Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Vak szex

2019. június 10. - Ethan Wolf

websex.jpg

Egy barátommal beszéltem meg találkozót az egyik kávézóba, de hála a kiszámíthatatlan forgalomnak, előbb értem oda. Kint nagyon hideg volt, így jobbnak láttam bemenni és kérni egy kávét. Semmi cicomás buzis kávé, fahéjjal, meg madártejjel meg kutyafasza. Kértem egy sima kávét (ami pocsék volt, magamnak jobbat főzök a kotyogóssal – ha desszertkávét akarok inni, akkor meg a kapszulásat használom), és le akartam ülni valahová, de nem volt hely. A kirakati ablak előtt egy ilyen hosszú vékony asztal van, ami elé oda lehet állni, egymás mellett 4-5 ember is elfér és lehet kifelé bámulni. Aki járt már ilyen helyen, az tudja, mire gondolok.

elite-daily-50-shades.jpg

Egy szőke, kék szemű, gyönyörű arcú lány mellé álltam be. Olyasmi magas volt, mint én, viszont elég nagy feneke és combja volt. Nem is értettem, hogy egy ilyen gyönyörű arcot, hogy lehet így elrontatni. Sőt, a felsőtest is rendben volt, nagy mellek és formás volt. Úgy értem, volt rajta ott is felesleg, de ott arányosan. Deréktól felfelé nagyon rendben volt. Ahogy leraktam a kávémat sikeresen ki is lottyantottam, rá a kezére. Gyors papírzsepi, bocsánat kérés, mosoly majd egy szöveg tőlem, teljesen spontán: "remek, most már rám figyelsz, én így ismerkedem." :P Nevetés mindkettőnktől.

Gondoltam, miért ne gyakorolhatnék rajta picit, úgysem randiztam akkor már három hete. Nagyon könnyű kijönni a gyakorlatból, azt vettem észre. Amúgy sem tetszett, hogy nagy a hátsója, így lazábban kezeltem a helyzetet, mert nem akartam felszedni. Beszélgettünk a pocsék kávéról, hogy miért issza mindenki ezt a drága, pocsék valamit, majd még pár témát érintettünk. A barátom írt, hogy késik a forgalom miatt (ő a másik irányból érkezett, nekem gyors volt a forgalom, de ezek szerint a másik oldalon meg ellenkezőleg), úgyhogy 15-20 percet csevegtünk. Kiderült, hogy randija lesz, egy barátnője ismerősével, de ismeri a srácot és nem jósol neki nagy jövőt.

c1ebea03cb013f239f23dd0a54239068.jpg

Kellemesen elbeszélgettünk és sokat nevetett, de ekkor megszólalt a telefonom. A barátom hívott, és másik helyen akart találkozni, mert nem tudott leparkolni a közelben. Ekkor elköszöntem Katától (megkérdeztem a nevét még az elején), de a belém ivódott reflex működni kezdett és elkértem a számát. Miközben kimondtam, akkor kapcsolt az agyam, hogy mit csinálok, nem is annyira jön be a csaj (na jó, a felső teste és az arca igen), de addigra már mondta is a számát én pedig beírtam a telefonomba.

Négy nappal később, épp jegyzeteltem a naplómba (előtte nap randiztam, azt írtam le), mikor eszembe jutott Kata. Vajon írjak-e róla, vagy sem? Gondoltam, nincs értelme, hisz nem randiztunk. Ekkor jött az ötlet, hogy miért is ne? Az előző esti randim pocsék volt, végülis szimpatikus csaj, legrosszabb esetben is lesz belőle egy szép kerek történet a naplómba (meg ide). Szóval felhívtam, és mint kiderült, a randija nem volt nagy szám, nem lesz belőle semmi (vagy csak ezt mondta nekem). Elhívtam hát egy randira.

26411515.jpg

Két nappal később találkoztunk egy központi helyen és beültünk meginni egy pohár port valahova. A sorozatok lett a közös téma, valamint a zene. Fél órát ültünk bent, mikor valahogy, a beszélgetésből jött az ötlet, hogy játszhatnánk filmzene kitalálósat. Ha már mindketten jártasak vagyunk ebben a témában. Ehhez a legjobb helyszín valamelyikünk lakása lenne, és történetesen az enyém ott volt pár percnyire. :P

Szóval kis győzködés után feljöttünk és borozgatás közben játszottuk a játékot. Bekötöttem a szemét sállal, youtube-ról elindítottam egy filmzenét és ki kellett találnia, melyik az. Ha nem sikerül eltalálni, akkor duplát kellett inni a borból. Amit emiatt kis adagokba öntöttünk ki, hogy egy húzásra lemenjen. Úgy csináltunk a borral, mintha tequila lenne.

Felváltva játszottunk és ittunk egész este. Aztán, egy alkalommal, mikor be volt kötve a szeme, megcsókoltam. Visszacsókolt. Ittunk, játszottuk tovább a szembekötős játékot, időnként megcsókoltam. Már eléggé be voltam gerjedve (szerintem látta ő is), mikor épp az én szemem volt bekötve. A zenét nem tudtam kitalálni, de hirtelen éreztem, ahogy a sliccem lehúzza, kiveszi a farkam, majd éreztem a szája melegségét. Le akartam venni a sálat, de nem engedte. Leszopott és le is nyelte. A film címét kérte tőlem, de nem tudtam. :P

new-sexy-lingerie-porn-masque-for-sex-toys-sex-handcuffs-sexy-satin-erotic-mask-blindfolded-patch_jpg_q50.jpg

Azt kérdezte, dupla vagy semmi. Azaz megint az én szemem lesz bekötve, és ha kitalálom a filmet a zenéje alapján, akkor nem kell duplát innom (mintha az baj lett volna), de ha nem találom ki, akkor négy pohárnyit kell lehajtanom. Belementem.

Szándékosan olyan nehéz zenét keresett, hogy sokára találjam ki. Megint elővette a farkam és addig játszott vele, míg újra felállt. Hallottam, ahogy leveszi a nadrágját, közben kérdezi, hogy merre tartom a gumit. A felső fiókban (a tárcámban is volt, de abban ne turkáljon), felhelyezte, majd rámült. Meglovagolt és közben kérdezgette a film címét. Én persze nem tudtam. :P Ő ment el előbb (második körben sokáig bírom), de nem hagyta abba, amíg nem mentem el másodszorra is. Ekkor a játék véget ért, „takarítás jött” gumit ki kellett dobni, zuhanyozni, stb.

Elkísértem a buszig. Másnap beszéltünk még, de mondta, hogy elutazik két hétre, ha visszajön, jelentkezik. Nem jelentkezett, de én se kerestem (fogalmam sincs miért, de úgy érzem, Ő arra várt, hogy én keressem). Kellemes emlék ez az este és talán nem akartam rontani rajta azzal, hogy több randi lesz belőle, hisz ez innen már csak gyengébb lett volna vélhetően, mert nem lenne meg az újdonság varázsa és a váratlan helyzet (szembekötés) okozta élmény.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr6314886282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.10. 06:49:02

Gyanítom, hogy többszöri rinyálásom eredménye a mai poszt, egy szinten aluli csajjal. És lám lám, a shit tesztek is elmaradtak, így ezek nélkül ment a puncizás gond nélkül.

Szóval az van, amire már többször utaltam. Akik nők kicsit megkérik az "árukat", azok bizony kő keményen letesztelnek, és a kudarcaid az ezeken a teszteken történő elhasalás következményei.

Érdekes ez a mentalitás, hogy a kicsit macerásabb, de minőségi eredmény helyett, valaki inkább a mennyiségi, de kevésbé jó minőséget válassza. Leírhatná valaki, hogy ebben mi a jó? Mert ez lényegében az, hogy pina pina alapon csak dugni tudjunk. De ettől meg jóval jobb megoldások is vannak, pl 1-2-3 nőt benevelni saját igény szerint, és kezelgetni őket tartósan. Így meglenne a változatosság élménye is, de eltűnne a sok alkalmi bohóckodás szinte összes hátránya.

Csak nekem fura ez így?

2019.06.10. 09:54:08

@Captain Admin: igen, csak neked fura. Te mindenbe belekötsyz és soha semmi nem jó.

TopszLee 2019.06.10. 12:17:33

@Captain Admin: "Gyanítom, hogy többszöri rinyálásom eredménye a mai poszt, egy szinten aluli csajjal." Nekem nem tűnt annyira szinten alulinak a csaj. Szép arc, nagy mell. Nekem pl. ennyi már elég is kiindulásnak.

Ethan Wolf 2019.06.10. 13:32:53

@Captain Admin: Ügyesen csinálod, el kell ismerni. :) Mármint a trollkodást, ami nem tűnik annak, nem lehet konkrétan rámutatni, hogy itt trollkodtál, de attól még azt csinálod.

2019.06.10. 13:42:59

@Ethan Wolf: egyáltalán nem trollkodom. Ez a véleményem amit leírtam. Ha trollkodni akarnék, akkor
1. nővel szemben tenném, pl egy nő blogján
2. Tipikus idióta női oldalakon tenném (szoktam is), wmn.hu, she.hu, női önbizalom edző stb.

TopszLee 2019.06.10. 14:27:00

@Captain Admin: Nem sajnálod ezekre az idődet? Mármint a trollkodásra. Intellektuális vitát folytatni egy adott témáról az egy dolog, de trollkodni...

2019.06.10. 17:17:07

@TopszLee: nem sajnálja. Ő csak ennek él. Semmi más nincs az életében.

VT 135 2019.06.11. 00:27:49

Nekem két érzés kattant be a bejegyzés olvastán (amúgy remek kis bejegyzés, köszönjük ismét Wolf!).

1., Irígység, de legalábbis sóvárgás. Hogy "óóó, hát ezt a palit ennyi után már simán szopja a nő és le is nyeli!"

2., A másik viszont már az undor. Hogy hol tartunk. Hová süllyedtünk. Hogy mi lett az eredménye ennek a nagy, szabadjára engedett női szexualitásnak? Hogy mire is tudta ez használni a nők egy jelentős része? Hogy a férfiak egy szűk részének tényleg ingyen van a pina, vagy már mínuszban van, kb. a nők fizetnek a faszukért. És lehet ezen röhögni, mert "lúzert" kiáltani a férfiak 95%-ára, akik nincsenek ebben a körben, de ezzel végső soron a nők saját magukat teszik egyre magányosabbá és egyre boldogtalanabbá, h ennyir semmibe veszik a szexet, az együttlétet, az intimitást, a saját testüket, önmagukat. Ez kb. a gumibaba, vagy szexrobot-szint. :( Meg persze, "mellékesen" a társadalom is összeomlik - technológiai fejlődéstől függetlenül. Persze tudom, h ez utóbbi tény csak a férfiakat érdekli, azoknak is csak egy szűk részét, mert a többség képtelen túllátni a pénz, hatalom, pina napi betevő szintjén.

Visszatérve a bejegyzésre: ha ez a történet úgy folytatódna, h mindez egy hihetetlenül intenzív érzelmi kapcsolat kezdete volt, annak első, formabontó, de pont az intenzivitást mutató része, akkor egyetlen szavam sem lenne.

Mondjuk ez is tökéletesen beleillik "Róma végnapjaiba" - annak a korszaknak, világnak, kultúrának, civilizációnak a haláltáncába, amit élünk. Ideje lenne váltanunk.

(Ja és vágom, h máskor is előfordult ilyesmi a világtörténelemben, de nem ilyen gyakorisággal, nem ekkora következmények nélküliséggel és nem ennyire hétköznapisággal, legyintéssel, "Jól van, lépjünk tovább." hozzáállással.)

