Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Tamara az üzletasszony

2019. április 08. - Ethan Wolf

2_2.jpg

Badoon írtam rá, 29 éves (tudom), rövid vörös haj, szép arc, vékony testalkat. Rajongott az amerikai fociért, erről beszélgettünk eleinte, majd telefonszámcsere és megtudtam, hogy elég elfoglalt, sokat dolgozik, valami cégnél van magas beosztásban. Tudja is magáról, hogy karrierista és nehéz természet. Ezen ponton kellett volna leraknom a kagylót, de ehelyett megbeszéltünk egy randit.

18389575866_7f17e27f232.jpg

Gondoltam, majd elfelejti, mert a találkáig volt egy hét. Én nem írtam neki közben, mert másnap már tiszta fejjel végiggondoltam és tudtam, hogy erre a típusra kár időt pazarolnom. Szóval, azt hittem, ha nem írok, akkor elfelejtődik ez a találka. De a randi reggelén rám írt (úgy, hogy egy hétig nem beszéltünk), hogy akkor áll-e még az este. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam és mivel addigra már töröltem őt, nem is tudtam, hogy ez ki. Azt hittem, valaki mással beszéltem meg találkozót csak elfelejtettem. :D Töröltem badoo-ról is, és csak egy telefonszámot láttam, amihez már nem volt név (miután töröltem a kontaktok közül).

Úgysem volt programom, gondoltam legyen. Igazi meglepetés randi lesz. Válaszoltam, hogy igen, de akkor igyunk nálam, nem vagyok olyan hangulatban, hogy beüljünk valahova. Talán szívem mélyén nem akartam én ezt a találkozót és arra apelláltam, hogy a lakásra hívásra úgyis nemet mond, és akkor nem kell vele találkoznom. De belement. :D Nem volt mese, akkor randizom este.

b833c1ea19ec2509ab54ac49e56472db2.jpg

Kimentem a megbeszélt helyre (ami abban az időben fix volt nálam, így legalább azt tudtam biztosra, hova kell mennem, csak időpontot fixáltuk újra). Az első mondatban leírt leányzó jelent meg széles mosollyal. Kezében óriási retikül, vagy táska, vagy miaz. Kiskosztüm, egyik kézben még mobil. Igazi, fontoskodó nőnek tűnt. Mintha valami filmből lépett volna elő. Talán az egy héttel ezelőtt megbeszélt randit beírta az emlékeztetőjébe, ami ma reggel jelezte neki, hogy randi, máskülönben rég elfelejtette volna ő is.

Bocsánatot kért, de épp munkából jött. Lakásom felé andalogván, megtudtam tőle, hogy két éve szingli és négy randija volt azóta. A beszélgetés során megpróbált dominálni, de nem hagytam. Felértünk hozzám és elég oldottak voltunk, pedig ment köztünk a „harc” a beszélgetés irányításáért. Ittunk egy kis bort és a kanapén folytatódott az este. Sajnos minél többet tudtam meg róla, annál kevésbé tetszett. Nem akar kalandot, de egy komoly kapcsolat számára megterhelő és nincs rá ideje. Arra a kérdésre, hogy akkor mit is akar, nem tudott válaszolni. Nem szereti a pipogya férfiakat, de a kapcsolataiban Ő dominál és szerinte ez így van rendjén. Ez picit ellentmondásnak tűnt számomra. Az egész nő tele volt ellentmondásokkal és ha rávilágítottam, nem tudta azokat feloldani. Elintézte egy vállrándítással.

Gondoltam, lehet hogy mégis csak szexet akar, csak nem meri kimondani, de semmi jelét nem vettem tőle ennek. Megpróbáltam megcsókolni, de elhajolt. Az lehetett, hogy csak szexet keres, de nem jöttem be neki annyira. Csak nem értem, hogy akkor minek maradt nálam három órán keresztül? :)

f2b8b814efd410f7e2e112075ba1a49c2.jpg

Végül teljesen leálltam, mert minden kedvem elment ettől az „érthetetlen” nőtől és nem is szóltam, csak néztem a tévét. Szerencsére vette a lapot és indulnia kellett. Elkísértem a kapuig, majd elköszöntem. Ahhoz is lusta voltam, hogy rendesen kikísérjem. Mégiscsak jó volt a megérzésem az elején, hogy kár erre a randira időt pazarolni.

Olyan volt, mintha a randi is egy lett volna a napi teendői közül, amit lezavar.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr1214690146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.05.05. 15:30:34

@Frau Untermensch4: :(((((
'te nem az én Untim vagy'

marha jól ábrázoltad a blog létjogosultságát. grat, baszki.

2019.05.05. 15:38:00

@BirikszKrokiksz: az viszont jó, hogy te emelted a színvonalát.
Nos, ilyen a békülés Krokinál... ennyi volt...

2019.05.05. 15:42:10

@Frau Untermensch4: ne kend rám lsz amit te baszcsiztál el, nem lenne igazságos, és eleve azért jöttem.

2019.05.05. 15:45:47

@Frau Untermensch4: "Wombi, most komolyan te írod ezt, aki még nem igazán engedett el semmit? :)"

Azt nem írtam, hogy eminens tanuló lennék...:) ahogyan azt sem, hogy jó tanáraim voltak.

2019.05.05. 15:51:36

ki manipulál kit? mondjuk spec azzal h ohhhh mami megyek a sírjához.

2019.05.05. 15:54:30

@Womb Raider: te legalább nem vagy másolat, hanem utálhatom (nem) az eredetit, nem a kopintott verziót.

Untermensch4 2019.05.05. 16:01:18

@BirikszKrokiksz: Ez a manipuláció-dolog jellegéből adódóan összetett. A kifejtés karakterigénye akkora hogy önmagában kiváltaná a "terjengősség" vádját ebben a mai elzüllött, kétkattintásos világban.
Csini a zászlóm? Magam rajzoltam, a szerzői jogi izék miatt frankón beperelhetem azt aki lemásolja. :)

2019.05.05. 16:06:31

@Untermensch4: sztem nem. lehet tömören is fogalmazni am nem véletlenül terjedt el a tl:dr kifejezés.

Untermensch4 2019.05.05. 16:11:08

@BirikszKrokiksz: A tömör fogalmazás könnyebben félreérthető. A tl:dr nem véletlenül terjedt el hanem azért mert az emberek egyre türelmetlenebbek.

2019.05.05. 16:14:26

@Untermensch4: mindkettőben van igazad, de a személyeskedéstől, komtárs alázásától nem ment fel. Senkit.

2019.05.05. 16:28:36

@Untermensch4:
"kiváltaná a "terjengősség" vádját ebben a mai elzüllött, kétkattintásos világban."
azért, mert szóban kell értekezni, ki a fenének van kedve kilométereket írosgatni, baszki?
wombit írni nem ér, neki védjegye xdxd

Untermensch4 2019.05.05. 16:35:27

@BirikszKrokiksz: A "személyeskedés" egy megválaszolatlan kérdés feltevése és igaz állítások kijelentése?! LB küldött nekem egy terjengős definíció-gyűjteményt a személyeskedésről, ha megkéred sztem neked is elküldi.

"wombit írni nem ér, neki védjegye xdxd "

Mer' nekem nem, ugye..? :)

2019.05.05. 16:41:44

@Untermensch4: az személyes, közöm nincs hozzá.
de amint kihozod nyilvános blogba onnantól van.
merem remélni, h nem vagy szemét, és nem adsz ki priv levelezést.

Untermensch4 2019.05.05. 16:46:48

@BirikszKrokiksz: "merem remélni, h nem vagy szemét, és nem adsz ki priv levelezést"

Ezt a paranoiát ugye nem vetted át tőlük csak megkértek hogy tájékozódj, ugye?

LukretiaBorghia 2019.05.05. 16:57:49

@Frau Untermensch4: Én ünnepélyesen megengedem hogy folytasd ezt a témát! :)

2019.05.05. 17:30:55

@BirikszKrokiksz: A színvonalat tényleg emelted. A múltunk egy olyan helyen lett "megbeszélve", ahol jó néhányan leírták, mit tartanak a nőkről.
Ezt most mi be is bizonyítottuk, hogy részben igazuk van. Gratulálok, és tisztában voltál, hogy ha beszólsz, akkor válaszolni fogok, és abból kikerekedik a cicaharc.

Te áldozat?
Jaj, de röhögök, a virtuális világ legnagyobb keverője és hisztizője vagy. Hiába törölgeted magad. A békülgetésedről nem is beszélve, semmit sem ér és sosem ért semmit.

"ki manipulál kit? mondjuk spec azzal h ohhhh mami megyek a sírjához."
Szerinted ezen az oldalon kit lehet ezzel manipulálni? Elmondom: senkit!

"de a személyeskedéstől, komtárs alázásától nem ment fel. Senkit."
Hát, te is olyan feledékeny vagy, mint az aranytangás.
Lapozd fel a régi találkozásainkat, biztos megtalálod magad, még úgy is, hogy már törölted magad és nem látható, csak a válaszom rád, így könnyen magadra fogsz találni. Nézd meg, hányszor és hogyan szóltál be nekem, mindig te először, csak úgy, betoppanva, senki sem hívott, de neked el kellett mondanod, mert olyan okos vagy. Aztán jött a "békülésed", aztán kezdődött újra minden elölről.

Emlékeztetnélek arra, hogy az egész nap azért fordult át ebbe, mert te megjelentél és újfent kioktattál. Miért és minek? Unatkozol?
LB már törölte is azt a posztot, ahol megkapta kismókustól a magáét.
Ilyen könnyedén törölgettek ti. És ez még nem elég, az agyatokból is törlitek, ami nem tetszik, vagy nem vet rátok jó fényt.

Egyébként ha annyira olvasod ezt, akkor láthatod, hogy itt a férfiak is közlik egymásról a véleményüket csak férfiasabban.
Te ilyen furcsa nő vagy, hogy azt bírod. Meg vannak kivételezettjeid, akik azt csinálhatnak amit akarnak.

Ha áldozatnak érzed magad, akkor a magad áldozata vagy csak. Ha nem bírod változtass, ha meg nem tudsz változtatni, akkor ne mást hibáztass, próbáld meg újra és újra, ahogy engem piszkálsz folyton.

Sok mindent tudok rólatok. Nem Untitól. Sokat beszéltek...

2019.05.05. 17:33:58

@LukretiaBorghia: kedves, hogy ezt írod :)
"Nem tudom ki vagy, mint ahogy azt se mikor tudom abbahagyni a röhögést :):)
Már épp bocsit akartam kérni Wolftol privátban hogy nyakára hoztam ezt córeszt..
De sztem megbocsát! Ez egy klasszikus bohózat. Ingyen bolhacirkusz.
Kiváló! Mesteri! Zseniális! Le a kalappal!!!"

2019.05.05. 17:47:56

@Frau Untermensch4: nem érted. én meg biztos, h nem fogok bármit is megmagyarázni. ne hari hány éves is vagy, hülyét játszani?
Tök világosan fogalmaztam, rajtad kívül mindenki értette. Nehari, de utálom azt, aki azért basztat, h provokáljon.

és term' nem szeretnélek megbántani, de innentől nem érdekelsz, h bármit is válaszoljak, előre is elnézést kérek, h negligállak.

2019.05.05. 18:02:41

@BirikszKrokiksz: "és term' nem szeretnélek megbántani, de innentől nem érdekelsz, h bármit is válaszoljak, előre is elnézést kérek, h negligállak."

Számtalanszor írtad ezt, aztán nem tartottad be. Ez vajon hány éves szintre vall?
Nem én kértelek, hogy fejtsd ki a véleményedet. Nem szoktam hozzád szólni, te szoktad kezdeni.
Többször megbántottál, és nem voltam én sem adósod, és máskor sem leszek, ha újra kezded!

2019.05.05. 18:09:34

@Frau Untermensch4: továbbra sem érted :(
semmi keresnivalód nincs itt. (ahhoz nekem sincs)

és nem is értem, hogy és miért vagy még itt, nem tök mindegy, h ki mit mond? vaagy már mindenhonnan kiutáltak

2019.05.05. 18:12:27

@Frau Untermensch4: "Sok mindent tudok rólatok. Nem Untitól. Sokat beszéltek..."

Az ember aki mindent tudott [Swiss Army Men]

*spoiler*
"Hank (Paul Dano) feltehetően egy repülőgép-szerencsétlenség egyedüli túlélőjeként egy lakatlan szigetre került, azonban élelem és segítség nélkül, kétségbeesésében öngyilkossággal akar véget vetni szenvedésének. Ekkor észreveszi, hogy egy másik személyt is partra sodortak a hullámok, azonban rövidesen csalódottan állapítja meg, hogy már halott. A hulla (Daniel Radcliffe) nagyon furcsán viselkedik, mindenekelőtt erősen és tartósan fingik. Hank a fingás erejét felhasználva a jet-skinek használt hullán elhagyja a szigetet.

Hank a szárazföldre jutott, de egyelőre nem talált eleven emberre, akitől segítséget kérhetne. Útnak indul a szárazföld belseje felé és a testet is magával viszi. Egy barlangban keres menedéket, ahol magányában beszélgetni kezd a holttesttel. A hulla továbbra is rendellenesen viselkedik (pl: korlátlan mennyiségű víz nyomható ki a száján át), majd Hank legnagyobb döbbenetére megszólal a test. Elmondja, hogy Mannynek hívják és Hank hozta vissza az életbe. Manny már semmit sem tud az életről, ezért Hank elmagyarázza neki a barlangban talált szemét segítségével. Később, a barlangot körülvevő erdőben Hank felfedezi, hogy Manny merevedése iránytűként használható, így továbbindulnak a civilizáció felé. Útközben Manny gyerekes kérdéseire válaszolva egyre több dolog derül ki Hankről: Fiatalkorában meghalt az anyja, apjával alig tartja a kapcsolatot, nem igazán vannak barátai és szerelmi élete sem túl sikeres."

2019.05.05. 19:00:45

@BirikszKrokiksz: lehet...
te pedig a benyalásidból élsz mindenhol. Meg az ócska XD-éiddel.
Mondd kedves Kroki, ma a pasid a szabadnapos a kapcsolatotokban és azért érsz rá ennyire? Rajtam töltöd ki a féltékenységi hisztidet?
Akkor jó, ha lenyugszol ettől, akkor ok, legalább segíthettem neked.
Csak úgy... barinőként.

