Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A hírnév előnye

2019. október 01. - Ethan Wolf

stryjekk110100041.jpg

Lassan már ég a pofám. Hányszor, de hányszor megírtam, hogy házi nyúlra nem érdemes lőni. Hogy nem bölcs dolog kollégával kikezdeni. Erre a blog tele van ilyen esetekkel, és itt van még egy. :P

Párszor már összefutottam vele egyik-másik céges rendezvényen, még pár szót is váltottunk évekkel ezelőtt. De csak halványan emlékeztem rá. Igéző zöld szemek, világos barna haj, de hiába a csini pofi, számomra túlsúlyos volt. Nem is került a látóterembe, úgy két évvel ezelőttig. Akkor ismét összefutottunk hála megint egy munkahelyi összejövetelnek és meglepődve láttam, hogy lefogyott. Szép alak, még mindig csinos pofi (26 éves), nem mondom, azért volt még rajta 5-6 kg plusz, és a fenekén még faragnia kell, de simán jó csaj lett belőle.

preview16.jpg

Azonban nem akartam megint egy céges kavart, így nem foglalkoztam vele. Időnként eszembe jutott a csaj, de mindig elhessegettem a gondolatot. Aztán egyik nap (nem találkoztunk hónapok óta), a semmiből bejelölt ismerősnek. Visszaigazoltam. De nem léptem, holott lehetett volna, ha már ő jelölt be. De tartottam magam, hogy nem fogok megint céges viszonyba belemenni. Időnként persze megint eszembe jutott, motoszkált a fejemben az az igéző zöld szeme, ahogy belenéz a szemembe, miközben jól leszop. :P Aztán pár héttel később, az univerzum azt mondta, most megkeveri a szart az életemben. Vanda rám írt.

Valami butasággal keresett meg, céges probléma, de érződött, hogy kamu. :) Belementem a csevegésbe és könnyedén gördültünk előre a céges témától a személyes kérdésekig, majd alig egy nap alatt, át is invitáltam magamhoz borozgatni. Meglepő módon, azonnal rábólintott, semmi „üljünk be valahova előbb” kifogás. Persze érthető, nem voltunk teljesen vadidegenek, párszor összefutottunk már. DE vajon ennyi idő után, miért épp most jelölt be, miért írt rám? Miért most?

Amúgy kedves, vidám csaj, mer visszaszólni, elég okos, megvolt mindenről a véleménye és a tervei. Egy éve szingli és szeret egyedül élni. Egyelőre. Érdekli a pszichológia és nemsokára kezdi a következő diplomájára való készülést.

sheiko160700443.jpg

Eljött az este, kimentem elé és együtt jöttünk a lakásomig. Végig vidám volt a hangulat, látszott rajta, hogy nagyon örül nekem. :P Fura.. Hozott bort is, mert üres kézzel nem szeret vendégségbe menni (ezt a legtöbb nő eljátssza). A hozott bort nyitottuk fel és kortyoltuk el, miközben megmutattam a lakásom és megbeszéltük, hogy Müller Péter miért is limonádé filozófiát folytat és miért veszélyes az Oravecz Nóra féle önsimogatás. Van mindenféle könyvem, sok mindent olvasok, olyat is, ami nem olyan nagyon érdekel, de tudom, hogy pop kulturális jelentősége van ilyen-olyan okokból, így nem árt ismerni a dolgot. Jó ha az ember sokfélét olvasgat, mert több témakörben tud megszólalni, így nem futok bele olyan beszélgetésbe (vagy nem gyakran), amibe ne tudnék bekapcsolódni.

Közben fogyott bor, oldódott a hangulat, bár már a kezdet kezdetén az volt. Olyannyira, hogy már pár perc után folyamatos testkontaktot épített ki. Ő…. nem pedig én…Hozzámért, eleinte csak a karomnál, de sokszor, majd alig egy óra után már a combomhoz is. Ő szedett fel engem. :D Magamhoz húztam és megcsókoltam, ami azonnal vad csókcsatába torkollott. Ekkor leállítottam és beszélgettünk tovább (ha már ő szed fel engem, legalább kéretem magam, nehogy azt higgye, ribi vagyok). :)

preview.jpg

Ez így ment egy ideig, csókok, duma, majd egyre több előjáték, tapizás, lassan lekerültek a ruhadarabok, aztán kőkemény dugás az ágyban. Három kört nyomtunk le, úgy másfél órán át tartott, kisebb pihenőkkel. Rendesen leizzadtunk. Közben persze ment a tesztelgetés részéről, már az előjáték során. Olyan kérdések, hogy „minden kolléganődet áthívod borozni”? Amire érdemes valami humoros, odabökőset mondani.

Szex után, feküdtünk és szóba került, hogy miért épp most? Miért vette fel velem a kapcsolatot épp most? Burkolta a választ, de a lényeg átjött. Hallotta „híremet” kolleganőktől, neki pedig épp erre volt szüksége. Ennél persze sokkal finomabban adta tudtomra. :D

Így már értettem, egy éve szingli, kellett volna egy kan, de biztos nem az a könnyen ismerkedős fajta, olyan kellett, aki nem közeli ismerős, de biztosan alkalmas a feladatra. Ekkor hall rólam és voilá…

ee6e25ce7ec7326e9781b36b6cb5a4af.jpg

Másnap megdumáltuk, hogy még találkozgatunk, de ő közben keresni szeretne normális partnert (ez így hangzott el, picit rosszul esett azért). Tipikus szexkapcsolat lett belőle.

