Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A hét órás szabály

2017. április 05. - Ethan Wolf

18-mo-column_w529_h352.jpg

Mióta elindítottam ezt a blogot, sok mindent tanultam. Kaptam ötleteket, linkeket és kiderült, hogy létezik a csajozásnak komolyabb ága is, ez a PUA (puck up artist). Belemélyedtem és meglepődtem, hogy mennyi mindenre már réges-rég rájöttek nálam sokkal tapasztaltabb férfiak. Nem áll szándékomban alkalmazni, vagy azzá válni, amivé ők, de találtam valamit a "tananyagaikban", amin már magamtól is gondolkodtam egy ideje. Az utolsó lökés az volt, mikor a férfihangon is olvastam erről egy keveset. Gondoltam, megfogalmazom a saját szavaimmal ezt a jelenséget.

palms-clock2.jpg

Mit is jelent ez a hét órás szabály? Nos, normál esetben ennyi idő telik el az első találkozás és az első szex között. Ez most így durván hangzik, de ha belegondolunk igaz. Első randin mondjuk megisztok egy kávét kb egy órát vagytok együtt. A második randin elmentek ide-oda, együtt vagytok 2-3 órát, majd jön a harmadik randi, ami szintén 2-3-4 óra hosszú és a végén ágyba bújtok. Ha összeadjuk az együtt eltöltött órák számát akkor kijön a hét.

Nyilván nem kereken hét óra, ez egy átlag. Lehet több, vagy kevesebb, de nagyjából ennyi szokott lenni. Ha egy nőnek azt mondanám, hogy hét óra együtt töltött idő után szexelhet valakivel, akkor felháborodna, hogy miért nézem őt ribancnak. De ha azt mondom, hogy a harmadik randi után szexelhetnek, akkor bőszen bólogatna, hogy az teljesen rendben van. Csakhogy, a kettő időtartama ugyanannyi. Most mondhatnánk, hogy két randi között, azért beszélgettek FB-n, vagy akárhol, na de ez régen is így zajlott, mikor még nem volt internet. Két randi között max. 1-2 telefonra futotta.

free-shipping-font-b-sex-b-font-position-clock-24hours-font-b-sex-b-font-clock.jpg

Nem akarom mindig kiírni, de átlagos emberekről írok, átlagos számokkal dobálózok. Lehet sokkal több az az idő, amíg eljuttok az ágyig. Nos, a saját tapasztalataim is alátámasztják a jelenséget, bár én nem a konkrét hét órát figyeltem meg, hanem olyan 9-10-re tippeltem. Mivel azonban a "szakértők" hét órás szabálynak nevezik, ezért legyen annyi.

Miért? Miért a hét óra? A kötődés és egy alap bizalmi állapot kialakulása egy nőben a férfi felé nagyjából ennyi időt vesz igénybe. Bizalmi állapot, azaz olyan szint, mikor van a férfi felé annyi bizalma, hogy magába fogadja (azaz lefeküdjön vele). Egy átlagos nőnél ez hét óra MINŐSÉGI idő. Ezt már én tettem hozzá. Ha az első három randitok nyögvenyelős, akkor nem valószínű, hogy menni fog a hét órás dolog. A minőségi együtt töltött hét óra ugyanis (és ez megint az én véleményem) felérhet akár több hétnyi ismertséggel. Minőségi idő alatt a jó hangulatban, sok nevetéssel (ugye hogy milyen fontos a humor), eltöltött időt értem. Ha jó a beszélőkéd, van humorod, akkor felhőtlen három randit tudsz lezavarni, ami alatt könnyebben és gyorsabban alakul ki a minimális kötődés közted és a nő között.

sexy_clock_for_xwidget_by_jimking-d6xtndm2.jpg

Ha azt mondom, hogy találkozom egy nővel délután négykor, és este tizenegykor már ágyba is vihetem, akkor csak néznek az emberek, de ha elosztom ezt az időt három randira, akkor máris minden rendben. Ennyire fontos a csomagolás kérem szépen.

