Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

A barátzóna előnyei

2017. január 05. - Ethan Wolf

5.jpg

Aki nem tudja, mi az a barátzóna, az keressen rá, ez a poszt nem arról fog szólni, hogy milyen fajtái vannak, hogyan kerül bele az ember, illetve hogyan kell elkerülni. Ezekkel a témákkal tele a net. Alapvetően a barátzónát EL KELL KERÜLNI! Minden férfi rémálma, hogy odakerül és ha már ott vagy, majdhogynem lehetetlen kikerülni onnan. Azonban, nem minden esetben rossz a barátzóna. Sőt... azt mondom, érdemes bizonyos körülmények közt, belekerülni. Lássuk, miért.

33.jpg

Az első és legfontosabb, hogy csak olyan csajokkal barátkozz, akik dögösek. Haverkodj össze velük munkahelyen, vagy barátok barátai révén, de már az elejétől fogva csak haverkodj velük, semmi olyan megmozdulás, amiből arra következtetnének, hogy rájuk hajtasz. Egyszerűen bánj velük úgy, ahogy a haverjaiddal, beszélj velük úgy, poénkodj velük úgy. Majd szervezhetsz közös programokat velük, akár úgy, hogy több férfit is meginvitálsz velük együtt. Beültök valahová meló után, elmentek bulizni ilyesmi.

Na de miért is? Miért lesz ez jó neked?

3.png

Mert lesz a baráti társaságodban pár dögös csaj. Pár összeröffenés után belefér, hogy fotók készülnek, amelyeken pár dögös nővel virítasz. Mehet is fel a facebook oldaladra. A nők szeretik azt a pasit, akiért rajonganak a nők. Több okból, egyrészt ez azt jelenti, hogy van benned valami, amit a többi nő akar, vagy szeret, és még nem tudják mi is az, de már ők is akarják. Ha nők vesznek körül, akkor megfeleltél más nők elvárásainak, azaz már leteszteltek és mások úgy gondolják, jó pasi alapanyag vagy. Ez felkelti a kíváncsiságukat. 

Megismerkedsz valakivel, majd facebook elérhetőséget cseréltek. Ekkor látni fogja, hogy vannak képeid, amelyeken dögös csajokkal mutatkozol. Máris beindul bennük a versenyszellem, a kíváncsiság és az "akarom ezt a pasit, mert a többi nő is akarja" érzés. Persze nem minden esetben. Egyes nőknél ez ellenszenvet vált ki, ők nem tudják, mire vélni ezt. Azt gondolják, hogy rivalizálniuk kell a dögös csajokkal a képen, azt gondolják, hogy te nem vagy egy stabil férfi, mindig mással kavarsz. Nos, ebben az esetben bukod a nőt, de eddigi tapasztalatim alapján, többségben vannak az első táborban lévő nők, akik inkább találják vonzónak, hogy jó csajok buknak rád.

Így kicsit ők is jó csajnak hihetik magukat, hisz a képeken 10/8-asokkal pózolsz és most mégis vele ismerkedsz, azaz egy szinten kezeled őt is a fotón lévőkkel. Ez még hízelgő is lehet. 

4.jpg

Szóval, van némi kockázata, hogy épp olyan nővel futsz össze, akiből ellenszenvet vált ki, de nagyobb eséllyel találkozol olyannal, akinek ez bejön (tudat alatt). Ez hasonlít ahhoz, hogy a jegygyűrűs, vagy kisbabás pasikra jobban tapadnak, hisz mindkettő annak a jele, hogy egy másik nőnél bevágódtál valahogy és családot akar veled, azaz stabil fószer lehetsz. Sokszor látni a másik nemnél is próbálkozást erre a technikára. Azaz, a csaj pózol jóképű pasival társkeresőn. Tudja, vagy érzi, hogy számára vonzó az a férfi, akit jó csajok vesznek körül és ebből kiindulva ő is ezt csinálja, jó pasikkal fotózza magát és azt hiszi, ez majd bevonzza a többi jó pasit. Csak azt nem tudja a kis butuska, hogy mi máshogy működünk, ez a módszer férfivadászatkor egyáltalán nem működik. Sőt, épp az ellenkező hatást váltja ki.

