Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

Munkahelyi szexkapcsolat

2019. július 15. - Ethan Wolf

da0pm57voae1y2l.jpg

Egy céges vacsorán beszélgettem pár lánnyal, akikkel évente egyszer összefutunk az ilyen vállalati rendezvényeken. Eddig ismerős a sztori, volt már ilyen. :) Volt köztük egy újonc is, Diána, akivel mindösszesen ha két percet tudtam beszélgetni. Sima bemutatkozás volt, a többi lány mutatta be, mint az ők új kollégáját. Dia aranyos csaj volt első blikkre, nagyon vonzó arc, kisugárzás minden, ami kell. Sajnos mennem kellett, de másnap jelöltem Facebookon. Váltottam vele pár mondatot, majd egy hét pihentetés után kezdtem el vele rendesen beszélgetni, de csak ilyen napi 2-3 mondatot.

hot.jpg

Sok mindent nem tudtam meg róla, csak annyit, hogy ez a második munkahelye 25 éves, van egy kutyája és szeret táncolni. El is hívtam egy buliba. Nem válaszolt, még egy nemet sem írt, simán csak nem reagált.

Két hétig nem írtam én sem, aztán megint elhívtam szórakozni. Erre már reagált, de lerázott. Újabb szünet. Nem írtam semmit, ilyenkor felesleges. Nagyon bejött a csaj, ezért másfél hét után megint elhívtam valahová. Annyit mondott, hogy van programja aznapra, de ha nem úgy alakul és az enyém sem (mivel mondtam, hogy van programom akkor is, ha nem ér rá), akkor keressük egymást. Ekkor számot cseréltünk. Valóban elmentem haverokkal beülni valahová, majd éjfél körül felhívtam. Előtte pár perccel még képeket lájkolgatott valahonnan, tudtam, hogy még ébren van (és bulizik). De kinyomott. Egy órával később írtam neki, látta, de nem reagált.

Ekkor nem írtam semmit, hanem eltelt három hét, mikor egy céges ügyben neki kellett segítenem. Megoldottam. Majd aznap este ő írt rám facebookon, hogy pótoljuk az elmaradt bulit. :P Le is csaptam a feldobott labdára és meg is beszéltük, hogy azon a héten pénteken találkozunk. Onnantól a kommunikáció jobban megindult és napi szinten írtunk egymásnak többször is. Kiderült, hogy nagy whiskey rajongó a lány. Elmeséltem, hogy mivel nemrég névnapom volt, és minden haverom tudja, hogy szeretem a whiskeyt, így többektől is azt kaptam, és most van vagy négy üveggel. Jött is a poén, hogy igyuk már meg. Mármint tőle. Én pedig mondtam, hogy rendben, behűtöm. :)

cce.jpg

Péntek este kimentem elé, ahol mosoly és puszi után el is indultunk. Pár percet késett, ami már megszokott a nőktől. Többségében késnek, kevesebben voltak azok, akik pontosak voltak. Séta közben még bepróbálkozott azzal a kamu kérdéssel, hogy hova megyünk, mire mondtam, hogy vár a behűtött whiskey. Nevetett és jött velem. Körbevezettem a lakásban, majd bevittük a szobába az italt és a poharakat. Indítottam egy kis zenét és ittunk, valamint beszélgettünk. Három pohár után, mikor már egy órája nálam voltunk, táncolni kezdtünk. Pár perc után magamhoz húztam és megcsókoltam, de vonakodott. De nem igazi fejelfordítás volt és kézzel védekezés, hanem amolyan kéretés. Határozottabb próbálkozás után engedett és csókolóztunk. Aztán ittunk és megint csókolóztunk. Ha próbáltam tapizni, eleinte kihátrált, de mindig engedett a határozottabb mozdulataimnak. Így lassan, apránként lekerültek a ruhák és meztelenek voltunk. De még mindig nem volt sima az út.

Nem engedte, hogy a puncihoz érjek, ezért megfogtam a csajt, az ágyra dobtam és mire észbekapott, a nyelvem már lent járt. Ezt nagyon élvezte, de pár perc után eltolta a fejem, hogy ezt nem kéne. Mondtam, hogy rendben. Csókolóztunk, majd mikor annyira hevessé váltak a dolgok, lement és bekapta. De nem csinálta végig, csak 1-2 percig szopott.