Három-négy hónapig tartott, kéthetente 1-2 alkalommal futottunk össze. Közben mesélt a randikról, amikre igent mondott és hogy miért is nem fog működni az adott pasival. Aztán az utolsó szeánszunkon kibökte, hogy Ő velem szeretné komolyabbra venni a dolgot. Várható volt. Finoman jeleztem neki, hogy ez velem nem fog menni. Úgy tett, mint aki lazán fogadja a dolgot, azt mondta, hogy akkor folytassuk így, ahogy eddig is. De azóta egyszer sem ért rá, hogy átjöjjön. :)

Pár hónappal később a facebook státusza átváltott "kapcsolatban-ra". 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr7615093684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT 135 2019.10.01. 23:49:49

Amúgy maga az epilógus annyira gyakori, h semmi extra nincs benne: könnyed, szex-, barátság extrákkal kapcsolatnak induló történet, ahol idővel kialakul a kötődés és ez általában a nőknél következik be előbb, akik emiatt beleszeretnek a férfiba...és utána jönnek a komplikációk...
A helyzet viszont az, h szerintem az ilyen esetek többségében garantáltan benne van a bukás a nő számára, hiszen nem véletlenül akar a férfi csak könnyed kapcsolatot: vagy nem lát bizonyos okból hosszútávú potenciált az adott nőben, vegy ő maga kötődésképtelen. Egyik sem fog megváltozni az együttlétektől.

2019.10.02. 09:37:55

@EzVan:): na igen. Ilyen pár elcseszett kapcsolat, amiből lehetett volna jövő és máris magányos, kiskutyás, prosztata problémás vénlegény válik wolfból.
Az élet ilyen pár rossz döntés eredőjeként alakul szarul a végére.

2019.10.02. 09:54:29

@VT 135: na de miért nem látott? Ez nem derült ki.
A kötődési problémákat pszicho tudja kezelni. Sok embernek van ilyen baja.

icipicicsipa 2019.10.02. 12:58:25

@Daenerys Targaryen:

Szerintem teljesen felesleges nőkkel hosszútávú kapcsolatot kialakítani, előny kizárólag annyi sarkítva, hogy egy ideig lesz állandó szexpartner.
Meg addig a pár évig esetleg, amíg nem jön képbe új kan - vagy nincs igény rá - normális kommunikáció.
Ez a többség, ez jellemző nagyobb számban a kapcsolatokra.

És ez kaszinó/szerencsejáték.

2019.10.02. 16:16:44

@icipicicsipa: Nos igen, ha a nőkre mint démonra és a szabad férfi élet megrontójára, kizárólag egy vaginaként tekintesz akkor tökéletesen igazad van.
Ha a férfi életnek kizárólag a hobbi barkácsolás, edzés és haverokkal sörözés a célja. Meg a lepottyanó csajok megdugása és másnap az ágyból kirugdalása.
"Nehogy mán ideköltözzön a némber.." höhöhö.

Azért Jó lenne ha 2019-re valami emberi empátia, kötődés, egymást társnak tekintő, közös életet kiteljesítő dolognak tekintenétek a párkapcsolatot.

Ez a sebeket nyalogató, traumatizált férfi siránkozás - MNK, nagyon hervasztó. Bár ha úgyis kihalunk, akkor menjen ez minél gyorsabban.

icipicicsipa 2019.10.02. 17:29:02

@Daenerys Targaryen:

Figyelj már apafej, én ha csak a matekot nézem, már bukik a dolog.
A másik fele: ki a tököm démonizálja a nőket, ki a tököm alacsonyította, alacsonyítja őket vaginává vazze?
Saját maguk!

Úgy, hogy hagyd már légy szíves a baromságodat, ha kérhetem, az ilyen fajta hülyeséget máshol, oké?

2019.10.02. 18:02:53

@icipicicsipa: nincs matek. Sérült frusztrált, lelki beteg emberek vannak mindkét oldalon.
Az emberi humánus oldalát kihagyod. matekozol. Igen, egy kurváért olcsóbb hetente egyszer kifizetni 20ezret. Ez a te matekod?

icipicicsipa 2019.10.02. 18:46:25

@Daenerys Targaryen:
Nem.
A matekom az, hogy minimum 60%-ban a kapcsolatokban a nő:
- megcsalja a párját
- elhagyja a párját
- visz mindent, amit lehet házasság esetén
- ha van gyerek, megszívtad duplán.

Ez a matek.
Aki ezzel vitatkozik:
- nő
- hülye mangina.

Ez a matek.
A többi meg megint a te rizsád lesz.

Untermensch4 2019.10.02. 19:08:05

@icipicicsipa: A 60% mint axióma honnan származik? Férfiaknál mennyi ez a százalék? A négy pont mindegyike vagy legalább egy teljesülése esetén kerül be a halmazba vki?

2019.10.02. 20:11:35

@icipicicsipa: Rokonságunkban volt egy nő aki kimatekozta, hogy otthagyja a férjét (kiszeretett belőle) és akkor annyi tartásdíjat kap, hogy élete végéig megél. Na és a bírónő kurvára nem így döntött. Óriási pofáraesése volt a kicsikének. És a férj nevelte a gyerekeket. Na azért az sem volt egy diadalmenet.

A magyar jog nem vizsgálja ki lépett félre a házasság felbontásánál. Nem ettől függ se a gyerek elhelyezés, se az anyagiak. A férj is lehet hűtlen. Vagy ilyen nem létezik?