2019.06.11. 07:07:55

@VT 135: hát akkor nézzük a másik oldalról...
Van egy fiatal kb 6/10 es lány. Megismerkedik vele a kb 8/10-es, már nem annyira fiatal Wolf, aki tulajdonképpen hézagpótlónak látja, a lány részéről nem tudjuk, Wolfot minek látja, szerintem ha csepp esze van, szintén, de ha csepp sincs, akkor nem ismeri a szintezést és balgán többet gondol. Felmegy, játszanak, aztán vagy a vágyai, vagy a másoktól hallott "így kell csinálni, ha meg akarod fogni a pasit" gondolat miatt letérdel...
Kérdésem, csak a nőknek kell felróni a nagy szexuális szabadságot? Miért hagyta, hogy leszopja? Miért hagyta aztán, hogy a lány "hágja" meg szinte? Hiszen nem kellett neki még annyira sem, mint a jótestűek, a felső fele volt neki megfelelő. Nincs más, jó a szamár. Ez mi?
A lány nem kereste. Lehet, hogy szégyelte már az egészet, vagy lehet, hogy érezte Wolfon, ez nem lesz több. Vagy nem volt olyan jó.
Nem tudjuk, bár engem ismét érdekelne a lány "szájából" ez az egész.
Nem gondolom, hogy a lánynak kevesebb joga lett volna kielégíteni a vágyát, mint Wolfnak. Bár, hogy megbánta, az szerintem egészen biztos.

2019.06.11. 08:24:21

@Frau Untermensch4: "Bár, hogy megbánta, az szerintem egészen biztos."
Már nem is emlékszik rá. Ha figyelmesen olvastál volna, ez egy fasztengerben úszó tinder ribanc. Épp akkor is randira készült, amikor a bloggazda letámadta. ha csak heti 1-ilyen esettel számolsz, már akkor is elfelejtette.

Az ilyen nőtípus, aki pl szép arcal rendelkezik, de a teste fos, az pláne hajlamos túlértékelni saját magát, ezért szinte mindig túlságosan maga fölé próbál választani (vagyis szopni) amiből egyenesen következnek a kudarcok, ebből pedig a magas darabszám.

Akinek van ilyen ismerőse, az tudja, hogy ma ilyen körülmények mellett a (nagyváros, nyár, fiatal életkor) napi 1-2 randi sem ritka. Ebből ha csak heti 1-el lesz szex, az is évente 50-60 darab. Konkrétan az van, hogy ezek a nők még egy pizza árát sem érik meg, mert 10 pizza áráért minőségi, hivatásos szolgáltatót kapni bármikor.

2019.06.11. 08:35:52

@Captain Admin: Egyetlen tinder ribancot sem ismerek, viszont kedves, fiatal, balgákat igen.
Így tinder ribancokról nem tudok nyilatkzni, de mivel te ismered őket, így a véleményedet elfogadom, ez is lehet :)
Írásommal egyébként azt szerettem volna jelezni, hogy mivel különb Wolf, mint a lány, akit egyébként kedvelek és elfogadom, amit /ahogy csinál -Wolf-, és csak azért került most említésre, mert éppen ő volt az egyik "szereplő"

2019.06.11. 08:41:41

@Captain Admin: "ezért szinte mindig túlságosan maga fölé próbál választani (vagyis szopni) amiből egyenesen következnek a kudarcok, ebből pedig a magas darabszám." Ez egyébként miért jó nekik, miért csinálják, milyen célt akarnak ezzel elérni? Imádják a kudarcokat, azt gyűjtik? Vagy csak a férfiak próbálnak valamiféle magyarázatot találni erre a jelenségre férfiaggyal?

2019.06.11. 08:46:34

@Frau Untermensch4: semmiben. Ezt magyarázom már jó ideje. :) Ugyanolyan kiégett biorobot az összes ilyen csaj is mint aki ezeket dugja. Most őszintén, aki képes főzőcskézni és nullától többet fizetni egy olyan nőért, akinek ő valahányszázadik lesz akit leszop, az miben különbözne?

Én is dugtam ilyeneket, talán 3ra emlékszem netes tali révén, a többi élőben buliból kirángatva, de az egy fillérbe sem került nekem, szopott, lovagolt, megdugtam és ment tovább a buli.

Ezt a parasztvakítást elhinni, hogy egy tinder ribi ismerkedik, kapcsolatot szeretne, és én majd sorozatrandizóként túljárok az eszén,m több órás csetelés és főzőcskézés után leszop/megdugom, ez hatalmas önbecsapás. Ez konkrétan az, amikor fost veszünk arany áron, de mire kibontjuk az már szarrá varázsolódott. :D

2019.06.11. 08:48:06

@Frau Untermensch4: Miért, miért? Bmeg, aki nő abban a hitben élt eddig, hogy ő egy 7/10 nő, az egyszer csak fogadja el, hogy csak 5/10? Mutass már egy ilyet! :)

VT 135 2019.06.11. 12:54:19

@Frau Untermensch4: Szerintem félrement nálad a reagálásom. Válaszodból úgy tűnik, számodra az egész a csajszi hibáztatásáról szólt. Benned pedig rögtön bekapcsolt a női mentegetés, felelősség elkenése, női szolidaritás, női egó ("nehogy már csak a férfiak!".

Pedig nem. Semmi értelme hibáztatni, vagy erkölcs csőszt játszani. Arról szóltam volt, h ezzel a viszonyulással *saját magát* rombolja porig a csaj. Nem az a lényeg, h mások mit szólnak hozzá, hanem, h saját magát h tudja ilyenek után kezelni. Meg ismét feltenném a kérdést: erre kellett ez a fene nagy női szexuális szabadság? H ezt megtehessék a nők? Aztán meg még boldogtalanabbak legyenek?

Most ne kezdjünk el terelni a férfiak irányába, mert persze, igen, a férfiak is, de most nem róluk van szó. Ha minden alkalommal, amikor valamilyen női attitűd szóba kerül, terelünk a férfiakra, akkor abból semmi fejlődés nem lesz. Végül te magad is leírod, h valószínűleg ezzel csak rosszat tett magának a csajszi, szóval te is így látod, de közben meg nem értem, minek mentegeted? Hasonló ez, mintha egy drogost mentegetnél, aki szabadon lőheti magát és pusztíthatja el, én meg írom, h persze, megteheti, nincs következménye a társadalom részéről, de közben nagyon rosszat tesz magával, te meg kikéred, h hát a férfiak is lövik magukat, meg különben is, ő csak egy áldozat.

2019.06.11. 15:20:18

@VT 135: a női szexuális szabadság azért működik, mert van befogadás erre -egyre nagyobb- a férfiak oldaláról.
Látod te is először az "irígységednek" adtál hangot :)
Terelés nem célom, másik oldalról is látom csak.
"Ha minden alkalommal, amikor valamilyen női attitűd szóba kerül, terelünk a férfiakra"
Hiszen a nő viselkedése és reakciója egy férfivel való "akció" része, hozománya, nem lehet kihagyni a férfit, aki szintén viselkedett valahogy. Wolf miben volt különb?
Abban, hogy ismerjük és értjük nagyjából. A nőt is meg lehetne próbálni.
Aki egyébként szerintem nem áldozat itt, megismert egy neki tetsző férfit, felment és mikor már ott volt sem döntött úgy, hogy lelép, a tettek mezejére lépett, élvezte és hazament.
Mikor a vágy és a kielégülés már csak a tegnap volt, nem kívánta a többit, szerintem érezte Wolfon a "csak hagyom magam" viselkedést és okosan nem jelentkezett már :)

VT 135 2019.06.11. 15:40:36

@Frau Untermensch4:
"a női szexuális szabadság azért működik, mert van befogadás erre -egyre nagyobb- a férfiak oldaláról."
Annak a pár százaléknak az oldaláról, akiknek egyetlen életcélja minél több pinát megtömni, mert nem találtak még értelmesebb tevékenységet az életükben. A többieknek mi lenne ebben jó?
Ez valójában egy folyamat. Több rétegben. Egyrészt a háttérhatalom ezen módszerrel sikeresen szétveri a családokat, szétveri a férfi és nő keretét, a köztük lévő bizalmat (lásd még metoo) és ezáltal sokkal könnyebben irányítható, mannipulálható embermasszát hozhat létre. Ne felejtsük el: minden diktatúra ellensége a család és igyekeztek is szétverni. Most is egy diktatúra építés folyik, csak világméretben. Lásd Kína, amely technikát egy csettintésre nyugatra is behozhatják - természetesen a mi biztonságunk érdekében... - illetve a szabad véleménnyilvánítás megszüntetését, cenzúrát, amely számos nyugati országban már törvényekkel van megerősítve és gyakorlatilag eljutottak oda, mint ami a szocialista blokk országaiban volt, h ha a hatalomnak nem tetsző dolgot mondasz, akkor elveszted az állásodat és börtönbe kerülsz.

A másik réteg a holisztikus szint. Az elmúlt kb. 10.000 év, amire most éppen emlékszik az emberiség, első korszakában nagyon merevek voltak a szabályok, törvények. Ennek is volt előnye, hiszen kiszámítható életet biztosított. Akinek pedig zabszem volt a seggében, ha király nem is, de a király tanácsadója is lehetett. A jelenlegi, utolsó perceit élő korszak a totális individualizmus kora. "Mindenki le van szarva, csak én számítok!" Ennek a végét éljük, ennek a válságát, ezért nem működik már semmi, vagy nem olyan hatékonyan, ahogy működhetne. De ez is egy fontos tanulási korszak volt mind egyéni, mind emberiség szintjén.

A következő korszak az lesz - ha sikerül szintet fejlődnünk -, h immár felismertük: a szabályok, keretek fontosak. Hogy a korlátban meg is lehet kapaszkodni. Hogy az egész univerzum törvények alapján működik. A különbség az, h a jövőben nem felülről, felsőbb hatalom által ránk kényszerített szabályok lesznek, hanem az adott kisebb közösség által történt megegyezések, amelyeket szükség esetén az adott közösség megváltoztat. Mindez nyilván a férfi-női kapcsolatokban is meg fog jelenni. A mai káoszból ismét keretek épülnek.

2019.06.11. 18:32:43

@VT 135: "Annak a pár százaléknak az oldaláról, akiknek egyetlen életcélja minél több pinát megtömni, mert nem találtak még értelmesebb tevékenységet az életükben."
Sosem mértem fel, hogy hány százalék ez, de ha azt mondod, ez csak pár százalék, akkor az jó. Gondolom a nőkből is csak pár százalék.

"a jövőben nem felülről, felsőbb hatalom által ránk kényszerített szabályok lesznek, hanem az adott kisebb közösség által történt megegyezések, amelyeket szükség esetén az adott közösség megváltoztat."
Mikor a jövőben?
Most egyelőre azt látom, hogy szólnom kell a buszmegállóban, hogy bassza a bagóját a seggébe és takarodjon onnan. Gyűlölöm a cigi füstöt, reggel meg meg még jobban gyűlölöm. Gondolom tudod, hogy senki más nem szól, legfeljebb helyeselnek halkan nekem, de nem merik vállalni, hogy mellém álljanak. Mondjuk leszarom, akkor is szólok.
A vezetésben a legtöbb ember egy állat. Mindenki első akar lenni, mindenki le akarja szorítani a másikat az autópályán, mindenki nyomja ész nélkül, és beleáll egymás fenekébe, aztán jön a csatt.
Amikor a piacon minden szart el akarnak adni drágán. Pofátlanul, lepermetezve, szarnak arra, hogy az ember megeszi.
Ezek egyéni, nem is állami, hatalmi cselekedetek. Egyének tudnának rajta változtatni, ha csoportok kiállnának ezek ellen.
És még sorolhatnám.
Hol vannak a kis közösségek???
Vagy annyira kicsik, hogy nem látom őket?
Az emberek egyre inkább szarnak a másikra. Hol látsz közösségeket, akik változtatni akarnak és azt úgy, hogy nem csak a falu közepén három háznyi család, hanem többen és bevonva egyre többeket. Mindenki becsukja az ajtaját, lehúzza a redőnyét és dögöljön meg a szomszéd tehene.
Sajnos nem látom, amit írsz, inkább azt, hogy megy szét és össze-vissza az egész, aminek egy apró szelete, hogy a pasik guminőt akarnak, a nők meg nem akarnak gyereket, a saláta meg tiszta permet...

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.06.11. 19:23:51

@VT 135: Nem értem, mi a baj a csaj viselkedésével, ez egy jó játéknak tűnt, nem hétköznapi szexrandinak, teljesen korrekt.

2019.06.11. 20:00:26

@Frau Untermensch4: "Gyűlölöm a cigi füstöt, reggel meg meg még jobban gyűlölöm. Gondolom tudod, hogy senki más nem szól, legfeljebb helyeselnek halkan nekem, de nem merik vállalni, hogy mellém álljanak."