2019.05.05. 19:13:53

@BirikszKrokiksz: na, örülök, hogy megnyugodtál. Más programom van, ha nem így lenne, örömmel elfogadnám kedves invitálásodat. Talán majd egyszer, máskor...

2019.05.05. 19:45:19

@BirikszKrokiksz: ezt az utolsó szót is eljátszottad már, nem bírtad ki akkor sem, pedig leírtad, aztán még annyi mindent írtál, emlékszel?
Nem értem minek hoztad fel megint, hiszen ha akarom, nem válaszolok erre és akkor a tiéd az utolsó, amihez ugye nem ragaszkodsz, de bedobod, holott te akarod éppen ezzel.
Én akkor sem írtam, hogy akarom vagy nem az utolsó szót. Mindig van az utolsó után még valami, ami az ember eszébe jut és akkor olyan nevetséges azt írni, hogy "tiéd lehet az utolsó szó".
De ha ragaszkodsz hozzá, hogy az enyém legyen, ám legyen...

"utolsó szó"

Raon 2019.05.05. 22:38:12

Holly fucking Jezus.

Frau: látod, pont erről beszéltem neked korábban. Volt pár olyan hozzászólásod, amire majdnem megírtam, hogy gratu, lám, tudsz, te ha akarsz, így már lehetne akár még eszmét cserélni is - csak nem volt rá érkezésem, sűrű napjaim voltak. Erre pár nap múlva már látom, hogy nem is baj, mert jó pillanataid ide vagy oda, ami az átlag szintet illeti... ilyen a világon nincs bazmeg. Több, mint húsz éve netezek, láttam már néhány legendásan cudar esetet, de amit itt te előadsz nagytotálban...
De most komolyan. Felétek tényleg az számít extra igazságos erkölcsi vendettának, hogy egy, a témában nem érintett blogot telehányjátok a privát nyűgjeitekkel, és semmilyen önkontrollt nem vagytok képesek gyakorolni, csak mert a bloggazda hagyja/nem tud mit tenni/épp telibe szarja?
Ennyire nincs életetetek, hogy ide kell turhálni a lelki salakanyagot? Hány évesek vagytok ti egyáltalán, kilencésfél, tizenegy? Vagy az otthonban felmondtak az ápolók, elfogyott a gyógyszer, kimaradt pár kezelés, vagy mi a fészkes fene van?

Legyen már bennetek annyi gerinc, hogy inkább szépen elballagtok gyűjteni mondjuk Isaura felszabadítására - ez a színvonal a kitalált szereplő/ismert kamu kampány ellenére is kb. pont oda való.
De ha ez esetleg nem adna elég intellektuális kihívást, akkor tépd ki szépen a melled környékéről a szívcsakrádat, tekerd rá a vulvamerediánodra, és lógasd ki magad rajtuk valamilyen ablakon - az is lehet egy működő megoldás.

2019.05.06. 04:41:44

@Raon: Nos, igazán megtisztelő, hogy mindig csak velem foglalkozol, az én fel- és mélyrepüléseimmel. Az már nem igazán jó szerintem, hogy mindig csak akkor lépsz be, amikor a mélyrepülésem tart éppen. Azért, mert amikor azt írod éppen voltak olyan hozzászólásaim, amire akár azt írtad volna, hogy "gratu, tudsz te, ha akarsz" akkor nem írod, időhiányra hivatkozva. Amit természetesen megértek, de az furcsa, hogy már megint éppen most, mikor ez történik. Nem mondom, hogy örülök, hogy most volt időd.
Nos, amikorra ezt írhattad volna, akkor vártam, hogy megjelensz és a negatív véleményed mellé értelmesen is tudsz hozzám szólni, lehetne veled arról beszélgetni és kíváncsi kérdéseimre, gondolataimra végre meghallgathatom azt a Raont, aki elmondja a válaszait, az ő gondolatait, bővítve így az én tudásomat. Mert kíváncsi lettem volna arra a Raonra, talán értelmesen elbeszélgethettünk volna. Nem tetted, csak olvastad. Bár a két értelmes férfivel igazán kellemes volt és megtudtam olyan dolgokat, amiket nem tudtam.
Nem tudom miért szeretsz csak lebaszni, azt leírni, arra időt szakítani, és amikor tetszik valami, látsz benne jót, akkor hallgatsz. Tudod az egy kellemes érzés, amikor pozitív visszacsatolást kap az ember, az viszi előre, jó úton halad, csak így tovább. Az viszont dacot szül, ha mindig csak a lebaszás van, "hülye vagy lányom" szöveg. Nem tudom milyen tanuló voltál, belőlem olyan tanár, aki azt mondta meg tudod csinálni, jó vagy sokkal többet hozott ki, mint az olyan, aki vagy leszarta, hogy mit tudok/nem tudok, vagy még hangoztatta/éreztette is, nem tudom, nem értem, buta vagyok.
Nos, te az a tanár vagy, aki ha jót írok, nem szállsz bele a beszélgetésbe, ha viszont ha hozom a mait, akkor megérkezel és lehordasz.

Nem gondolom én sem, hogy ez volt életem legjobb, legértelmesebb beszélgetése BéKával. Ha olvastad az összest, amit írtam, jeleztem is, hogy nem kéne és bizonyítjuk, pont egy ilyen "férfi" blogon, hogy a nők mennyire le tudnak menni, ha sérelmekről van szó. Ennek ellenére sem fejeződött be és én bizony ha már nem fejeződött be mentem tovább én is.
Az előzményeket, hogy ez miért volt nem ismered. Azért történt itt, mert ide jött BéKá - aki már mint mondja régóta olvassa ezt a blogot, de most érzett kényszert hogy hozzá szóljon és most sem a poszthoz, hanem hozzánk, vajon miért - és szokásához híven úgy szólt rögtön, hogy az választ érdemelt, amivel ő teljesen tisztában volt, mindig így csinálja. Unatkozik, feszült, olyankor szokott "beszólni", mert tudja, nem lesz válasz nélkül. Máshol is ezt csinálta, mindenki tudta, hisztis napja van, ő büszkén vállalta is, kiadta a mérgét, aztán folytatta a nyalizást és ontotta magából az örömzenét. Így vezeti le az agresszivitását, ha nincs más a közelben az életében.
Nem mondom, hogy büszkeség tölt el azzal, ami ma volt. Talán mivel tudom, hogy ilyen és így csinálja (ó, csak apró véleményem hirtelen belibbenve idevetem aztán már "itt se vótam", pedig de itt volt és maradni akar, mert tudja lesz folytatás) nekem lehetne már annyi "eszem", hogy hagyom és nem veszem fel, majd abbahagyja. Csak hát... nem vagyok tökéletes, nem hagyom. Ez hiba. Na látod, erre mondhatod nyugodtan, hogy hiba. És ha nem mondod is tudom, de van amit tudok és mégsem úgy csinálom. Mert csak.
Nem bánnám, ha egyszer olyankor jönnél, amikor értelmes beszélgetés folyik és megláthatom azt a Raont, aki talán vagy, így mindig csak akkor "találkozunk" amikor te akarod, és az mindig olyankor van, amikor ez van, mélyrepülés, és így a véleményem nekem sem változik irányodba, olvastad már régebben.

Ethan Wolf 2019.05.06. 07:16:00

Az off-topicot tessenek befejezni, különben a banhammer lecsap!

Untermensch4 2019.05.06. 07:25:01

@BirikszKrokiksz: " tuti miattad találták ki a tl:dr betűszót. :)"
Akkor nem miattam?! :) (wombin kívül még az a fazon is versenyképes sztem aki mindehol a blogját promózza... szalay ha így híjják')
A gugli fordítónak a nyelvcsalád-határon át történő fordítási képességét ismerve nem hinném hogy angol nyelvű közönség magyar blog-tartalmat olvasna és ennyire konkrét forrásra vissza lehetne vezetni egy rövidítés eredetét.

Egyébként pontosan érzékeli a manipulációs elemeket, ha ragaszkodsz a harchoz akkor az örökké fog tartani. A japán fazonnak elő tudták ásni egy parancsnokát akitől elfogadta a harc beszüntetésére vonatkozó parancsot...

2019.05.06. 07:35:55

@Ethan Wolf: nos, amikor a személyeskedés egészen durva formája folyt (Kritikus Intrikustól és Hülyék megváltójától) felénk (Wombi és én), akkor nem jelentél meg, hogy személyeskedés, állj!
Amikor a beszélgetések elmennek egymás cseszegetésébe a férfiak között is, nem mondod, hogy személyeskedés, állj!
Amikor két nő vívja a harcát, amit megértek, férfiak nem értenek és hülyeségnek tartanak, de van és ezt ti is tudjátok, és megjelenik Raon a nagy arc, akkor megjelensz, hogy a bannhammer lecsap.
Jogod van lecsapni. És azt csapsz le, aki neked nem tetszik, a te blogod. Az, hogy nem értek vele egyet, illetve nehezményezem, hogy szelektálsz, az meg az én véleményem.
Nos, engem nyugodtan lecsaphatsz, amíg nem teszed, addig viszont válaszolni fogok olyanoknak, akik baszogatnak.
Ha értelmes emberrel tudok beszélgetni, akkor én is tudok (ahogy látod, még dicséretet is kaptam -volna, ha idő lett volna), de ha primitív baszogatókkal, akkor én is úgy fogok válaszolni.

2019.05.06. 07:38:38

@BirikszKrokiksz: én is unom, amit te művelsz, nem beszélve a szar zenéidről!

2019.05.06. 15:59:07

"Összesen 19 krokodiltámadást regisztráltak áprilisban, ezek közül csak négy esetben élte túl az áldozat - derül ki a krokodiltámadásokat nyilvántartó Crocbite adataiból"

(csaxólok!) XD

Ethan Wolf 2019.05.06. 18:36:30

@Frau Untermensch4: Az, hogy nem mindig szólok előre, megesik. De attól még a rendet próbálom tartani. Kritikus intrikust figyelmeztetés nélkül banoltam, mikor sokadszorra lépte át a határt. És szerintem azt a másik hülyét is kiraktam, de lehet hogy rosszul emlékszem.

Nem feltétlen neked szólt a figyelmeztetést, bár árulkodó, hogy magadra vetted. Azt javaslom, hogy ha baszogatnak, akkor engedd el a dolgot, ez a felnőtt módi.

2019.05.06. 18:42:26

Akkor most fegyverszünet..vagy örök béke?

2019.05.06. 18:43:11

@Ethan Wolf: "bár árulkodó, hogy magadra vetted."
Mivel erősen off-os volt amiket írtam, így egyértelmű volt, hogy magamra is veszem.
És ahogy írtam, az elején próbáltam ezt befejezni, hölgytársam nem így gondolta, és
sajnos ebben (sem?) vagyok "felnőtt módi", bár szeretnék az lenni. De ez a nő nem először csinálja és amíg a két kitiltottat tudtam kezelni és a szép szavaikra nem úgy válaszolni, vele nem tudom. Régi ügy. Ez természetesen nem ment fel.
Raon pedig, aki akár tegnap az általa említett jobb hozzászólásaimra is reagálhatott volna, nem azt tette, helyett erre a tegnapra reagált a szokásos stílusában, ami megint csak nem segített abban, hogy lecsendesítsem nem felnőtt énemet.

VT 135 2019.05.06. 20:11:56

@Frau Untermensch4: Két dolgot nem értek - Wolf jelzését miért vetted magadra és h nem látod, h Womb pontosan a Hülye Intrikusok megváltójának a megfelelője nőben.

2019.05.06. 20:45:48

@VT 135: azért vettem magamra, mert belementem egy olyan parttalan, személyeskedős vitába, aminek semmi köze sem volt a poszthoz. Ilyen természetesen már máskor is előfordult velem, de most úgy érzem, hogy erre nem igazán volt megfelelő a környezet. Két nő bemutatta, hogy milyen az, amikor egymásnak esnek. Itt, ahol a nőkről nem igazán van jó vélemény, öngól és nem kellett volna.
Igazából vártam másoktól is, hogy véleményt nyilvánítanak erről, eddig nem tették, talán már nem fogják, majd kiderül.

Raon okoskodása volt pont az "i"-re, csak nekem írt és már megint a lebaszás gúnyosan, fennhéjázva, megalázva. Ő ezt szereti, így szereti. Hát válaszoltam neki én is, nem az ő stílusában, remélem ezzel kapok tőle egy piros pontot :)
Aztán rögtön jött Wolf. Hát nem gondolom, hogy Raonnak írta, amit írt.
Off volt bizony a javából az egész nap.

Wombival is vannak/voltak vitáink, egészen komolyak, csak máshol és nem is szeretném, ha valamiben nem értünk egyet, akkor az itt történne. Sokkal erősebb és összeszedettebb, okosabb "ellenfél", mint a krokodil, aki kapkod, idevet néhány mondatot, békül, aztán újra harap, kiszámítható szélvihar.

Azt gondolom abban van igazság, ha a nők utálják egymást, az ... például ilyen... off-os.

Untermensch4 2019.05.07. 07:12:30

@VT 135: "Hülye Intrikusok megváltója" :D :D :D Ez nagyon jó :D
De Wombi egy külön kategória sztem.
Akkor lenne a női megfelelőjük ha ilyen lenne:
danubeinstitute.blog.hu/2019/05/03/balos_nok_uraljak_a_twittert

Raon 2019.05.08. 02:45:30

@Frau Untermensch4: miből gondolod, hogy nekem jó érzés ilyeneket írni? Amibe kapaszkodsz, az egy nagyon kézenfekvő magyarázat, csak azt felejted ki belőle, hogy a kommunikáció alap egysége az akció-reakció. Azaz butaság reakciót számon kérni az azt kiváltó akció vizsgálata nélkül.
Bár nem kérdezted, de akkor megválaszolom: nem, nekem cseppet sem jó érzés ilyeneket írni. És az én szempontomból ez úgy festett, hogy párszor felnéztem ide, és igyekeztem nem reagálni a sok önérzeteskedő hisztire, önkontroll nélküli agyfingásra - de mindig van egy határ. Amikor azt láttam, hogy senki nem vállalja be, amit ilyenkor meg kell tenni, megtettem én - valakinek ezt a melót is el kellett végeznie.