Ez egy hosszútávú befektetés, mármint dögös csajok barátzónájába kerülni. A folyamat hosszadalmas, de még akár azt is megéri, hogy egy kis pénzt áldozz a dologra, például te fizetsz pár kör piát a dögös haverjaidnak. Lehet hogy azt fogják gondolni, hogy egy lúzer vagy és azt hiszik lehúznak, de nem tudják, hogy hosszabb távon te több haszonra teszel szert azzal, hogy velük mutatkozol. Ki használ ki kit? :) Ez szerintem win-win szituáció, mert te fizeted a piát, szórakoztatod őket, ők meg hosszabb távon bevonzzák neked a többi nőt.

Arra figyelj, hogy ezeknek a haver csajoknak a tanácsait nem kell megfogadni (mert előbb-utóbb csajozási tanácsokat fognak adni). Következő eset, amikor ki tudod használni őket, amikor elmentek egy szórakozóhelyre. Szívesebben mennek veled, ha állod a chejüket, még akár ez is beleférhet, ezt mindenki döntse el maga. Gondolj bele, két-három dögös nővel bulizol, garantáltan minden második csaj figyelmét fel fogod kelteni. Kíváncsiak lesznek, hogy mit tudsz, miért vannak veled a 10/8-asok. 

1.jpg

Nyugodtan flörtölj másokkal is, kéresd magad, majd később oda is vetődhetsz pár csajhoz, akikkel szemeztél az este során. Ha sikerül beszédbe elegyedni, mondod, hogy most társasággal vagy, de máskor szívesen összefutnál vele. Amikor rákérdez, hogy mi a helyzet a két másikkal (és ráfognak, csak nem nyíltan, hanem rafináltan), akkor csak vond meg a vállad és mondd, hogy ők csak próbálkoznak, de te csak haverként tekintesz rájuk (azaz te lökted őket barátzónába).

Itt fontos megjegyezni, hogy ez elvont esetekben nem működik, Ha te egy 10/3-as faszi vagy, akkor hiába mutatkozol 10/8-as nőkkel, egyértelműen levágják a többiek, hogy te vagy a barátzónában. Nagyjából hihetőnek kell lenned. Mondjuk a túl jó nők egy nagyon rossz pasit még barátzónába se engednek, de ez most mindegy. Ha 10/4-es férfi vagy, akkor a dögös nőid legyenek 10/6-osok, ez még hihető. Látják, hogy gyengébb pasi vagy, mint a veled lévő nők, de azt fogják gondolni, hogy valami extrát tudsz (pénz, hatalom, személyiség), ami miatt veled vannak. Arra is ügyelni kell, hogy ne sugározzon belőled, hogy te vagy a csajok barátzónájában, azaz ne nyald a seggüket, lehetsz velük trágár, mintha csak férfi haverok lennének. Te irányíts, te látszódj a csapatodban dominánsnak. Ha sugárzik rólad, hogy te csak fizeted a csajok estéjét, azt a többi nő hamar levágja.

A végére hagytam azt az előnyét a dolognak, hogy tudsz velük gyakorolni. Ha gondot okoz idegen nőkkel beszélgetni, akkor a dögös csajokkal tudsz edzeni kicsit. Kipróbálhatod milyen témákra, hogyan reagálnak, mivel tudod felkelteni az érdeklődésüket, és mi az, amivel elveszted azt. Nem utolsó szempont ez sem. 

Meglehetne kérni közeli ismerős dögös csajokat is, de azért az ciki. Ciki, mert ha elmondod, mire kellenek, akkor egy szerencsétlen vesztes leszel a szemükben és ciki, mert ha nem mondod el, akkor azt hihetik, hogy rájuk hajtottál. Jobb össze haverkodni pár jó csajjal "kívülről", akár melóhelyről.

Egyelőre ennyi. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr9312038813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz101 2017.01.05. 11:49:52

kifejezetten jó elemzés, és bocs de egy picit nehezen is hiszem hogy nem olvastál utána a témának ;-) mármint hogy ezeket mind saját magad kísérletezted ki :-P

egyben vitatkoznék csak, hogy irigyellek a helyzeted miatt. gondolom ez a belvárosi lakas + multi kombó lehet. elég sok embernek nagyon nincs erre lehetősége, még átlagos haveri kapcsolatokat is állati nehéz kialakítani, mindenki rohan, befelé fordult, stb. nekem pl egyáltalán nincs perspektívám erre.

de egyetértek hogy ez jó befektetés lehet sőt azt szerintem kihagytad, ha hónapokon keresztül tudsz egy ilyen minden needységet nélkülöző kapcsolatot fenntartani, előbb utóbb már ők fognak radnyomulni, baszni fogja a csoruket hogy mi az hogy nem nyomulsz rájuk. és simán lehet belőle barátság extrákkal. vagy nem...?

ezt a részét nem látom át annyira, de mindig az volt a véleményem hogy a baratzonaban kiszolgálók vannak akik titkon mindig akarnának többet. és ezt nem is tudják elrejteni a nő tudat alatt érzi még ha nem is fogalmazza ezt meg magában tudatosan. nem is tudja megmondani hogy mi csak valamiért "nem érzi" a pasival. dehát ezt nem kell mondanom neked.