Kb 78 alkalommal szóltam eddig életemben. Ebből hosszabb szóváltás is lett 5-6. A legtöbb akkor, amikor még kicsi volt a gyerek és ahol játszottak, ott kezdtek el cigizni agyhalottak. Rendesen volt olyan, aki azt hitte erősebben tudja oldalra fújni a füstöt, mint a teljesen más irányból érkező szél. :)

Agyatlanok teljesen. Egy idióta öregasszony addig okoskodott egyszer, amíg azt nem mondtam neki, h ha nem oltja el azt a szart, akkor itt és most le fogom hugyozni a ruháját. Erre elment.

2019.06.11. 20:03:57

Egyébként...
Eddig, ha felment a nő Wolfhoz és volt simizés, de nem lett "dugás", az volt a "baj", miért ment fel, ha nem fogta, hogy a felmenés = dugás?
Most felment, kezdeményezett, "meglovagolta" diszkréten eltűnt, és mégis problémás a lány és emlegetve van a szexuális szabadsága.
Kezem széttárom, mi kell, hogy végre az legyen a tanulság, na igen, ez aztán, no de ilyet, és olalaaaaa...

2019.06.11. 20:10:54

@Captain Admin: De jó, hogy te is :))))
Akkor még nem találkoztunk, mert megjegyeztem volna azt a pasit, aki úgy tesz mint én :)
Nekem is voltak nehezebb eseteim. Sosem értettem, hogy miért gondolják, hogy joguk van mást mérgezni magukon kívül.

2019.06.11. 20:47:51

@Frau Untermensch4: a dohányosokban egy elképesztő dac és üldözöttség érzet van amióta kb mindenhonnan kitiltották őket. Mártírokká váltak a saját szemükben és felszabadító harcot végeznek amikor belecigiznek a többiek életterébe a "nekem is jogom van élni" jegyében. Én csak tudósítok erről, velem kár lenne ezen vitáznod. Én nem cigizek.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.06.11. 21:00:11

@Frau Untermensch4: Én sem értem, hogy lehet ebbe a csajba belekötni. :)

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.06.11. 21:06:49

@Daenerys Targaryen: én cigizek, úgyhogy kicsit máshogy látom. :) Szerintem maga a kitiltás jogos, szerintem ez teljesen korrekt, hogy vannak dohányzásra kijelölt helyek, ahol még szabad. Az mondjuk zavaró, amikor nemdohányosok is oda állnak és zavarja őket a füst, olyan is van. :) Én mindig nagyon betartom, hogy tökéletesen beálljak ezek elé a táblák elé, nem több lépésre tőle, hanem amennyire tudok, oda. Ha járdán megyek is mindig a másik kezemben tartom, nem az emberekhez közelebb esőben, nem szívok vagy fújok bele, ha bárki jön szembe vagy mögöttem, ha gyerek közeledik, akkor meg a lehető legjobban eltartom messzire. Ilyenkor zavaró, hogy úgy érzem, én a magam módján megteszem, hogy elkerüljük egymást és még csak véletlenül se szippantsanak a füstből, de úgy jönnek a járdán, hogy közelednek felém, épp csak elmennek mellettem, én meg már megyek a füvön szinte. Olyankor nem értem az embereket.

2019.06.11. 21:24:43

@Serial Slut: miben látod máshogy amit én leírtam?
Amúgy valóban üldözik a dohányosokat. Simán lehetnének dohányzó éttermek... volt egy billiárd terem ahova jártam és egyik szintje a dohányosoké volt a másik a nemdohosoké. Smán el lehetett különülni hogy zavartuk volna egymást. Most mindenhonnan kitiltották őket. Ez tényleg boszorkányüldözés.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.06.11. 21:36:56

@Daenerys Targaryen: ezt én sem értem, hogy miért nem engedélyezett egy-egy kis helyiség fenntartása, de akárhányszor ezt említettem, lehurrogtak, hogy mert akkor úgyis menni kéne a cigizőkkel és büdös lesz a ruhájuk, meg hogy akkor mindenki azt csinálná és népszerűbbek lennének azok a helyek, az meg nem tisztességes, ilyenek. A vonatokon sincsenek már dohányzó fülkék, mert hogy ha egy nemdohányos olyanba kényszerül, akkor neki rossz és egészségtelen. Ezt én is túlzásnak érzem. Szerencsére nem mondanám gyakorinak, hogy belekötnek az emberbe a dohányzás miatt, ha betartja a sok lépés távolságot, a kijelölt helyre megy, de azért megesik. Olyankor elzavarnak a tábla alól is, nem nyerheted meg azt a vitát. :) Olyan bűnös dolog lett nagyon, hogy nyilvánosan csak suttyomban szívod folyamatosan lesve, hogy ki közeledik feléd, ki lát, kinek nem tetszik, keresed a teljesen eldugott kis zugokat, mintha belőni készülnéd magad. Mármint akkor ilyen, ha tényleg nem szarod le, hogy másokat mennyire zavar, mert aki paraszt és de, az annyira nem érzi a változást.
Én nagyon figyelek arra, hogy rajtam se érezze más, ha érintkezni készülök valakivel, olyankor frissen mosott ruha, száj, haj, bőr, alapból is nagyon sokszor mosok kezet, figyelem azt is, merre fújja a füstöt a szél, utálom, amikor egy cigiző társam úgy áll, hogy az ő füstje teljesen beborít. :) Ezek miatt elég sokszor csalódtak már kellemesen, hogy annak ellenére, hogy tudják, hogy szívom, nem is nagyon érződik, minimálisan csak esetleg, ezt próbálom tartani, bár nem kevés munka van benne. :)

2019.06.12. 04:18:05

@Frau Untermensch4: "Akkor még nem találkoztunk, mert megjegyeztem volna azt a pasit, aki úgy tesz mint én :)"
Amúgy is megjegyeztél volna...
;)

erkölcsi hulla 2019.06.12. 10:45:37

@Daenerys Targaryen: Ez a kormányunk eddigi ténylegesen valakiken segítő boszorkányüldözése.
Ha csak egy embert sikerült megmenteni a ráktól, azzal hogy mindenhonnan ki vannak tiltva, már megérte.
Szóval ezt az egy lépést én helyeslem, továbbá azt is hogy az egekig drágítják a cigi árát.
Talán azért kellemetlen, mert mostanában alig érzek dohányfüstöt, annyira nem vagyok már hozzászokva, hogy iszonyú büdös már kis dózisban is, kibírhatatlan.

2019.06.12. 11:18:05

@erkölcsi hulla: hipokrita álláspont ez, miközben az otthoni pálinka főzést meg támogatják. Az nem méreg?
Ha egekig emelik a cigi árát, akkor a csempészeknek tesznek jót, mert nagyobb lesz a profitjuk.

erkölcsi hulla 2019.06.12. 12:16:33

@Daenerys Targaryen: Álszentnek nem érzem, akkor lenne álszent, ha kiállnék a cigisek betiltása ellen, de suttyomban én is dohányoznék.
Támogatják az otthoni pálesz főzést? Most rákerestem, semmi támogatást nem látok, csak annyit hogy engedélyezik, ha kiváltom valami jeggyel. Szóval a támogatás, és a nem tiltás között van különbség. A cigit sem támogatják, de nem is tiltják. Maximum büntetik, ami szerintem jó dolog.
A csempészek pedig nem tudnak egy egész országot kiszolgálni olcsó cigivel, nagyságrendileg sem.

VT 135 2019.06.12. 12:31:00

@Frau Untermensch4:
"Hol vannak a kis közösségek???"
A hozzászólásodból a fogyasztói társadalom emberének a hangját hallom ki, aki elvár, aki várja az étlapot, h mit rendelhessen, aki csak le akarja venni a polcról az árut, ami kell neki.
Ez nem így működik. Vannak már ilyen kisközösségi kezdeményezések. Van tudás, vannak felismerések, h mi az ami nem és mi az ami működhet. Ezek még gyengék, forráshiányosak, mind emberi, mind anyagi irányból. És nyilván ezekről keveset hallassz és a mindenkori hatalom nem fogja támogatni őket, mert a rendszer dinamikája, h stabil akar maradni, nem akar változni - bármennyire is a szakadék felé fut a busz....

Senki nem fogja helyetted, helyettünk ezt megoldani. Teljes tévedés várni felülről, h majd jön Pista a Kékpárttól, vagy Julcsa a Sárga párttól és elhozza a megváltást, a boldogságot. A másik, h nem lehet egy gombnyomással átváltai a szélsőségesen individualista "mindenkit leszarok" világszemléletből átváltani, együttműködő, szeretetteli közösségi létezésbe. Ez kőkemény tanulás és munka!

A megoldás, út és irány a nulladik lépés önismeret (önmagunkkal szóba állni - az azért látható itt is, h az emberek nagyobb része már ettől is retteg), rögtön utána-közben az első lépés pedig a mikroközösségi együttműködés. Ami nem azt jelenti,h összeülünk és szép szavakat mondjuk, meditálunk, szóban (vagy interneten) megváltjuk a világot, hanem konkrét munkát végezve, konkrét célokért követjük a magunk által kinevezett vezetőket (akik már nem a ma megismert, saját egójukba szorult hatalommániás nyomorékok, hanem a szerep immár funkció: főszervező, integrátor). Majd ebből tud továbblépni makro-, társadalmi és végül emberiség szintre.

Vagy ez, vagy pár évtizeden belül kiírtjuk magunkat a Földről. Nem csak a klímaváltozás miatt. Az csak egy a válságok közül, de van még másik 4-5, amely szintén önmagában elég lenne.

VT 135 2019.06.12. 12:34:55

@Serial Slut:
"Nem értem, mi a baj a csaj viselkedésével,"
Persze h nem, hiszen te teljesen másként működsz. És ezt nem leszólásként írom, hanem elfogadva. Az, h te prostiként képes vagy a saját életmódodat élni és nem kapsz PTSD-t, mint a kollégáid többsége, az ritka kivétel. Olyan ez, mint, h az emberek többsége előbb, vagy utóbb belehal abba, h nagy dózisú sugárterhelést kap, de vannak, akik meg túlélik, anélkül, h megbetegednének. Különbözőek vagyunk, de attól még, h van pár százalék, aki alapvetően valamiben másként működik, az nem azt jelenti, h a többség is képes úgy működni.

2019.06.12. 13:10:45

@VT 135: ne legyen kétséged: nem lesz semmiféle összefogás, az emberiség kiirtja magát. Ez a sorsa.

whoamiohmy 2019.06.12. 13:26:01

Teljesen más a téma, de lenne egy kérdésem, mert itt van pár tapasztalt emberke (hölgyek, urak, mindenki véleményére kíváncsi vagyok).
Szóval, nálunk a kórházban a sürgősségin egyszerre elég sokan szoktunk lenni orvosok (van, hogy 10-en) egy szobában. Persze 80% fiatal (25-30 éves korú) nő. Na most, azt figyeltem meg, hogy ha valami miatt elkezdek az egyikkel beszélgetni bármiről, ami nem szakma, egy másik AZONNAL odajön és valami totális bullshit indokkal belepofázik. Sokszor már az udvariatlanság szintjén, egyszerűen odajönnek és elkezdenek valami teljesen érdektelen, lényegtelen (persze szakmainak álcázott) hülyeségről dumálni, csak hogy ne hagyják, hogy tovább beszéljek a másikkal. A leggyakoribb trükk, hogy eleve a csajszival kezdenek el dumálni, és addig nem hagyják abba, amíg rá nem untam és el nem fordultam vagy el nem húztam onnan.

Miért csinálják ezt a nők? Voltaképpen ez egy cockblock, aminek az én meglátásom szerint három oka szokott lenni:
1. Ők akarják a pasit, akit cockblockolnak (esetemben szerintem ez nem túl valószínű ezeknél a csajszibarackoknál)
2. Nem találják elég jónak a pasit a csajhoz, emiatt megpróbálják "megmenteni" a csajt a pasitól (buliban a csajok rengetegszer előre megbeszélik ezeket az akciókat)
3. Irigyek, hogy a másik csajnak van valami flörtje, nekik meg nincs.