Ami amúgy, bármennyire is fájt neked, abszolút elérte a célját, hiszen kibillentett a korábbi üzemmódodból, és máris képes voltál emberibb stílusban írni.

Ha én lennék a helyedben, én biztos azon tűnődnék a másokra mutogatás helyett, hogy ehhez miért kellett egy ilyen "virtuális pofon", és miért nem ment ez önerőből, saját elhatározásból is.

De hogy ne gondold azt, hogy csupa rosszat gondolok rólad, elveim ellenére íme pár reakció a korábbiakra.
Az szerintem már átlagos szociális intelligenciával is teljesen jól érzékelhető, hogy neked miféle igényeid lennének itt, mit keresel, miért írsz ide - és ezekkel voltaképpen nincs is semmi baj. Amit szemlátomást még mindig nem akarsz megérteni, hogy itt senkit nem érdekel, milyen vagy valójában, itt kizárólag az számít, hogy az ide írt bejegyzéseiddel hogyan veszel részt ebben a kommunikációs térben. És ezt bátran tekintsd úgy, mint egy folyamatos számlálót, ami folyton aktualizálódik a hozzászólásaid után - és ebben senki sem a körülmények csúf áldozata, ezt a képet kizárólag te állítod ki magadról. Azt akarod, hogy komolyan vegyenek, érdemi beszélgetésekre vágysz számodra fontos témákról? Akkor tegyél is érte, mert ez nem jár csak úgy. Pontos számok becslésére nem vállalkoznék, de ha arányokat nézünk, akkor az ide írtak közül volt kb. +6 olyan bejegyzésed, amiről lett volna mit beszélni, meg -97 olyan, ami láttán az ember inkább a közeledbe nem menne, túl drága az idő ehhez.
Ezt kellene reálisan látnod, és tenni azért, hogy ez változzon - nem azon keseregni, hogy miért nem kapod meg, amit szeretnél. Hát pl. azért, mert pontosan azt kapod, amit te adsz bele a közösbe...

Érdekelnek férfidolgok? Tessék, íme egy jellemző ilyen - az adott szó kötelez. Bármikor megtehetnéd, hogy azt mondod, mostantól minden más lesz - csak ugye utána be is kellene tartani. De ha képes vagy rá, az eredmény garantáltan nem is maradna el.

Rengetegen küzdenek azzal, hogy ilyen-olyan félreértések/félreértelmezések miatt nem azt kapják vissza, amit szeretnének - de nagyon rosszfelé keresgél az, aki ilyenkor a válaszokat a külső körülmények közt keresi. Nem azért, mert ne lehetnének olyanok is - mert biztos lehetnek. Hanem azért, mert a belső körülmények azok, amelyeken bárki bármikor bármilyen helyzetben önerőből is tud változtatni.

Még mindig érdemi férfidolgok érdekelnek? Íme egy újabb - láss túl az érzéseiden, válaszd ketté a mentális (ész alapú) és az asztrális (érzés alapú) benyomást.

Rengeteg ember küzd azzal, hogy leginkább csak érzelmi alapon képes látni a világot, és szemlélni-értékelni a körülötte folyó eseményeket - és bár ennek is meglehet a maga előnye a lelki kiteljesedésben, a konfliktuskezelésben (illetve a nemkezelésben) szívnak is miatta rendesen.
Te itt tisztán érzékelhetően többször is előadtad a "mert úgy érzem helyesnek" kártyát - és természetesen azt csinálsz, amit akarsz, de érdemes beazonosítani, hogy egy ilyen állásfoglalás ilyen közegben milyen következményekkel járhat. Az érdemi beszélgetések általában onnantól kezdődnek, ha valaki már túllát ezeken - és mert az itteni fórumozók igen kis eséllyel ismerik élőben egymást, a legtöbben abból indulnak ki, amit itt a másiktól látnak. Azaz ha te nem tudod leírt szavakkal (meglátásokkal, gondolatokkal, humorral, higgadtsággal) bizonyítani ezt a képességed, akkor oda is a hitelességed. Sőt, ha ennek ellenkezőjét veszed magadra, akkor enkezeddel ásod meg a hiteltelenségi és komolyanvehetetlenségi gödrödet.
És ez az a helyzet, amikor lehet másokat cseszegetni az elmaradt beszélgetésekért, de úgy istenigazából az egészet csakis magadnak köszönheted.

Raon 2019.05.08. 03:27:43

@Frau Untermensch4: de nézzük tovább.
Biztos láttad már azt a gondolakört, hogy "sok nő fejben megragadt a kamaszkor érzelmi szintjén". Ezt természetesen bárkinek szabad jogában áll nőgyülölő undormánynak titulálni, csak érdemes látni, hogy valójában teljesen helytálló élettapasztalatok vannak mögötte - azaz ilyenkor nem a nők zusammen lettek minősítve (mert egyébként ez megáll férfiaknak nem nevezhető fiúkra is), és nem is személy szerint te lettél kiutálva, egyszerűen egy bizonyos önértékelési, világlátási, konfliktuskezelési megközelítés az, amiből itt jópáran nem kérnek.
És olyat is csinálhatsz, hogy szerinted Womb tök helyesen oltja itt a köcsögöket - csak ugye ennek tükrében érdekessé válik tőled fentebb előadott, "miért nem határolódtok el az alpári elemektől" kérdéskör, és ez bizony hosszan tartó, negatív hatásokat is eredményezhet. Mármint azoknál, akik nem érzelmi alapon, akár kötödésükön napi szinten többször is változtatva látják ezeket a dolgokat, hanem mentális oldalról nézve, józanul, kicsit távolabbról, folyamatos nagytotálban... a már említett számláló jelleggel, nem felejtve el csak úgy a tegnap, tegnapelőtt, korábban írtakat...
Szerintem lenne ennek tanulsága - csak rajtad áll, hogy beazonosítod, felhasználod, kezdesz-e vele valamit.

De rendben, tételezzük fel, hogy ezzel húzhattunk egy vonalat, és mert láthatóan fájón jelezted, hogy én mindig rosszkor írok neked, íme egy próba.
Jól emlékszem, hogy valahol beszélték a fiaddal való kapcsolatodról? Mert akkor arra gondoltam, ha most pszichodráma gyakorlaton lennék, azt mondanám, hogy ehhez ésszel és érzelmileg is tudnék kapcsolódni. Nagyon nem egyszerű téma - és szép, velős téma.

Van egy ismerősöm, extra jófej, kifejezetten nyitott, okos, jó humorú nő. Nagyon erős érzelmi kapcsolódással lát mindent, de ezt tudja magáról, és általában remekül (kellő öniróniával) kezeli a dolgot. Az emberek többségéből többnyire kevesen jutnak el odáig, ahol ő tart, de nőből tényleg a sok százból egy kategória.
Namármost történetesen neki is nagy gondja, hogy nem találja a közös hangot a kamasz fiával. De nem kicsit, hanem nagyon nem, és ettől már jó ideje szenved.
Az az extra durva, hogy amikor láttam, miket írtál az RP kapcsán, mintha őt hallottam volna a fia kapcsán - pontosan ugyanennyire se kép, se hang módon, érdeklődve is, meg nem is, elhatárolódva is, meg nem is. Nekem nála is az jött le, hogy olyan szinten bemerevedett a valóság érzékelő szoftver a fejében, hogy még ötletekkel sem lehet segíteni rajta, mert úgy is fennakad a tűzfalakon - aki ugyanis mindent csakis és kizárólag a saját kis világban hajlandó értelmezni, az megfosztja magát a lényegtől, a tényleges tanulás lehetőségétől.
Te is, amiket fentebb írtál a RP kapcsán, az arra is utal, hogy azért valahol érdekelne pár válasz, de az is teljesen egyértelmű belőle, hogy nem a tényeges válaszok érdekelnek, hanem azoknak a saját világodbéli értelmezései. Amelyek persze az esetek döntő többségében már előre gyártott panelek - és ha ez valójában nem így van, akkor ne ess nekem, csak a te szavaid elemeztem.

Férfidolgok érdekelnek? Számunkra pl. evidens, hogy ilyenkor a tényleges válaszokért ki kell mozdulni a komfortzónából - ez máshoy nem megy. Az izzadás és izomfájdalom nélküli edzés csak önáltatás, nem edzés, és ezek a dolgok a lelki fejlődésben is elválaszthatatlan csomagban vannak.
Ahogy az ismerősömmel is próbáltam megértetni, hogy ha ugyanaz marad, az életben nem fogja megérteni - ahhoz változnia kell -, úgy ez szerintem rád is áll: ha tényleg érteni szeretnéd, akkor először le kellene tudnod róla választani az érzelmi részét, mert jelen állás szerint ez áthatolhatatlan falként feszül előtted és totálisan megakadályozza, hogy a lényeg eljusson a mentális szoftveredig. És ha eljutsz idáig, még mindig megtarthatod azt az érzést, hogy továbbra sem szereted, de akkor már legalább megértheted, és teljes kép lehet előtted. Nőként pontosan tudnod kell, milyen az, amikor valami mondjuk vonz érzelmileg, de ésszel egészen másra jutsz vele - na ez is efféle helyzet, csak a paraméter más.

Azt pedig csak zárszóként jegyzem meg, hogy eddig akárhány átlagon felüli lelkialkattal (IQ, EQ, humor, életrevalóság, boldogságfaktor), rendelkező nőismerősömmel beszélgettem RP témákról, mind egyetértett, hogy úgy bizony - még az is, aki RP dolgokról sosem hallott, de a maga tapasztalataival teljesen hasonló következtetésekre jutott.
Feminizmus+egyéb efféle eszmék általában az érzelmi működésükbe menthetetlenül belegabalyodott, fejlődni-változni képtelen, a saját gondjaik igazolását ilyen-olyan külső körülmények ármányaiban látó nők utolsó menedékei. Vagy inkább börtönei, mert onnan már nagyon ritkán van boldogító megszabadulás, és jobb, teljesebb élet.

Raon 2019.05.08. 03:49:48

@davidlejardin: nem itt kérdezted, de talán nem gond, ha ide válaszolok - bocs a csúszásért, de legalább nem felejtettem el :)
Ahogy láttam a hozzászólásaidat, sok mindent olvashattál már. Én onnan Dean (Deansdale), Don Qujon, és Borisz cikkeit kedveltem a legjobban a régi időkből.
És ha lehet élni egy kéretlen reklámmal, szerintem ez is megér egy fókuszt, sok mindent felfűztünk rá anno:
www.ferfihang.hu/2012/10/03/az-informacio-bortone/

Raon 2019.05.08. 03:51:45

@VT 135: csillagos ötös, ez szerintem is szép volt

2019.05.08. 08:05:57

@Raon:
"Érdekelnek férfidolgok? Tessék, íme egy jellemző ilyen - az adott szó kötelez. "

ROTFL... a munkám kapcsán elég sok férfivel kell együtt dolgoznom.. kivétel nélkül képzett, diplomás pénzügyi-műszaki területen mozgó emberek. Nem alkesz , nem lecsúszott, nem kényszerből cselekvő egyik sem. Mégis, alig akad köztük, akivel ne lenne gond ilyen téren..pedig még csak nem is az 'élet nagy dolgairól' van szó, csak arról, hogy a vállalásaikat állják. Nem megy..helyette kifogások, magyarázkodás, mismásolás..és hazugságok sokasága. Mint a gyerekek. Vagy az adott szó köteléke csak férfi-férfi viszonylatban értelmezhető?
Persze, ez 'csak' munka.. nem a lelki élet..de ugyanígy van az ígéretek meg nem tartásából fakadó szívességek terén is. .. és az olyan is kevés köztük, aki nem próbálja valahogy előnyére fordítani azt, hogy nő vagyok. ..ha azt hiszi, hogy alkalmazott vagyok, akkor minimum bepróbálkozik, atyáskodik, jópofizik.. reflexből dominanciára tör..hiszen könnyű a pálya, csak egy nő van a másik oldalon.
És mennél fiatalabb, annál nagyobb arányban.. ~a 40+-os korosztálytól felfelé még akadnak úriemberek.
Sokszor kapjuk itt azt a vádat, hogy a nők elfogultak önmagukkal kapcsolatban, összezárnak a férfiakkal szemben.. nem tudom..lehet, nekem ez a vakfoltom.. de én nagyon karakteresen érzem a véd és dacszövetséget, a 'testvériséget' a másik oldalról. ..és ha nekem, úgy nektek is vannak vakfoltjaitok, elég rendesen..

"Van egy ismerősöm, extra jófej, kifejezetten nyitott, okos, jó humorú nő. "
&
"Azt pedig csak zárszóként jegyzem meg, hogy eddig akárhány átlagon felüli lelkialkattal (IQ, EQ, humor, életrevalóság, boldogságfaktor), rendelkező nőismerősömmel beszélgettem RP témákról, mind egyetértett, hogy úgy bizony - még az is, aki RP dolgokról sosem hallott, de a maga tapasztalataival teljesen hasonló következtetésekre jutott."

Meg mertem volna esküdni.. az értelmes , intelligen, 'nyitott' nő, az ritka.. egyes vélemények szerint nics..illetve férfi az..csak még nem tudja. Ha véletlenül mégsem férfi.. akkor azzá szeretne válni. Stimmt.

Én ezzel kapcsolatban meg az amúgy sem túl jó esélyekkel (szerény adottságokal, képességekkel) indulókat megnyomorító, csőlátásúvá korcsosító 'eszmerendszert' látom. Ami nem segítség a kapcsolatépítésben, hanem sokkal inkább éket ver férfi és nő közé, örökös szembenállássá torzítva a felállást. Esterházy után szabadon: Hogyan neveld a nődet.. és persze ebben is meg tudnak jelenni a végletesen szélsőséges, betegesen kompenzáló hangadók, aki tovább mennek és egészen egyszerűen deklarálják, hogy a nő csak másodrendű, félember, akinek egy férfi dominaciája alatt lehet csak értelme a létezésének. Beteges és ettől mindig eldurran az agyam, mert fura módon a férfibarátságba simán belefér, hogy nem szorítjátok ki magatok közül.