Akkor most nézzük meg, hogy mivel magyarázom (magamnak és annak, aki számon kéri), hogy miért is nem ribancok azok a lányok, akiket elsőre hazaviszek és pár óra alatt megfektetek. A hét óra ahhoz kell, hogy kialakuljon a fentebb említett bizalom és kötődés. Minőségi hét óra. De ez az átlag emberekre vonatkozik (nem nagyképűség vagy ilyesmi), mi van, ha valakinek sokkal jobb a dumája, ütősebb a humora és képes gyorsabb tempóban bizalmat és kötődést kialakítani a nőkben? Akkor ez a hét óra leredukálható kevesebbre, mondjuk 4-5-re. Összehozok egy randit egy nővel, hazahozom mondjuk este hétkor, beszélgetünk, borozgatunk majd este tizenegykor ágyba kerülünk. Eltelt négy óra. Mi van, ha annyival jobb a beszélőkém, annyival gyorsabban kialakítom a bizalmat bennük, hogy nem kell eltelnie a bűvös hét órának? Amúgy is szokták mondani, hogy bizalomgerjesztő a kisugárzásom és a hangom. :P

unnamed2.jpg

Úgy tűnhetek, mint aki magyarázza a bizonyítvány, vagy esetleg mentegetni akarom a lányokat. Távol álljon tőlem. Magyarázatot keresek. Ugyanis a lányok többsége, akiket pár óra után lefektettem, nem ribanc alapanyagok (persze bőven voltak kivételek, írtam is néhányról, akiről nem hittem, és mégis az). Már persze amennyire tudni lehet az ilyesmit. A legkülönfélébbek, más műveltségi szinttel, más múlttal, mindenben mások voltak. Amelyik szereti a kalandokat az egyértelmű, de biztos, hogy nem minden skalpom volt kalandornő. 

Szerintem a magyarázat ennyi, gyorsabban tudok bizalmat és kötődést kialakítani bennük, mint a többiek, ezért nekem nem kell a hét órát kivárnom.

Nem számoltam persze azzal, ha nagyon bejössz a csajnak, akkor gyorsabban nedvesedik be a bugyija tőled. Az ösztönök és a gerjedés, fizikai vonzalom, de ez persze egy olyan változó, amivel lehetetlen kalkulálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr4411810269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IndaMuncher 2017.04.05. 10:43:24

Na erről a 7 órás szabályról hallottam is. Elmondom miért 7 óra.

Azért mert általában az "irodalom" szerint 4-10 óra míg lefekszel valakivel és ebből átlagoltak. Ebbe beletartozik a telefonálás, csetelés is. Valóban igaz, én is ezt tapasztaltam, bár messze nem vagyok egy nagy csajozós és nincs nagy dumám. De akiknek nagyon tetszettem azokkal gyorsabban összejött valóban, kb egy-két hét levelezés és 2-3 órás randi után.

varosilany 2017.04.05. 12:48:13

Azért ez nem semmi...nő vagyok, sokat agyalok...DE ilyen soha de soha nem jutott volna eszembe és mennyire igazad/igazatok van :D Bár én sose a randi "mennyiségét néztem", nincs szabályom a "harmadikrandiigvárok"-ra, de akkor sem jutott volna eszembe, hogy effektív nem alkalmak kellenek hozzá, hanem órák :)
Állandóan "tanulok" tőled ;)

Ethan Wolf 2017.04.05. 18:13:14

@IndaMuncher: Kösz a kiegészítést.

varosilany: minden nap tanul valamit az ember. :)

whoamiohmy 2017.04.05. 21:06:12

A hét óra egyébként szerintem azért vízválasztó, mert olyan 7-10 óra a felső határa annak, hogy a nőnél tényleg szexuális vonzalom a motiváció vagy manipulálni akar. Ha elnyújtja a dolgokat 10 óránál tovább, akkor még ha lesz is szex, szigorúan az ő szabályai szerint és máris beindult a sokat emlegetett bétásítás. Ha egy nőt szexuálisan izgatsz, akkor ennyi idő alatt meg kell oldd, hogy ágyba vidd. Ha eltökölöd, akkor puhapöcsnek fog nézni és kvázi magad lőtted ki saját magadat.
Aki elég sok csajjal volt, az ezt tudat alatt érzi, illetve efölött nem igazán akar majd energiát és időt fektetni a sztoriba. Esetleg ha NAGYON bejövős a csaj, bár gyakorlott sunátoroknál ott is kialakul 10 óra után a "nem volt meg a kémia" érzése.