Van még ötlet, miért lehet ez? Kezd rohadtul az agyamra menni ez a jelenség.

whoamiohmy 2019.06.12. 13:38:39

@VT 135: Annyival egészíteném ki a véleményedet, hogy szerintem itt érdemes egy aspektust rendbe rakni a fejekben: az összeesküvés-elmélet kérdését. A legtöbben, akik nem értenének veled egyet, azt mondanák, hogy ez összeesküvés-elmélet, ergo hülyeség.

Na most, nem kell összeesküvést feltételezni ahhoz, hogy a dolog mégis így működjön a teljes rendszer szintjén. Két példát fogok mondani, hogy ezt alátámasszam: egy szimbolikusat és egy konkrétat.

Szimbolikus: tegyük fel, hogy reggel bemondja a rádió, hogy aznap esni fog. Aztán Mari néni a tizedikről elkezdi locsolni a virágokat, és alatta téren egyszerre az arra sétálók fele kinyitja az esernyőt. A külső szemlélő számára ezek az emberek összebeszéltek: kék az ég, süt a nap, és mégis mindenki esernyőt nyit. Pedig csak arról van szó, hogy egy helytelen paradigma (ma esni fog az eső) és egy véletlen hatására az emberek ugyanazt a következtetést vonták le valamiből ezért látszólag összhangban mindenki ugyanazt csinálta.

Konkrét: az első világháborúban volt egy olasz tábornok (Giulio Douhet), akinek volt egy elmélete, miszerint a következő nagy háborút a nehézbombázók fogják megnyerni, de nem a katonai célpontok bombázásával, hanem a polgári lakosság porig bombázásával. Ez ugyanis olyan mértékben fogja demoralizálni a polgári lakosságot, hogy lehetetlenné teszi az anyaország további hadviselését. Az fog tehát nyerni, aki hamarabb bombázza szarrá az ellenség városait.
Az elmúlt 100 év hadakozása ennek a jegyében telt. A második világháborúban a szövetséges nehézbombázó parancsnokság aránytalanul hatalmas erőforrásokat kapott, porig bombázták a történelmi német városok többségét, de kapott Debrecen, Kassa, Szeged és Miskolc is az amerikai bombázásokból. De itt nem ért véget a történet. Az USA egy jól hangzó, frappáns nevet is adott ennek: "shock and awe", vagyis katonai sokkterápia: odamész, mindent porig bombázol, majd miután a társadalmat visszavetetted a kőkorszakba, győzöl ("bomb them back to the stone age").
Ezt csinálták Koreában, Vietnamban, Irakban, Szíriában, Libanonban, mindenhol.
Az eredmény? Pont az ellenkezője mint amire számítottak. A 2. VH-ban a német lakosságot Hitler a végletekig tudta fanatizálni a szövetséges bombázások árnyékában. Sok elemző szerint nem lett volna Auschwitz meg Endlösung, ha ez nincs. Vietnamban 5,5 millió tonna TNT-nek megfelelő bombát szórtak szét, de tudjuk, mi lett a vége. A Vietkong harci szelleme ha lehet még erősödött, nem demoralizálódott. Irak és Szíria esete is tanulságos: megszületett az Iszlám Állam.

Tehát adott egy katonai paradigma (Egy doktrina), ami helytelen, de mindenki elfogadja mint tényt, és ennek megfelelően járnak el.

Nos, szerintem a társadalomtudományokban nagyon hasonló jelenségek vannak. Gazdaságilag az intervencionalizmus, társadalmi-szociológiai szinten pedig a dekonstrukcionalizmus ezek az eszmék. A dekonstrukcionalizmus még a múlt század 30-as éveiben indult, a franciáknál Derida és Foucault, az olaszoknál Gramsci, a németeknél a frankfurti iskola jól dokumentált esetei ennek a paradigmának. Hamis, téves eszmék, amik általánosan elfogadott paradigmákká válnak, bármennyi kárt okoznak is. De említhetném ebben a sorban a középkorban a geocentrikus világképet vagy Galenos testnedv tanait, ami jó eséllyel tízmilliók halálát okozta rossz orvosi praktikák miatt.

Nem kell összeesküvés ahhoz, hogy az emberiség kollektíve marhaságokat csináljon. Bőven elég egy vagy néhány think tank, akiknek a helytelen gondolatait valami miatt paradigmaként követi a társadalom. Sajnos ettől nem szabadultunk meg, hiába köszöntött be az "ész" kora.

2019.06.12. 14:09:21

@whoamiohmy: idáig jutottam: "Sok elemző szerint nem lett volna Auschwitz"
Ezek nem elemzők, hanem ostobák és hazugok. ok-okozat időrendjének felcserélése nem egy radikális és zseniális húzás, hanem hazug ostobaság.

whoamiohmy 2019.06.12. 14:13:52

@Daenerys Targaryen: pedig jó lett volna ha végigolvasod mert Auschwitznek marginális jelentősége volt a jelenség megértése szempontjából. És egyáltalán nem a holokauszt relativizálás volt a célom (kár hogy neked az egészből ez rezonált egyedül).

TopszLee 2019.06.12. 14:42:36

@whoamiohmy: Érdekes amit írsz, ezek alapján a blue pill-t lehetne dekonstrukcionalizmus-hoz sorolni, mint "Hamis, téves eszmék, amik általánosan elfogadott paradigmákká válnak, bármennyi kárt okoznak is".
Illetve azt is mondod hogy nem kell összeesküvés elméletnek lennie a háttérben, a véletlenek egybeesése is lehet ami rendszer szinten úgy néz ki mintha összeesküvés elmélet lenne.
Ezzel egyet tudok érteni. Sőt a témában (mármint a véletlenek szerepe) van is egy nagyon jó kis könyv:
"Fooled by Randomness: The Hidden Role of Chance in Life and in the Markets (Incerto)"
Viszont annyi kifogásom van ez ellen (mármint hogy a véletlenek összjátéka összeesküvés-elméletnek tűnik), hogy az utóbbi esetben mindig egy szűkebb csoport jár jobban egy nagyobb csoport kárára. A véletlennél ennek kicsi, vagy nincs esélye (pl. a szimbolikus példád)
A világháborús példa bevallom nem jött át, hogy kapcsolódik az összeesküvés elmélethez. Nekem annyi látszik, hogy az egyik ellenfél katonai döntését a másik a saját hasznára fordította.

2019.06.12. 14:51:40

@whoamiohmy: egyáltlaán nem a relativizálás jött le nekem. Auschwitz mindennek előtte létezett. UTÁNA jött a németek bombázása. És se a franciákat se az angolokat nem érdekelte volna Auschwitz, ha nem mennek nyugatra a németek, hanem megmaradnak a keleti terjeszkedésnél.
Amúgy az anti-összeesküvés elméleteddel egyetértek. Nem létezik ekkora briliáns zseniális háttérhatalom amelyik ennyire ki tudna számolni minden lépésének a következményét, hogy az neki hasznot hozzon. Tendenciák vannak, amik alapvető emberi jellemvonásokból: - lustaság, konformizmus, kapzsiság - fakad.

whoamiohmy 2019.06.12. 15:07:45

@Daenerys Targaryen:
A zsidók szisztematikus elgázosítása 1942 októberétől ment. Berlin polgári lakosságát már az angliai csatában, 1940-ben elkezdték. Tény, hogy például pszichiátriai betegeket lehet hogy már 1939ben elgázosítottak, bár azért sok a fehér folt a kérdésben.

De igazából a jelenség szempontjából ez egy lényegtelen momentum. A lényeg: országok társadalmainak sokkszerű demoralizacioja a levegőből, ami ahhoz kellene hogy vezessen, hogy a háború gyors véget érjen. Ehhez képest a valóság hogy ez az adott társadalmak dehumanizalasahoz és fanatikussa válásához vezet. Egy egyértelműen érthető és közelmúltbeli példa az Iszlám Állam ami szintén így jött létre.
Na most én egyáltalán nem gondolom, hogy ezt "valakik" kitervelték. Az USA politikai es katonai think tankjei tenyleg meg voltak róla győződve hogy ez vezet majd a Közel-Kelet demokratizálásához. Pont az ellenkezőjét eredményezte.

Amiről VT 135 beszél az ugyanennek a megjelenése a gazdaságban és a társadalomban: a dekonstrukcionalizmus es a gazdasági intervencionalizmus elvileg progresszív és a társadalom és gazdaság soha nem látott fejlődését hozza magával. Pont az ellenkezője történik. Nem azért mert valakik ezt akarják, hanem azért mert a paradigma (a tarsadalom hagyományos szerkezetének dekonstrukciója és az állami gazdasági beavatkozás) hamis.

whoamiohmy 2019.06.12. 15:09:17

@TopszLee: lásd amit Daenerysnek írtam. A lényeg nem a 2. VH hanem a nehézbombázó sokk doktrína: bombázd szarra az országot és demokratizálódik. Pont az ellenkezője történt minden esetben az elmúlt 100 évben.

VT 135 2019.06.12. 15:32:45

@Daenerys Targaryen:
Lehet. De legalább elmondhatom magamról, h egy tartalmas, értelmes életet éltem és nem passzívan néztem a Titanic-on ülve, ahogy elsüllyed a hajó. Hanem megpróbáltam másokkal tutajt, tutajokat építeni (amiből idővel, összeállva egy új hajó jöhetne létre).
Ez amúgy egy nagyon kényelmes hozzáállás azt mondani, h "a világ rossz, az emberek rosszak, úgyh én sem tudok semmit tenni".

2019.06.12. 15:32:53

@whoamiohmy: igen, ez érthető jelenség. Az ellenállás megjelenése, a "mi vagyunk a mártírok" érzés. Ostobaság, aki ezzel nem számol.
Azért szögezzük le kérlek, hogy az usa egyáltalán nem demokráciát akart az arab országokban, hanem a saját hatalmát és az olajat. A demokrácia az csak az anyaországi közvéleménynek szóló bullshit, szóra sem érdemes, hisz senki sem gondolta komolyan a döntéshozók közül.
És még azt is leszarták hogy hamis bizonyítékot prezentáljanak szaddam atomfegyvereiről. Egyszerűen nem találták meg és ezzel el volt intézve.

2019.06.12. 15:35:46

@VT 135: persze, úgy éled az életedet ahogy akarod. Meg is nyugtathatod a saját egódat, hogy te értelmes és pozitiv attitűddel élsz.
Semmi jelentősége ennek globális szinten.
Csak a te egyéni komfortodba számít bele.

whoamiohmy 2019.06.12. 15:36:28

@Daenerys Targaryen: az USA sok mindent akart a Közel-Keleten (illetve megint helytelen "AZ" USA-rol beszélni, rengeteg politikai csoport, think tank, lobbierdek van és ezek összjátéka vezet a döntésekhez), de tény hogy nem a joszandék és filantropizmus vezérelte elsősorban. Egyébként szerintem az Iszlám problémája pont az USA miatt 1981 óta megoldhatatlan civilizációs kérdés, vagyis amíg USA lesz addig radikalis Iszlám is lesz. De ez egy másik kérdéskör.

VT 135 2019.06.12. 15:39:28

@whoamiohmy: Jó meglátások!
Szerintem korunk paradigmája a következő: "Ha elég pénzem, hatalmam lesz, akkor boldog leszek."
Ami láthatóan teljesen téves, elég a drogozó, alkoholista sztárok tömegét látni - őket már nem lehet etetni, mert van elég pénzük, mégsem boldogok...

A paradigmaváltás valami ilyesmi: "Ha azzal foglalkozom, amit szeretek csinálni és mindezt egy segítő, szerető közösségben, akkor boldog vagyok." Kiegészítve azzal, h a társ is akkor érkezik meg, amikor valaki a helyén van. Illetve amennyiben globális szinten sikerül átállni az új paradigmára, akkor nem fognak felesleges gigantikus magánvagyonok létrejönni, ergo nem kell ezek megszerzéséhez a totális kizsákmányolás sem.

Az viszont tény, h nem mindenki egyszerre ébred, nagyon sokan vannak, akik nagyon alacsony tudatossági szinten vegetálnak és nem is akarnak ebből egyelőre felébredni. Ezért is fontos, h a magas(abb) tudatossági szinten lévők - ami nem jelenti azt, h ők jobbak, csak máshol tartanak a fejlődésben - megtalálják a módot, hogyan tudnak egymással együttműködni és közösségeket kialakítani.

whoamiohmy 2019.06.12. 15:47:07

@VT 135: Nezd, engem azert hagyott ela feleségem 5 évvel ezelőtt mert nem kerestem annyit amennyit elvárt volna. Nála jobb nőre (például kevésbé anyagiasra) nem lett volna esélyem. Szóval de, azért a pénz IS boldogít, legalábbis egy bizonyos mértékig. Tény hogy egy bizonyos mérték felett értelmetlen hajszolni. A többiben örülök hogy tetszik amit írtam.