Annyiból nevezheted igazságtalannak a vagyonelosztást, hogy a férfiak keresnek többet anyagilag. A nők meg szülik és nevelik a gyerekeket. És akkor térjünk rá az örök vitára, hogy mennyit ér a házimunka forintosítva.

Számodra nem éri meg a nőkkel a hosszútávú kapcsolat. Nyilván gyereket sem vállalsz mert az azért elég hosszútáv, kb 25 éves koráig el kell tartanod a gyerekedet. Ha viszont nem akarsz gyereket, akkor az egy életellenes, kihaló faj végvergődése lesz. Ezt nevezed perspektívának?

Untermensch4 2019.10.02. 20:28:03

@Daenerys Targaryen: Az emberiség kissé túlnépesedte a bolygót. Vmennyi kihalás teljesen "természetes". Az hogy vki egyéni műsorszámként a párkapcsolatain keresztül vesz részt ebben a kihalási/populációcsökkentési műsorszámban, sztem sokkal etikusabb mint ha ilyen-olyan ideológia mentén tömegek kihalásán munkálkodik.

2019.10.02. 20:50:03

@Untermensch4: de ő ezt mint valami szenzációs rádöbbenést adja elő, hogy megtalálta a csodaszert a világ minden bajára: nem kell nőkkel kezdeni. És tényleg!

icipicicsipa 2019.10.02. 21:37:57

@Daenerys Targaryen:
Ne legyél folyamatosan hülye.
Tudom, nehéz kérés mert már másodszor kell kérnem.

Az, hogy egy azaz 1 példát hozva nem úgy van a dolog, ahogy írom, a többségében meg úgy van, ahogy állítom, te szerencsétlen.

Mindenki tudja, hogy ugyan az az arány van mindenben:
A nők csalják meg és hagyják ott a férjüket és a nők kapják a gyereket és apuci meg fizethet.

Ez a baromságod is kipipálva.

2019.10.03. 08:54:38

@icipicicsipa: ja akkor a világért sem zavarnálak meg a zárt buborék véleményedet. További kellemes nőutálatot abban a csodálatos férfilétedben.

Raon 2019.10.03. 17:31:59

@Daenerys Targaryen: figyu, ezt ne értsd félre, de amiket ma láttam tőled (itt, csp, dean), azok tökugyanolyan ékszíjledobásos egyenválaszok, és ilyet korábban azért nem láttam nálad... és erre van egy kézenfekvő válasz, de hátha nem így van.
Te látod azt, tudod azt magadról, hogy amikor indulati kommunikációra váltasz, akkor témától függetlenül tökugyanolyan "érzelmi érveléssel", stílussal, szóhasználattal, tartalommal jössz elő? Sőt, ennél sajnos kicsit még rosszabb a helyzet, arról tudsz, hogy külső szemlélő számára ilyenkor az amúgy tök különböző személyek efféle reakciója is tökugyanolyannak tűnik? Azaz ha itt egy vírus lecserélné a nevedet WR-re, Fraura (a sort még folytathatnám, de itteni példákat hoztam), akkor senki észre nem venné a különbséget, hogy valójában te írtál most?

Nem szeretek általánosítani, de itt azért nem egyszerű ezt megállni. Pl. úgy tudom, sok nő számára nagyon kellemetlen helyzet tud lenni, ha a nagy gonddal kiválasztott ruhájában flangálva szembetalálkozik olyan nővel, aki tökugyanazzal a ruhával, tökugyanúgy öltözött fel, mint ő. Ez az elv a kommunikációra nem áll? Ott nem kellemetlen, ha a természet megannyi szépséges, egyedi kísérlete a tökéletesség létrehozására életkortól személyiségtől függetlenül tökugyanolyan egyensugarú körben tud csak reagálni?
Mint az az itteni bejegyzéseimből kitűnhet, nekem nem az indulatokkal, negatív érzelmekkel van gondom - azok is éppúgy működésünk szerves részei, mint a biológiai kellemetlenségek. Node ha már valaki úgy istenesen k**aanyázni akar, miért nem fejleszt ki hozzá egyedi jellegzetességeket? Azért ezt a szintet némi odafigyeléssel nem lenne olyan bonyolult megugrani.

És mert itt részemről megemlítés történt, elébe menve Unter várható reakciójának, csatolok egy kis videót is - ami könnyedebb is, a témába is vág, meg voltaképpen a fenti sztori kapcsán is ontopicnak mondható. :)
www.youtube.com/watch?v=-33gykQRks4

erkölcsi hulla 2019.10.03. 18:45:30

A cégednél hírhedt lettél, te vagy az a csávó aki minden csajt megkúr már az első randin, aki normálisan néz ki.

Inkább negatívum.

Pedig szépen indult, abból hogy örült neked, stb. inkább az jött le hogy kb. a nőnek pont jó szinten voltál, működött volna valami normális kapcslat.

julius_caesar 2019.10.03. 19:02:02

Alapvetően 2 dolgot szoktak írni az emberek: ha csak x-ik randin fekszik le, és '' játszmázósabb" akkor alfa özvegy, stb
Míg ha így indul, akkor,, a lány többet akar a végén " pedig ez lenne az ideális kapcsolat kezdete 2019ben, amivel nincs is semmi baj.
Kövi barátnőt én is inkább ezen az úton indítanám mint a másikon.