"Férfidolgok érdekelnek? Számunkra pl. evidens, hogy ilyenkor a tényleges válaszokért ki kell mozdulni a komfortzónából - ez máshoy nem megy. Az izzadás és izomfájdalom nélküli edzés csak önáltatás, nem edzés, és ezek a dolgok a lelki fejlődésben is elválaszthatatlan csomagban vannak."
Ohhogyne..és erre megint csak egy férfi képes.. mert ő képes csak felnőni a feladathoz. Érdekes, hogy jelentős részük azért annyira nem távolodik el a komfortzónájától, hogy a saját kölkének neveléséből lényegi feladatot magára válaljon. Majd, ha annyira felnő, akkor persze beadja neki a pirulát, mert ez az ő öröksége.

"Nőként pontosan tudnod kell, milyen az, amikor valami mondjuk vonz érzelmileg, de ésszel egészen másra jutsz vele - na ez is efféle helyzet, csak a paraméter más."
Ott a baj, hogy férfiak is képesek rendszeresen minden racionalitást mellőző módon dönteni és cselekedni.. csakis a pillanat hevében, a mának élve..lesz, ami lesz.
Ott a bibi, hogy éles határvonalat igyekeztek húzni f és n közé, pedig teljesen normálisan óriási átfedések, hasonlóságok vannak mindkét nem döntéselőkészítő módszereiben.. vagy inkább sok esetben csak ösztönök ezek is.

"Feminizmus+egyéb efféle eszmék általában az érzelmi működésükbe menthetetlenül belegabalyodott, fejlődni-változni képtelen, a saját gondjaik igazolását ilyen-olyan külső körülmények ármányaiban látó nők utolsó menedékei."
ohhogyne.. mert a feminizmus az egyféle, globálisan azonos szemlélet. Holott rengeteg esetben egyszerűen semmi többet nem jelent, csak a vágyat arra, hogy egyenrangú, teljes jogú emberként élhessenek a férfiak vezette társadalmakban.
Nyilván vannak vadhajtások és szélsőségek.. de mely eszmerendszer mentes ettől? És mennyire helyes a szélsőségek alapján skatulyázni? Miért van az, hogy a férfiak zöme foggal-körömmel ragaszkodik, képtelen feladni az állásontját, hogy 'a férfi azért egy kicsit más..kicsit több, mint a nő' ??? Miért? Miért nem képes a hierarchikus struktúrával szakítani?

2019.05.08. 21:31:23

@Raon: Elolvastam. Többször és próbáltam "befogadni".
Nem sikerült.

"miből gondolod, hogy nekem jó érzés ilyeneket írni?"
Miért gondolnám, hogy nem jó? Nem azért "cseszegettelek", hogy nem írtál, hanem azt írtam, akkor nem írsz, amikor nem cseszegethetsz, hanem beszélgethetsz, amibe belefér a máshogy gondolkodás, a másféle vélemény. Esetleg még lehetnek közös pontok is.
A cseszegetésed nem érdekel. Nem engem kéne elemezni, hanem helyzeteket, gondolatokat. A kettő egészen más.
A folytonos cseszegetéseddel soha nem fogod elérni, hogy amit írsz, komolyan vegyem, megfontoljam.
VT 135 és Wildschwein rövid, értelmes válaszaiból sokkal többet tanultam és kaptam választ a kérdéseimre, mint a te összes hozzászólásodból. Pedig nem helyeseltek, ha nem értettek egyet velem, kulturáltan leírták, hogy szerintük nem jól gondolom.

Téves és beképzelt -mondhatnám öntelt-, hogy azt hiszed miattad billentem ki a korábbi üzemmódomból. Azért történt, mert nem ilyen alázva, primitív módon szóltak hozzám.
Akkor lehetnél büszke magadra és lenne okod enyhe önteltségre, ha képes lennél az én "hisztimre" nyugodtan, alázás nélkül válaszolni.
De neked ez sosem sikerül. Mitől érzed különbnek magad akkor, amikor olyat írsz :
"Ennyire nincs életetetek, hogy ide kell turhálni a lelki salakanyagot? Hány évesek vagytok ti egyáltalán, kilencésfél, tizenegy? Vagy az otthonban felmondtak az ápolók, elfogyott a gyógyszer, kimaradt pár kezelés, vagy mi a fészkes fene van?
Legyen már bennetek annyi gerinc, hogy inkább szépen elballagtok gyűjteni mondjuk Isaura felszabadítására - ez a színvonal a kitalált szereplő/ismert kamu kampány ellenére is kb. pont oda való.
De ha ez esetleg nem adna elég intellektuális kihívást, akkor tépd ki szépen a melled környékéről a szívcsakrádat, tekerd rá a vulvamerediánodra, és lógasd ki magad rajtuk valamilyen ablakon - az is lehet egy működő megoldás."
Erre miért vagy büszke? Semmivel sem vagy különb, mint a kitiltott szerencsétlenek.
Olvastalak a Deansdale-en, amikor Wombival és Miával "beszélgettél".
Hogy mered te leírni itt, hogy én, vagy más nő mit ír, amikor olyan fekália ömlött belőled, amit olvasva bennem csak az fogalmazódott meg, hogy ez az ember papolhat bármit, egy szennyes szájú, végtelenül rossz lelkű sötét bunkó.
Ismerem Wombit, nem megy a szomszédba ő sem, de ez nem jogosít fel téged, hogy így válaszolj, sőt, ha olyan nagyra tartod magad, akkor pont azt kellett volna tenned, hogy vagy nem reagálsz rá, vagy felveszed a kultúrember arcodat és annak megfelelően válaszolsz. Akkor lettél volna olyan hű, de nagy ember, amire tartod magad.
Így csak egy ugyanolyan, mint Hülyék megmentője és Kritikus intrikus.
Ha látod, akkor itt vannak férfiak, akik bár nem kérkednek vele, de példaértékű a viselkedésük. A tiéd nem.
Olvastam a blogodat. Szánalmas és nevetséges.
Nem értem, hogy hogy mered itt eladni magad a nagy igazságot megmondó okos embernek?
Soha sem fogsz tudni olyat írni, amit el tudok tőled fogadni. Pont ezért.

Fogalmad nincs, mit keresek, miért vagyok itt. Annyira elvakultan öntelt vagy, hogy azt hiszed, de, te mindent tudsz.
Ez az "új" irányzat azért érdekel, mert érdekel, hogy a fiam mivel találkozhat majd. Úgy látom sajnos, hogy nehéz világ lesz a férfi-nő kapcsolatban és ez csak ezért érdekel.
Meg az, hogy ne általánosítsanak, ne a nőkre hárítsanak mindent, ismerjék fel a hibáikat a férfiak is, a fejlődésükbe számítsák bele a nőket. Ha csak egyoldalúan magukat helyezik előtérbe és nem veszik figyelembe a másik nemet és annak sajátosságait, akkor a szerelem, a család mind el fog veszni.
A rengeteg 2-es szinten megrekedt férfinek akarni kéne nem ott maradni, hanem a többi lépcsőfokra fellépni, de sajnos ez a kettes fok a legkönnyebb, gyűlölni a nőket.
Szerencsére vannak kivételek.

"bejegyzéseiddel hogyan veszel részt ebben a kommunikációs térben."
Hát én így veszek részt. Írok ilyet is meg olyat is. És attól függ, kivel kommunikálok.
Te hogyan veszel részt ebben a kommunikációs térben?
Megjelensz és engem elemezgetsz. Nem szólsz hozzá a poszthoz, nem szólsz hozzá máshoz. Wolfnak megírtad, hogy mit csinál rosszul azzal, hogy nem szűr. Ennyi.
Gazdag tudáshoz jutott mindenki.

Nos, ne várd tőlem, hogy bármikor is leírok olyat, hogy "mostantól minden más lesz". Nem lesz más. Max. annyi, hogy a durvaságra nem válaszolok. De még ezt sem ígérem meg.

2019.05.08. 21:31:55

@Raon:
"láss túl az érzéseiden, válaszd ketté a mentális (ész alapú) és az asztrális (érzés alapú) benyomást."
Miért? Nő vagyok, ösztönlény, érzelmekkel, hullámokkal. Sosem nézett ki máshogy itt.
Elmondanád egyébként, hogy te hogy kérsz ilyet számon rajtam, amikor a nagy fene bölcsességeid mellé, vagy helyette olyan őrült módon ontottad magadból a primitívséget a Deansdale-n
Elárulnád, hogy akkor neked hol volt a mentális és az asztrális benyomásod különválasztva? Vagy neked ez az volt? Ha őszinte vagy magadhoz, te büszke vagy azokra a mondatokra? Büszke, hogy te aztán megmondtad, és a többi hasonszőrű helyeselt neked? Úgy gondolod, azért mert ez ott történt, jól történt? Elemeznéd magad? A viselkedésedet? Vagy „elgurul a te gyógyszered is”?
Hogy hogy nem tudtad szétválasztani? Hogy borultál annyira sötétbe és végtelenül közönségesbe? Akkor hol volt a mentális benyomásod? És itt is számtalanszor megmutattad, mennyire tudsz elborulni és ontani magadból a koszt.

Előadtam az "úgy érzem helyesnek" kártyát? Inkább azt szoktam, hogy : "szerintem", de nem ez a lényeg, ha egyszer úgy érzem helyesnek. Te mást érzel helyesnek, ezért nem fogunk soha sem egységes álláspontra jutni. És azért sem, mert a modorod nem tetszik. Amit te is olyan nagylelkűen mindig leírod nekem.

"Azaz ha te nem tudod leírt szavakkal (meglátásokkal, gondolatokkal, humorral, higgadtsággal) bizonyítani ezt a képességed, akkor oda is a hitelességed."
Hol van a te humorod és higgadtságod?

"Sok nő megrekedt ..."
Sok férfi meg máshol rekedt meg. Attól függ, ki nézi és honnan.
Én ezért próbáltam leírni néhányszor, hogy egy nő mit és miért lát máshogy, bár ez megint a "szerintem" kategória, mert annyiféle nő van, és sok tényleg olyan, mint amiket itt írnak, talán egyre több, de az is lehet, hogy itt mindig csak a "rossz" példákat lehet olvasni, hiszen azzal van probléma, azt érdemes megbeszélni.
A „szerintem” nálam azt jelenti, hogy a pillanatnyi „tudásommal” ez a véleményem, de ez nem szentírás, ha más oldalról, máshogy megvilágítva láttatja értelemes, nekem elfogadható ember, akkor ez változik/változhat. A KIoktatás viszont red flag.
"Van egy ismerősöm, extra jófej, kifejezetten nyitott, okos, jó humorú nő.
neki is nagy gondja, hogy nem találja a közös hangot a kamasz fiával"
Lám, az ilyen extra jófej nőnek is vannak problémái.
Arról írtam egyébként, hogy sokat lehet abból tanulni, ha a nőnek fia van és "látja" felnőni. Nőként. Egy egészen más ember egy férfi és rámutat arra, hogy vannak bután elvárt dolgok (nők részéről a férfiak felé), amit nem szabad, mert neki az nem megy. Más. És minden nőnek kéne egy fiú. A probléma jelen pillanatban a kamaszkor, nem pedig a férfisége. De úgy látom magam körül és hallom, hogy ma már a lányokkal rosszabb ilyenkor. Így szerencsés vagyok, nekem fiam van.
"szinte bemerevedett a valóság érzékelő szoftver a fejében, hogy még ötletekkel sem lehet segíteni rajta, mert úgy is fennakad a tűzfalakon"
Nekem semmilyen ötletet nem adtál, így azt mondani, hogy ezt érzed nálam is, furcsa.
"csakis és kizárólag a saját kis világban hajlandó értelmezni, az megfosztja magát a lényegtől, a tényleges tanulás lehetőségétől."
Pont nem ezt teszem, ezért érdekel többek között, ami most zajlik, és próbálok tanulni, hogy segíthessem, illetve ha nem igényli, akkor hagyhassam őt, hogy tapasztaljon, tanuljon, hiszen az segíti majd.

Leírtam már, a feminizmusból van amit muszáj alkalmazni. Az elvakult, szélsőséges feministákat nem szeretem, sokkal többet ártottak és ártanak a mai napig, mint amennyi "hasznuk" van/volt.
De ha megpróbálsz elfogulatlanul gondolkodni és kicsit más fejével is (nővel), és nem csak nekem papolnod, hogy tegyem meg, akkor a régi női létet a világ fejlődése miatt meg kellett változtatni és ki kellett szélesíteni a lehetőségeiket. Szerencsésebb lett volna valahogy ezt közösen kialakítani, mert így a nők feszegetnek, a férfiak meg visszaszorítanák őket.
És itt nem pont a szavazati jogra gondolok…

2019.05.08. 21:32:25

@Raon:
"láss túl az érzéseiden, válaszd ketté a mentális (ész alapú) és az asztrális (érzés alapú) benyomást."
Miért? Nő vagyok, ösztönlény, érzelmekkel, hullámokkal. Sosem nézett ki máshogy itt.
Elmondanád egyébként, hogy te hogy kérsz ilyet számon rajtam, amikor a nagy fene bölcsességeid mellé, vagy helyette olyan őrült módon ontottad magadból a primitívséget a Deansdale-n
Elárulnád, hogy akkor neked hol volt a mentális és az asztrális benyomásod különválasztva? Vagy neked ez az volt? Ha őszinte vagy magadhoz, te büszke vagy azokra a mondatokra? Büszke, hogy te aztán megmondtad, és a többi hasonszőrű helyeselt neked? Úgy gondolod, azért mert ez ott történt, jól történt? Elemeznéd magad? A viselkedésedet? Vagy „elgurul a te gyógyszered is”?
Hogy hogy nem tudtad szétválasztani? Hogy borultál annyira sötétbe és végtelenül közönségesbe? Akkor hol volt a mentális benyomásod? És itt is számtalanszor megmutattad, mennyire tudsz elborulni és ontani magadból a koszt.

Előadtam az "úgy érzem helyesnek" kártyát? Inkább azt szoktam, hogy : "szerintem", de nem ez a lényeg, ha egyszer úgy érzem helyesnek. Te mást érzel helyesnek, ezért nem fogunk soha sem egységes álláspontra jutni. És azért sem, mert a modorod nem tetszik. Amit te is olyan nagylelkűen mindig leírod nekem.

"Azaz ha te nem tudod leírt szavakkal (meglátásokkal, gondolatokkal, humorral, higgadtsággal) bizonyítani ezt a képességed, akkor oda is a hitelességed."
Hol van a te humorod és higgadtságod?

