Nárcisz nevű hölgyeményt egy ismerkedős oldalon találtam, és a borok volt a beszélgetésünk alapja (mint oly sokszor). 25 éves, fekete haj, kék szemek, átlagos testalkat és az egyik képen, természetesen egy nárcisz volt. Most abba nem megyek bele, hogy mennyire ironikus, hogy egy Nárcisz nevű lány, nárcisz virággal reklámozza magát, ami azt sugallja, hogy egy nárcisztikus személyiség.  :P Tényleg ilyen néven futott, ami tuti kamu, ezért is írom meg.

Már sejthető, hogy abba a fotóba „kötöttem” bele, majd miután sikerült a figyelmét felkeltenem, jöhettek a borok. A szőlőlével nem lehet nagyot tévedni. :D Egy napnyi csevegés után, mintegy mellékesen elejtettem, hogy a különleges borokat szeretem és egy nagyon jó barátom messze külföldről szokott hozni különlegességeket nekem, de még nem volt rá megfelelő alkalom, hogy a legutóbbi borkülönlegességet felnyissam. Ez volt a csaliszöveg.

Az igazságot rendesen felturbóztam, mert a tények a következők: egy külföldön élő barátom tényleg hord nekem borokat, de azok nem különleges borok, szimplán csak nem elérhetőek itthon (ez mondjuk valamilyen szinten különlegesség). Nem messziről hozza, hanem egy szomszédos országból (itt túloztam), és nem évente egyszer jön haza, hanem havonta, így mindig van ilyen „különleges” borom. :P Alapvetően az igazságot torzítottam és kozmetikáztam, mégsem totális hazugság.

Rá is harapott a csalira és elkezdtem felépíteni az első találkozó vázlatát, aminek a vége az, hogy hozzám jövünk fel. :P A borkülönlegességemet, nem ihatom meg akárkivel (így nőt benne a bizonyítási vágy, hogy ő van olyan különleges, hogy ezt megérje), nem is ülhetünk ki vele egy padra, az milyen lenne már. Sem szórakozóhelyre, sem beülős helyre nem vihetünk be kintről piát, így nálam isszuk meg. :)

Le is szerveztük a találkozót, három nappal azután, hogy elkezdtünk beszélgetni. Kimentem elé, alig két percet váratott, mikor megérkezett. Simán átnéztem rajta, mikor távolabb volt, csak az lett gyanús, hogy egyre közelebb jön egy nő és nagyon néz. Aztán mikor odalépett, akkor ismertem csak fel. Élőben szemüveget viselt és más frizurája volt. Máshogy nézett ki, de mégis ugyanúgy. Nem volt se csúnyább, se szebb, mint a képeken, de a szemüveg és a más frizura épp annyi változatosságot adott neki, hogy elsőre nem ismertem fel. :D

Mosoly, puszi, majd „beszólok”, hogy szemüvegről nem volt szó, menj szépen haza. :P Nevet, és lassan elindulunk felém. Azt vettem észre, hogy már az üdvözlő puszi is bénán ment, én balról hajoltam oda, ő rossz irányba rántotta az arcát (zavarában), szóval kissé idétlenek voltunk. Aztán séta közben hol nekem jött, hol annyira kilengett a másik irányba, hogy korrigálnom kellett a „röppályámat”. Mikor kerülni kellett valakit a járdán, én jobbra léptem (a jobbomon volt a csaj), hogy jelezzem, jobbról kerüljük ki az akadályt. Erre ő balra lép és nekem jön. És ezt megismételte párszor útközben. Párszor egyszerre szólaltunk meg, de tök ellentétes dologról kezdtünk volna beszélni. Aszinkronban voltunk. Írásban nem jött elő, mert sok ideje van az embernek végiggondolni, mit ír, mire mit válaszol. De élőben, annyira nem voltunk szinkronban, hogy olyat még nem láttam.

Lehet, hogy csak zavarában volt ez, de az is lehet, hogy csak ellentétes síkban rezegtünk (mi va’? :) ). Félúton jártunk a lakásom felé, amikor felteszi a nagy kérdést. Hova megyünk? :P

Ezt utálom. Elmondom, hogy zajlik az építgetés. Eleinte viccelődve írom meg, hogy nálam iszunk valamit. Aztán mikor egy napja beszélünk, akkor jön a fentebb említett csali, azaz megbeszéljük, hogy nálam isszuk meg. Ez már a második, hogy jelzem, hozzám megyünk, és a másodiknál bele is egyezik (kíváncsi a borra). Majd a találkozó előtti órákban, mikor ráírok utalok rá, hogy nem kell kiöltözni, nem fogom leszólni, milyen ruhában lesz nálam. Azaz háromszor adom a tudtára, hogy hozzám jövünk. Bármikor ki tud hátrálni, még ha az első említésnél csak viccnek is veszi, a második, de legkésőbb a harmadik jelzésnél, illik szólnia, hogy ő nem megy fel senkihez. Ez esetben eldöntöm, hogy lesz-e akkor italozás máshol, vagy passzolom az egész dolgot. DE! Ha akkor közli velem, hogy nem jön fel, mikor már félúton vagyunk hozzám úgy, hogy háromszor lett a tudtára adva a dolog, az nálam azonnali válóok.

Ugyanis vagy hülye az ilyen, vagy szívat. A szívat alatt azt értem, hogy hozzá van szokva, hogy a kiskutya mentalitású férfiak úgyis azt teszik, amit ő akar. Esze ágában sem volt feljönni, de úgy érezte, elég ha ezt útközben közli és majd beülünk valahová. Hát nem.

Mondtam neki, hogy megbeszéltük, hova megyünk, mit iszunk. Jaaaa, hát ő azt hitte viccelődünk. Ja, háromszor is… :P Jött is a javaslat, hogy üljünk be valahova. Én erre megálltam és megfordultam. Mondtam, hogy gyere. Elindultunk visszafelé. Kérdezte, hogy hova megyünk. Mondom, úriember vagyok, visszakísérlek oda, ahonnan indultunk. :P Láttátok volna a képét, le volt döbbenve. :D Esküszöm rá volt írva az arcára, hogy ilyet vele még senki nem csinált, ugyanakkor a szemében ott volt a „gyilkos”. Meg tudott volna ölni a szemével. Kérdezi, hogy mi van. Mondom, megbeszéltük mi lesz a program, erre unfair módon az utolsó percben akarsz váltani, úgyhogy részemről itt vége a találkozónak.

Néma csendben sétáltunk vissza a metróig, majd elköszöntünk. :D

Maga a találkozó így nem tartott sokáig, kb 7-8-9 perc lehetett, ráadásul teljesen aszinkronban voltunk és a csaj még hülyíteni is akart. De az arca minden fáradtságot megért. Lehet, hogy gonosz voltam, de azt hiszem, ennyi kijárt neki.

Rohadtul kíváncsi lennék, hogy az ő szemszögéből, hogy zajlott ez a találkozó, de kb. így képzelem:  „Nem is akartam elmenni a találkozóra (soha nem akarnak eljönni, legalábbis utólag ezt mesélik a barátnőknek), de írásban szimpatikus volt. Aztán haza akart vinni, pedig erről szó sem volt (tuti nem mondja el a barátnőknek, hogy volt róla szó, ő pedig rá is bólintott), és mikor javasoltam, hogy üljünk be valahová, akkor lelépett. Ez is csak dugni akart…a paraszt… minden férfi disznó„ :)