Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

21 és szopat

2019. június 24. - Ethan Wolf

u.jpg

Tinderen hozott minket össze a sors, amolyan átlagos, de vékony testalkatú lány volt. 21 éves, fősuli mellett dolgozik, fekete haj, barna szemek. A fogai nem voltak egyenletesek elől, de ez fura mód, inkább egyfajta szexepilt kölcsönzött neki.

A sörökről beszélgettünk, de persze akkor még nem tudtam, hogy pultosként dolgozik, azt nem írta ki. Pultossal mondjuk felesleges kezdeni. Okoskodtam, hogy mennyiféle sör van, mire állandóan kijavított (rosszul ejtettem a neveket). Hamar ki is derült, hogy honnan ez a sok tudás. :P Sajnos a találkozót hiába szerveztem, nem ért rá. Sokat dolgozik. Mint azt tudjuk, ha egy nő akar valamit, akkor megoldja, szóval gondoltam, akkor ennyi volt. Azért még felvetettem, hogy mi lenne, ha folytatnánk facen, és akkor egy hét múlva találkozunk. Belement.

images.jpg

Onnantól elég lazán kezeltem, naponta 3-4 sort, ha írtam neki, épp csak életben tartottam a dolgot, mert nem bíztam benne, hogy ebből lesz tali. Az esetek nagy részében nem is szokott az ilyenből randi lenni, de ezt már tudjátok. Azért az csak kiderült, hogy sok közös van bennünk, zene, filmek, könyvek, volt közös alap. De nem próbáltam vele hosszasan beszélgetni, mert nagyon nem hittem az egészben.

Azonban csak eljött a találkozó napja és nem mondta le. :) Előbb ért a találkapontra, mint én, sőt el is sétáltam mellette. :) Mintha ismerős arca lett volna a sárga kabátos lánynak, de nem hasonlított a képekre annyira. Miután én is vártam egy ideje, írtam, hogy merre jár. Válaszolt, hogy már ott várakozik egy ideje, én merre járok. Hát mint kiderült a sárga kabátos lány volt Ő. :P Közelebbről nézve már hasonlított a képeken lévőkre. De ezek szerint én is megtévesztettem őt, mert nem jött oda, mikor elsétáltam mellette. :) Hát igen, a széteffektezett képek világában megesik az ilyesmi. :P

bd264dc0a8440afad9d12b8fa50dcb52.jpg

Puszi, séta, majd elmentünk egy beülős hely mellett, ahol még sosem jártam. Be is ültünk egy italra. Kora este volt, és a felső szekcióban csak mi voltunk. Elég hamar oldódott a hangulat, és átbeszéltük a közös témákat. Eleinte megtartva a távolságot, majd lassan oldódva, poénkodva. Két ital ment le, mikor sétálni indultunk, ami csak pár percig tartott a nagy hidegre való tekintettel. Beültünk egy elég ismert helyre. Estére járt már, de volt hely. Ezúttal már egymás mellé ültünk, nem pedig egymással szemben, mint az első helyen. Itt is két ital csúszott le, de ezúttal ő fizetett. Itt már volt sok nevetés és kevés fizikai kontakt is, kéz, felkar, váll érintés. Este tíz körül éhesek lettünk, így megint nyakunkba vettük a várost és egy gyorsétteremig mentünk, ahova beültünk.

Megint egymás mellett ültünk, még közelebb, mint addig és több fizikai kontakt volt, mint előtte. Ekkor már picit spiccesek voltunk, de megettünk két hamburgert. Illetve én egy felet, mert nem voltam éhes, de ő befalta az enyémet is. :P Kicsit még beszélgettünk ott, mielőtt tovább indultunk volna, és eljött a csók pillanata, amit elkerült. Még ki is nevetett, hogy pont egy gyorskajáldában gondoltam jónak. Mondjuk ez jogos. Elsétáltunk egy újabb beülős helyre, ahol megint két ital ment le. Sportbár volt és valami meccs ismétlése ment. Egymás mellett ültünk megint ilyen nagyobb fotelszerűségben. Egy órát voltunk ott, és a hajgumit vizslattam a karján. Sok nővel találkoztam, akik karkötőként hordják a hajgumit, ha szükség van rá, akkor mindig kéznél legyen.