whoamiohmy 2017.04.05. 21:09:24

Egyébként, az mennyinek számít, ha egyszer együtt ügyeltem egy orvostanhallgató csajjal (12 órás ügyelet, kvázi futott utánam mint az árnyékom), de az ügyelet után 30 percen belül már lent volt a bugyija?

claire85 2017.04.05. 21:32:39

Egyébként csak lábjegyzetként, mennyire kettős mérce szerint ítélünk, persze- tudjuk- áhh nem-persze nem...

Ha most én írnám le, h. kb. 1,5 óra után vadul dugtam volna valakivel, egy randi közepén..akkor full nagy kurvának gondolnának..de legalábbis a könnyen kapható fajtából valamelyik..

Persze.. átérzem, férfi lét szerint ennyi idő alatt 'megfektetni' egy nőt..sikernek definiálnánk.

Éljen! :)

claire85 2017.04.05. 21:37:09

Egyébként ezt már meg akartam kérdezni.

Most jobb neked h. kvázi kiképezted magad, vagy jobb volt vadászat közben rájönni-tapsztalni erre-arra?

Csak mert ezekkel a könyvekkel, linkekkel pont az a bajom, h. azt veszi el belőletek és az válik tudatossá, ami pont h. előtte izgalmas h. nem irányított..

Persze izgalmas lenne egy randi előtte..?

és egy utána? :D

whoamiohmy 2017.04.05. 22:04:06

@claire85: már mért lennél kurva? Aki ezért kurvának gondol, az a saját lelkivilágát vetíti ki rád, magyarán egy STRICI.

Egyébként ez rohadtul kapcsolat- és hölgyfüggő. Volt olyan barátnőm, akivel 6 hónapig csak petting volt (szűz volt), és csak miután stabilan el tudott élvezni, jutottunk el a tényleges behatolással járó szexig. Volt, akivel 20 perc telt el a "szia, mizu?"-tól a bugyi lekerüléséig. Amíg senki nem sérül és mindenki azt kapja, amit akar, addig egyikkel sincs gond.

Gond akkor van, ha valaki átveri a másikat. Egyébként például ez tipikusan olyan dolog, amiben gyakorlott sunátorok óriási előnyben vannak. Pillanatok alatt átlátják, ki mit akar.

whoamiohmy 2017.04.05. 22:05:02

@Ethan Wolf: apropó, meg lehet kérdezni, milyen forrásokból tájékozódtál?

claire85 2017.04.05. 22:07:53

@whoamiohmy: A hirtelen jött válasz, nem ideillő, a nagyközönség elé. :)

Nem a magamról alkotott vélemény szerint, de igazad lehet, erkölcs, neveltetés, tanult dolgok.. hmm. mind-mind közrejátszhatnak. a..

claire85 2017.04.05. 22:31:10

@whoamiohmy: Te hány éves éves vagy? Már, ha nem vagyok indiszkrét.
Csak a tapasztalatok amiket leírsz, azért más jellegűek mint Wolfé. :) Összehasonlítási alapként érdekel.

Krisz101 2017.04.05. 23:22:47

@whoamiohmy: 1 kérdés. ha épp egy kórházban vagyok, műtöttek, holnap engednek el. van egy eszméletlen csinos kb 26-28 éves medika. ő vizsgált amikor befekudtem hétfőn. azóta szemezunk, köszönünk időnként, persze óriási itt a pörgés, munka. hogy a francba tudnám leszolitani, egyáltalán mit lehet egy ilyen helyzetben mondani?? o_O eleve magazom meg doktornőzom ugyebár... látom a szemén hogy megvan a szimpátia, bármilyen más helyzetben nyilván megszolitanam, tegezném...

whoamiohmy 2017.04.05. 23:23:27

@claire85: 35.