"Sok nő megrekedt ..."
Sok férfi meg máshol rekedt meg. Attól függ, ki nézi és honnan.
Én ezért próbáltam leírni néhányszor, hogy egy nő mit és miért lát máshogy, bár ez megint a "szerintem" kategória, mert annyiféle nő van, és sok tényleg olyan, mint amiket itt írnak, talán egyre több, de az is lehet, hogy itt mindig csak a "rossz" példákat lehet olvasni, hiszen azzal van probléma, azt érdemes megbeszélni.
A „szerintem” nálam azt jelenti, hogy a pillanatnyi „tudásommal” ez a véleményem, de ez nem szentírás, ha más oldalról, máshogy megvilágítva láttatja értelemes, nekem elfogadható ember, akkor ez változik/változhat. A KIoktatás viszont red flag.
"Van egy ismerősöm, extra jófej, kifejezetten nyitott, okos, jó humorú nő.
neki is nagy gondja, hogy nem találja a közös hangot a kamasz fiával"
Lám, az ilyen extra jófej nőnek is vannak problémái.
Arról írtam egyébként, hogy sokat lehet abból tanulni, ha a nőnek fia van és "látja" felnőni. Nőként. Egy egészen más ember egy férfi és rámutat arra, hogy vannak bután elvárt dolgok (nők részéről a férfiak felé), amit nem szabad, mert neki az nem megy. Más. És minden nőnek kéne egy fiú. A probléma jelen pillanatban a kamaszkor, nem pedig a férfisége. De úgy látom magam körül és hallom, hogy ma már a lányokkal rosszabb ilyenkor. Így szerencsés vagyok, nekem fiam van.
"szinte bemerevedett a valóság érzékelő szoftver a fejében, hogy még ötletekkel sem lehet segíteni rajta, mert úgy is fennakad a tűzfalakon"
Nekem semmilyen ötletet nem adtál, így azt mondani, hogy ezt érzed nálam is, furcsa.
"csakis és kizárólag a saját kis világban hajlandó értelmezni, az megfosztja magát a lényegtől, a tényleges tanulás lehetőségétől."
Pont nem ezt teszem, ezért érdekel többek között, ami most zajlik, és próbálok tanulni, hogy segíthessem, illetve ha nem igényli, akkor hagyhassam őt, hogy tapasztaljon, tanuljon, hiszen az segíti majd.

Leírtam már, a feminizmusból van amit muszáj alkalmazni. Az elvakult, szélsőséges feministákat nem szeretem, sokkal többet ártottak és ártanak a mai napig, mint amennyi "hasznuk" van/volt.
De ha megpróbálsz elfogulatlanul gondolkodni és kicsit más fejével is (nővel), és nem csak nekem papolnod, hogy tegyem meg, akkor a régi női létet a világ fejlődése miatt meg kellett változtatni és ki kellett szélesíteni a lehetőségeiket. Szerencsésebb lett volna valahogy ezt közösen kialakítani, mert így a nők feszegetnek, a férfiak meg visszaszorítanák őket.
És itt nem pont a szavazati jogra gondolok…

Untermensch4 2019.05.08. 21:43:37

@Raon: " aki RP dolgokról sosem hallott, de a maga tapasztalataival teljesen hasonló következtetésekre jutott"
Frau is csinált már ilyet, hogy saját tapasztalatai alapján hasonló következtetésre jutott.

A kommunikációs csatorna közlést torzító hatása téged is sújt mint mindenkit. "Zár" egy kicsit a világunkon ez az "adatvesztés" (konkrétan a hangsúlyok és a nonverbális rész hiánya így kommenteknél, amely fehér foltokat találgatással próbáljuk pótolni).

Untermensch4 2019.05.08. 21:45:18

@Frau Untermensch4: A blogmotor téged is sújt mint mindenkit... :)

Raon 2019.05.08. 23:39:52

@Untermensch4:
> A kommunikációs csatorna közlést torzító hatása téged is sújt mint mindenkit.

Ez természetesen így van, de ez miért baj? Írott szöveg esetén ez mindig is így volt, mindig is így lesz. Engem nem zavar - sőt, ez a fajta esetlegesség voltaképpen olyan, egységes keretrendszert hoz létre, amelyben mindenki egyenlő esélyekkel indulhat, és ahol az értelmezés szabadságával minden egyfajta egyéni próbátétellé válik.
Szerintem ennél korrektebb rendszer a világon nincsen.

> "Zár" egy kicsit a világunkon ez az "adatvesztés" (konkrétan a hangsúlyok és a nonverbális rész hiánya így kommenteknél, amely fehér foltokat találgatással próbáljuk pótolni).

Az egyéni asszociációk mentén való szűrés-pótlás is teljesen normális - és az a szép ebben, hogy ezek a dolgok néha sokkal többet árulnak el, mint a direktben annak szánt válaszok. Efféle téren tapasztalatlan/képzetlen partner esetén pedig kifejezetten sokat segíthet a görbe tükör effektus pozitív hatásainak kiteljesítésében.

Raon 2019.05.09. 01:07:52

@Womb Raider: alapvető definíciós szakadék van közöttünk. Én a nő-férfi kifejezéseket nem devalválom csak úgy el bárkire - nem jár ez automatikusan mindenkinek attól függően, hogy mi van/nincs a két lába között. A régi világ értékrendje szerint (amellyel e kérdésben maximálisan egyetértek) ezek a kifejezések voltaképpen egyfajta rangok, amelyekért mindenkinek meg kell küzdeni, meg kell őket tölteni érdemi tartalommal - pont ez lenne a lényegük.

Akikről te írtál az adott szó kapcsán, azok tehát egy tisztességes férfi mércéjével mérve semmiképp sem számítanak férfiaknak, ilyen-olyan korú fiúk, srácok inkább.

Az pedig egy nagyon tipikus értelmiségi félreértés, hogy a végzettségnek bármi köze lehet a nővé-férfivá váláshoz - hacsak épp az nem, hogy a diplomás közeg éppenhogy megnehezíti az efféle önmegvalósításokat, kiteljesedéseket. Például azért, mert félrefókuszáltatja az egyént, sok és hamis biztonsági kapaszkodót ad, és a védőhálójával kevesebb egyéni életküzdelemre ad lehetőséget. Morbid, de igaz: a kétkezi munkásból még 100-as IQ-val is sokkal előbb férfi lehet, mint a mensa tag szellemi szárnyalóból - pont azért, mert már életkorban jóval előbb több erőfeszítést kell tennie érte.

A többire sajnos azért nem érdemes reagálni (és arra tippelnék, ezért sem reagáltak korábban mások, akárhányszor és akárhogy adtad ezeket elő), mert annyira mindent a saját férfi-női értelmezésednek rendeltél alá, hogy ezzel magad zárod ki magad az eszmecsere lehetőségéből.
Gyakorlatilag mondatonként rámutathatnék, hogy nem, szerintem nem így van, ezért meg ezért meg ezért - de ezt már sokszor megtették mások is, és szemlátomást nem volt eredménye. Te így látod, ez a te döntésed, lelked rajta - nekem ez nem fáj, és nem is akarlak meggyőzni a magam igazáról.

A feminizmus kapcsán felőlem belemehetünk a részletekbe, de előre szólok, hogy amikor erre másokkal sor került, rendre az lett a vége, hogy kiderült, én sokszor (vagy még többször) annyi femi anyagot olvastam és ismerek, mint aki csak úgy efféle szólamokat penget. Azaz én tényekre alapozottan mondtam, amit mondtam - de ha te tudsz másféle tényeket, én nyitott vagyok rájuk (és ha én láttam rosszul/tévedtem, nekem nem gond elismerni).
Mivel a feminizmusnak nincs bibliája/egységes tananyaga, csak különböző tanítók/femi gondolkodók ilyen-olyan eszmefuttatásai, elsőként jobban járunk, ha nem én kezdem el fejtegetni, hogy melyikük nem szélsőséges (mert szerintem mindegyik az), hanem te írod meg, hogy melyik nagy gondolkodó melyik anyagában láthatóak előremutató, építő, pozitív jellegű tanítások.
Azt az evidenciát gondolom nem kell külön kifejteni, hogy a férfiak túlnyomó többsége szerint nem magával a feminizmus által felvetett témákkal, hanem a nagyon fontos kérdésekre adott rosszabbnál rosszabb válaszaival van baj.

Raon 2019.05.09. 02:04:24

@Frau Untermensch4: ha ennyire nem vetted komolyan, amit írtam, hogy nyolc scroll kellett, mire a végére értem, akkor mennyit írtál volna, ha komolyan is veszed? :)

Szerintem sokkal több információt tettél kirakatba magadról, mint amennyit szándékodban állt volna, de te tudod. Ez a te döntési szabadságod.
Én adtam neked egy x1-2 megoldóképletet, vagy használod, vagy nem. Az nem érdekel, mit gondolsz rólam - számomra sokkal árulkodóbb az, hogy nem azzal foglalkozol, mit írtam, hanem azzal, ki írta. Klasszikus reakció, jó sok volt benne a te egyedi személyiségedből...
Az indulataid erejét látva őszintén szívesen köszöntenélek a kettes fázis népes táborában, de ez egy így sajnos még mindig az egyes pontos tagadás alapkőletétele nálad.

Amúgy érdekes, hogy megint egy másik blogos dolgot sikerült ide idézned - de engem nem zavar, amíg az itteni bloggazda meg nem unja.

Ugyanakkor ismételten szeretném felhívni a figyelmed, hogy a kommunikáció egysége az akció-reakció. Én sosem mentem át más oldalára úgy, hogy az ott megfogalmazódott szellemiség, fő tartalom ELLEN kezdjek kommunikációs hadjáratba - meglehet, ez az oka annak, hogy páran a karcosabb bejegyzéseimmel is egyetértenek (mivelhogy azok éppenhogy az ilyen provokatív izékre voltak REAKCIÓK, az adott oldal védelme mellett).

Egyébként érdekes erkölcsi vakság ez nálad, hogy amikor valaki hosszú oldalakon át fröcsög, provokál, nyíg és vekeng, az oké, de ha erre jön egy keményebb reakció, akkor az már egyből közönséges, primitív, mélysötét. Én biztos nem fogom szépnek mondani, mert nem az - de én legalább reálisan látom a teljes képet is.
Ez egy hatékony, egyszerű, célorientált eszköz, az eredménye általában garantált. És mert alapból sosem élek vele, hanem igen kemény munkával ki kell "érdemelni", az erkölcsi feddéseid hadd mosolyogjam körbe.

És gondolj csak bele, anyázni bárki tud, ahhoz nem kell talentum, csak hiányzó önuralom. Nade máshogy átadni az infót, az már másféle szint. Én pl. nem szeretek dühöngeni - szerintem feszültség levezetésre a humor minden szempontból jobb... még ha vaskos, gyilkos humor is.

Amikor oldalakon át ment a hisztid, akkor folyamatosan egyre több indulatot generált.
Ezek helyett ezzel az eszközzel kb. lyesmire erősíthetsz rá.
www.youtube.com/watch?v=MK6TXMsvgQg
Hát nem jobb ez, mint dühöngeni? Látod már, hogy valójában milyen nemes és előremutató küldetés volt ez? :))

Plusz azért nem olyan egyszerű ám ezt úgy csinálni, hogy kellően hasson. Van benne némi intellektuális kihívás is, mert ide nem elég a sértettség, nagy szólamok, itt ténylegesen teljesíteni kell. Minél rövidebb tartalomba minél több információt tömöríteni, akár többféle értelmezési lehetőséggel is... egyszer próbáld csak ki, a sok oldalas nyűglödésnél csak jobban járhatsz vele.

És hogy ez a kárvallottaknak általában nem tetszik?
Ja, a gyengék általában valóban így reagálnak rá - de ugye akció-reakció, csak maguknak köszönhetik, ők provokálták. Meglátásom szerint amúgy az "áldozatoknak" ilyenkor leginkább az a bajuk, hogy ezen már nem találnak fogást, nem tudnak visszavágni, és bukják a nagy játszmájukat, amiben addig nyeregben érezték magukat. Nabumm. Sima alpári anyázásra nem kunszt bármi erkölcsi fölényt kihozni... nade ne csak az legyen a legény/mátka, aki adja, hanem aki bírja is... ilyenkor válik el, kiben milyen tartás, erő, jellem van igazán!

A legfőbb erkölcsi kérdésben pedig felesleges pálcát törni felette, ezt a döntést majd az adott oldal gazdája meghozza - ő tudja, mi fér bele és mi nem, ezt ne akarjuk nála jobban tudni. Elvégre az ő otthona, az ő szabályai.

Raon 2019.05.09. 02:53:58

@Frau Untermensch4: legyen ontopic rész is

> Soha sem fogsz tudni olyat írni, amit el tudok tőled fogadni.

Azért nagyon ne fogadj erre, párszor már láttam ilyet. :)

> Fogalmad nincs, mit keresek, miért vagyok itt. Annyira elvakultan öntelt vagy, hogy azt hiszed, de, te mindent tudsz.

Hé, az "elvakult" azért már durva volt!

> Ez az "új" irányzat azért érdekel, mert érdekel, hogy a fiam mivel találkozhat majd. Úgy látom sajnos, hogy nehéz világ lesz a férfi-nő kapcsolatban és ez csak ezért érdekel.

Lesz? Már rég van. Bár ha úgy érted, hogy ennél sokkal rosszabb lesz a helyzet, akkor igen, jól látod, ez még a lefelé tartó spirál, és nagyon messze a folyamatok vége. Ugye mi minden ilyesmit nyugatról importálunk, egy-két évtizedes lemaradásban - körbe lehet nézni mondjuk az amcsi egyetemeken, meddig fajulhat még ez. És ugye ott sem állt még be az egyensúlyi állapot...

> Meg az, hogy ne általánosítsanak, ne a nőkre hárítsanak mindent, ismerjék fel a hibáikat a férfiak is, a fejlődésükbe számítsák bele a nőket. Ha csak egyoldalúan magukat helyezik előtérbe és nem veszik figyelembe a másik nemet és annak sajátosságait, akkor a szerelem, a család mind el fog veszni.