Lényeg a lényeg, egy nagy red pill kérdésem lenne.
Volt barátnőm / azóta lány akivel randiztam tett utalást hogy XYZ helyen felszedték, elkérték a teloszamat, rányomultak munkahelyen, stb. (akár az első randin)
És szerintem ennek az oka az, hogy ezzel akarja növelni az értékét a szememben, hogy ezzel mutatja neki vannak opciói.
Erre mi a jó válasz?
A, semmi, leszarom
B, kifigurázom, hülyeséget csinálok belőle
C, hasonló történeteket(utalásokat) mondok

A-t volt eddig a válaszom, legutóbb Ct csináltam, de ezentúl B verziót fogom nyomatni.
Véleményre kíváncsi vagyok

Untermensch4 2019.10.03. 19:13:09

@julius_caesar: Sztem C. Utána viszont a további viselkedésétől függ... de sztem ha ennyire játszmázósan kezdi a kapcsolatépítést és később sem lazul el akkor nem árt észben tartani a RP ismeretanyagot.

Untermensch4 2019.10.03. 19:23:08

@Raon: "Te látod azt, tudod azt magadról, hogy amikor indulati kommunikációra váltasz, akkor témától függetlenül tökugyanolyan "érzelmi érveléssel", stílussal, szóhasználattal, tartalommal jössz elő? Sőt, ennél sajnos kicsit még rosszabb a helyzet, arról tudsz, hogy külső szemlélő számára ilyenkor az amúgy tök különböző személyek efféle reakciója is tökugyanolyannak tűnik?"

Ha ugyanannak az információnak/inputnak a racionális kiértékelése a megtévesztésig hasonló output-hoz vezet különböző személyeknél akkor az rendben van, nem? A probléma az "érzelmi érvelés" mérése. Főleg ha érzelmekben gazdagon történik... a ruhás-hiúságos manipulációs trükköd egyébként nagyon jó volt, tényleg látszik hogy sokat dolgoztál a kommunikációd fejlesztésén.

Jó kis filmrészlet :) ...bár akár rajongói attitűd, akár "tömeg-személyiség" kapcsán villantottad, külső szemlélőként ilyesfélét (plusz érzelmileg túlfűtött "érvelést") nem csak a nőkön lehet itt időnként megfigyelni...

2019.10.03. 20:12:43

@Raon: ezt a részt én is imádom. Pedig egyéniség vagyok :-))))D

Frau Untermensch4 2019.10.03. 20:39:29

@Raon: itt vagyok szerelmem, látom már megint emlegettél :)
Olyan édesen bujtattad el a nevem megint a két hárpia közé... itt ülök a gép előtt, remegő kezekkel, ujjongó lélekkel, dobogó szívem ritmusra veri, hogy igen... szeretsz, fáj, ha nem látsz, és bármi áron szeretnéd, ha itt lennék veled.
De azért remélem majd oda is eljutunk, hogy privát levelet is írsz nekem, nem csak itt, mindenki előtt jelzed, hogy jöjjek, vársz engem :*****

julius_caesar 2019.10.04. 08:02:18

@Untermensch4:
Itt az RP ismeretanyag alatt pontosan mire gondolsz?

2019.10.04. 08:27:21

@julius_caesar: RedPill Biblia, 3. kötet, 13. fejezet c. pontja: "egy RP mester mindenek felett leszarja a nőt - így lehet érzékeltetni a felsőbbrendűséget. Mindig az van hatalmi pozícióban, aki kevésbé vágyik a másikra, akinek egyéb opciói is vannak."
Szívesen.

Frau Untermensch4 2019.10.04. 09:38:17

@julius_caesar: ha "volt barátnőd", akkor minek kell erre bármilyen módon reagálnod?

"És szerintem ennek az oka az, hogy ezzel akarja növelni az értékét a szememben, hogy ezzel mutatja neki vannak opciói."
Ha nem akar tőled semmit, akkor nem a te szemedben akarja növelni az értékét, hanem magának akarja igazolni, hogy milyen kelendő és ezt szereti hallani - magától is :)

whoamiohmy 2019.10.04. 11:05:58

Fiúk, szerintem most már tényleg vegyünk vissza egy kicsit. Lassan kiutalunk innen mindekit, aki nő. És ez nem jó.

Érthető, hogy a nőknek más lesz a véleménye red pill kérdésekben, mint nekünk ez így lesz mindig. De Daenerys messze az egyik legnormalisabb csaj aki az ilyen témájú blogokon előfordul. Nem kéne őt is kiutálni innen. Eleve nem kéne senkit kiutálni innen.

Ha valaki nem alkalmas arra, hogy értelmesen cseverésszünk vele és csak zajt csap, azt egyszerűen ignorálni kell. Ha nem beszélgetsz vele, majd talál mást, akivel jobban kijön. Ennyi.

whoamiohmy 2019.10.04. 11:21:13

@Frau Untermensch4: engem az se zavar. Akkor se kéne kiutálni innen. Mar WR miatt is bűntudatom van.

whoamiohmy 2019.10.04. 11:21:51

@Frau Untermensch4: egyébként ezt miből gondolod?

Frau Untermensch4 2019.10.04. 11:40:18

@whoamiohmy: senkit sem kéne kiutálni, a véleménye miatt. Ezt én már számtalanszor leírtam, azt is, hogy attól nem lesz jobb egyik itteni pasinak sem az élete, hogy még így, a virtuális semmiben sem képes elolvasni, felfogni és tolerálni egy másik nem képviselőjének véleményét.

Beleviszitek az embert abba, hogy magát igazolgassa, hogy a személyeskedésre reagáljon. Ilyenkor természetesen megjelenik néhány hiéna és a baszogatott prédára ugranak ők is. Milyen férfiak az ilyenek?