Wolf és én teljesen más metódussal csajozunk. Én egy elég rosszul sikerült kis románc kivételével kB. 25 éves korom óta nem csajoztam netről. Ahogy kiveszem a szavaiból. Wolf viszont kevésbé csajozik élőben. Plusz én a bérorvoskodással annyi helyen megfordulok, hogy évente csak akikkel együtt dolgozom, olyan 450-500 új ismerős kB. Rengeteg kultúra, rengeteg város, rengeteg ember. Budapestet egyébként imádom, csodálatos az a város és gyönyörűek a nők.

whoamiohmy 2017.04.05. 23:26:09

@Krisz101: egy kis jó értelemben vett paraszolvencia áttörheti a falakat. Mondjuk veszel neki egy csokor virágot és azt mondod neki, hogy szeretnéd személyesen is megköszönni a csodás ellátást - mit szólna egy kávéhoz? Még ha nem is vevő a sztorira, akkor is aranyos gesztus. Ha a virág logisztikailag nehezen megoldható, csoki, bonbon, valami apróság is jó ötlet.

whoamiohmy 2017.04.05. 23:31:46

@Krisz101: egyébként ha Szegeden vagy és a medika hatodéves akkor asszem tudom, ki az a csaj.

Krisz101 2017.04.05. 23:43:01

@whoamiohmy: köszi, utolsó mentsvarnak nem rossz csak az a baj hogy a nagyfonok betege vagyok és a lány kvázi tanul itt ő csak beugró volt amikor megvizsgált. elég hülyén venné ki magát h mindenki előtt neki jattolok amikor a bossnak meg a két ápolónak csak jövő héten (protekciós vagyok)
meg adatfelvételert jattolni... 8-)
valami folyosói leszolito szöveg se lenne rossz.
fáradtnak tűnik, csak nem ügyelt, doktornő? :-P
drain eltávolításra már megvolt a dumam, de sajna nem volt ott. hogy nem szép dolog ilyen csinos asszisztenciaval dolgozni, akkor a férfi beteg meg sem mer nyikkanni

whoamiohmy 2017.04.05. 23:45:26

@Krisz101: kicsit tudom, egy haver akivel egy német klinikán dolgoztunk együtt meg együtt is laktunk/csajoztunk egy ideig, hazament Budapestre dolgozni. Mesél dolgokat :(
Róbáld úgy, hogy más ne lássa - vagy vegyél mindenkinek valamit (mondjuk a nővéreknek ajándékcsomagot), de neki külön valamit.

erkölcsi hulla 2017.04.06. 15:52:00

Minőségi idő:

"A legtöbb nő számára öt perc egy alfával magasabb rendű élmény, mint öt év egy bétával."

heartiste.wordpress.com/2015/06/12/science-five-minutes-of-alpha-is-a-real-thing/

Ethan Wolf 2017.04.06. 17:38:14

@erkölcsi hulla: Wow, nincs ez eltúlozva? Ha öt óra egy alfával minőségibb, mint öt év egy bétával, az még csak csak, de öt perc? :P

claire85 2017.04.06. 19:50:46

@erkölcsi hulla: Most akkor mindenki sorolja be magát ki-ki kedve szerint... :D

Ez az 5 perc nagyjából annyira minőségi, mint a 'gyors szex, gyors élvezet' duma.

Na lehet ezt még fokozni.?

