Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Randi egy zsémbes csajjal

2019. február 04. - Ethan Wolf

af495a00759d8ad887b977c044ea05a12.jpg

Nagyon gyorsan zajlott az egész. Badoon ráírtam reggel, hogy mivel telik a nap. Azt írta, hogy semmivel, nem dolgozik, csak egyetemre jár. Politológus hallgató. Ebben az időszakban elég jól ment a csajozás és gondoltam, gyorsítok a tempón. Rögtön találkozót kértem. Persze nemet mondott, hisz két mondatot váltottunk.

maxresdefault2_1.jpg

Erre elkértem a számát, mondván nincs kedvem pötyögni. Vonakodott, de meggyőztem, hogy az gyorsabb és egyszerűbb, valamint felnőttesebb módja az ismerkedésnek. Megadta. Fel is hívtam és beszélgettünk egy fél órát. Akkor mondta el, hogy mit is tanul. Nem Magyar, vagyis eredetileg erdélyi csaj, egy kicsit lehetett érezni a beszédén. 180 magas, átlagos testalkat (tehát átlagos + 5-6 kg), szőke haj (ami eredetileg barna), barna szemek. Ezeket mondjuk nem a hívásból tudtam meg, hanem a képek alapján. De telefonon beszélgettünk arról, hogy milyen kávék vannak és eldicsekedtem az újonnan beszerzett kapszulás kávéfőzőmmel, ami jobb mint a többi a piacon (nem mondok márkát).

Sikerült rávennem, elég könnyen, hogy átjöjjön megkóstolni. Nem apróztam el, rögtön az aznap estét javasoltam. :P Kicsit vonakodott, de belement, úgysem volt más dolga. Eddigi tapasztalataim alapján, az ilyen sebtében összeszervezett randik általában dugással végződnek, így erre készültem este. Kimentem elé, könnyen megtaláltam a képek és a magasság alapján. De nem volt olyan szép, mint a képeken. Élőben, arcra olyan 2-vel volt gyengébb, mint a képein. A fotókon olyan 10/7-es csajnak tűnt, élőben csak 10/5

grumpycat-56a9fe4d5f9b58b7d00066882.jpg

Puszi, majd irány hozzám. Előtte beugrottunk a dohányboltba, ezek szerint cigizik. Mindegy. A lakásom felé jövet elszívott egy szálat és már útközben arról mesélt, hogy én vagyok kb. az ötvenedik online randija idén! (Május első felében voltunk). Majdnem leesett az állam. Nem azért, mert olyan hűde nagy szám volt... vagyis de. Egy nőtől igen. Én is sokat randizom és ennyi idő alatt össze is jön nekem is kb ennyi, de nőből ilyet még nem láttam. Illetve olyat nem láttam, aki ezt be is vallja nekem. Sebaj.

Feljöttünk kávézgattunk és közben folyamatosan szidta a férfiakat, hogy az egyiknek ezért nem volt Ő szimpatikus, de a többséget Ő pattintotta le ilyen olyan indokokkal. De mindig a férfi volt a hibás mindenben. Nem tetszett neki a TV-ben a zene, kérte váltsunk csatornát. Rendben váltottam. Egyik sem volt jó, de végül csak találtunk olyat, ami megfelelt neki. Ez már rossz előjel, nem mindegy mi megy a tévében? Csak háttérzaj, hisz beszélgetünk. Mondja, hogy nézzünk akkor filmet. De mondom épp ismerkedünk és beszélgetünk. Azt mondja, hogy ja, jó.

560a9a741900003000fdea162.jpg

A köhögés, erről nem is írtam, de már amikor összefutottunk nagyon csúnyán köhögött és ez előjött pár percenként. De brutálisan, az utcán is hallotta a környék. Mondtam, hogy lehet hogy ezzel orvoshoz kéne mennie, de Ő nem megy.