Megint ittunk, majd az ágyon fekve csókolóztunk. Mondta, hogy nem lehet semmi. Mire érzékibb játékra váltottam, csók, mellbimbó harapdálás, majd kis ellenkezés után a nyelvem megint benne járt a puncijában. Vadidegen nőt nem nyalnék ki elsőre, de kivételt tettem, mivel kollégák vagyunk. Hülye érv, de ez van.

da0pm57voae1y2l.jpg

Eleinte csak nyaltam, végül faltam a punciját és imádta, de nem csináltam végig, mivel megint eltolt. Amint orgazmus közelébe ért, mindig leállított. Ezután ő kezdett megint szopni, de megint csak pár percig, így nem tudtam elmenni. És kicsit durván is csinálta, másnap ott volt a nyoma a farkam tövénél. Nem fognyom, nem is véraláfutás, de nyoma maradt pár napra. Szóval csak ilyen előjáték és félszex volt. Kicsit beszélgettünk és ekkor bökte ki, hogy élete első pasijával él együtt immáron nyolc éve. Ledöbbentem, ezt nem tudtam. Facen nem volt kiírva, nem voltak közös képek. Mint kiderült, már a vége felé jár a kapcsolatuk, neki az a pasi volt az első és még sosem lépett félre. Két éve nincs köztük szex.

Nem vagyok gondolatolvasó, de szerintem az első pár próbálkozásomat, mikor elhívtam valahová, de sosem jött, azért utasította vissza, mert akkor lehetett a kapcsolatuk végstádiuma, de még megcsalásnak érezte volna, ha mással is kezd. Idő közben (eltelt ugye 2-3 hónap), realizálódott, hogy annak vége és elkezdtek lakást keresni, Dia pedig randizni kezdett. Gondolom én.

Volt bennünk már pár pohár ital és elmondta, hogy már mikor megismert, akkor nagyon bejöttem neki, de nem akart semmit, hisz még kapcsolatban volt, annak ellenére, hogy akkor már a végét járta az a dolog. Azt mondta, most is nagyon rám van izgulva, de még pszichésen nem áll rá készen, hogy egy másik férfi megdugja. Azt hiszem, bűntudata lehetett, ezért állított le mindig orgazmus előtt és ezért nem akart többet. Nagyon kívánt, és már félig-meddig szingli, ezért engedett valamennyire a vágyainak, de még nem dolgozta fel, hogy vége a mostani kapcsolatának.

images_1.jpg

Éjjel egykor kísértem ki, hívott egy taxit és hazament. Nem éreztem kárba veszett estének, hisz kaptam önbizalom építő bókokat, hogy nagyon bejövök neki, nagyon felizgult rám, ilyesmi. 

Másnap beszéltünk facen és sikerült rávennem, hogy átjöjjön este. Nem kellett nagyon megerőltetnem magam, kicsit kérette magát. Eleinte nem akart jönni, de mondtam neki, hogy dehogynem akarsz. Aztán mikor úgy döntött átjön, kikötötte, hogy nem lesz semmi. Mire én maradtam a határozott vonalnál és annyit reagáltam, hogy akkor majd semminek nevezzük. Akkor azt írta, hogy jön, de nem ígéri, hogy reggelig marad. Mire én annyit válaszoltam, hogy ha a semmi történik, akkor úgysem lesz már kedve hazamenni. Ez ilyen idétlen kommunikáció, de vannak nők, akik tudják, hogy akarják, de az önérzetük nem engedi, hogy átadják magukat a dolognak. Ilyenkor próbálják a férfira hárítani a döntést, hogy ha mégis történik valami, akkor az a férfi hibája. Ő nem is akart jönni, de meggyőzték, nem is akart szexet, de elkapta a hév, nem is akart maradni, de már nem volt ereje hazamenni. Mind-mind önfelmentés, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal, hogy engedtek az ösztöneiknek és kiélték azt.

laptop1.jpg

Este kimentem elé és feljöttünk. Egyikünk sem akart alkoholt inni, így csak kóláztunk. Majd csókolóztunk. Kicsit fura volt a helyzet, de egy kis zenével oldottuk a hangulatot. Késő este jött át, így elég hamar kijelentette, hogy aludni kéne. Legyen. Zuhany és a megszokott dolgok, majd befeküdtünk az ágyba egy fél órás előjátékra. De nem engedett semmit. Nem kérette magát, hanem tényleg jelezte olyan testtartással, hogy nem lehetett félreérteni. Úgyhogy hagytam. Kicsit persze csalódott voltam, de leírtam, mint veszteséget, reggel hazamegy, én pedig soha többé nem keresem. Ha nem ismerős nő lett volna a cégtől, akkor simán kidobom, húzzon haza, ha nem lesz semmi. Nem fogok egy idegen nővel egy ágyban aludni úgy, hogy nem lesz semmi. De tekintettel arra, hogy egy cégnél vagyunk, lenyeltem a békát.