:DDDD

claire85 2017.04.06. 19:52:13

@whoamiohmy: Az 12, 5 órának. :D Lassú voltál. :D

erkölcsi hulla 2017.04.07. 08:52:36

@Ethan Wolf: Az öt perc nyilván túlzás, de az elvben van valami. Gondolom az ilyen esetekből vezették le, ahol egy pölö 10 éves házasság után a feleség pár óra után megcsalja a férjét, mert talált egy alfát...azaz tökmindegy mennyi időt töltöttek együtt, ha egy 'alfától' benedvesedik, és elkezd pörögni a hörcsög a fejében, onnan már borul minden, és igen, lehet (ki tudja) hogy ez az egész cirka 5 perc alatt már el is dől. Tehát, az az 5 perc, ami alatt az alfa elbűvölte ( vagy inkább saját magát bűvölte el), többet ért, mint a bétájával az a 10 év (mivel azok a szép idők már elmúltak).
Vagy valami ilyesmi.

whoamiohmy 2017.04.07. 21:17:57

@erkölcsi hulla: a nők alapvető biológiai programja, hogy teherbe essenek az alfatol es neveltessek fel a gyereket a betaval. Latni kell, hogy az alfa "reszvetele" ebben a programban joval kisebb idot igenyel. Ott vitatkoznek az 5 perc kontra 10 ev elvvel, hogy a ketto csak akkor zarja ki egymast, ha a ferfi szemszogebol gondolkodunk. A ferfi nyilvan nem akar beta pozicioban lenni, hiszen ez potencialisan azt jelenti, hogy jo esellyel valaki mas gyereket neveli fel. A nő szemszögéből viszont idealis a helyzet: egy elet a beta mellett, es rovid "pasztororak" az alfaval.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.09.03. 02:40:03

@claire85: „kb. 1,5 óra után vadul dugtam volna valakivel, egy randi közepén..akkor full nagy kurvának gondolnának..de legalábbis a könnyen kapható fajtából valamelyik..”

Igen, méghozzá jogosan.

@whoamiohmy: „Aki ezért kurvának gondol, az a saját lelkivilágát vetíti ki rád, ”

Nem. Ez önjelölt pszichológia.

„magyarán egy STRICI.”

Csak férfi. De a strici jelzővel sincs sok baj.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.09.03. 02:56:13

@varosilany: „Bár én sose a randi "mennyiségét néztem", nincs szabályom a "harmadikrandiigvárok"-ra”

Tudjuk mentél az elsőn :)

claire85 2017.09.03. 09:55:20

@The Cortez: Látom megint későn ébredtél és megtaláltál két kötözködni való mondatot..

Kár érte.

Ethan Wolf 2017.09.03. 12:38:57

@The Cortez: Tényleg kezd átmenni trollkodásba. Vagy ez a "keltsük fel a nő figyelmét azzal, hogy beszólunk" módszer?

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.09.03. 13:11:27

@claire85: Igen, kár, hogy még mindig a 2-ős mércén pörögsz.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.09.03. 13:12:16

@Ethan Wolf: A 2-ből egyik sem, bár tény, hogy mindig felkeltem a figyelmét.

claire85 2017.09.03. 13:42:53

@Ethan Wolf: :)))))))) járjon hozzád továbbképzésre.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.09.03. 16:41:43

@claire85: Felesleges, ha így is mindig te nyomulsz.

claire85 2017.09.03. 17:26:04

@The Cortez: :))) hahaha

Nem rossz... előbb beszólogatsz, aztán felmagasztalod magad.. és ez be szokott jönni?

Különben is virtuális világ. Valaki fentebb vagy egy másik posztban írta: 'virtuális (pöce)gödör... nah jó a pöce-tagot én tettem hozzá.

Elszórakozom itt uncsi vasárnap délután pár mondat erejéig. De a nyomulástól nagyon távol állunk.

varosilany 2017.09.03. 20:44:11

@The Cortez: Örülök hogy van időd az összes hozzászólásomba belekötni ;) hajrá ;)

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.09.03. 21:22:24

@claire85: „és ez be szokott jönni?”

Hát látod :)

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.09.03. 21:23:06

@varosilany: Miért, csak 4-5 hozzászólásod van itt? :)

claire85 2017.09.03. 21:36:27

@The Cortez: Nem eredmény. Másnak is visszaírok ;)

2017.09.03. 21:51:31

@varosilany:
Mást én sem várnék tőle ;)

claire85 2017.09.04. 09:24:32

@The Cortez: Nem. Igazság szerint csak egyetlen egy vkire, de az a személy még nem vett észre. :DDD

Sajnálom.