Amióta kimentem elé úgy 25 perc telt el, a kávét megittuk, én pedig nem is akartam rámozdulni, igazából akkor le kellett volna fújnom a randit, mikor megláttam, de valamiért nem tettem... a köhögése iszonyatos volt, plusz a viselkedése, ahogy beszélt másokról. Ezt mondta, mikor a TV-n ment a zeneadó és 50 Cent-től ment valami: „nem szeretem ezt a néger zenét! Nem vagyok rasszista, de ők nem olyanok mint mi”. Khm, volt már hasonló nővel dolgom: https://sorozatrandizo.blog.hu/2015/11/17/randi_egy_rasszista_novel

1c19b06771fda96cd40efc5c22ae4a35--cat-halloween-makeup-funny-halloween-costumes.jpg

Taszított az egész nő a 25.-ik perc végére. Aztán nem várt esemény történt, arról beszélgettünk, hogy miért nem voltak szimpatikusak a randijai, mikor közölte, hogy Ő három másodperc alatt eldönti, van-e kémia. Ez még oké, ez így is működik, de aztán közölte, hogy nálam sem érzett semmit, úgyhogy ebből semmi se lesz. Meglepődtem, de megköszöntem, hogy ennyire őszinte. Aztán nyomta tovább, hogy 50 randi ide vagy oda (ötvenvalamennyi volt az), egyik sem volt a nagy Ő. De már csak egy hónapot ad a nagy Ő-nek, hogy felbukkanjon, mert utána törli magát.

Tipikus, várja a herceget fehér lovon.  Pedig egy 10/5-ös csaj jobban tenné, ha kicsit figyelne a valóságra körülötte. De ez már nem az én gondom. Mondtam, hogy örülök, hogy tisztáztuk, hogy nem lesz semmi, de így nincs értelme ülnünk egymás mellett. Erre kicsit bedurcázott, de annyit dörmögött, hogy igaz. Összekapta magát, kinyitottam az ajtót és távozott. Nem kísértem ki. Az egész randi volt vagy 30-35 perc. Nem irigylem azt a férfit, aki „megkapja” maga mellé. :)

Azon gondolkodtam, hogy miért nem fújtam le a randit, már mikor megláttam, tudtam, hogy nem lesz semmi. Két magyarázat lehet. Egyik, hogy mivel általában nem nyúlok félre, nem nagyon (ritkán) van olyan, hogy a csaj nem jön be élőben, és annyira vitt a rutin, hogy észre se vettem, hogy már nálam vagyunk.

A másik lehetséges magyarázat, hogy tudat alatt sejtettem, hogy ebből még valami jó sztori is kisülhet, ezért vittem végig az egészet. Ezen pedig elgondolkodtam (ezt már most írom a jelenben), ugyanis tényleg van olyan, nem is kevésszer, hogy előre tudom, hogy nem lesz dugás, mégis belemegyek a randiba csak azért, hátha valami jó sztori lesz belőle. Ez azonban elveszi a dolog természetességét. Nem akarok csak azért randizni, hogy a blogba mindig legyen anyag. A jövőben kevesebb randim lesz, de azért van még itt meg nem írt alapanyag kb 2 évre. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr2814522300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildschwein 2019.02.04. 12:23:46

Hát ezt fárasztó volt még végigolvasni is, tényleg jobb lett volna lefújni a randit az elején. De lehet, hogy ezúttal nem is kaptál mást, mint amit érdemeltél, mert hát ezzel nyitni, hogy "Mivel telik a napod?", ez elég gyenge, és ezt pont tőled tudom. Kb. olyan, mint a "Szia, mizu?", meg a "Tetszenek a képeid, van kedved ismerkedni?"

2019.02.04. 15:31:49

Jaj.

" A lakásom felé jövet elszívott egy szálat és már útközben arról mesélt, hogy én vagyok kb. az ötvenedik online randija idén!"