Pár órával később, olyan éjjel kettő körül felébredtem, ő pedig ébren volt. Egymáshoz bújtunk, megint csókolózás, kis tapi (már engedte), majd lementem, hogy kinyaljam. Nem ellenkezett. Több, mint fél órát dolgoztam rajta, lassabban, gyorsabban, finoman, vadul…őrületes hangokat adott ki. Végül az ujjaim is bekerültek, miközben a nyelvem játszott a csiklójával. Hatalmasat élvezett. Felült, azt súgta a fülembe, hogy „ezt holnap mindketten bánni fogjuk”, majd hátralökött, hogy elterüljek az ágyon. Lement és úgy leszopott… sokáig szoktam bírni, és nem is tudom, pontosan mit csinált, de nem úgy csinálta, mint előző este. Két perc alatt elmentem. Istenien csinálta. Gondolom, mivel átélt egy elég komoly orgazmust, az feldobta picit és nagyobb hévvel csinálta, mint amúgy.

nd.jpg

De dugás nem lehetett. Azt hiszem, sima win-win szituáció volt, egyszerű üzlet. Én kinyaltam, és úgy érezte, viszonoznia kell, ezért lecumizott. Egy fél órát csókolóztunk, játszadoztunk, mikor hajnali fél négy körül, hívta egy barátnője, hogy menjenek bulizni. Engem is vinni akart, de rohadtul nem volt kedvem. Meg erőm sem, nem vagyok már 25 éves, hogy bármikor bulizzak, akár hétköznap este is. :P Ő viszont felöltözött és ment. De előtte kijelentette, hogy nem történt semmi. Ez nem szex volt, az orál nem számít annak. Ezt már hallottam nőktől, volt is ilyen poszt. Úgy tűnik Bill Clinton és Mónika este minden nővel elhitette, hogy az orál, az nem szex. Ám legyen. Ha ezt akarja hinni a csaj, legyen.

Két nappal később, újra áthívtam. Én hamarabb végeztem aznap, otthon voltam és ráírtam, hogy ha végzett és úgyis errefelé megy haza, ugorjon be. Simán jött. Úgy tűnik átszakadt a gát nála és már könnyedebben veszi az egész dolgot. Átjött és egy pohár bor után, villámgyorsan levetkőztettük egymást és ezúttal hagyta, hogy megdugjam. Két menetet zavartunk le és nálam aludt. Onnantól kezdve hetente találkoztunk, de mindig nálam. Ő még együtt lakott a sráccal, hozzá nem mehettünk. Megegyeztünk, hogy ez csak barátság extrákkal, mert ő nem akar cseberből vederbe esni. Nekem jó. :)

office.jpg

Több, mint három hónapig járt át hozzám, amikor egy alkalommal kiakadt, hogy randizom mással is. Simán elmeséltem neki, hogy kivel randiztam előző este. Nem beszéltük meg ugyanis, hogy ez a barátság extrákkal dolog kizárólagosságot is jelentene egyben. Azt hittem, hogy ahogy máskor is (más nőkkel), mindketten ismerkedünk másfelé, csak annyi, hogy amíg nincs komoly kapcsolatra kilátása egyikünknek sem (főleg neki), addig dugunk. Úgy tűnik, ő nem így értelmezte, merthogy ő nem randizik másokkal. Leültünk tisztázni a helyzetet. Ééééés…onnantól vége is lett a dolognak. Úgy tűnt megértette, de mikor hazament és írásban beszéltünk, éreztem a sértődöttséget. Felhoztam, hogy akkor legyen kizárólagos a szexkapcsolatunk, de addigra már késő volt. Ő nem akar osztozni és már késő változtatni, csalódott.

Szép lassan megszűnt a kommunikáció köztünk. Nem tudom, hogy én hibáztam-e. Sok barátság extrákkal kapcsolatom volt, de sosem kellett megbeszélni, hogy ez kizárólagosságot jelent. Eleve az ilyen kapcsolatoknak az a célja, hogy amíg nincs senkinek senkije, addig is legyen szex. Magától értetődő (legalábbis számomra), hogy mellette keresgélünk.

Esélyes, hogy ő csak mondta, hogy ez ilyen laza valami köztünk, de valójában komolyan számolt velem. Én lehettem volna a lián, amelyet megragad most, hogy a másik kapcsolatnak vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr9314946762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Figy L Ő 2019.07.15. 12:28:41

Az utolsó bekezdésben rejlik az igazság.