Nem kell ugyanolyan vélemény, soha sem lesz egyezés a két nem között sok mindenben, de a jó, értelmes stílusos "csörte" tökéletes tud lenni, élvezet benne részt venni és olvasni is. Addig amíg nem megy át az írójának a jellemzésébe, ami aztán választ kap és jön a szar. Amire megjelenik Raon és kioszt mindig engem. Már tudom, hogy azért mert szeret :)

Én kedvelem Admint, ezt számtalanszor leírtam. Jó, tudom, hogy sokszor izélgette ugyanazért Wolfot, de sok olyan hozzászólása volt, ami értelmes volt, vagy vicces, vagy "csak" egyszerűen máshogy mutatott meg valamit. És soha nem maradt válasz nélkül :)
Nekem hiányzik.

WR is, ha normálisan beszélnek vele egy kellemes jelenség is tud lenni. Időnként valóban bekattan, és ha még baszogatják is, akkor átmegy tank üzemmódba, ami valóban elviselhetetlen, de ha ilyen, akkor egyszerűen nem kell reagálni, egy idő után abbahagyja. Azért akárhogy is, de "híre" van. Kinek van még?
Én nem kedvelem. Nagyon sokszor estünk egymásnak. Megváltozott, nagyon. De nem gondolom, hogy azzal kell elintézni, hogy legyen kitiltva.
A picsogós férfiak nem beszélni próbálnak meg vele, hanem sírnak, hogy Wooooooolf tiltsd ki.

Látsz arra esélyt, hogy te magad példaként légy jelen és segítsd, hogy értelmes beszélgetések alakuljanak ki?

whoamiohmy 2019.10.04. 12:30:56

@Frau Untermensch4:

1. Most írtam Wolfnak emailt amiben tisztelettel megértem hogy vegye vissza WR-t. A Captainnel nem érzem magam hibásnak, bár én is kedvelem.

2. Veletek (veled, WR-rel meg még pár, szerintem nővel a csajokespasikon) nem óhajtok eszmecserét, mert eddig egyetlen alkalommal sem volt példa rá, hogy vagy akár közeledett volna a véleményünk egymáshoz vagy gazdagodtam volna intellektuálisan a véleményetek által vagy akár szórakoztatott volna a dolog. De ettől természetesen a szabad szólás joga megillet titeket.

Szóval én a magam részéről nem óhajtok veletek akár itt, akár a CS&P-n társalogni, de tőlem elfértek itt és szégyellem magam amiért WR kitiltására ösztönöztem Wolfot.

Frau Untermensch4 2019.10.04. 12:50:01

@whoamiohmy: sajnos nem biztos, hogy Admin visszajön, te is látod, hogy a CSP-n sem igazán jelenik meg. Talán szerelmes lett a gyöngyöm és most élvezi :)
És ne felejtsük el Wolf-ot, aki kitiltotta és lehet, hogy nem kívánja itt látni. Így ez most már akár veszett fejsze...

Nem azt kértem, hogy velem beszélgess :)
Amiket írtál és amilyen stílusban írtad az nálam kizárja, hogy bármikor egy beszélgetésben partnernek tekintselek.
Csak azt kérdeztem te mint elég hangos negatív tényező képesnek látod-e magad, hogy ne menjenek át a majdani beszélgetések a személyeskedésbe a te kezdeményezésedre, aztán a siránkozásba, hogy kit nem akarsz itt látni.
Én egyébként sem írtam már egy ideje, most is csak a drága Raonom miatt kezdtem újra.
És lehet, hogy legközelebb is csak akkor, ha emlegetnek bármilyen nexusban :)

Szóval itt a lehetőség, hogy megmutasd, nem csak a szád jár, és nem arra hegyezed magad, hogy milyen szarok a nők és nincs rájuk szükség, hanem építő jellegű vagy legalább szórakoztató hozzászólásaiddal emeled a színvonalat itt, mert Wolf egy nagyszerű férfi, kár lenne, ha mindig csak az egymás baszogatásába menne át a beszélgetés a posztjai alatt.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.04. 18:20:33

@whoamiohmy: "Fiúk, szerintem most már tényleg vegyünk vissza egy kicsit. Lassan kiutalunk innen mindekit, aki nő."

Végülis ez egy férfiblog, ahol a pasik vannak otthon, és ők majd eldöntik, hogy megtűrnek-e nőket is vagy nem. Én inkább az ide járó nők helyében gondolkodnék el azon, hogy igazából minek? Vannak más helyek, amik "koedukáltak" vagy kifejezetten nőknek szólók. Nem kell leuralni minden felületet, pláne ami nem arra lett kitalálva.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.04. 18:30:09

@Daenerys Targaryen: nem mindenkinek való párkapcsolat, család, gyerek, és akinek nem, az akkor dönt felelősen, ha nem is próbálkozik vele, úgy senki sem sérül. Miért lenne ez probléma, amit pszichológusnak kellene kezelnie? Neki így jó, és akinek így jó, az nem fogja megbánni idős korára sem. Ebben a történetben a csaj próbálta mélyíteni a kapcsolatot, pedig nem volt titok előtte, hogy sosem lesz belőle semmi, miért kellett volna Wolfnak belemennie? Mert azt mondják páran a blogján? :) Ő csak szexet akar.