Érdekes, hogy ezeket írod, mert ezeket a dolgokat mindenki családi mintaként, és legfőképpen a szülőktől kapja. Azaz ha azt akarod, hogy neki jó legyen, először magadban érdemes helyre tenni ezeket a dolgokat - minden más módszer ennél neki csak sokkal nehezebb lesz.
Ezekről tudsz, ilyesmiknek utánajártál már?

> A rengeteg 2-es szinten megrekedt férfinek akarni kéne nem ott maradni, hanem a többi lépcsőfokra fellépni, de sajnos ez a kettes fok a legkönnyebb, gyűlölni a nőket.

A legtöbb ember hajlamos kizárólagos valóságként látni az általa megtapasztaltakat (rosszabb esetben el sem hisz-fogad olyat amiről neki nincs konkrét tapasztalata), és ennek tudatában eleve necces lesz tőlem az alábbi kijelentés, de... Nekem az ismeretségi köröm ezer plusz, az üzleti szintén, a baráti sok százas, összességében a legkülönfélébb társadalmi osztályokból - és sehol nem látom azt a gyűlölködő férfitömeget. Sőt, amikor nekikezdtünk a magyar antifeminista dolgoknak, évekig kutattunk, hátha találunk erre bármilyen tényszerű adatot, de nem jártunk sikerrel.
Jó, a mélyszegénység nyilván mindig mindenben kivétel lehet, de amúgy? Te komolyan ki mered jelenteni, hogy ez olyan szinten létező jelenség, hogy emiatt a fiadért aggódnod kellene? Hogy tőletek kapott x mintát, amellyel még okés a helyzet, de majd bekerül a gyűlölködő tömegbe és az átmanipulálja nőgyűlölővé?

A fentiektől teljesen függetlenül ezt fejtsd ki légyszíves, szerinted pontosan hány százalék ilyen férfiállat van körülötted - ha nem is nekem, legalább csak úgy a közösbe, mert ez tényleg fontos téma.

Szerintem amúgy ez kb. a femik egyik legnagyobb, legdurvább hazugsága, hogy már simán belemagyarázták az átlag nő fejébe ezeket a rémséges hülyeségeket. És sokan el is hiszik, akár öt diplomával is.

Én azt mondanám, problémák természetesen vannak, de ezek az esetek döntő többségében abszolút nemfüggetlen, társadalmi problémák - és nagyon nagy félrefókuszálások jöhetnek ki ilyen dezinformációkból, és a jelenleginél is rosszabb válaszok.

> Hát én így veszek részt. Írok ilyet is meg olyat is. És attól függ, kivel kommunikálok.
Te hogyan veszel részt ebben a kommunikációs térben?

Hát én ezekben a témákban ennél azért lényegesen többen teszek, és jobbára odakint, a való világban - és nem egy és nem két éve, és nem tervezem abbahagyni. Csak gondoltam jelzem, talán jól jöhet az infó a következő mélyelemzésemhez. :)

2019.05.09. 07:08:37

@Raon: "a kommunikációs csatorna közlést torzító hatása téged is sújt mint mindenkit"

Igen és mindenkit egyformán. Viszont mivel nem vagyunk egyformák, így ennek a fajta kommunikációnak is vannak vesztesei és győztesei. A vesztesek azok, akiket a másik ember összességében érdekel. A lehetséges "láthatóságokat" együtt "látva" tartja teljesnek a kommunikációt. A testbeszéd láthatósága, a hang, a mosoly... a kissé csípős megjegyzés is egészen más, ha ahhoz egy őrült szempár látványa társul, vagy egy csibészes mosoly. A győztesei, akiket kevésbé érdekel az, hogy a mondat mögött milyen érzés bújik meg. De vajon "győztesei"? Az ő közlései is félreérthetők.
Aki régóta és sokszor használja valószínű, hogy ezeken már túllép, nem érdekli, ki tudja zárni azt, hogy érdekelje a "fizikai" megjelenése is az ő és a beszélgetőtársa mondanivalójának, eldönti ő, hogy a másik mit tett hozzá a "testével". Csak itt jöhet az, hogy ez nem egyezik azzal, a másikban a valóság.
Az "értelmezés szabadsága" szerintem elég sok galibát okoz. Nem tartom a legkorrektebbnek. Az nekem a face to face.

Untermensch4 2019.05.09. 07:11:18

@Raon: "Az egyéni asszociációk mentén való szűrés-pótlás is teljesen normális - és az a szép ebben, hogy ezek a dolgok néha sokkal többet árulnak el, mint a direktben annak szánt válaszok."

"Irigylem" az optimizmusodat. Amíg igaz hogy pszichológiailag az önvizsgálat lehetetlen addig a saját "görbe tükröd" csak véletlenül okozhat pozitív hatást... ez arról jutott eszembe hogy közlési hatékonyság szempontjából Te, Frau és Wombi folyamatosan úgy beszéltek el egymás mellett hogy a hibaszázalékotok stabilan állandó. :(

2019.05.09. 08:20:53

@Raon: :)))) Kár volt ezt ekkora hosszú lére ereszteni.. Mester...
nőstények<nők<<<<hímek<Férfiak<<<Raon ..a te kis mikrokozmoszod

2019.05.09. 09:13:47

@Raon: azt írtad, nem érdemes rám időt pazarolni, ehhez képest két éjsza, több ezer karakter...
Én sokírós vagyok, talán már kiderült, "vakon" írok és gyorsan, nem fáraszt.

"komolyan" azt veszem Raon, hogy a te általad írt, nekem tulajdonított mondataid mellé megmutassam, milyen vagy te, hogyan csinálod azt, te is.
Tudatosan tettem ennyi infrmációt, hogy látható legyek, ennyire.
Megint csak rám mutatsz, miközben itt hirdetted a neved mellett a blogodat (borzalmasan szánalmas írás próbálkozások) és azon a FB oldaladat, ahol az arcod, a neved,a barátaid, stb megjelentek.
Lám, már nincs itt a blogod, te magad sem vállalod, gondolom rájöttél túl nagy felületet adtál magadból. Nekem már késő, láttalak, olvastalak.

Van ey olyan klasszikus is, hogy "nem mindegy ki mondja"
Elfogult, elvakult, tulajdonképpen nekem szánalmas és megvetendő ember mondanivalója nem igazán érint meg. Azt hiszed még mindig, csacska módon, hogy te "adtál" valami fényt, megvilágosodást nekem, de a te, a két hülye, a három-négy értelmes férfi és a többi közömbös együtt tudta megmutatni nekem, hogy kinek a véleménye érdekel, kire nem reagálok, és kire úgy, ahgy ő.

Megint másik blogból említek. Igen, mert ha már járok erre-arra és van ismerős elolvasom és így több megszólalása formálja a véleményemet. Azért hoztam ezt most fel, mert az én elborulásaimat vetted górcső alá,feledve a tieidet. Így emlékeztetettelek rá, és aki nem hiszi, utána járhat.

A te küldetés bekattanasod téves. Biztos a környezetedben egy próféta vagy, vagy rád hagyják, hgy ezt hidd, nem kétlem és azt hiszed balga módon, hogy másra is hatással tudsz lenni. Bennem az ellenállást éred el csak, pedig lehet, hogy a sok-sok ezer karakteredben található jó is, de kiszórom, mert te mondod.
Ez nem biztod, hogy jó, persze, de ha olyan okos,bölcs próféta lennél, akkor rá kellett volna már jönnöd, velem nem így kell.

"sok oldalas nyüglődés"? Te mt csinálsz, nem veszed észre? Nincs szükségem az elezésemre, mert tőled nem fogadom el. Ennyire egyszerű. Magadat fényezni akarod csak a többiek előtt ezzel. Te, a bölcs sasmadár,kioktatod a zölhajú nőt. Gondolom van aki elhiszi, van aki nem, ez megint olyan kérdés hogy elfogad vagy nem.

"És hogy ez a kárvallottaknak általában nem tetszik?
Ja, a gyengék általában valóban így reagálnak rá - de ugye akció-reakció, csak maguknak köszönhetik, ők provokálták. Meglátásom szerint amúgy az "áldozatoknak" ilyenkor leginkább az a bajuk, hogy ezen már nem találnak fogást, nem tudnak visszavágni, és bukják a nagy játszmájukat, amiben addig nyeregben érezték magukat. Nabumm. Sima alpári anyázásra nem kunszt bármi erkölcsi fölényt kihozni... nade ne csak az legyen a legény/mátka, aki adja, hanem aki bírja is... ilyenkor válik el, kiben milyen tartás, erő, jellem van igazán!."
Ezt majd olvasd fel magadnak ;)

Szánalmas segélykiálltás és megvetendő manipulálása Wolfnak, hogy a kitiltásomat követeled. Szar helyzetedből az a legegyszerűbb kimászni, ha más oldja meg helyetted, ha azt hiheted és hiteted el, hogy tiéd az erkölcsi győzelem.
Ha kitilt, kitilt.
Szegényebb lesz a hely egy másfajta véleménnyel, ami nem biztos, hogy az igaszság, sőt...
Csak egy másik oldalról gondolkodás, ami a tisztán látás egyik fontos része, illetve a "beszélgetés", egymás álláspontjának megismerése, ütköztetése.

Darcy70 2019.05.09. 10:38:35

@Frau Untermensch4: www.ferfihang.hu/2014/11/12/kisfiubol-erett-ferfi-kis-utmutato-felelos-szuloknek/
Egy férfi hang "régről". Igazibb :). Én inkább ezeket ajánlanám fejtagitonak, mint a hardcore RP "irodalmat".
( Nagyon off, de mi tortent? Cianoztak ott pár éve?!? És a régiek zöme elhunyt:(? RIP)

VT 135 2019.05.09. 11:55:48

Nem akarok ebbe a csörtébe belefolyni, max. annyit, h ha sikerülne a mélyebb sértettséget kideríteni mindkettőtöknél (amit a másik csak megtriggerelt, nem ő hozta létre, az már ott volt), akkor lehet, h már tartalomban is szóba tudnátok állni. De mondjuk ez még személyes kapcsolódás esetén is nagy falat, komoly kihívás, virtuális térben lehetetlen...

Fiú nevelés. Bár nem volt még fiam, de fiú voltam. :) Azt gondolom, anyaként nem tudod férfivá nevelni. Csak elrontani, eltorzítani tudod. Annyira más világérzékelése van egy férfinak és egy nőnek, h lehetetlen. Nem tudsz egyszerre apa és anya is lenni, csak te torzulsz el egy se férfi-se nő mutációvá. Fiút a férfiak tudják férfivá nevelni. Lehetőleg elsősorban az apja. Ha nincsen, akkor férfi rokonok. Férfi tanárok (tudom, kihalt állatfaj). Férfias közösségek, talán cserkészet? Persze fontos, h valóban férfi legyen, tehát ne femi-mangina, de ne is szellemi kamaszkorban rekedt macsó. Feltehetően a harmónikus házasságban, gyerekekkel rendelkező apa egész jó példa-, mintakép lehet.

Raon 2019.05.09. 12:46:19

@Frau Untermensch4: látod ezek jó érvek, és nagyrészt egyet is lehet érteni velük. Bár engem ilyen vitákban nem különösebben érdekel a győztes-vesztes vetület.
Az értelmezés szabadságával face to face benyomások híján tényleg zavaróan kevés lehet az infó, amire támaszkodhatsz - felteszem, ezért is néztél utána profilnak, más oldalaknak. Amivel persze semmi gond, ez a te szabad választásod - csak a miértje lehet érdekes. Volt már veled olyan, hogy ilyenkor találtál valami olyasmit, ami alapján arra jutottál, hogy "hopp, ez mégsem olyan hülye, akkor inkább újragondolom én"? Mert az emberek többsége ilyenkor csak igazolásokat keres a feltevéséhez, megerősítéseket a már elkönyvelt ítéletéhez.
A tippjeid amúgy mellé mentek: 20+ éve ezt a nevet használom, a neten minden pár kattintással elérhető, szerinted így el lehetne rejteni bármit is? Ha akarnám, sem lehetne - de nem is akarom, nincs sokadnickem, se netes álszemélyiségem (egyébként ha ennyire érdekel, elárulom, azért szedtem ki - már hónapokkal ezelőtt - a blogos hivatkozást, mert nem vettem észre, hogy az inda az új oldal regisztrációval automatikusan betette, és zavar, hogy még nem volt időm rendes dizájnt csinálni neki).

> azt írtad, nem érdemes rám időt pazarolni, ehhez képest két éjsza, több ezer karakter...
Én sokírós vagyok, talán már kiderült, "vakon" írok és gyorsan, nem fáraszt.

Ezek nekem is csak pár perces lazítások voltak két munka között.
Látod, mennyi közös van bennünk? :)

A másik tévedés, én azt írtam, hogy billegsz a határon - lehetne, de... Annyi történt, hogy utánajártam, mennyire érdemes.
Az eredmény nem is rossz: kiderült, hogy tudsz te, ha akarsz.

A kitiltásos követelés valami extra félreértés lesz, én biztos nem követeltem ilyet. De idézd vissza, melyik rész volt az, ránéznék.

2019.05.09. 12:47:56

@VT 135: Tudom, hogy nem nekem kell férfinak nevelni. Nem merném, mi lenne belőle :)

Én csak azt mondom, hogy egy csecsemő állapotból eljutva kamaszkorig, aztán még tovább egy érdekes "kirándulás" nőként fiúval.
A nő a párját "készen", férfiként kapja meg és hajlamos mondjuk az anyjára fogni, hogy milyen és aztán nekiáll kicsit "átnevelni", amivel szinte biztos, hogy falakba ütközik és nem sikerül vagy csak ideig-óráig.

Hát egy fiút felnevelve látható, hogy miért. Mert egészen más.
Én csak megismerve irányzatokat, nyitottab tudok lenni rá, jobban megérteni őt majd.

Érdekesség az is, hogy mióta ő van, a lányokat is máshogy látom. Ezért sosem az dönt, hogy amit a nők képviselnek jó, és a férfiaké elfogadhatatlan.
Egyszer a szememre vetette talán Szőkenő, hogy hol van belőlem a női szolidaritás, mert abban a szituációban a férfi álláspontot támogattam. Hát nincs. Helyzetfüggő már.

A nőnek nem azért kell, hogy fia legyen, hogy ő nevelje férfinek, azért, hogy jobban megértse a férfit. Talán nem tenne rosszat, ha férfiaknak meg lenne lánya.