8723148135_8605224248_b.jpg

Újabb sikertelen próba a csókra, ami után a lelkesedésem el is szállt. Már nem is tudom, hány órája tart az este, lököm a sódert, belefeccöltem egy halom energiát és semmi. Örültem is, mikor mondta, hogy lassan mennie kell. Elkísértem a metróig és egyedül mentem haza. Másnap este még ráírtam, amit olvasott, de nem válaszolt. Ez csak szopatott, unatkozott és ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr2114886292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.24. 08:36:14

Már várom keptemadmin ledorongoló kommentjét, hogy megmondhzassa, hogyan kell überfaszacsávónak lenni. Hadd tanuljon az aprónép.. Szerintem Wolf már csak őt eteti ezekkel a szar randikkal.

countercunt 2019.06.24. 11:39:02

Nem szabad az ilyenekbe ennyi energiat beleolni. Az neha szerintem mukodik, hogy te hagyod ott a randi kozepen, hogy ja dolgod van, legalabbis ez volt az erzesem parszor, de ha mar elengedte az ember, akkor nehez folytatni, egyszerubb hard next.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.06.25. 04:43:29

Bocs, ha volt már téma, csak én ugye nemrég kezdtelek olvasni: volt már, hogy olyan csajt fűztél, aki ismerte a blogodat? Vagy olyan esetleg, aki utólag tudomást szerzett arról, hogy kibeszélted itt egy bejegyzésben? :)

erkölcsi hulla 2019.06.25. 11:25:31

@Serial Slut: A jó nők nem hinném, hogy egy wolf féle red pilles ribanckúró blogot olvasnak, hanem inkább a wolf félékkel baszatják magukat.
De cáfoljatok meg. Biztos sok 10/10-es huszonéves nő bújja ezt a blogot, és csodálkozik rá a világra hogy mekkora ribik vannak, majd mikor megunta, felmegy a tinderre :D

VT 135 2019.06.26. 04:24:58

Ez a találka úgy tűnik a nőcsábász korszakod első felében lehetett, amikor még nem volt akkora tapasztalatod? Legalábbis minden jel arra utal (kivétel a kezdeti kevés levélváltás).

julius_caesar 2019.06.27. 11:33:52

@VT 135: szerintem inkább nincsenek szelektálva az emberek, és aki ránézésre jó, és ráér találkozni, azzal összefog futni (lásd előző post a pizzasütés, és sorolhatnám) DE a beszélgetésből következik, hogy a csaj nincsen 100%ban rá kattanva, sőt.
Összegezve mintha Wolf Yolozna, megnézem hátha, mit veszíthetek (első olvasatra semmit, de időt, pénzt, motivációt)
(én olvasatomban)

Ilyen már nekem is sok volt, de ami jó eredménnyel zárult, ott a beszélgetésben is rám voltak kattanva, tehát nem kell mindenkivel találkozni, aki ráér(hiába néz ki valahogy), inkább érdemes még kicsit játszmázni neten, mert a valóságban nehezebb visszahozni, mivel szerintem minden lány egy prekoncepcióval érkezik, hogy mire számít, és a lányok is yoloznak, megnézik hátha a valóságban majd jó lesz. Ha a valóságban nem ütöd meg a kívánt szintet akkor bye-bye nincs több randni.

Tehát amire gondolok egy beszélgetésből ki lehet szűrni, hogyan állunk, és ha húzunk egy küszöb szintet ami alatt nem talizunk, mert tudjuk, hogy nagy valószínűséggel nem lesz jó, akkor összesítve jobban járunk. Nyilván ez a határ szubjektív, kell önismeret + emberismerő képesség

countercunt 2019.06.27. 11:43:57

@julius_caesar: siman lehet talalkozni barkivel, csak ha nem megy gordulekenyen, akkor felallsz, elkoszonsz es ennyi. Ezzel szerintem kevesebb ido megy el, mint ha cseten/feszbukon/tinderen kinlodsz es probalod kideriteni, hogy majd milyen lesz ha talalkoztok. Aztan ha tinderezgetsz egy darabig, akkor ugyis kialakul ez, olyan nagy csodak nincsenek, es akkor mar tenyleg a csetelesbol is tudni fogod altalaban.

2019.07.01. 22:21:33

"Másnap este még ráírtam, amit olvasott, de nem válaszolt. Ez csak szopatott, unatkozott és ennyi."

Nem. Elbuktál a shit teszteken nála is. Ki lehetne elemezni részletesen, de ugyanazok a hibák mint a korábbiaknál. Amúgy egyre inkább azt jelölném meg a kudarcok fő okának, hogy az ismerkedési szándékod kicsit sem őszinte. Ezt levágják a nők, és teljesen érthető, ha elmegy a kedvük. Fordítva is ugyanez, amikor a nő egyértelműen pl az egzisztenciádat próbálja felmérni, szinte már az első körben. Azonnal kukázza is magát ezzel.

Annyi a különbség, hogy amíg mi ettől még simán lekúrjuk, de ő nekik teljesen elmegy a kedvül a szextől. Akinél hajgumi van, az mind szeret szopni. ;)
süti beállítások módosítása