VT 135 2019.06.12. 15:52:14

@whoamiohmy:
Megértelek, én azonban nem vagyok ebben annyira biztos, h ilyen fekete-fehér az ok. Persze, nem kizárt, h rosszul választottál és egy golddiggert gyűjtöttél be. Emellett számtalan másik oka lehet, akármit is mondott. Pl. elpapucsosodtál a számára, ő nem volt képes a saját feldolgozatlan bajai miatt egy harmónikus párkapcsolatra, nem voltatok összevalók, nem tudtátok megtalálni a közös kommunikációt, stb, stb, stb.

Ezzel nem állítom, h ha semmi pénzed nincs, vagy munkanélküli leszel, vagy a a nőd több pénzt keres, akkor abból nem lehetnek galibát. De a jólét meglehetősen relatív. Ez alapján Nyugat-Európától keletre egyetlen férfinak sem lenne nője. :)

2019.06.12. 16:51:22

@VT 135: számtalan hibám van. De azt, hogy a magam lehetőségeihez mérten nem teszek meg mindent, hogy a világ ne rohanjon a vég felé, visszautasítom.
Testi épségemet kockáztatva is, akár. Lásd a füstölőknek is szólok, ami egy apróság valóban, de ha egészben látjuk,
akkor egy csoport akaratának a semmibevétele egy másik csoport által és mivel szankciója nincs, jöhet másnak a figyelmen kívül hagyása, gondolja a bagós (egyébként igazat adok a hozzászólóknak, ha már rászoktatják az embereket a cigire és az adója is jól jön, akkor adjanak lehetőséget, ne csak a vásárlást engedjék, hanem a pöfékelést is, akár éttermekben, vonaton, stb. úgy, hogy mást ne zavarjon)
Az olyan "világmegváltó" közösségek, amik nem láthatóak mindenkinek, csak maguk között okoskodnak, mit sem ér.
Szépeket írtál, semmi látszatja nincs, a világ ennek ellenére rohan a végzete felé és el is fog jutni oda, sajnos.

Ide is azért írtam és írok általában, hogy a nő-férfi kapcsolatot ne csak egy oldalról lehessen látni, ne minden a nők nyakába legyen varrva, ne csak az egyént (a férfit) lássák. Ha ebben az alapvető közösségben képtenek az emberek az egójukat, az önös érdekeiket picit sem beláldozni, hogyan tudnák ezt "nagyban"?

Nagy szavak, mondatok amit írtál, de semmi konkrét, csak szavak, de ebben azonnal elitéltél, várom a sült galambot.
Elő kell jönni, meg kell szólítani mindenkit, elmondani, hogyan gondolják ezek a közösségek, mit nyújtanak, mit várnak el, ki tud csatlakozni.
Az ezoterikus és hasonló bla-blák már elavultak, kevesek, nem tud velük azonosulni a többség, ahogy a vallások is képtelenek már "kordában" tartani a báránykáikat.
Először at írod, ne várjunk Sanyira és a Sárga Pártra, aztán meg ezt: "hanem konkrét munkát végezve, konkrét célokért követjük a magunk által kinevezett vezetőket (akik már nem a ma megismert, saját egójukba szorult hatalommániás nyomorékok, hanem a szerep immár funkció: főszervező, integrátor). Majd ebből tud továbblépni makro-, társadalmi és végül emberiség szintre." Akkor mégis van/lesz Sanyi, csak a bújkáló mikroközösség fogja megválasztani magának. Kitalálják a programot, ami nem fog sok embert képviselni ezért meg azért, mennek a saját fejük után, tesznek olyat, ami másnak nem tetszik és rohan a világ tovább. Ha nincs egy aránylag nagy egység és egyetértés, akkor csak kiépült egy másik "párt" és ennyi. Tömeges egyetértés nélkül. És úgy egyébként van olyan, amit tömegesen, egyformán akarnak? A fák kellenek az élethez, a levegőhöz, a madarakhoz, stb. Ne vágjuk ki. A fák kellenek a fázó embereknek, az építkező embereknek, a könyveknek, vágjuk ki. Nem azon kéne gyötrődni, hogy kinek kell jobban a fa, felesleges. Ki kell találni mindenkinek elérhető meleget, könyvet, építőanyagot, mielőbb, és nem olyan összegűt, ami a többségnek elérhetetlen, mint most.

2019.06.12. 17:21:00

@VT 135: Na ez nagyon furcsa hozzászólás tőled.
Nem is olyan régen megdícsérted még, most kiemeld, hogy "prostiként", másként kezeled a válaszát.
Miért gondolod, hogy csak prostiként lehet elfogadni, ha egy nő azt csinálja, ami a posztban volt?
Leírtam, mikor lesz már haleluja, itt egy egyrandis blogon? Hogyan kell viselkednie egy egyedülálló, fiatal nőnek, akit Wolf csak egyszer akar megdugni, ami valószínű érezhető is rajta. Hiszen nincs "udvarlás,meg vacsi, meg mozi meg virág, meg f...om tudja mi, hanem gyere fel pizzát sütni van.
Ezek a randik pont így lennének igazán egyenrangúak és mindkét félnek kielégítőnek.
Amelyik nő mást akar, többet akar, esze is van, az biztos nem kerül Wolf hálójába, aki meg fenn akad, élvezze már legalább azt az egy estét vele.

whoamiohmy 2019.06.12. 18:00:14

@Frau Untermensch4:
Én nem feltétlenül érzem azt hogy Wolf minden csajszit csak egyszer akarna megdugni. Inkább úgy van vele, hogy meglátja, melyik szituból mi lesz, van amelyikből járás lesz, van amelyikből barátság extrákkal, van amelyikből egyszeri alkalom, van amelyikből az se. De a lehetőséget megadja minden alkalomnál rá, hogy komolyabb legyen.

Inkább az lehet a probléma (de majd kijavít ha tévedek), hogy a motiváció nem igazán van meg az ásó, kapa, nagyharang irányba, bár már azért lassan jó lenne valami komolyabb is. Egyébként ebbe a csapdába mindkét részről könnyű beleesni. Ha van egy jól kialakitott életed amiben jól érzed magad, nehéz teperni hogy ebbe valakit tartósan beletegyel. Én egyébként szintén küzdöm ezzel, bár nem abból az irányból ahonnan Wolf.

Ez a modern élet átka és áldása. Nem túl nehéz megélni, nem túl nehéz akár 2-3 társadalmi osztályt felfelé lépni sem (bár szerintem itt már túl vagyunk az aranykoron), viszont mivel jól elvan az ember, így nincs motiváció többre.

2019.06.12. 18:25:04

@whoamiohmy: tán sokszor akar megdugni néhányat, de a túlnyomó többség szex és más semmi - egyszer.
De most már megbocsáss, nem ez a szó szerinti mondat volt a lényeg, azért remélem abban egyetértünk, hogy leginkább ez szokott lenni.
Nem látok esélyadást, vagy rosszul választ. Kikíséri vagy ki se kíséri és aztán leírja, ki nem hívta aztán a másikat.
De elnézést kérek, ha eddig rosszul értelmeztem a posztokat.

Nem tudom mi a motivációja, ezek régi szexkapcsolatok, ezt már többször írta, hogy most mi van vele, nem tudom. Valamikor a közeli múltban azt írta, kiégett, stb.

Ezt nem osztom, hogy nincs motiváció. Van, találni kell, ha nem találsz, az nem a modern élet átka, saját probléma, még akkor is, ha sok ember van ebben a cipőben. Nem kell, hogy mindenkinek az "ásó, kapa és nagyharang" legyen a cél.
Inkább elteltek az emberek a "sok"-sággal. Hamar akarnak mindent, aztán jön az üresség.

whoamiohmy 2019.06.12. 18:53:55

@Frau Untermensch4: abszolút. Én se azt mondom, hogy ez nem egyénileg választott út, hanem hogy mivel a lehetőség ott van, hogy tartalmas, élethosszig tartó párkapcsolat nélkül is egész jól el lehet lenni, ezért sok ember ezt választja és nem törekszik, nem fejleszti magát, nem köteleződik el, stb. Ezért írtam hogy egyszerre átok és áldás a modern élet.

Voltak egyébként posztok, amikben járás lett a dologból, sőt, volt már aminél Wolf maga írta, hogy na, azt a csajt el kellett volna venni. De vagy nem jött össze (adott esetben nem Wolfon múlt) vagy utólag jött rá hogy elcseszte.

Ezért mondom hogy szerintem nem a használlak aztán eldoblak a fő motívum inkább ha úgyis összejön a következő punci akkor minek komolyra fordítani az aktuálissal.

julius_caesar 2019.06.12. 19:09:44

@VT 135: Ebben a dokumentumfilmben benne van a kérdésedben a válasz, hogyan jutottunk el oda, hogy ÉN,azaz mindenkinek saját maga legyen a központban.

A vásárlási szokásokat magyarázza, hogyan jutottunk el onnan, hogy csak akkor veszek cipőt ha lyukas, tehát már nem tudom hasznáni -> tökéletes a másik cipőm is, de KELL az új, mert ezzel cipővel leszek igazán önmagam,stb.
Értelemszerűen a vásárlási szokásaink nem azonosak a párválasztási szokásainkal, de szerintem hatással vannak egymásra (lásd Wolf eldobálja első használat után a lányokat, nem nagyon vessződik a blog alapján egyikkel sem. - mintha egy starbuckos boboz sör lenne)

The words of Paul Mazur, a leading Wall Street banker working for Lehman Brothers in 1927, are cited: "We must shift America from a needs- to a desires-culture. People must be trained to desire, to want new things, even before the old have been entirely consumed. [...] Man's desires must overshadow his needs."

www.imdb.com/title/tt0432232/ (imdb 8.9 remélem magáért beszél)

YT-n fent az összes rész angol felirattal.

www.youtube.com/watch?v=DnPmg0R1M04

Ha érdekel, akkor zanzásítva leírom honnan jutottunk idáig, és milyen pszichológia modellek voltak a meghatározóak,(hogyan éld az életed) ha nincs kedved végig nézni.

whoamiohmy 2019.06.12. 20:07:38

@julius_caesar: jó a film, láttam. Szerintem viszont érdemes megnézni, hogy ezt megelőzte a deflációs (aranystandard alapú) pénzrendszerről az inflációs (fiat money alapú) pénzrendszerre való átállás. Ez több lépcsőben történt, a legfontosabb lépcsők talán 1913, a FED megszületése, 1934, az Emergency Banking Act, 1971, az aranystandard végleges feladása Nixon által, 1981, a petro-dollár bevezetése és 2009 a quantitative easing megkezdése. Jól látható hogy a rendszer progredial az egyre több fogyasztás, egyre több szennyezés, egyre inkább lehulyitett és közösségi értékektől megosztott tömegek felé.

És most szúrjuk ide hogy a központi bankrendszer és az inflációs pénzrendszer bevezetése marxista találmány. Honnan tudom? Benne van a Kommunista kiáltványban, konkrétan a 10 pontos to-do lista 5. Pontja.

julius_caesar 2019.06.12. 20:31:46

@whoamiohmy: Ez jobban kapcsolódik az USA-s külpol-os előző posztokhoz, ez is nagyon jó film:
www.youtube.com/watch?v=fh2cDKyFdyU

Arról szól, hogy megpróbálja bemutatni, hogy miért baromság azok a mesék amiket a jobb-és-bal oldali politikusok mesélnek, ill nagyhatalmi jásztmák (pl Kissinger - Hafez al-Assad) hogyan működnek.

Egyáltalán nem TPR film, de a facebook- közösségi média bemutatása már érdekes(TRP szemszögből), hogy mi volt a cél, és mi lett belőle.