Untermensch4 2019.10.04. 19:24:28

@julius_caesar: Nagy vonalakban arra hogy ha a viselkedése alapján vki a RP alapján meghatározhatóan "aranyásó" típus akkor azt ismerd fel.
Ezen érdemes észben tartani hogy az emberek személyisége idővel változik. Függetlenül attól hogy vmilyen kritériumrendszer szerint "jó", "rossz" vagy "semleges" irányban, előfordul hogy két ember akik tökéletesen összeillő pár voltak (vala), évek múltán már nem azok.

Könyvajánló hogy ne piszlicsáré apróságok mérgezzék az egyébként életképes kapcsolatot:
moly.hu/konyvek/barbara-pease-allan-pease-miert-nem-kepesek-tobbfele-figyelni-a-ferfiak-es-miert-nem-tudnak-eligazodni-a-terkepen-a-nok
Úgy általában önismeret és párkapcsolat témakörben elgondolkodtató (*) blog:
oriblog.blog.hu/

* ne legyél mérges ha esetleg a leírt emberi hibajelenségek némelyikének produkálása kapcsán korábbi önmagadra ismersz és ne zavarjon hogy meg sem próbál megoldásokat közölni

Frau Untermensch4 2019.10.04. 20:09:51

@Serial Slut: Te is nő vagy és idejársz bár nem folyamatosan, de akkor jelentősen. Te elgondolkodtál azon, hogy minek?
Vagy egyedül szeretnél itt maradni nőként? :)

Leuralás? Egy "rossz" mondat és hárman ugranak a nőre, sőt van aki utána megy másik blogra is, aztán itt mea culpázik és majd személyeskedik újra.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.04. 21:10:29

@Frau Untermensch4: el, azért is nem jövök túl sűrűn, mert benne van az emberben, hogy erősebb véleményt fogalmazzon meg időnként, az meg könnyen tűnhet (ahogy esetetekben is) rombolásnak, ebbe már belefutottam párszor a múltban. Én nem mondtam, hogy ne írj vagy mások ne írjanak, csak szerintem okosabb elfogadni azt a játékszabályt, hogy itt ők vannak otthon, és te vagy a betolakodó. Ha utánad megy, akkor meg már ő lesz.

Igen, tűnhet leuralásnak, hogy "na már megint, még itt is a nők akarják megmondani, hogy gondoljuk". Nem kell egyetérteni, én is legszívesebben a hajam tépném egy-két kommenttől, csak szerintem nem is kell mindent kimondani, nem kell vitába szállni mindenáron, pláne úgy, hogy nőként egy férfiközösségben persze sosem lehet igazad, már csak ebbe is gondolj már bele. Egy nő ilyenkor csak házhoz jár a pofonért újra és újra. :)

Te azt írtad, szeretnéd, ha itt értelmes beszélgetések alakulnának ki, márpedig akkor a női kommentelőknek kell engedniük, kompromisszumokat kötni, kicsit jobban idomulni szerintem. Ha nem megy, az is oké, viszont akkor tényleg nincs értelme ide járkálni.

Frau Untermensch4 2019.10.04. 22:04:11

@Serial Slut: nekifutottam néhányszor... Leírtam a válaszaimat a gondolataidra, aztán kitöröltem. Minek magyarázkodjak, amikor már annyiszor megtettem itt másnak is és azt hittem van értelme. Nem volt :)
Ha te nőként azt írod, hogy fülét-farkát behúzva, kompromisszumokat kötve legyen jelen itt egy nő, akkor mit vártam eddig a pasiktól :)

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.04. 22:11:09

@Frau Untermensch4: ha vendégségben vagy is visszafogod magad, és ez nem egyenlő azzal, hogy "füled-farkad behúzod".

De úgy tűnik, hogy nem fogunk ebben közös nevezőre jutni. :)

Frau Untermensch4 2019.10.04. 22:30:50

@Serial Slut: mindössze abban különbözik a véleményünk, hogy ez vendégség/illetve szerintem nem :)
Én nem emlékszem, hogy kérte Wolf, hogy ne legyen itt nő, vagy tett volna valamilyen célzást, hogy szeretné, ha nem lennének itt nők. Kirakja nemtől függetlenül azt, akit nem akar itt látni.
Ő a házigazda! Nem a hozzászólók.

Nőkről van szó, miért ne lehetne a sok férfi vélemény mellé elsőkézből, nőként véleményt nyilvánítani, hogy ne azzal töltsék az időt, hogy kitalálják egy nő mit és miért csinál. Én jónéhány véleményt gondoltam át és még tetszett is, elfogadtam tőlük.
Amikor "visszafogtam" magam (bár hülye szó, nem visszafogtam magam, hanem nem arra kellet reagálnom, hogy mi a szarnak vagyok itt, ki a picsa vagyok, stb), és beszélgettem, akkor is jött valaki és bele kötött.
Miért várod el, hogy csak a nő legyen "visszafogott", a férfi meg lehet proli, bunkó, mert "itthon" van?
De ha már beleképzelem magam a "vendég" szerepbe, akkor jónak és elfogadhatónak tartod a durva, személyeskedő beszólásokat a ház lakóitól, miközben a ház ura nem tesz ilyet, de még nem is céloz ilyenre :)

Raon 2019.10.04. 22:52:44

@Serial Slut:
> nőként egy férfiközösségben persze sosem lehet igazad

Ha akarod, láthatod így, csak jegyzőkönyvezem az ellenpéldát - amikor a férfihang elindult (igen, az volt a mostaninál jóval normálisabb oldal is), kb. fele-fele arányú volt a női-férfi törzsgárda, és ott ilyenről abszolút nem volt szó, sőt, kifejezetten jól működött az egy célért a női-férfi összedolgozás. Aki nem látta, nem élte át, tényleg sajnálhatja, mert hiába volt megélve szuper, bármit bárhol próbáltunk elmondani róla, a többségnek kb. sci-fi az egész.