"Feljöttünk kávézgattunk és közben folyamatosan szidta a férfiakat, hogy az egyiknek ezért nem volt Ő szimpatikus, de a többséget Ő pattintotta le ilyen olyan indokokkal. De mindig a férfi volt a hibás mindenben"

Remek blogokat fog írni pár év múlva a "hova tűntek a férfiak" és az "így neveld a macskád" témakörökben.

VT 135 2019.02.04. 16:55:16

Én előbbről nyitok. Politológus. Már itt red flag. Ennél nagyobb kamu szakot tényleg nem tudok. Na jó, de: gender. :)

VT 135 2019.02.04. 16:56:20

Amúgy jó eséllyel hordoz valami akkora beakadást, bizalmatlanságot, h csak azért találkozik futószallagon a palikkal, h mindig bebizonyítsa, megmagyarázza magának, h a palik szarok.

2019.02.05. 13:06:05

Jajj faszikám lehet megint be kellett volna vetni a süssünk együtt mirelit pizzát szöveget, azért nem volt meg a kémia ;)
Nem szeretik a háziatlan pojácákat ezek a zsémbes csajok.
A kamus gyökér mesemondókat se

erkölcsi hulla 2019.02.05. 14:41:34

@Kritikus Intrikus: a zsémbes csajok csak a niggerfaszt szeretik mézzel leöntve.

@icipicicsipa: Ja persze, és mind az 50 randiban a férfiak voltak a hibásak. Fordítok: 50 ből 25x megbaszták, aztán volt kis eszük, és ghostingoltak, mert kiállhatatlan egy gyökér volt a csaj.

Somogyi József 2019.02.05. 17:21:08

erkölcsi hulla

Ne etesd a trollt! :D

2019.02.06. 09:57:26

@erkölcsi hulla: ha nem jöttél volna még rá minden nő ugyanazt szereti csak valaki nagyobb kompromisszumot köt mint a másik nem mellesleg amelyiket 30 éves korig nem veszik el az annyit is ér, ott nem volt elég nagy barom aki megálljon neki hiába van pinája ;)
mert ugye pinája Minden nőnek van de nem mindegy hogy milyen a nő amelyikre rá nőtt...

2019.02.06. 10:05:46

Most azt meg hadd ne mondjam hogy Badoon Tinderen meg a többi efféle baromságon pedig csak ezek a pesti tápos gyökerek ismerkednek, már eleve elmond sok levonható következtetést egy csajról ha ilyen húspiacon árulja magát, ahol minden vállalhatóbb nőre kb 50 faszi jut, de most tegyük félre az egészséges szkepticizmusom és higgyük el hogy ez a masszív hülyék elé hitett népmese valóban megtörtént, akkor meg mégis mi a szarra számít ez a jampec, milyen picsákkal fog itt össze akadni?! :D

VT 135 2019.02.06. 16:24:15

Wolf,
úgy látom, jöhet újra a ban: a közismert - de gyenge színvonalú - trollunk ismét visszatért más néven. :)

2019.02.06. 19:12:22

Olvasva a bejegyzést az volt az érzésem, h ha ez a csaj fent nálad letolja a nadrágját és bepucsít az ágyadon, te minden felsorolt negatív tulajdonsága ellenére (külsőre nem bejövős, cigizik=büdös, gusztustalanul köhög, mogorva) mégis megdugnád. Aztán az utolsó bekezdésben azokkal az ócska magyarázatokkal takarnád a valódi okot, ami nem más, mint az, h pina kellett és ha olcsón van te megdugod, a pina az pina alapon. Ha nincs igazam, akkor fel sem viszed magadhoz. Mégis, miért vitted fel ha nem akartad megbaszni vagy minimum megszopatni?

Ezen az alapon az aluljáróból is felvihetnél valami idős drogos cigánykurvát. Story abból is lehet. :D A blogodon a jó story azt jelenti (jelentené), amikor melósan ugyan, de mégis sikerül a tapasztalataid, a tudásod, a körítés (esetleg szerencse) által megdugni egy minőségi, esetleg szintben fölötted lévő csajt.