2019.06.12. 20:33:47

@whoamiohmy: a Bretton Woods-i szerződést ne hagyd ki ami megsszüntette a dollár aranyfedezetét és ettől kezdve szabadon nyomtathattak annyi pénzt amennyit akartak. Nem volt kötve semmi reáliához.

whoamiohmy 2019.06.12. 20:36:27

@julius_caesar: ezt nem láttam, de nézd, az se véletlen, hogy az intervencionalizmus akár gazdasági akár társadalmi szinten miért jó a hatalmon levőknek: az allami intervenció problémákat okoz, amiket további állami intervencióval lehet kezelni, ami további problémákhoz és így még több hatalomhoz vezet.

Tipikus példa a tech szektor gigászainak a viszonya a dekonstrukcionalista (kulturmarxista) mozgalmakhoz: a demoralizált tömegek könnyebben irányíthatóak vagyis könnyebben lehet őket konzumerizmusra nevelni. Vagyis például itt megint azt látjuk hogy a marxisták és a tech szektor érdekei egy irányba mutatnak. Megint ha jön egy pár csepp víz, mindenki egy irányba reagál: kinyitja az esernyőt. Ez nem összeesküvés, egyszerűen konvergencia.

julius_caesar 2019.06.12. 20:37:15

@VT 135

A fenti film bemutatja, hogy jelenleg a mostani világnál nincsen jobb jövő képünk, és semmi sem fog változni ¯\_(ツ)_/¯

előzetest azért berakok: www.youtube.com/watch?v=AUiqaFIONPQ

whoamiohmy 2019.06.12. 20:39:15

@Daenerys Targaryen:
Teljesen jogos, de az még nem a dollarfedezetet szüntette meg, hanem gyakorlatilag a teljes nyugati blokk gazdálkodását a dollarhoz kötötte. Az aranyfedezetet Nixon lőtte ki 71-ben, bár az inflációs pénzrendszer már sokkal korábban, 34ben megkezdődött, mikor FDR leértékelte a dollárt az arannyal szemben (ha jól emlékszem 3 dollár/uncia árról 34 dollár/uncia árra). Ez volt az emergency banking act.

whoamiohmy 2019.06.12. 20:44:22

@julius_caesar: dehogynincs alternatíva: Kína világképe. Ami sajnos egyáltalán nem liberális vagy humanista, de például pénzügyekben bizony kőkeményen húz vissza az aranystandardhoz:

youtu.be/pCkXtMAeP5o

julius_caesar 2019.06.12. 20:47:40

@whoamiohmy: Szerintem azért a facebooknak egyedül, és kizárólag az a célja, hogy növelje a részvényeinek az értékét, és ezáltal profitot maximalizáljon. Minden hatalmi törekvése innen indul, ezért szűrik ki az algoritmusok a számodra nem tetsző híreket.

De alapvetően a kulturmarxizmusban is van igazság.
tibiatya.blogstar.hu/2019/01/09/a-szolasszabadsag-kivegzoosztagai/67346/

A fenti blog bejegyzés szerintem igényesen van megírva a témában.

julius_caesar 2019.06.12. 20:49:19

@whoamiohmy: Jónak tűnik a videó, majd megnézem. És igen, igazad van, Kínának teljesen más a jövő képe mint nekünk, és az is műküdni fog.

whoamiohmy 2019.06.12. 20:55:15

@julius_caesar: egyelőre az is ciklikus fogyasztásra és exponenciális gazdasági növekedésre van kiélezve de van pár kétségtelen előnyük: az egyik az egyelőre működő meritokracia, a másik az erős centrális irányításból fakadó határozottság. Kinában nem 4-8 évente változik az irány, ha éppen megválasztanak valakit, hanem 20-30 évente van jelentősebb irányváltás a politikában. Az éppen aktuális (Hszi Csing Pin) nekem nagyon nem szimpi, mert gyakorlatilag neomaoista, de hát ez meg már az autokraciak nagy achilles-sarka: ha a vezető hülye, rossz irányba megy az egész hóbelevanc.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.06.13. 00:43:49

@VT 135: Hát ez szerintem hülyeség és nem értem, hogy jön ide. A csaj is csak dugni akart, kreatív volt és az átlagnál egy kicsit merészebb, ennyi történt.

2019.06.13. 08:54:46

@Serial Slut: ne törődj vele, és a véleményed ugyanolyan vélemény, mint a másé.
Hiszen azt is elfogadták és helyeseltek, amikor férfiként lett megállapítva, hogy mi erőszak egy nő testén/ben, és mi nem :)

Ethan Wolf 2019.06.13. 10:38:39

Alig 40 hozzászólás kellett, hogy eljussatok a második világháborúig, ez rekord. :D

Az is külön tetszett, hogy a csaj "fasztengerben úszó tinder ribancnak" lett beállítva. Nem tinderes volt. Vagy ez a fenti kifejezés most már egy kifejezés, amit ráhúzunk minden nőre, akivel randizom? :D

whoamiohmy 2019.06.13. 11:21:50

@Ethan Wolf: kicsit hibásnak érzem magam, de a saját védelmemben felhoznám hogy feltettem egy kérdést még a nagy politikai összefüggések taglalása előtt amire nem kaptam választ ;)

2019.06.13. 11:23:21

@whoamiohmy: a 3. opció. A nők 90%-a attention whore. Nem bírjuk ha nem mi vagyunk a középpontban :D ennyi.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.06.13. 12:29:54

@Frau Untermensch4: köszi, tudom, hogy ez egy ilyen világ, és szerintem is lehet véleményem. :)

Raon 2019.06.13. 13:13:33

@whoamiohmy: én is furcsállom, hogy nem indult el róla diskurzus, pedig szép, velős téma.
Az én kérdésem az lenne, hogy te mit csináltál ilyenkor, hagytad, elengedted? Ha igen, az sem feltétlenül gond, én is vagyok úgy, hogy adott helyeken és társaságban nem érdekel az ilyen. De ezek azok a kivételes esetek, amelyek számomra kifejezetten nem számítanak - és amikor viszont olyan a helyzet, téma, résztvevők, akkor nincs az az isten, hogy én ilyet annyiban hagynék. Ez ugyanis kb. ugyanaz, mintha valaki ordenáré módon a képedbe fújná a cigifüstöt, vagy odafingana az orrod alá.

Jellemzően azok szoktak ilyet csinálni, akik nem szerezték meg a kellő tapasztalatot ahhoz, hogy érzékeljék, hol vannak a kb. társadalmilag elfogadott határok - azaz ahhoz szoktak hozzá, hogy ilyet következmények nélkül, kedvük szerint megtehetnek (ezért van több nő így ezzel, mert rájuk többször ráhagyják). Na már csak azért is érdemes beleállni az efféle esetekbe, mert így voltaképpen nem csak magadon segíthetsz, de rajtuk is - már ha akarsz.

A civilizált módszer nyilván az lehetne, hogy kedvesen (de legalábbis totál higgadtan), udvariasan (ez fontos a támadhatatlanság végett, mert így a bekérdezett kénytelen a kérdésre reagálni, ha nincs támadó él, amibe belekapaszkodhatna), de nyílegyenesen (röviden, egyértelműen) rákérdezel az eljárás miértjére. A húszas éveimben jó ideig én is ebben hittem, majd rá kellett döbbenjek, hogy az emberek elenyészően kis százaléka alkalmas/partner efféle értekezésre. És mondjuk aki igen, az általában nem is lépi így át a kommunikáció íratlan szabályait ugye.

A másik végletben így a legtutibb módszer az, amikor a megfelelő formulával úgy belekarcolod a tanulságot az illető lelkébe, hogy egy életre megjegyezze azt. Erre sokféle stílus létezik, de szerintem kézenfekvő pl. az intellektuális alázás - bár mivel az elég gyilkos is, érdemes legalább humorral higítani.
Ha nem indulatosan, hanem okosan és humorral, és nyílegyenesen rámutatsz az eljárásuk necces voltára, akkor ki tudod jelölni vele az a határvonalat, amelyet jó eséllyel soha többet nem akarnak majd átlépni. Persze ha mégis, akkor kell a következetesség, van, amikor egy lecke nem elég.

Én pl. a leírt helyzetben egy közepes karc szintet becélozva (elsőre azért mégsem napalmmal gyógyítunk) valami ilyesmit reagáltam volna: elnézést, mifelénk Magyarországon az édesanyáink minket arra tanítanak, hogy ordenáré bunkóságnak számít így beledumálni mások beszélgetésébe. Felétek netán másféle kulturális szokások elfogadottak?

Egy efféle nyitásra természetesen kétféle véglet a legvalószínűbb, vagy ledöbbenés és visszavonulás, vagy extra indulatos hiszti jön. Az igazat megvallva ez utóbbival még jobban is járhatsz, a nagy kérdés az, hogy hányan reagálnak így. Ha a többség, akkor az nehezebb feladat, de ha a kisebbség, akkor vörös szőnyeget kaphatsz a végső győzelemhez, mert már csak annyi dolgod lesz, hogy indulatok nélkül, határozott, udvarias és következetes maradj, és ne engedj a határkijelölésedből, bármi történjék is.
Ha jól csinálod, az ott mindenkinél át fog menni, hogy mit lehet nálad és mit nem. Innen nézve persze fontos a közönség is - sőt, a célszemély ismeretében lehet az lesz a döntő tényező, hogy kik előtt kerül ilyen helyzetbe.

Egyébként arra gondoltál már, hogy ezzel a belepofázós-tématereléses eljárással nem biztos, hogy a nők mindegyike egyetért? Náluk úgy általában sokkal nagyobb az udvariassági álca és ennek megfelelési kényszere, azaz ők sokkal inkább belesodródnak efféle helyzetekbe, akár akaratuk ellenére is (de szólni nyíltan nem fognak semmit, vagy magukban vagy kisebb körben füstölögnek). Lehet, hogy ha te így férfiasan kiállsz a józan ész és az etikai határok mellett, páran még imádni is fognak érte.

Még valami fontos. Bárhogy is alakul, a betámadott személynek ez necces találat lesz, nem biztos, hogy könnyen fel tudja majd dolgozni. Ezért különösen lényeges, hogy azzal szembesüljön, ez nem neki, úgy teljes egészében a személyének szólt, hanem csakis annak, amit akkor és ott és ahogy csinált. Azaz ha lesz némi extra sértettség tőle, de te más helyzetekben változatlanul kedves-udvarias tudsz maradni vele, akkor egy idő után megértheti a lényeget, és ezzel olyat adhatsz neki, amit lehet soha senkitől nem kapott még meg. Ennek is lehet érdekes következménye, szóval ha jót akarsz magadnak, eleve úgy válassz. :)

A fő kérdés persze az, hogy meg akarod-e vívni ezt a harcot, akarsz-e magad köré efféle elvi territoriumot, vagy neked az egész nem ér annyit, hogy energiát feccölj bele.
De ez egyébként szerintem ugyanaz, mint amikor szólsz a buszmegállóban cigizőnek, vagy annak, aki szemetet dob el, vagy aki nem köszön, amikor belép oda, ahol te már ott vagy, vagy aki nem adja át a helyét pl. egy kisgyerekes anyukának a tömött buszon/villamoson. Elég szomorú amúgy, hogy egyre nagyobb igény/szükség van az efféle keretkijelölő fellépésekre.

Raon 2019.06.13. 13:35:03

@Serial Slut: cigizés témában ez így teljesen korrekt - nagy kár, hogy a cigizők kb. elenyészően kis százaléka képes erre.
Plusz az van, és ezt biztos te is tudod, hogy zárt térben sokszor ez sem elég - nem lehet ezt úgy csinálni, hogy ne legyen zavaró. Nálam is van olyan baráti társaság, ahol kisebbségben vagyok a nemdohányzással. Tök jó fejek, intelligensek, odafigyelnek, megtesznek mindent, amit hitük szerint meg kell, és ami a lelkiismeretük megnyugtatását szolgálja. Ez egy este hatkor kezdődő házibuliban tartható is úgy kb. tízig-tizenegyig (kimennek az erkélyre, stb.) - de ha hajnalig tart a buli, akkor mindig ugyanaz a vége. Ruhám minden négyzetcentiméterén cigifüsttől bűzölögve, közepes füstmérgezéssel a tüdőmben mehetek haza extra fejfájással úgy, hogy még az esti regeneráló futásnál is azt a szart köpöm a tüdőmből, mire kb. kitisztul.
Aki dohányzik, az elképzelni nem tudja, milyen átélni ezt a fajta passzív mérgezést - és lehet sorolni az érveket, de tényszerűen semmilyen más élvezeti cikk (alkohol, egyéb cuccok) nem okoz ilyet.