Raon 2019.10.04. 23:10:00

@Untermensch4:
> Ha ugyanannak az információnak/inputnak a racionális kiértékelése a megtévesztésig hasonló output-hoz vezet különböző személyeknél akkor az rendben van, nem? A probléma az "érzelmi érvelés" mérése.

Szerintem itt előjött a klasszikus nézetkülönbség közöttünk: amikor valaki állapotokban vagy folyamatokban gondolkodik. Engem az előbbi sosem érdekelt, és csakis az utóbbi kapcsán írok. Tudom, hogy ez sokszor félreérthető - de ez nem baj, számomra az is egyfajta szűrő, hogy ki mire reagál.

Állapotot nézve persze, igazad van, egyetértek - csak szerintem állapotnézettel ilyen dolgokban soha senki nem lesz előrébb, én ezért nem foglalkozok vele.

> Jó kis filmrészlet :) ...bár akár rajongói attitűd, akár "tömeg-személyiség" kapcsán villantottad, külső szemlélőként ilyesfélét (plusz érzelmileg túlfűtött "érvelést") nem csak a nőkön lehet itt időnként megfigyelni...

Jogos, persze, hogy nem. Na de ki mondta, hogy igen? :)
Tartok tőle, hogy ismét belefutottunk a netes kommunikáció nehezen áthidalható részébe. Számomra evidens, így nekem nincs kedvem magyarázni - te nem kérdezel, csak levonod a magad következtetéseid, és így marad a "nyugaton a helyzet változatlan" jelleg. Ami persze nem feltétlenül baj, ennek is lehet csoportdinamikai hatása (nem tudom, mennyire egyértelmű, de engem itt eddig kb. végig csakis ez érdekelt).

A filmrészlettel is erre próbáltam rámutatni, ez néha többet átadhat, mint bármilyen és bármennyi szó. Vagy nem. Lutri itt is van benne.

Raon 2019.10.04. 23:12:57

@Frau Untermensch4: ez jó volt, el kell ismernem. Azért ne toljad túl, úgy hamarabb kihúnyhat a láng. :)

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.05. 00:09:27

@Frau Untermensch4: nem várom el, csak ez van. Tudom, velem is mindig így volt mindenfelé, hogy állandóan belém is kötöttek. Ha már a vendégségnél maradunk, akkor a házigazda dönt arról, kit invitál be, viszont ha nem foglalkozik vele vagy a többi vendégre bízza, akkor a többiek fognak dönteni helyette, és a blogok többségén ezt látni. Van egy összeszokott, kialakult kör, és gyakorlatilag a házigazda is nekik szeretne megfelelni, ők az olvasótábor, a kemény mag legalábbis. Ahogy lejött nekem innen, egyes nem kívánatos figurák kirakása ajánlás alapján működik, tehát akire sokan panaszkodnak, az megy, úgyhogy gyakorlatilag de, a kommentelők döntenek. :)

Egy antifeminista közösségben a férfi mindig is többet megengedhet magának, ez ellen kár tiltakozni. A feministáknál meg a nők eshetnek neki a férfiaknak, szét is szoktak kapni egy pillanat alatt teljesen békés hozzászólókat is. Ott sem a kemény magból rakja ki akkor az admin az erőszakosabbakat, hanem kirakja a bajkeverőnek kikiáltott személyt. Igen, ez igazságtalan, de a net így működik, a közösségek így működnek, a sajátjait mindenki jobban védi, és velük mindenki elnézőbb is.

Frau Untermensch4 2019.10.05. 00:45:13

@Serial Slut: "csak ez van"
Nem :)
Biztos vagyok abban, hogy a te életedben is vannak olyan helyzetek, amikor úgy döntesz, nem az elfogadott, mások által rendben talált módon viselkedsz azért mert ők azt mondják, hogy "csak ez van" :)
Én is.

"tehát akire sokan panaszkodnak, az megy, úgyhogy gyakorlatilag de, a kommentelők döntenek. :)"
Azért azt is érdemes meggondolni, hogy ki marad a sok kitiltás után.
Egyébként bárki csinálhat blogot, az itteni kitiltást követelők is, és ott azt engednek be a "házukba", akit akarnak. Csak tudni kéne értelmes posztokat összehozni. Sokat. Ami nem mindenkinek megy, így marad a mások blogjában úgy csinálni, mintha ők lennének a gazdák. Ott lógni és szortírozni ki maradhat.
A közeg egy része azért beszélgetett nőkkel, régiekkel is beszélgettek.
A közeg egy része pedig "megcsinálja" a kikiáltott "bajkeverőt", hogy aztán sírni lehessen a kitiltásáért.