Ethan Wolf 2017.01.05. 20:01:24

@Krisz101: Mivel most már olvasok ilyen írásokat, ezért mikor újrafogalmazom a posztjaimat, hatással van rá a most olvasott ismeret, illetve most hogy már tudom, hogy melyik jelenségnek mi is a neve, használom. De!
Magát a jelenséget tapasztaltam, ez épp az egyik első volt. Még párkapcsolatban voltam, ezért a kolleganőimmel csak haverkodtam (jó csajok voltak) és mikor együtt elment a banda ide-oda észrevettem, hogy több flörtölő pillantást kapok (illetve hogy egyáltalán kapok olyat). Persze nem éltem velük, mert akkoriban kapcsolatban voltam még.

Nagy Janos 3 2017.01.09. 10:36:39

A bejegyzes azt sugalja, hogy milyen rafkos technika ez. De mi is? Nem keves idot, penzt, energiat pazaroljunk arra, hogy a vegen puncihoz jussunk. Hat, ennel jobban jarunk egy jobb kurvaval is. Igy meg marad idonk is ertelmesebb dolgokra. Latom itt nem a parkereses a cel, akkor meg minek szarakodni :)

Ethan Wolf 2017.01.09. 18:00:42

@Nagy Janos 3: Anyagilag is ki tudsz jönni belőle jól, hisz nem mész el minden héten velük és nem fizeted a piájukat minden alkalommal, viszont a velük készült képek az idővonaladon ott lesznek, akárhány új csajt is fűzöl éppen. Nyilván el lehet szállni anyagilag is, de ésszel kell csinálni. Ez nem rafkós technika, ez viszonylag egyszerű, de működőképes.

sureee. 2017.01.10. 00:36:37

@Ethan Wolf: Ezt nagyon adom. Mielőtt én is bármit is olvastam, tanultam volna a csajozásról, egyik legjobb barátommal e témában két megfigyelésünk volt, csak akkor még nem állt össze teljesen a kép.
Az egyik, amit te is említesz, ha úgy buliztunk, hogy lányok is voltak a társaságban, akkor teljesen más pillantásokat kaptunk idegen csajoktól, sokkal kedvezőbb visszajelzések voltak.
A másik és még durvább, hogy mikor barátnőnk volt és tudták rólunk, hogy van valakink (egyetemen, koliban), akkor a kapcsolat ideje alatt, mindig 'megtaláltak más csajok', simán becsajozhattunk volna, sokkal könnyebben, mint egyedülállóként. Más kérdés, hogy nem igazán éltünk ezzel, csak sajnálkoztunk, miért pont most talál meg minket ez a lehetőség. Most már tiszta a kép. :)

Ha valaki, csak egy percre is belegondol, a házas pasik sikere is sokkal érthetőbb így, holott egy szingli csajnak, aki egy felvállalt kapcsolatot/házasságot/gyereket akar, logikailag semmi értelme sincs egy - olyan, akiről tudja is - már elkötelezett pasival kezdenie, mégis látjuk mi történik...

claire85 2017.01.10. 01:26:47

@Ethan Wolf:

Ajhhh, már számtalanszor eszembe jutott a gondolat, ha már ilyen jó pszichológiai képességeid vannak, vicces lenne egy kis fordított játék, két különböző profillal, abszolút játék szempontjából, de mondjuk érdekes lenne, egy kvázi félig eldőlt, lejátszott szituból a 'segítségeddel' fordítani a dolgon. Csak úgy, mert kíváncsi lennék mit lehetne kihozni belőle a túloldalról. Vagy lehet-e.
Érdekes lenne... :)

Ethan Wolf 2017.01.10. 17:41:51

@claire85: Na, ez nem is rossz ötlet, talán ki is próbálom egyszer valamikor, de az év első felében sok projekt vár rám, nem tudom lesz-e időm rá.
süti beállítások módosítása