VT 135 2019.07.16. 19:21:17

Szerintem pedig fontos tisztázni egy szexkapcsolatnál, vagy barátság extráknál is, h kizárólagosság van-e szexben, vagy lehet másfelé is kóstolgatni. Már csak az óvszer-nem óvszer kérdés miatt is. Ismerkedni persze más, azt nyilván, de ha már szex is van, az más kategória szerintem.
Azért számomra ez a történet is mutatja, h az elköteleződési képességed valamikor nagyon megsérült: ahhoz képest, h mennyire nyomultál a kiscsaj flegma lepattintásai után is - vagyis tényleg érdekelt a nőci! -, mégsem érezted úgy, mikor célba értél, h többet is akarsz beletenni a kapcsolatotokba, mint kufircparty. Ez ismételten nem minősítés, vagy számonkérés, mindössze megállapítás.

VT 135 2019.07.16. 19:23:56

...és a fentiek szempontjából, amit írtam, tök mindegy, h a kiscsaj mit akart: liánozni, vagy nem liánozni - ez ugyanis Wolfról szólt. Megjegyzem, a liánozás azt jelenti, magasabb kategóriájú palihoz kapcsolódni, Wolf-nál viszont nem derült ki szerintem számomra ennyiből a csajszinak, h valójában magasabb kategóriájú-e, vagy csak egyszerűen *más*, *új*, mint a korábbi palija.

A bejegyzés amúgy nagyon tartalmas és élvezetes volt, ismét köszi érte!

Ethan Wolf 2019.07.17. 07:52:42

@VT 135: Így van, valóban volt valami az elköteleződési képességemmel akkortájt. Azonban ez úgy tűnik idővel orvosolható, legalábbis jelenleg épp úgy tűnik, de ez már egy másik történet. :)

VT 135 2019.07.17. 22:04:50

@Ethan Wolf: Ennek őszintén örülök! :)

Ethan Wolf 2019.07.19. 18:03:54

Kapitányt kitettem, mert már unalmas volt a pörgése. Ugyanazt a műmacsó lemezt tolja. Eddig még megtűrtem, legyen valami öröme az életben azáltal, hogy itt talán olvassa valaki, de már annyira unalmas volt a vergődése, hogy inkább kitettem (aztán majd meglátjuk milyen álcában mászik vissza).

2019.07.20. 08:20:21

@Ethan Wolf: ezen nem csodálkozom. De vannak másik blogok ahol oszthatja az észt, nem kár érte.

Somogyi József 2019.07.22. 08:18:58

@Ethan Wolf:
Érdekes figura ez a kapitány vannak jó meglátásai de a végén mindig úgy jönn ki a dolog, hogy mindenki hibás de ö mindent kúrva jól csinál, azt hiszi hogy az ő seggéből süt a napfény...

Ethan Wolf 2019.07.22. 10:48:12

@Somogyi József: Érződik rajta, hogy az elméletet keni-vágja, de az is, hogy gyakorlata nincs hozzá. Ha lenne, akkor nem lenne ennyire magabiztos az elméletben, mert sajnos a gyakorlat sokszor nem azt az eredményt adja vissza, amit papíron kellene. Sok változós dolog ez a csajozás és élőben gyakran más minden.

vanderkaay 2019.07.22. 11:37:45

@Ethan Wolf: Én sok mindenben igazat tudok adni neki amit leír, és pl. néha baromi szórakoztató, amikor a komplett csajokéspasik kommentszekció körülötte pörög, de ez az alfáskodás időnként rendkívül fárasztó tud lenni. Nem tudom ehhez a poszthoz konkrétan mit írt, de azt tippelném, hogy megint azt, hogy ez a csaj csak egy olcsó tinder ribanc volt, akit nem volt nagy művészet megdöntened; ő viszont három foglalt nőt kezelget egyszerre, akik tőle kapják meg azt a minőségi szexet amit a béta palijuktól otthon nem. Szerintem ő egy 40 körüli, kb. átlagos, kicsit talán afeletti csávó lehet, elég magabiztos fellépéssel, és kellő tapasztalattal ahhoz, hogy a nők egy bizonyos, erősen sérült rétegénél célba tudjon érni, és ezt adja el úgy mint az univerzum legnagyobb alfa teljesítményét. De én még olyan alfát életemben nem láttam, akinek arra lett volna szüksége, hogy napi kb. 24 órában online felületeken bizonygassa, hogy ő mekkora májer