2019.05.09. 12:52:01

@Darcy70: Köszönöm, majd megnézem :) sajnos a legtöbb közösség szétesik egy idő után. Elmennek, az új emberek mások, idegenek egy ismerős közösségben, vagy befogadják, vagy nem, mert befogadható stílust képviselnek, vagy nem. De bárhogy is, más lesz minden. Raon is írta, hogy milyen jófej nők voltak, aztán elvitte őket onnan az élet...

Raon 2019.05.09. 12:52:25

@Untermensch4: az indulati része valóban nem szép, de amúgy öles léptekkel haladunk

2019.05.09. 12:55:18

@Raon: Időm most csak ezekre a rövidekre volt Vt 135-nek és Darcy70-nek. Majd írok hozzád is este, most már nem megy sajnos.

Raon 2019.05.09. 13:03:03

@Darcy70: ez tényleg jó cikk :)
Az ottani halál egy ritka morbid sztori. Ugye volt az a szuper női mag, akikkel már a kezdetektől vállvetve együtt dolgoztunk, és amikor begyűrűzött egyre több, sajnos ténylegesen beteg, nőgyűlőlő srác, az oldal tulajdonosa úgy döntött, hogy inkább nekik próbál segíteni, de konkrétan a női munkatársak ellenében is. Gyakorlatilag gyógyító szándékkal teret engedett a tényleges nőgyűlöletnek is. Amit páran persze nem hagytunk annyiban. A nagy viták vége az lett, hogy kitakaríthatatlanul beszennyeződött minden, amit együtt csináltunk, így a legtöbben inkább testületileg leléptünk... szóval ez így nem kicsit morbid, de tényszerűen az ottani korrekt nők értékeinek védelme vetett véget a régi férfihangnak.

Raon 2019.05.09. 13:17:31

@Frau Untermensch4: nézd már, milyen kis drágakő bukkant elő - ne mond, hogy nem érte meg kicsit küzdeni érte. :)

> A nőnek nem azért kell, hogy fia legyen, hogy ő nevelje férfinek, azért, hogy jobban megértse a férfit. Talán nem tenne rosszat, ha férfiaknak meg lenne lánya.

Ez telitalálat, és őszinte elismerésem. Egyedüli javaslat, hogy nem "talán", hanem teljesen egyértelműen így van, nagyon messzire mutató következményekkel.
Ha ez össznépi, közös társadalmi tudássá válik, az egy sokkal jobb világ lehet.
Nagyon sok mindent lehetne beszélgetni erről - talán most végre össze is jön.

VT 135 2019.05.09. 13:48:43

@Frau Untermensch4:
"A nőnek nem azért kell, hogy fia legyen, hogy ő nevelje férfinek, azért, hogy jobban megértse a férfit. Talán nem tenne rosszat, ha férfiaknak meg lenne lánya."

Ez passzol abba a bölcsességbe, h a szülő tanítója a gyerek.
Illetve a férfi tanítója a nő, a nő tanítója a gyerek. No persze nem feminista, grrrlpower-es értelemben, hanem a joósistváni, mély, belülről-fentről jövő bölcsesség értelemben. (A nő vezetője pedig a férfi, a társastáncos értelemben - csak, h kiegyenlítsük a viszonyokat. ;) )

VT 135 2019.05.09. 13:59:34

@Raon: én a FH-ra később csatlakoztam be, akkor már ti elmentetek. A részemről látok még egy másik aspektust is: ismét csak azt, h a világunk, társadalmuk, kultúránk, civilizációnk esik széjjel és már nem működnek a régi minták.
Jelen esetben az, h miután leléptetek, egyetlen ember játszótere lett az egész oldal. Azaz függőleges hierarchiájú vezetés, egyszemélyes, saját egójába szorult vezetés - kontroll, visszacsatolás, közös alkotás nuku. Ez mondjuk egy sima blognál elfogadható, mint itt, vagy Deansdale-nél, de a FH elvileg egy mozgalom, egy ügy virtuális műhelye és bemutatóterme lenne.

2019.05.09. 15:11:37

@Frau Untermensch4:
"A nőnek nem azért kell, hogy fia legyen, hogy ő nevelje férfinek, azért, hogy jobban megértse a férfit. "

Ilyen nincs.
Nem megérteni akar egy nő, hanem önző egoista vágyait megélni.
Egy nő fizikailag lássa el a gyerekét, a fizikai igényeket, de, hogy a szellemi/lelki fejlődésében szerepe legyen, attól mentsen meg minden fiút az ég.

erkölcsi hulla 2019.05.09. 15:20:36

@VT 135: Én nem voltam nagy FH-s, csak elolvastam kb. az egészet kommenekkel együtt mert érdekelt.
Szerintem egyszerűen a FH elmondta amit akart, red pill, és minden terén, ezért nem tud már újat mutatni az ottaniaknak, és kicsit leépült az egész. Szóval bejöttek az átfordított, fasza red pill cikkek, meg egy állásfoglalás szerűség a mai társadalommal szemben.
Újat mondani már nem tudnak, elmondtak mindent.
Azóta csak laza társalgás folyik a már megunt témákban. Van (vagy volt?) pár házi troll ott is , főleg nők mint itt, akik hisztiznek, és nyalatják magukat a többiekkel. pl. SorozatKurva.
A politikai és társadalmi férfiakat is képviselni akaró kezdeményezéseiket meg simán elnyomja a mostani feminista politika.

Raon 2019.05.09. 15:41:19

@icipicicsipa: minden fiú "első szerelme" az édesanyja (ahogy a lányoké az édesapa - egészséges érzelmi kapcsolódásokban ez így normális). Annak is, akinek ez sajnos nem jön össze, és csak a hiány marad meg ebből egy életen át.

Raon 2019.05.09. 15:42:50

@VT 135: ehhez sok mindent nem lehet hozzátenni, abszolút pontos meglátás. Kár, hogy nem lehettél ott már az elején, biztos jókat beszélgettünk volna.

VT 135 2019.05.09. 15:49:28

@Frau Untermensch4:
Azért annyit meg kell jegyeznem, külső szemmel, h én úgy látom, Raon egy békülékeny hangot ütött meg, mondhatni békejobbot nyújtott, te viszont még tovább "durcáskodsz". :) Pedig nekem úgy tűnik, ha a kölcsönös sértettséget félre tudjátok tenni, akkor sok jó gondolatotok van - egymás felé is.

2019.05.09. 15:50:39

@Raon:
"@icipicicsipa: minden fiú "első szerelme" az édesanyja "

Na erről beszélek.
A női eltévedt, beteg világképről, a tündérmesés hülyeségről, ahogy látja a világot, amiben azt hiszi, hogy él, egy abszurd, torz szemléletről.
Az ilyenek miatt is káros és romboló a férfiak nevelés a nők részéről.
A saját agyacskájukban zajló beteg csöpögős-szipuros tündérmesékről, amivel mérgezi egy nő a fia életét.

Még egyszer: szellemi nevelésben és útmutatásban egy nőnek semmi helye egy fiú életében.
Mert ilyen hülye és beteg tévképzetekkel él, többek közt, ami alapján akar és amilyen jellegű útmutatásokat akar mutatni.

2019.05.09. 16:01:33

@VT 135: Ha időrendet nézünk, akkor az ő mai engedékenyebbjére és aztán az egészen pozitívjára még nem válaszoltam :)
Sőt, hogy nehogy félreérthető legyen, nektek írok, neki nem, megírtam neki, hogy időhiány miatt csak este fogok, amire ő azt írta, ok.
Én is látom amit írsz, és mivel nagyjából a fejemben van a válasz, azt tudom mondani, hasonló hangnemű lesz az enyém is :)
Most nem tudok, csak visszaovasom időnként, és ennyi most még belefért :)

VT 135 2019.05.09. 16:17:11

@Raon: Így is nagyon hálás vagyok az oldal régebbi, RP-s írásaiért, sőt, sokszor az alatta lévő hozzászólások legalább olyan értékesek voltak! (Rendszeresen idézem Dean mondatait, meglátásom szerint ő foglalta össze legalaposabban a tanok, felismerések egy részét.)

És igen, a női törzsmag is nagyon értékes volt, remek hozzászólásaik voltak - azok is, amelyek megerősítették a RP elemeket (pl. shit-tesztek témájában írták, h igen, valóban, ők is érzékelik utólag, de nem szándékos, de ahogy mélyül a bizalom a kapcsolatban, úgy lesznek ezek egyre ritkábbak - persze csak a shit-tesztek helyes megválaszolását követően!) és az egyéb, női szemlélet is. Ráadásul ők nem szingli, megkeseredett, elvált, férfiutáló nők voltak, hanem harmónikus párkapcsolatban élő, gyerekes nők, tehát a véleményük, meglátásaik, mondhatni egy letisztultabb világból érkeztek.

Untermensch4 2019.05.09. 16:25:36

@icipicicsipa: "A nőnek nem azért kell, hogy fia legyen, hogy ő nevelje férfinek, azért, hogy jobban megértse a férfit. "

Ilyen nincs.
Nem megérteni akar egy nő, hanem önző egoista vágyait megélni.

"Még egyszer: szellemi nevelésben és útmutatásban egy nőnek semmi helye egy fiú életében. "

A beragadt dogmalemez mellett/helyett érveket is hozhatnál.
Nekem van egy: a nők túlzott kizárása a nevelésből (és kapcsolódóan a szellemi területekről) sikeresen megalapozta azt a mentalitást amivel el lehetett kezdeni a Nagy Háborút (meg a következő kb 50 éves szenvedést). Amiben sok férfi meghalt és európa elvesztette a világban addig betöltött dominanciájának jelentős részét...

VT 135 2019.05.09. 16:26:57

@erkölcsi hulla:
"egyszerűen a FH elmondta amit akart, red pill, és minden terén, ezért nem tud már újat mutatni az ottaniaknak" - igen, ebben is van igazság. Ettől függetlenül a fórum térnek nem kellett volna ilyen béka segge alá kerülnie... :( Serialslut érdekes téma, szerintem a kezdeti vadóscságából sokat szelidült, őszintén szólva, ha néha felnézek még, akkor leginkább az ő hozzászólásaira, meg Delin hsz-aira keresek, mert ők tudnak még valami újat mutatni. Ez persze nem azt jeleni, h Serial angyallá avanzsált, de sokat fejlődött. Indított egy blogot is, nekem kifejezetten tetszik: ugyan nem humoros, de betekintést ad egy más világba és azért Serial lelkéből is mutat emberit.

Visszatérve a FH-ra. Azért lenne téma. Én pl. nagyon kíváncsi lennék a RP használatára már meglévő, vagy kialakult komoly párkapcsolatokban. Erről nagyon kevés infó van. Másrészt az elveken kívül a gyakorlati tapasztalatok is rengeteget számítanak - ilyen téren Wolf szerintem nagyon sokat adott a szcénának.

2019.05.09. 16:27:56

@icipicicsipa: Sajnos semmit sem értettél meg.
Valamilyen lenyomata lesz a gyerekben a szülőből, ez elkerülhetetlen. Egy nő (anya) és egy férfi (apa) mintát megkap a születésétől fogva. És mivel esendő emberek vagyunk legtöbben, hibás lenyomatot is fognak kapni a gyerekek.
Mind mást, de ezzel azért majd tudnia kell "bánni", "rendbe" rakni. Ez feladata. Hidd el a legtöbb szülő tökéletes szülő szeretne lenni. Ott a bibi, hogy maguk a szülők sem tökéletesek. Nehéz így.
Mivel lenne jobb steril közegben, behatások nélkül, "üresen" indulni az életben? Hogy tanul érzelmet, összekapcsolódást, toleranciát, egymás mellett élést, stb?
Fontos kapocs a lány-apa és a fiú-anya kapcsolat, ha jó, ha rossz, ha semmilyen is.
Vizsgáld meg a te kapcsolatodat az édesanyáddal,talán onnan indul ez a negatív érzelem a nőkkel szemben. Ha él még, akkor lehetőséged van vele beszélgetni, megbeszélni. Sokat segíthet.

Untermensch4 2019.05.09. 16:28:24

@VT 135: "(A nő vezetője pedig a férfi, a társastáncos értelemben "
Sztem ez nagyon jó megfogalmazás. Köszönöm.

2019.05.09. 16:38:08

@Frau Untermensch4:

"Vizsgáld meg a te kapcsolatodat az édesanyáddal,talán onnan indul ez a negatív érzelem a nőkkel szemben."

Édes Istenem.

Folyamatosan dobáljátok a példákat, hogy el nem tudtok szakadni az érzelmi vonalatoktól, hogy valaki egész egyszerűen matematikai vonalon nézi a témát és az általános férfi és női viselkedést és működést veszi alapul.

És emiatt tökéletesen alkalmatlan a vita nő és férfi közt, főleg a mai "girlpower"-er feltúrbozott feminista női személyiséggel.

Untermensch4 2019.05.09. 16:46:08

@icipicicsipa: " valaki egész egyszerűen matematikai vonalon nézi a témát"

Az ember előbb éldegél érzelmi alapon (kb születésétől) és csak néhány éves korától lehet képes matematikai-logikai gondolkodásra. Ha ki is tudnád hagyni a személyiségfejlődés első néhány évét (a kognitív képességek kifejlődését megtartva...) "legjobb" esetben is egy nagyon okos szociopatát tudnál nevelni. Olyan "új ember"-t álmodsz ami/aki létrehozhatatlan. Ez az idealizmusod teljesen a femnácik (anti)utópiás álmodozásának az inverze. :(

2019.05.09. 21:08:00

@Raon: Az "ontopic"-osodhoz:

"Soha sem fogsz tudni olyat írni, amit el tudok tőled fogadni.
Azért nagyon ne fogadj erre, párszor már láttam ilyet. :)"

Én is tapasztaltam már ilyet magamon :)
Sajnos tudok túlzásba esni, mérges lenni, és hirtelen döntéseket hozni ilyenkor. Hiba. Tudom. Az első lépés a hiba "megtalálása" önmagában az embernek, a második a hiba javítása. Ez nem egyszerű, ennél ott tartok, hogy megtalálom, javítani még nem igazán sikerül, bár néha már igen, ez most nem az volt...