Rám aztán nehéz lenne azt mondani, hogy kedvelném a narancsbrigádot, de kb. az egyik legértelmesebb lépésük volt a zéró tolerancia ezen a téren. Azt meg a vendéglátósoktól is meg lehet kérdezni, hány hely forgalma sokszorozódott meg azáltal, hogy megszűnt az ottani füstbarlang...
Amúgy brutális, milyen könnyű hozzászokni a jóhoz. Alig pár éve van csak ez, előtte sokkal többet voltam az éccakában így-úgy-amúgy, de kb. már törölte is a memóriám, milyen volt. Szoktam járni külföldre meccsekre, csehekhez, horvátokhoz, ott még minden pub ködfüstös durvaság, és olyan elképesztő érzésekkel járt belépni oda, hogy azt leírni sem lehet. Egyszerűen mintha kb. civilizálatlan barbarizmus lenne.

Raon 2019.06.13. 14:01:59

@Captain Admin:
"Gyanítom, hogy többszöri rinyálásom eredménye a mai poszt"
Gyanítani természetesen gyaníthatod, de reálisan ez nem így látszik.
Szerintem ezt túlpörgetted, érdemes lenne végre leszakadni róla. Amikor egyszer jelezted, hogy szerinted ez ezért van, az még okés volt, ez egy nyílt fórum, te úgy láttad, tiszta sor. Ellenben amikor másodszor jelezted, már újféle szintre jutottál - lefelé.
Ősi mérnök bölcsesség, hogy "egy mérés nem mérés, de kettőből már lehet átlagolni" - és ez az élet sokféle területén megáll. Egy jelzés az szabad vélemény, kettő ugyanolyan ellenben már egy kialakult tendencia legkisebb egysége. Ha meg több lesz, ahogy nálad is, az már sziklaszilárdan tendencia, egy irányba mutatva.

Az van, hogy ezt a meccset már a második esetnél buktad - hiszen bárhogy csűrted-csavartad, Wolf nem reagált semmit. És egy ilyen nemreagáláshoz már igazi erő kell, az már férfias kiállás, nem lehet megműmájerkedni. Sokadszorra is pörögni ugyanazon, hátha végre lesz reakció, vagy igazolást nyerhetsz... abban mi a férfias? Ez reálisan nézve a klasszik női hiszti maszkulin elemekkel feltűzdelt változata - és minél többször visszatérsz ehhez, annál inkább így lesz.

Mondom ezt úgy, hogy engem nem zavar a karcos mondandód, és még egyet is értek azzal, hogy az efféle meglátásoknak is megvan a létjogosultsága ebben az egyre inkább elnőiesedő világban - de a határ az ebben is határ, a keretek ide is kellenének, ahogy erről hosszabban írtam fentebb. Persze nem kötelező ezt elfogadni, de ezzel így kívülről nézve csak a saját hitelességed devalválod.

2019.06.13. 14:11:21

@Raon: na ezzel is teljesen egyetértek.
A dohányzásos dologgal meg kicsit szélsőségbe csaptál át: senki nem halna meg HA lennének dohányzó helyek is elkülönítve a többiektől. Neked meglenne a tiszta levegőd, mert nem mennél be a dohányzó helyre és kész.

Raon 2019.06.13. 14:25:15

@Daenerys Targaryen: ez evidens, az tényleg úgy lenne korrekt, ha egy vállalkozás szabadon eldönthetné, hogy dohányzó vagy nemdohányzó vendéglátásban gondolkodik. Vagy-vagy alapon, nyílt lapokkal meg lehetne ezt csinálni értelmesen is - de annyi minden nem így megy ebben a csodaországban, miért pont ez menne.
Egyébként az élelmesebb klubok ezt pl. a pesti belvárosban is már rég megoldották, csak ez nincs kirakatba téve bárkinek.

VT 135 2019.06.13. 16:11:59

Hát, ez az össznői felhorgadás a véleményemre, h miért annyira rettentően káros a kishölgy viselkedése, tökéletesen igazolja is, miért volt egy hatalmas zsákutca a női szexualitás totális szabadjára engedése.
Mert szerintem ti is tökéletesen tisztában vagytok azzal, h a csajszi mind egyénileg, mind a nőtársadalomnak ártott azzal, h ennyire semmibe vette a saját testét-lelkét. De ti, engedve a női egó sötét oldalának kórusban éneklitek, h "há' nehogymá' ne legyen joga hozzá!"

Joga van, ezt egy szóval sem kérdőjeleztem meg. Ahogy az öngyilkosnak is joga van a Dunába ugorni. Meg a kábszeresnek halálra drogoznia magát, meg az alkoholistának halálra innia magát. Viva la szélsőséges individualizmus! De ettől még ez mind számára, mind a szélesebb társadalom számára KÁROS! Persze értem: a teljesen kontextusból kivágott valamiféle szabadság és önmegvalósítás nevében, mindenki úgy pusztítja magát, ahogy neki jólesik, akinek meg van erről véleménye - mert esetleg szeretné elkerülni, megakadályozni ezt a pusztítást - , az kussoljon.

2019.06.13. 16:29:41

@VT 135: joga van elrontani az életét, mindenki úgy bassza el ahogy akarja. És ez ellen nem tehetsz semmit. Mondhat bárki bármit, a gyakori partnervaltas kiegeshez vezet, és nyomot hagy a lélekben valamilyen formában. Csak ezt egy no sem fogja beismerni. SOHA. Sem te, sem más nem tudja megakadályozni ezt az "onpusztitast". Kedves tőled, hogy próbálod felhivni erre a figyelmet, de sztem engedd el, felesleges. Aki nem akarja ezt elfogadni/megerteni semmi baj. De aztán ne hallgassam a vekengést 30on túl.

2019.06.13. 16:36:02

@VT 135:
"joga van hozzá"

Ezt egy férfi sem vitatja.
A dolog másik oldalát képtelen felfogni a női nem többsége, hogy az, hogy egy nő több faszt fogott, mint kilincset, azzal egyetlen dogot mutat a férfi számára: ő nem megbízható hosszútávon azáltal, hogy sok partnere volt, akiket sűrűn váltogatott.

Ennyire egyszerű.

Természetesen mint minden nőket negatívan érintő dolgot itt megbeszélhetjük, ezt a nő(k) megérteni, feldolgozni, elismerni, tenni ellene nem fognak tudni többségében az ösztöni működés miatt, ami felülírja a dolgokat, ők csak a mentegető mantrával jönnek, mint a "férfinak meg lehet" illetve a "nem te mondod meg, hogy kivel szexelek" változatokkal a sok-sok ideológizálásaik egyikéből.

VT 135 2019.06.13. 17:34:49

@buttercup13:
"Mondhat bárki bármit, a gyakori partnervaltas kiegeshez vezet, és nyomot hagy a lélekben valamilyen formában."
No igen. Ahogy a mondás szól: az életben nincsen ingyenebéd - mindenért be lesz nyújtva a számla, minden cselekedetünknek lesz következménye. A más kérdés, h sokan nem értek még meg annyira szellemileg, h hajlandóak legyenek felelősséget vállalni a saját életükért, cselekedeteikért. Mást hibáztatni, mástól várni mindig egyszerűbbnek tűnik...

VT 135 2019.06.13. 18:01:07

@buttercup13:
"Csak ezt egy no sem fogja beismerni. SOHA. Sem te, sem más nem tudja megakadályozni ezt az "onpusztitast"."
Azt azért már számos nő elismerte nekem, h az egyéjszakás kalandokat kipróbálta, de nagyon nem jöttek be neki.

"Kedves tőled, hogy próbálod felhivni erre a figyelmet, de sztem engedd el, felesleges."
Tudom, igazad van. Csak mint olyan ember, akiben gyárilag benne van, h másokkal jót tegyen, mert örömet okoz nekem, illetve mint gyógyító-tanító hivatás kapujába álló férfi, nehezen tudom tűrtöztetni magam. :) Pedig amúgy tisztában vagyok vele, h csak annak lehet segíteni, aki felismerte, h segítségre van szüksége és ezért képes segítséget is kérni. Ettől függetlenül szerintem időnként hasznos lehet egy-egy Csernus stílusú leüvöltés, mert adott esetben átjut, áttöri az önámítás falát.

2019.06.13. 18:29:10

@buttercup13: "a gyakori partnervaltas kiegeshez vezet, és nyomot hagy a lélekben valamilyen formában"
A tökéletes kommenthez még kellett volna az, hogy temészetesen csak a nő lelkében okoz pusztítást a gyakori partner váltás. A férfi, a kőkemény macsó köp egyet a földre és ellovagol a naplementébe. Őt kemény fából faragták, csak használja a nőket, aztán eldobja mint a koszos zoknit. Gyémántkemény lekének egy karcolást sem jelent... oh wait... :-)

2019.06.13. 18:30:52

@VT 135: most ebben a pillanatban a Sorozatrandizón van nő és nem is egy.
Így érzékelheted, hogy nem egy nő egyedül próbál véleményt nyilvánítani nőként, nőkért, hanem kettő-három. Ez biztos furcsa itt, nem is tudom, hogy volt-e ilyen.
A véleményed, csak úgy, mint másé, fontos, egyelőre te jelentetted ki egy másik kommentelőről, hogy nem veszed figyelembe az övét. Csúnya dolog volt.

Azt érted félre, hogy az, hogy -magam nevében nyilatkoznék-, azt írom, miért ne lehetne így állni hozzá ahhoz, amit Wolf "ad" az egy éjszakásoknak, nem jelenti azt, hogy tennék ilyet, vagy mondanám a nem létező lányomnak, hogy tegyen ilyet, vagy helyeselném, ha fiam keresés közben találkozna majd ilyen nővel és mondanám neki, hogy nem baj fiam, a nőnek joga van sokszor egyéjszakázni, hozd haza, szeretném megismerni.

Amit én írtam, és még senki, de senki nem válaszolt rá: mit kéne csinálnia egy nőnek, akit felvisz Wolf, hogy azt mondjátok na ez igen, ez aztán..., hú, de ez aztán, de igen és olalaaaaa.

Mert amikor nem fekszik le, akkor megmagyarázzátok, milyen egy szemét picsa, felmegy, aztán nem fekszik. Ha felmegy és vágyait kielégítendő megteszi annak érdekében, amit kedve van megtenni, akkor meg erkölcsi szenny.
Nem tudom miért, de nem vettétek még észre, hogy hol vagyunk?
S o r o z a t r a n d i z ó
Ami arról szól, hogy Wolfnak joga van felcsípni, megfektetni, aztán kitenni a szűrét, de ezt a mai világban egy nő még mindig nem teheti meg?
Na, én ezért írtam, hogy ugyan miért ne?
Nem érdekel, hogy aztán hogy fog kiégni és mennyire fog tudni kötődni, meg lesz-e családja, és hányszor csalja meg az unalmas férjét. Bennem a lány ennyi volt, elolvastam, úgy gondoltam, megteheti amit tett és nekem semmi több ő.

A pillanatról van szó. Vágy-kielégítés. Mindkét nemnek jog van hozzá. Ha eszetlen liba, akkor eszetlen liba, bedőlt. Ha ésszel is ott volt, akkor ésszel is ott volt.
Én úgy képzelem, hogy Wolf egy kellemes, jó pasi. A lánynak megtetszett, Wolf hagyta magát. És még rendes is volt, mert aztán nem járt a nyakára, hogy na, akkor mikor veszel el feleségül, hanem eltűnt.
Mi ebben a baj?
Mi köze ehhez annak, hogy öngyilkosnak jog van a Dunába ugrani?
Egyébként joga van. Szerintem. Számtalan öngyilkos lett mérges, ha megmentették, aztán addig próbálta, míg sikerült. Aztán van akit jó, hogy megmentettek, mert meggondolta magát. Annyi féle ember van és annyi féle élet/helyzet. De a kettő nekem nem ugyanaz.