M87 2019.07.22. 23:12:24

@Ethan Wolf: Olyat írt megint, amit töröltél utólag, mert utolsó csepp volt a pohárban?
Ebben Raon írta a tutit még a Vak szex poszthoz hozzászólva neki. Csatlakozva a kommentjéhez nem az a baj, hogy önmagában sarkosan írta le a véleményét, mert sok dolgot jól lát és megvan a helye, annak ellenére, hogy egyeseket érzékenyebben érinthet, de nem tudja hol a határ, amit előszeretettel feszegetett is nem egyszer ellenszenvet kiváltva. Kifogásolni lehet a stílusa miatt, hogy nagyon rákattant egy témára és írta le újra és újra szinte ugyanazt, amivel a hitelességének értékét csökkenti, pedig például önfejlesztés témakörben jókat írt, de pont ezek miatt tűnik el a mondandóinak lényege. Ennek ellenére van, akinek ez bejön. Más kérdés milyen lenne számára az a randizós történet, ami után elismerően bólogatna és gratulálna.:D

@vanderkaay: Abból nem csinált titkot, hogy voltak és vannak szeretői kapcsolatban élő nők személyében. Összegyűjthetett a pár évtized alatt akkora tapasztalatot, hogy bőven kiismerte a nők működését annyira, hogy bizonyos rétegeknél célba találjon a maga határozott és manipulatív(?) fellépésével így azt se titkolta, hogy nem egy sérült nővel volt már dolga. Neki is meglehetnek azok a praktikái, amik működnek. Én se értem mire jó ez, hogy ha állítása szerint ennyire jó a nőknél minek beleállni értelmetlen csörtékbe és bizonygatnia önnön nagyszerűségét.

vanderkaay 2019.07.23. 15:11:03

@M87: Alapvetően én is nagyrészt hihetőnek tartom azt amit magáról ír, elég következetesen adja elő, az a rész van nagyon durván eltúlozva, amikor ezt valami abszolút csúcsteljesítményként próbálja eladni. Hirtelenjében egy akkor 40 körüli ismerős csávó jut eszembe pár évvel ezelőttről, aki valamilyen értékesítőként dolgozott, jó egzisztenciája és nagyon határozott dumája volt, az élet minden területén politikától a klímaváltozásig abszolút szakértőnek képzelte magát, tulajdonképpen csoda volt hogy az ajtón befért a nagy arcától. Egyébként egyhetven körüli, pocakosodó, közepes megjelenésű illető volt, a társaságunkban lévő huszonéves csajok egyöntetű álláspontja az volt róla, hogy egyáltalán nem jó pasi, és róluk minden próbálkozásra le is pattant ahogy kell; ellenben halomra dugta azokat a kétségbeesett, ketyegő órájú harmincas nőket, akik havonta körülbelül hatszor vélik megtalálni a nagy őt, és már a kapualjban térdelve az éppen megismert pasi farkával a szájukban a közös gyermekeik nevét tervezgetik. Akiket én ismertem ezek közül, azok utána általában néhány hónapon belül férjhez mentek és lebabáztak az első olyan jelöltnek aki hajlandó volt elvenni őket, de a pasi konkrétan az univerzum legnagyobb nőcsábászának képzelte magát attól, hogy neki (is) sikerült megdöntenie őket. Valami hasonló lehet a helyzet a kapitánynál is, csak a jelek szerint az ő célcsoportja inkább a boldogtalan házasságban élő nők lehetnek.

M87 2019.07.23. 23:35:16

@vanderkaay: Akik az értékesítési területen sikeresen mozognak kellő hatékonysággal sajátítják el azon trükköket, amivel magas hatékonysággal adhatják el magukat olvasva a másik gesztusait van emberismeretük és magabiztosan kommunikálnak, ami hatással lehet a magánéletre is. Ezek csak a saját sikerek és kudarcok árán tanulhatók meg. Jófele jársz, mert korábban írta magáról, ha igaz, hogy átlagtól jobb adottságú és megjelenésű, amitől vonzónak számított annyira, hogy sikere lehessen a nőknél, amit a maga útján tapasztalt ki. Lehet a hatás kedvéért túlzott a történeteiben, amiknek van valóságalapja, de inkább hangulatkeltés. A kommentjeiből kiindulva bár alkalmazkodik a mindenkori helyzethez, hogy legyen nő, akivel szex is legyen valahol őt is zavarja, amik történnek férfi-nő kapcsolati jelenségek, amiről az ellentmondásai is szoktak árulkodni.