Dugtam már erdélyi magyar csajt, ráadásil első találkozásra, szabadban. Mi nekik alapból papírkutyák vagyunk, innen indulunk. Kiemelten fontos nekik a férfias jellem, mert annyival másabb (keményebb) környezetben szocializálódnak azok a faszik, akik között ők felnőttek és akik nekik a viszonyítási alapot jelentik. Ilyen szempontból nagyon hasonlítanak az orosz nőkre.

Itt nem miattad nem lett szex, hanem mert sorozatban elbuktál a shit tesztjein, így rangon alulinak pozícionált téged. Mindezt egy olyan nővel sikerült összehozni, akinek az elvárása annyi ahhoz, h valakit a pinájába engedjen, hogy külsőleg hozza a korábbi 50-200 pali átlagát, és ne legyen balfasz.

Ethan Wolf 2019.02.07. 06:48:07

@erkölcsi hulla: @VT 135: Nem kell lesüllyedni a szintjére, ignorálni kell és kész.

Ethan Wolf 2019.02.07. 06:52:13

@Captain Admin: Nekem kicsit más a tapasztalatom az erdélyi csajokkal (bár nem volt belőlük sok):
sorozatrandizo.blog.hu/2018/10/29/az_erdelyi_853

2019.02.07. 08:30:49

@Ethan Wolf: értem. De akkor ezt a csajt miért nem tudtad megdugni? Esetleg hazudta, h erdélyi? :)

Most ezzel akit belinkeltél mi mellett érvelsz? Egy csaj aki pasit akart, de minimum valami kalandot, felment hozzád és mindenféle huzavona nélkül megdugtad. Bárkivel lefeküdt volna aki bejön neki és van ehhez megfelelő alkalom. Ha azt nézzük, h az alkalmat te teremtetted, akkor ügyes voltál. Nem kevés meló volt benne. (De)

Ugye nem azzal szeretted volna igazolni a teljesítményt, hogy sikerült kezelned az "én nem olyan lány vagyok" kifogást? Akivel látatlanban előre lebeszéled, h dugni fogtok, mert ki van éhezve, de csak ha szimpik lesztek egymásnak, még azok is eljátszák ezt a műsort sokszor. :D

Az meg mekkora faszság már, h te azért nem dugtad tovább, mert láttad, h többet akar. :D Ilyen érvei nőknek szoktak lenni. Miközben teljesen megfelelt volna neked erre (szerintem még többre is). Miért, mi bajod, hátrányod lett volna ebből ha kezelgeted továbbra is? :D Semmi.

Persze csak ha igaz amit prezentálni próbálsz. Mert ha nem, akkor az van, hogy azért nem lett ennek folytatásaként egy minőségibb emberi kapcsolat (nem feltétlen párkapcsolat), mert tudod jól, h ezt a csajt nem te, hanem csak a körítés dugta meg, vagyis ugyanilyen körítéssel bármikor, bárki más is meg fogja. Ezt a szintet pedig sokan megugorják ma.

Azt szerintem senkinek sem fogod ma bemagyarázni, hogy
egy tartós viszony ezzel a csajjal (a szép hajával, testével, szűk puncijával, talán a valóban kevés szexpartnerszámával) és jó szexszel nem lenne minőségibb élmény hosszabb távon, mint alkalmi tinderszutykokkal egyéjszakázgatni gumiban stb.

Ha mondjuk ezt a csajt megtartod valamilyen tartós felállásban és rámozdulnak,de nem változik semmi, az teljesítmény. Ha azt a csajt is akiről ebben a posztban írtál lekúrod, az teljesítmény. De továbbra sem látom a sikeres projectjeid mögött a teljesítményt. Ezt te is tudod, azért szól mind ugyanarról, csak a személyek változnak benne lényegében. Dugni akaró, könnyen dugható nőket megdugsz. Vagy nem.