A "nehéz" világ emiatt a férfi-nő viszony miatt nekem nem is olyan régen még nem látszódott. Azt láttam, hogy nem könnyű párt találni, de a "minden" férfi és "minden" nő kifejezést akkor hallottam, ha mondjuk két nő éppen szidta a párját és lemondóan, de nem kétségbeesetten intettek, áááá, minden férfi egyforma, a másikat pedig, ha férfi könyökölt az asztalnál és vigasztalta az elhagyott barátját, ezzel segítve a regenerálódását, intett, áááá, minden nő egyforma.

Ez persze azért nem ilyen egyszerű és nem fedi a teljes valóságot, de valahogy így volt.
Aztán beléptem a virtuális világba (nem a mostani nevemen) és ott találtam magam néhány blogon, ahol mást sem olvastam, csak ezt, és a RP -akkor még fogalmam sem volt mi az és hogy ez az- olyan követőinek gondolatait, akik a 2-es szinten rekedtek, de igen tartósan és bebetonozva. Nem írnék neveket, sokan ismerhetitek őket, brutális megnyilvánulásaik voltak.

Meglepődtem, hogy ez a helyzet, hogy lehet, én az életemben ezt nem tapasztaltam, (ahogy te is írod, a sajátodéról, hogy nem látod a gyűlöletet). Már ez van? Mi lesz itt? A férfiak hangja egyébként jóval erősebb volt és nagyon közönséges, nyers.
Dacot váltott ki belőlem, elutasítást, "mit képzelnek ezek" érzést.
Az elutasítást enyhítette mostanában erősen hogy VT 135 és Wildschwein és talán már te is válaszolt nekem, és láthattam, hogy nem csak 2-es szinten álló hangosak vannak :)

Nem mondom, hogy most tudom pontosan, de kicsit világosabbá tette, illetve az, hogy a 2-es szint fölött igenis van több, hogy el lehet jutni békésebb vizekre is a két nem között, jót tett ennek az "elfogadásának" a megpróbálásában, bár számtalan fehér folt van, de már legalább nem utasítom el zsigerből.
A kétségem még mindig ebben az, hogy hogy kerülnek az alsó szintek feljebb és mikor? Van-e erre idő, mielőtt összedől minden?
A férfi "férfiasságának" megtalálása nagyon fontos és jót tesz neki is és a nőnek is. A Férfi mellett lehet a nő Nő. És fordítva is igaz. És gondolom tudod, itt nem a libidójára utalok.
Ahogy írod, sokkal rosszabb a helyzet, egy-két évtizedes lemaradás van, és ez gondolom azt jelenti, hogy még mostanában "megyünk" bele. Mi lesz a gyerekeinkkel? Jön belőlem mindig a kérdés...

"ha azt akarod, hogy neki jó legyen, először magadban érdemes helyre tenni ezeket a dolgokat"
Én mindig azt vallottam, hogy ha én jól vagyok, jóban vagyok magammal, akkor tudok vele is "jó" lenni. Ha problémáim vannak, mással, magammal, akkor az kihat rá, kicsikeként megérezte, nagyként látja, megkérdezi miért.

"Te komolyan ki mered jelenteni, hogy ez olyan szinten létező jelenség, hogy emiatt a fiadért aggódnod kellene?"
Nem merem komolyan kijelenteni, de itt van ez a jelenség is jelen, láthatod. Azt írtátok többen, hogy még jobban jelen lesz, hát én mivel alig ismerem és nem találkozom vele máshol, hogy jelenthetném ki, hogy annyira itt van, hogy aggódnom kell, vagy nincs és nem kell aggódnom?
Lehet, hogy ilyen társaságba keveredik, kicsi a lehetősége, de 100 ismerőséből kettőt választ barátjának és ők ezt képviselik? És főleg a 2-es szinten rekedve? Hát... kicsit aggódom...

"fejtsd ki légyszíves, szerinted pontosan hány százalék ilyen férfiállat van körülötted"
Kifejtem, egyről sem tudok ilyesmit :)

Nincsenek a nőismerőseim között "femik", talán azért, mert én sem vagyok az, szerintem :)

2019.05.09. 21:08:54

@Raon: "Én azt mondanám, problémák természetesen vannak, de ezek az esetek döntő többségében abszolút nemfüggetlen, társadalmi problémák - és nagyon nagy félrefókuszálások jöhetnek ki ilyen dezinformációkból, és a jelenleginél is rosszabb válaszok."
Teljesen egyetértek, csak azt nem tudom, hogy lehet ezt helyére tenni, milyen beszélgetésekkel, hol, kik, mennyire nagyszámú célközönséget lehet összehozni, kit fogad el a többség, stb.

Más, de egy kicsit idevág.
Van egy nő (neve is van), a lánya meghalt, évekig volt mellette, aztán sajnos elvesztette. Iszonyú fájdalom, veszteség. A nő úgy jött ki belőle aztán, hogy "szócső" lett, előadásokat tart arról, hogy veszteséget hogy lehet feldolgozni, hogy lehet belőle kihozni jót. Sok követője van, isszák a szavát, mindennap jelentkezik, ontja magából a bölcsességeit, amiket ő annak tart. Azzal, hogy átélte a fájdalmat úgy gondolja, ő aztán majd megmondja a tutit, joga van hozzá, közben arról beszél, hogy az anyának nem lehet soha olyan pillanata, amikor a fenébe kívánja az egész anyaságot, amikor elfárad, amikor úgy érzi, elveszett és nem találja magát, pedig szüksége lenne magára, hogy tovább tudja élni a napjait. Aztán kimegy a nő a temetőbe, elmondja a szokásost, és közben ajánlja a bögréit megvételre. Felhördül a nép egyik fele, micsoda anya ez, mellé áll a nép másik fele, mindenki szemét, aki egy gyerekét elvesztett anyát "bánt".
Árt vagy használ ez a nő? Ki dönti el? Ki számolja meg, hogy hány nőt visz óriási lelkiismeret furdalásba, mert van olyan rossz pillanata, hogy a fenébe kívánja a gyerekét, ki dönti el, hogy van-e joga erre az anyának? És ki számolja meg, hogy hány nőt segít át nehéz pillanatokon?
Szóval, szerintem nagyon nehéz találni olyan "vezetőket", akik megfelelőek lennének erre is, amit írsz. A "félrefókuszálások", "dezinformációk" , a rossz válaszok ott lehetnek, és árthatnak.

2019.05.09. 21:33:14

@Raon: A tisztább látás miatt nézem meg az általam elérhető profilokat, aktivitását azoknak, akikkel beszélgetek, mert többet megtudok a bővebb kommunikációjából, mint az esetleg akkor, ott leírt néhány mondatból.

"Volt már veled olyan, hogy ilyenkor találtál valami olyasmit, ami alapján arra jutottál, hogy "hopp, ez mégsem olyan hülye, akkor inkább újragondolom én"?"
Volt, el kell ismernem, hogy az első megérzés jó néhányszor helyes, de nem megdönthetetlen, ha találok rá "okot", akkor változtatok.
De a vele folytatott beszélgetés közben is változhat a véleményem.

"ezt a döntést majd az adott oldal gazdája meghozza - ő tudja, mi fér bele és mi nem, ezt ne akarjuk nála jobban tudni. Elvégre az ő otthona, az ő szabályai."
Kérted, idézzem azt, hogy hol követelted Wolftól, hogy tiltson ki.
Nos, ez volt, akkor és abban a környezetben én ezt így értelmeztem, lehet, hogy kicsit túl reagáltam, valóban, ezért elnézést kérek, ha nem így gondoltad... :)

"nézd már, milyen kis drágakő bukkant elő - ne mond, hogy nem érte meg kicsit küzdeni érte. :)"
Köszönöm.

"Egyedüli javaslat, hogy nem "talán", hanem teljesen egyértelműen így van, nagyon messzire mutató következményekkel."
Egyetértek.
És örülök, hogy ezt egy férfi mondta ki, és nem egy nő :)

2019.05.09. 22:49:16

@icipicicsipa: "Egy nő fizikailag lássa el a gyerekét, a fizikai igényeket, de, hogy a szellemi/lelki fejlődésében szerepe legyen, attól mentsen meg minden fiút az ég."

Ez olyan dacos, gyerekes kijelentésnek tűnik...
Az anya nem csak egy tejjel teli csárda, aztán egy bevásárló szatyor kajával és ruhával és egy pénztárca pénzzel. Az a télapó.

2019.05.10. 06:34:08

@Frau Untermensch4:
"Ez olyan dacos, gyerekes kijelentésnek tűnik...
Az anya nem csak egy tejjel teli csárda, aztán egy bevásárló szatyor kajával és ruhával és egy pénztárca pénzzel. Az a télapó. "

Te gyökér.
Mi az anya - és az apa - egy gyerek számára, szerinted?
Áldozat baszki egy gyerek és lemondás.

Amelyik szülő nem ezt teszi, az egy sz@rdarab, az ne vállaljon gyereket.
És nem az elkényeztetésről van szó!

Nyilván te az a gyökér fajta vagy, aki azt hiszi, hogy neki bármi is jár a gyerek felől.
Lófaszt anyukám.
Ha vállaltad a gyereket, akkor maradj csendben és tegyél meg mindent, alázattal.

Untermensch4 2019.05.10. 07:12:16

@Krokkancs: Látszik ám... új hét, új név? :D

Untermensch4 2019.05.10. 07:30:29

@Krokkancs: Minden nőből előjön az anyós-üzemmód amikor a fia mellett meglát egy nőt vagy a lánya mellett egy pasit. Kérdezz meg olyanokat akiknek van gyerekük... :)

Untermensch4 2019.05.10. 07:33:47

@icipicicsipa: "Áldozat baszki egy gyerek és lemondás."
"Ha vállaltad a gyereket, akkor maradj csendben és tegyél meg mindent, alázattal. "

oriblog.blog.hu/2016/05/01/anyazas_avagy_az_aldozatok_aldozatainak_aldozatai

2019.05.10. 07:41:09

@icipicicsipa: Valamit nagyon nem értesz.
Egyébként arra gondolsz, hogy "fizikailag lássam el a fizikai igyeit és közben maradjak csendben"?
Félrenyel, ha beszélek közben?

2019.05.10. 07:41:48

@Krokkancs: szűk volt a BéKá bőr?

2019.05.10. 08:22:55

@icipicicsipa: "Te gyökér.
Mi az anya - és az apa - egy gyerek számára, szerinted?
Hátország, szövetséges, menedék, támasz, esély.. minta..
Az mellékes, hogy a gyerek mit gondol erről.. a szülőnek kell mindezt biztosítani, a lehetőségeihez mérten maximálisan. Nem halat kell adni, hanem halászni tanítani..

"Áldozat baszki egy gyerek és lemondás."
Miről lemondás?? Sok embert inkább megerősít a gyerekvállalás (meg vannak, aki megrémülnek és menekülnek)

"Amelyik szülő nem ezt teszi, az egy sz@rdarab, az ne vállaljon gyereket.
És nem az elkényeztetésről van szó! "
Ám nem is kell úgy előadni, mintha bármi áldozat lenne .. viszonzatlanul.

"Nyilván te az a gyökér fajta vagy, aki azt hiszi, hogy neki bármi is jár a gyerek felől.
Lófaszt anyukám."
Járni ugyan nem jár.. de mégis jut ;)

"Ha vállaltad a gyereket, akkor maradj csendben és tegyél meg mindent, alázattal."
Egy lófa..t, mama. Nem a szolgája kell legyél, nem veheti át az irányítást. ..és szó nincs alázatról.

2019.05.11. 10:02:19

@Darcy70: elolvastam.
"Amit határozottan tényként kezelek, hogy a gyereknevelés akkor megy végbe helyesen, ha az felnőtt korára teljes egészében önállóan azt csinál, amit akar, és teszi mindezt teljes felelősséggel."
Ez tökéletes megfogalmazás, magam is így gondolom. De "csak" egy tökéletes megfogalmazás. Az ide vezető út időnként fájdalmasan, vagy dühítően nehéz.

A 13+1 pont valóban jól összefoglalja, hogyan lehet ide eljutni.
Kettő kivételével úgy gondolom nem is volt soha "problémám".

Az egyik a 9-es pont
"Kezeld helyén a változásait"
Nem ez az első, van ott több is, csak életkori sajátosság miatt talán ez a leglátványosabb. Amikor éppen azok a régiek voltak, és még nem ismeri az ember a következőt, akkor azt gondolta nehéznek és szinte kezelhetetlennek. Pedig apróságok ehhez a majdnem utolsó függetlenedéshez képest (vagy az idő messzesége tette könnyebbé? nem tudom)

Tudjuk, ettől érik, tapasztal és fejlődik, hagyni kell, és mind neki, mind a szülőnek át kell ezen esni, azért ez nem könnyű egyiknek sem. A gyereknek sem! Ezt fontos tudni a szülőnek!
A gyerek, aki kiáll a fészek szélére és fél lábbal egyensúlyoz, meg verdes a szárnyával, az anya meg fogja a fejét, és tudja, hagyni kell, de közben frászt kap, mi lesz, ha leesik, mert még lehet, hogy nem tud repülni, a gyerek meg nem érzi még a súlyát, egy rossz lépés és leesik, aztán esés közben derül ki, hogy tudja-e már használni a szárnyát, vagy még nem (azért madaras példa, mert valahogy mindig ez jut eszembe a nevelés és időben elengedésről, sőt a leválás segítéséről, vizuális beállítottságommal így könnyebb "látni")

11-es pont.
"Javasold neki a takarékosságot, amennyiben saját anyagi lehetőségeid engedik, szuggeráld, hogy maga tegyen félre pénzt. Magyarázd el neki, ha gondosan félretesz minden hónapban egy keveset, akkor nagyobb korában könnyebben kezdhet új életet, vagy elköltheti olyan dologra, amit máskülönben nem engedhetne meg magának, mondjuk vehet egy autót."

Na, ez egyáltalán nem megy.
Biztos én nem csinálom jól!
Takarékosságot javaslok, a pénz félrerakását, stb.
Hasztalan.

Ha lesz időm majd végigbogarászom a hozzászólásokat, nagyon jó lenne, mert a poszt egy ember véleménye példák nélkül, de a sokféle szülő (vagy "kirepült" gyerek) hozzászólása sokkal gyakorlatiasabb, talán segítenek a két általam említett pontban is :)
süti beállítások módosítása