszke is (tudom, mit gondolhatnak erről mások). Ráadásul ez a két punci egy nap eset azon a héten volt, aminek az elején megdugtam a szűzlányt (róla is volt már poszt itt: http://sorozatrandizo.blog.hu/2016/01/31/szuztelenites_741 ). Szóval elég kemény hetet tudtam magam mögött.

De a nap még nem ért véget! Megszólalt megint a telefonom, egy kolléganőm keresett. Vele is időnként összejöttem egy-egy menetre. A későbbiekben írok róla is. A lényeg, hogy este át akart jönni, mikor ezt meghallottam a farkam máris keményedni kezdett, de az eszem a helyén volt. Olyasmi ez, mint amikor látsz egy finom ételt és a szemed kívánja, de tudod, hogy az előbb zabáltad degeszre magad, úgysem tudnád megenni. Én is tudtam, hogy két nő + edzés után nem lenne erőm még őt is megdugni. Azt mondtam, hogy tegyük át következő hétre, mert nem érzem jó passzban magam. Azért a gondolattal eljátszottam, hogy milyen állat lenne, ha egy nap három nővel kefélnék. Talán ha nem edzettem volna, jutott volna energia rá is. Bár nem biztos, mert akkor meg Margitot jobban elintéztem volna, nem csak egy fél órás dugás lett volna. 

Margittal folytatódott a szexkapcsolatom, de Annát (eredetileg róla szólt a poszt, emlékszik még valaki?), szép lassan leépítettem, én nem értem rá soha, majd felhívtam és szakítottam vele. Ő nem az a típus, aki benne lenne egy szexkapcsolatban, ráadásul olyanból van most már épp elég.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr148877446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sureee 2016.09.08. 21:36:04

Csapongó kis bejegyzés lett, de továbbra is remek. :)
Akartam kérdezni és az előző -férfiúi szolidaritás c. - bejegyzés alatt talán időszerűbb lenne, de itt is beszélsz a jelekről. A szemezés tekintetében hol a határvonal a szemezés és az összeakadó tekintetek között? Nyilván a klasszik szemezés egyértelmű felhívás, de adott esetben - mondjuk egy előadáson, vagy egy bkv-n az utazás alatt (főként többször is) összeakadó tekintet lehet jel, vagy csak random véletlen? Sokszor magam nem érzem a különbséget. Te szoktál egyébként ilyen helyeken csajozni, vagy a netes randikra építesz?

Ezzel a témakörrel kapcsolatban több ilyen cikk is rémlik, h mi pasik elég nehezen vesszük a nők jeleit, és ők sokkal kifinomultabbak a nonverbális kommunikációban. Neked mi a tapasztalatod, mik azok a jelek amelyek a nők leginkább használnak illetve melyek azok a közlésformák amelyek mi átlagos pasik a leginkább hajlamosak vagyunk elnézni, holott épp az adná a zöld lámpát.
Nagyon hálás lennék a válaszért. A blog pedig remek. :)

Ethan Wolf 2016.09.09. 18:06:32

@sureee: Köszönöm a dicséretet.

Ha tetszik egy nő, akkor vársz a véletlenül összeakadó tekintetre, ami annyit tesz, hogy nézed (de nem bámulod - ez fontos, ez inkább ijesztő), ha nem mélyült el a mobilja nyomkodásában, akkor előbb utóbb lesz szemkontakt, de te nem kapod el a tekinteted. Ő el fogja. De tudja, hogy te nem tetted. Ezért megint lesz véletlen szemkontakt, csak ezúttal ő direkt idézi elő (ha mégsem lesz második kontakt, akkor elsőre is felmérte, hogy esélytelen vagy, vagy pedig semmi kedve ismerkedni), ekkor egy finom mosolyt megeresztesz, mire vagy elkapja megint a tekintetét, vagy vissza mosolyog. Ha az előbbi, akkor sincs baj, mert látta, hogy mosolyogsz és ha ez tetszik neki, akkor lesz harmadik kontakt is. Ha visszamosolyog, akkor odamész! Ez fontos, ha nem mész oda azonnal a mosoly után, akkor buktad, gyáva vagy.

Innentől meg már más téma. :)

Szóval véletlen szemkontakt megesik, de ha nem nyitott az ismerkedésre, akkor vagy nem lesz több ilyen, vagy a mosolyodra nem reagál. A többszörös szemkontakt viszont ígéretes jel, szóval nyomj egy mosolyt és az arra történő reakciója elárulja. :)

Más jelzések nőktől tömegben, ha a közeledben áll: a lábfeje feléd fordul, a csuklóját birizgálja, kiegyenesedik és a mellkasát kicsit előrenyomja (ezek amúgy az állatvilágból eredeztethető dolgok), valami olyan mozdulatot tesz, vagy zajt csap, ami arra irányul, hogy "vegyél már észre", ez utóbbi ritka. Van még pár, de minden kártyát nem akarok kiteregetni én sem :D