Nem trollkodok, tényleg ez jön le. Akiket lekúrtál egy jobb dumás/jobb képű srác ugyanúgy lekúrna egy fos albérletben vagy kocsiban is. Melyik mögött van nagyobb teljesítmény? Az ilyen nőket (aki neked teljesen megfelel) meg kell tartani. De ehhez bátorság kell, hiszen fog jönni olyan helyzet, amikor a csajra rápörög egy másik (esetleg sokkal jobb) puncivadász, és ott ki fog derülni, h miattad, vagy a körítés miatt voltatok együtt. Ha ilyenkor elbuksz, az borzalmas lehet. Ha nem, akkor férfi vagy, jól választottál, mert a csajnak te kellesz, nem a körítés. :)

Más kockázata nincs egy komoly kapcsolatnak sem, ha ésszel csinálja az ember. Ez nem valami sok, de ezt sem mered bevállalni. Jó dolog a puncivadászkodás, de erre elpazarolni éveket értelmetlen. Ki is égtél mint írtad nemrég. Megérte? Természetesen nem azt mondom, h bármelyik nőben is meg lehetne bízni. De magadban igen. És ha tisztában vagy az adottságaiddal, akkor puncivadászként is meg mernéd tartani a minőségi csajt. :)

Krisz101 2019.02.15. 00:12:47

@Ethan Wolf: azért vitted tovább a randit mert genetikailag belénk van kódolva.
ott mocorog a kisördög hogy hátha lemaradsz valamiről, valami jó potyáról.
egy blowjob belefért volna, főleg ha orális fixációi vannak.

mondjuk a sztori elég gáz
én egy ilyet nemhogy a lakásomból, egyszer egy kávézóból vágtam ki mint a macskát szarás közben.
üldögél a kanapédon és huffpost-os sablonok puffogtatásával akar okosnak látszani hogy miért nem lesz semmi?
az ajtót nem vitték ám el, most is ott van...

Krisz101 2019.02.15. 00:24:00

@Captain Admin: érdekes és elgondolkodtató elemzés. az a gond h valóban lehet hogy igy van, de lehet, hogy egyáltalán nem...
mostanában eléggé ezt az irányzatot látom, csomó vlogger azt kezdte mostanában hangoztatni, hogy a nők maguk sem tudják mit akarnak plusz a legújabb feminista irányzatok is teljesen megkavarták őket, ezért nem érdemes elemezgetni a helyzetet.
csak az eredményeket.

arra mondjuk rávilágított miért jöttek be mindig az erdélyi csajok.

a konkrét esetben meg engem az érdekelt volna, ha wolf nem csak huhog ott, hanem elkezdi embertelenül húzni, cukkolni a csajt, basztatni, fikázni...
ezzel az én házam én váram itt azt mondok amit akarok stílussal.
akkor mi lett volna.

Krisz101 2019.02.15. 00:31:10

@Captain Admin: pl - úgy érzem kevésnek tartod magad hozzám. kicsit betegesnek tűnsz és zavar h én kisportolt vagyok, arra gondolsz biztos ilyen nőjeim voltak. ha gondolod bemutatlak párnak. erdélyként nagyon sok emberi értéked lehetett. de elvették őket a politológus ballib agymosással. nagyon kedvelheted a macskákat. olyan más vagy mint a képeken. nem tudom, valahogy más. 50 pasi? és mindegyik ennyire megijedt tőled, vagy mi történt? ilyenek...

Krisz101 2019.02.15. 00:35:16

@Captain Admin: na mindegy szóval nekem is tetszene ha az ilyen helyzetekben mindig egy shit tesztes háttér lenne és a csaj csak azt akarja látni hogy elég tökösek vagyunk, de szerintem az esetek nagy részében szimplán csak balfaszok ezek a nők, és fogalmuk nincs mit akarnak - de azt azért a lehetőségeiken felül, biztos ami biztos...
süti beállítások módosítása