Nem tudsz megfelelni és megmenteni mindenkit, főleg nem azt, aki nem kérte tőled.
Te döntesz, ilyen nő nem kell. Wolf dönt, ez a nő nem kellett. Más meg talán dönt, hogy kell neki.
Káros - írod. Istenem mennyi káros van. Szerintem káros az egész Red Pill is, meg PUA, főleg mert megrekednek egy csomóan, részinformációkkal rendelkeznek és magukkal rántanak jobb sorsra érdemes férfiakat is. Természetesen ez nem vonatkozik az 5-ös tökéletesre, de van ilyen? És boldog? És boldoggá teszi élete nőjét?
Káros, hogy a pasik guminőt akarnak, mert az nem beszél vissza, nem kell pénzelni, stb.
És baromi káros, hogy kurva sok szúnyog van és nem irtják őket, miközben 15-en haltak meg tavaly M.o.-on Nílusi lázban. Érted? Nílusi lázban.

Most volt végre egy nő, aki "megvolt", ennyi nem sikerült randi után, és akkor jön a szajha szöveg.
Ez akkor lenne itt érdekes, ha Wolf beleszeretett volna és párjának akarja, akkor vajon hogyan nyeli le, hogy a nő kicsit "szabados". De erről szó sem volt. Egy éjszaka volt.
Az egy éjszaka akkor jó és igazi, ha nem csak Wolfnak jó, hanem a kis Hamupipőkének is, aki miután eltűnt az éjszakában, Wolf nem rohant utána cipellőt próbálgatni, hanem kimosta az ágyneműt és emléket emelt neki itt a blogján.
Legyél már kicsit lazább...
Egyébként ismétlem, úgy kezdted "irigy vagyok" :)

2019.06.13. 18:50:51

@VT 135: Ha "gyógyító-tanító hivatás kapujába álló férfi" vagy, akkor az első amit szerintem meg kéne tanulnod, hogy csak annak segíts, aki kéri. Ezt erővel nem lehet.
A kéretlen tanács, említed "üvöltés" baromira az ellenkezőjét válthatja ki.
És egyébként is, soha de soha nem fogsz tudni tanácsot adni úgy, hogyha egészen komolyan nem tudod felmérni a másik mennyire befogadó. És mivel nem te vagy ő, az érzéseit, a lelkét, vagy azt, hogy mire képes a változtatás kedvéért, mennyit bír változni, nem tudod tökéletesen bemérni, nem fogsz tudni vele "azonosulni" és érteni, mondhatod, hogy mit csináljon máshogy, ha egyszer ő még vagy soha nem is fog hozzá "érett" lenni és az élete is más.
És az utolsó gondolatom, ember vagy, tévedhetsz, honnan tudod, hogy úgy jó, ahogy te gondolod, vagy a mikroközösségben mondják?

Csernushoz egyébként szerintem odamentek, hogy segítsen és akkor jött az üvöltés, és nem csak úgy odament emberekhez és leüvöltötte őket.
És leginkább azoknak tudott segíteni, akik hasonló cipőben jártak, mint ő (kábítószer, férfi-nő kapcsolatok, amiben neki elég durva helyzetek voltak, ha jól emlékszem, még késszúrások is voltak)
De lehet, hogy tévedek és ezt az oldalát csak én nem ismerem :)

Raon 2019.06.13. 20:22:42

@Frau Untermensch4: CA kezdte el a fenti hölgyre a tinder ribizést - a tőle szokásos alacsonyan szálló stukkerekkel, zsigerből. Szerintem semmi jelentősége annak, hogy páran ezt átvették, vagy nem szólaltak fel ellene - ez semmiképp sem jelenti azt, hogy ezzel akkor mindenki egyetért, és ez tiszteletteljes-támogató csend. Pláne nem lehet igaz ez ebben a kurva dögmelegben. :)

Én pl. egyetértek veled, hogy ez így teljesen korrekt volt a csaj részéről - csak ez annyira evidens, hogy szerintem kb. leírni is energiapazarlás. Vagy mondjuk akkor érhet valamit, ha melléteszem, hogy bár ez lenne az átlagos viselkedési minta...
Az urak abba gabalyodtak bele, hogy Átlag Timi esetében a megnövekedett partnerszám elég egyértelműen egy irányba tartó folyamatot eredményezhet, de legalábbis erősen megnöveli erre az esélyeket. Természetesen lehetnek kivételek, de ők az esetek döntő többségében messze nem Átlag Timik - Átlag Timi ugyanis kb. még hallani sem hallott arról, hogy ezen támadási felület kivédésére miféle belső erő kellhet, és hogy azt senki nem kapja ajándékba, és nem is lehet ezós tanfolyamon venni, hanem mindenki saját magának kell megszerezze.
Ezen a ponton persze minden nő jogosan mondhatná, hogy és ez a másik oldalon nem káros ugyanúgy? A válasz az, hogy igen is meg nem is. Károsnak káros (Wolf is írt a kiégésről, tök logikus és érthető), csak nem ugyanúgy. Bármennyire is igazságtalan, ebben a kérdésben soha nem lesz egyenlőség a két nem között, egyszerűen genetikailag másra vagyunk kódolva. Ha egy férfi harminc nővel volt már, vagy egy nő harminc férfival, annak a hatása a hosszú távú elköteleződés százalékos esélyei felől nézve soha nem lesz ugyanaz, bárki bárhogy is megfeszül érte. Akinek ez nem tetszik, kéretik az evolúciót hibáztatni, és nem azt, aki erre rámutat.

Ezzel együtt én megértem azokat a nőket, akik szerint nagyon nem okés még a jelenlegi társadalmi hozzáállás a nők szexuális dolgaihoz - ebben is van igazság, és bőven van még mit fejlődni ebben. Például a zsigeri leribancozásról kifejezetten jó lenne össz. társadalmi szinten leszokni, mert a női szexuális étvágynak is ugyanúgy meg kellene legyen a normális elfogadása. De mivel ennek még kb. csak a keretei definiálódnak, jó eséllyel ez egy hosszabb folyamat lesz, amíg beáll valamiféle normalizálódott, egyensúlyi helyzet.

Kéretlen segítség kontra Csernus téma: ezzel is egyetértek... az igazat megvallva kicsit furcsa érzés is ezt így leírni, ezért itt hagyom abba. :)

2019.06.13. 21:30:37

@Frau Untermensch4: megegyeztünk itt hogy az a nick (captain admin) egy troll. Te meg a lelkedre veszed és magyarázatot követelsz tőle. Nemár.
Tegyél el inkább meggybefőttet télire, jobban jársz mint ezzel a nickkel hadakozni.

2019.06.13. 22:04:02

@Daenerys Targaryen: most éppen VT135 az, akivel beszélgettem, nem Admin.
Trollal beszélgetős tiltás egyedül a szerencsétlen sokneves boldogtalanságnál volt, másról nem tudok.
Választ nem követeltem, nyomatékosítottam a kérdéssel a mondanivalómat.
Egyébként szeretem, ha nem határozzák meg kivel miről beszélgethetek.
Levendula szörpön gondolkodom télire, számomra is meglepő módon nekem ízlik, de a meggy szóba sem jöhet :)

2019.06.13. 22:53:40

@Raon: Admin hecceli a népet szerintem, és bár valószínű az életben sem tér el ettől a hozzáállástól nagyon, ez azért van, mert nem találta még meg az a nő, akinél ő is elérzékenyülne :)

Talán félreérthető voltam, én sem tartom követendőnek, vagy dicsérendőnek a nagy partnerszámot a nőknél, érzékenyebbek, sérülékenyebbek vagyunk, mélyebb nyomokat hagy bennük a sűrű partnerváltás, a csak kielégülés hajszolása. Fiatal, életbe induláskor és később, szerelmi csalódások feledtetése okán sem, mert később ez visszájára fordulhat. A kiégés, az üresség megjelenhet a rövid boldogságok után.
Tényleg komoly belső erő kell, ha ezeken mégis keresztül megy, meg tudjon állni, illetve, hogy saját magát aztán ne érezze elhasználtnak, kihasználtnak, csalódottnak még jobban. És ha aztán jön a nagy szerelem, titkolni kell a múltat, vagy elmondani, ami talán annak a végét is jelentheti.
Wolf történetének számomra csak annyi a lényege, hogy előfordul a nő is csak szexet akar és aztán nincs is többé.
Az egyenlőség a két nem között valóban ebben nem létezik. Nem tudom, hogy ez igazságtalan-e, azért minket máshogy "raktak" össze és ez nem baj :)

Ilyen ez a mai nap...
lám-lám már vannak dolgok amikben egyetértünk, ez jó :)

2019.06.14. 00:05:21

@Daenerys Targaryen: itt most eppen csak női szemszögből néztem ezt a témát. A férfiak lelkében nem tudom nyomot hagy-e. A cikkeket olvasva úgy tűnik igen + Wolf saját bevallása alapján. Talan nem annyira és nem úgy, mint a miénkben. Tetszett frau U. kommetje, amiben azt írta máshogy vagyunk osszerakva és ez így van jól. De a férfiak fejével nem tudok gondolkodni :) mondják el ők, ha van kedvük.

Untermensch4 2019.06.14. 07:28:07

@VT 135: " Mást hibáztatni, mástól várni mindig egyszerűbbnek tűnik... "
Nem igazán jobb a háttérhatalmat hibáztatni és alkalmanként üvöltve megpróbálni megváltoztatni az embereket hogy egy bizonyos erkölcsi normarendszert kövessenek.

". Ahogy az öngyilkosnak is joga van a Dunába ugorni. Meg a kábszeresnek halálra drogoznia magát, meg az alkoholistának halálra innia magát. Viva la szélsőséges individualizmus! De ettől még ez mind számára, mind a szélesebb társadalom számára KÁROS!"

Azt hogy "KÁROS", hogyan mérhetjük?

Sztem inkább joga van mint a vallásszabadsághoz.

Somogyi József 2019.06.14. 07:31:56

@buttercup13: vigyázz mert rád küldi a makulátlanokat :D

Ethan Wolf 2019.06.14. 08:00:10

@Frau Untermensch4:
2019.06.13. 18:30:52
Nagyon jó komment. :)

whoamiohmy 2019.06.14. 13:22:22

@Frau Untermensch4: tudod, a nő akárhogy nézzük, kurva. Ha mindenkivel lefekszik akkor büdös kurva, ha meg mindenkivel csak velem nem akkor szemét kurva ;)

Szerintem egyébként semmi gond nincs ezzel. Mindenki úgy éli meg a saját szexualitását ahogy akarja. Csak azt kéne megérteni, hogy minden tettünknek következménye van. El lehet hízni, csak akkor a kutyának se kellesz majd még szexre se. Ki lehet magad varratni tetkókkal, de akkor értelmes, valamire való emberkének komoly kapcsolatra nem kellesz majd. Le lehet feküdni 150 emberrel, csak akkor nagyon kicsi az esélye, hogy egy életre szóló, tartalmas kapcsolatot alakíts ki valakivel.

Ez értendő természetesen férfiakra és nőkre EGYARÁNT.

whoamiohmy 2019.06.14. 13:25:39

@Raon: fuhh, hát ez aztán kimerítő és szuper válasz volt, köszönöm! 10/10-es komment.

Egyébként ja, a 4. tippem az lett volna hogy ez voltaképpen megint egy shit teszt. Odamegyek, belepofázok, vajon elég férfi-e ahhoz hogy kiálljon magáért? Ha igen, akkor máris nőtt a szememben. Ha ezt ráadásul finoman, de határozottan és manipulatívan csinálja, akkor még ráadásul elég machiavellianus típus is, azt meg külön imádják a nők.

Az ideális válasz itt úgy küldeni el melegebb éghajlatra hog egy szava se lehessen, mert finoman, humorosan csinálod úgy hogy még csak meg se bántódhat.

Raon 2019.06.18. 11:48:42

@whoamiohmy: köszi! És egyetértek, teljesen jól látod - sőt, szerintem az utolsó mondatod kb. a férfi legyőzhetetlen szuperfegyvere. Ha jól csinálod, kb. bármit elérhetsz vele, nincs nő, aki ellen tudna neki állni (már nyilván a nem foglaltak körében nézve - avagy hat ez a foglaltakra is, de ott azért még vannak olyanok, akik semmiképp nem lépnek félre/nem is szabad ilyen helyzetbe hozni őket).
süti beállítások módosítása