Krisz101 2016.09.09. 18:34:43

egy dolog zavar csak persze partvonalról könnyű beszélni. Annácskat nem leépiteni kellet volna hanem tiltani/ignorálni... hátha bekattan nála a dolog és elkezd kepeszteni utánad hirtelen kibujik a ribanc belőle. már ha a szex/férfiasság megvolt, mert akkor szerintem ez lett volna. és akkor még párszor jól megdugni, aztán dobni...

persze ha nem nem, az is benne van, akkor annyi volt. ez nyilván lutri a mai világban hisz nálunk ha vki kicsit is jobb csaj olyan szinten túl van ajnározva a sok idióta által, hogy gyakran elnyomja az ilyen evolúciós reflexeket a bőségtudatuk...

sajnálom, nagyon irritálnak az ilyen nők. nekem az összes komoly kapcsolatom relative belevaló csaj volt akivel már az első randin volt fizikalitás és teszt is ezerrel... ezeknél meg olyan érzésem van hogy nem dolgoztak meg, nem tettek semmit azokért az eszközökért amit használnak kvázi ellened. kis nyuszika látszik nem sok tapasztalata van, nem sok pasival volt még de az összes hülye verbális és nonverbális tesztet kívülről fújja. ráadásul meg is lep vele, mert nem számítasz rá, nem tudod melyik a teszt és melyik az igazi szégyenlősség. én nem is értem ezek egymást tanítják 18 évesen, vagy a kozmoból veszik ezeket a húzásokat?

amik egy belevaló csajnál nem zavarnak mert azt érzem, megdolgozott érte...

2016.09.09. 21:30:15

@Krisz101:
Mi jelent 'megdolgozott érte' ???

Krisz101 2016.09.10. 04:21:57

@MerylStreep: hogy megjárta a hadak útját (most nem a dugásra gondolok), hanem végigment egy kemény tanulási folyamaton, sok szívással, akár csalódássokkal, de minimum komoly tanulságokkal. és ha ezt az áldozatot meghozta, utána el tudom fogadni, h tesztel, játszik, mert tudja h mit akar, és hogy hogy mennek a dolgok.

de a cikkben leírt tipikusan az a csaj, akinek volt 2-3 komoly kapcsolata életében aztán slussz, persze olyan fehér lovaggal, aki folyamatosan piedesztálra emelte, ajnározta, és a lánynak kvázi semmi nehézség nem volt a kapcsolatban.

persze a kozmóban leírt trükköket ő is könnyen alkalmazza, vagy amit a barátnőktől hallott, mert a társadalmi helyzet és beidegződések miatt egy nőnek sokkal könnyebb tesztelni ráadásul tét nélkül, mint fordítva.

többek között ezen próbál segíteni a férfiszféra és a pua :D uff én beszéltem :D

2016.09.10. 08:34:32

@Krisz101: Neked van kapcsolatod most?

Krisz101 2016.09.10. 18:51:36

@MerylStreep: ne légy huncut ;) még nem is tudom mennyi idős vagy... :P

MerylStreep (törölt) 2016.09.10. 19:59:33

@Krisz101: :)))) Szóval nincs.
Csak kíváncsi voltam ki miért van itt...

Krisz101 2016.09.13. 09:49:56

@MerylStreep: nos igen. a két komoly kapcsolat közötti átmeneti időszak egy létező fogalom. minden kozmós és instagramos híresztelés ellenére :-) volt is és lesz is. de amúgy elég fura lenne ha egy komoly szerelmi kapcsolat közben ilyen blogon nézelődne, kommentelne az ember, ugyebár...

MerylStreep (törölt) 2016.09.13. 12:37:55

@Krisz101: Hmm. Ezen elgondolkodtam. Épp ezért kérdeztem az előzőt. Azt hiszem én már kinőttem a kozmóból, ezért nem is tudom milyen híreszteléseket szoktál olvasni bennük :D
'Fura'- Attól függ.
Új dolgot tudtam meg , ezek szerint egy férfi komoly kapcsolatban nem nézelődik, kommentel.. Dejó..
Hmmm....

:)

Krisz101 2016.09.13. 17:10:24

@MerylStreep: társas dinamikával foglalkozó blogokat szerintem semmiképp, vagy akkor más fogalmaink vannak a komoly kapcsolatról. nálam ott nem az a cél hogy face-en instán lehessen posztolgatni a lájkolandó közös képeket. és ha más okból ilyen témák felmerülnek akkor a párommal jól kibeszeljük... mondjuk. blog olvasás helyett

MerylStreep (törölt) 2016.09.13. 17:26:58

@Krisz101: Értem. :) Épp azt írtam jó h. komolyan gondolod a komolyat.. :)

Nem kell magad megvédeni. Kivételesen. :D

VT 135 2016.09.18. 15:14:30

A női sétálás mibenlétéről itt van rövid, egy alapos tanulmány:
www.youtube.com/watch?v=7MIMJcfNMjY
süti beállítások módosítása