Borzasztó lehet egy feminista blog :(

2019.10.05. 08:34:18

@Serial Slut: a két kezem kevés ahhoz, hogy elsoroljam azokat az ismerőseimet, akik 40++os nők és MOST bánták meg hogy nem lett gyerekük fiatalon. Közelednek az ötvenhez és teljes pánikban és depresszióban élnek, hogy úgy fognak meghalni, hogy nem marad utánuk semmi. Ostoba emberként lehet ezen az érzésen gyúnyolódni persze, de ez szerintem sors tragédia. Mert fiatalon ezt nem érezték, pörgették az életüket meg a pasikat. Amikor meg érzik a gyerek-család-biztonság igényét akkor már a lehetetlenre vágynak. És ez pokoli érzés nekik.
És ugyanez a sztori férfiban is megvan. Tönkrement a házasságuk, az ottani már kamasz gyerekek szarnak az apjukra, hisz ő is szart rájuk a válás után. És most ötvenes férfiként új gyerekre vágynak, mert "azt majd jobban fogom csinálni". Holott ez nagy csapda, mert a világ is sokat változott, meg ők is. Két egyforma gyerek sincs és sok esélyes hogy tényleg jobban csinálják-e. Hatvanévesen szülői értekezletre járni nagyapa külsőben számomra nem sexy.

2019.10.05. 08:35:24

@Frau Untermensch4: nem ismerjük egymást nyuszifül. De bátran terjessz rólam, amit akarsz.

Frau Untermensch4 2019.10.05. 09:59:00

@Daenerys Targaryen: "kényes" téma a gyerekvállalás.
Vannak az életben olyan dolgok, amiket vissza lehet csinálni, és újrázni ha rájön az ember, hogy téves döntést hozott, de a gyerek léte vagy nem léte nem az.
Az időből kicsúszás végzetes.

Nőnél a természet hozza a helyzetet, hogy már nem lehet, a férfiak büszkék rá, hogy még 60 évesen is tudnak csinálni, de kérdés, hogy mit tud kezdeni egy gyerekkel már idősen. Megcsinálni megtudja, de ereje, kedve, türelme lesz-e még, és ha igen, akkor sem látja felnőni, nem lehet mellette akkor, amikor a cseperedőnek szüksége lenne az apára. És soha nem lesz nagypapa.

Én úgy gondolom, hogyha fiatalon nem érzett affinitást ahhoz, hogy anya legyen, 40+-osan ez nem lehet, hogy csak pánik, mert úgy érzi, hogy egyedül marad?
Nem a gyerek maga az, ami hiányzik, hanem a frász inkább, hogy ki lesz mellette idősen?

Ha fiatalon úgy érezte képtelen "feladni", odaadni magát, "öregen", újra gondolva miért hiszi, hogy elszalasztotta és igenis anyává/apává kellett volna válnia?
Nem tudta vállalni akkor, amikor lehetett volna. Fontosabb volt minden, mint az, hogy gyereket szüljön és neveljen. Akkor ott így döntött. Az akkori énje döntése az akkori körülményeinek döntése volt. Idősen már nem lehet, hogy csak a képzelete játszik vele, meg tudta volna csinálni?
Jó lett volna az akkori kétségei ellenére is szülni, csak azért, mert majd idősen lehet, hogy hiányozni fog a gyerek?

Aki nem érez késztetést a megfelelő időben, miért érzi, amikor már késő? Lehet, hogy a szüléssel, a baba kézben tartásával megjön az anyai érzés, de mi van, ha nem? Ez nem egy autó, hogyha nem tetszik eladom és veszek másikat, vagy nem veszek és majd járok busszal.

A férfiak fiatalabb nő mellett érzik általában, hogy legyen gyerek, majd az asszony felneveli, ha ő fáradt és nincs kedve hozzá. Kicsit úgy érzem, hogy a felelősségvállalás ebben az esetben kevés, ugorjunk bele, majd lesz valahogy. Aztán ha jön az idő, jön a "pokoli érzés", kevés voltam, el kell engednem, rá kell bíznom saját magára, hogy nélkülem is talán meg tud állni a saját lábán. Az évek múlásával az öröm mellett ott a kétség, mi lesz vele ha már nem leszek.

Beleszólni más döntésébe gyerek esetében soha nem szabad. A döntést magának kell meghozni, a környezetének pedig támogatni ebben.
De az biztos, hogy a csecsemő még nem fogja fel, az ő apja, anyja kicsit más, mint a többieké, de ahogy cseperedik valóban látja, az én szülőm más. A szülő azt hiszi majd megoldja ezt a "hátrányt", de nem lehet. Hatalmas teher ez a gyereknek sajnos. Az öregebb szülőknél már az egészség sem biztos, hogy kitart, és fiatalon úgy élni, hogy mi lesz vele, ha bekövetkezik valami baj nyomasztó. Az ápolásról nem is beszélve.

Mindennek megvan a maga ideje, a szülőségnek pedig még inkább. A döntés ebben az esetben nem javítható. A természet úgy alkotott meg minket, hogy ne 50 évesen legyünk szülők, még akkor sem, ha most az a divat, hogy az "50 az új 30". Ez nem igaz, ez csak öregedő nők önvédelmi hülyesége. Az 50 az 50, a 30 pedig 30. Bármennyire is lehet a bőrrel, a mérettel, a habitussal "fiatalnak" maradni.
A férfiak egy része pedig leginkább férfiasságuk bizonyítékaként tekintenek erre. Micsoda büszkeség, ha 50+-osan még tud gyereket csinálni.

Egyébként ismerek olyan 50+-os férfit, aki fiatalon nemzett egy gyereket, akivel nem tudott igazán mit kezdeni. A gyerek felnőtt és nem igazán van kapcsolat közöttük. Aztán jött az új asszony és meg sem álltak 3 gyerekig, Ő van velük a legtöbbet és imádja őket. Igen, az ő esetében a kezdeti hiányosságot "javította" és boldog apa. Ilyen is van.
A nagyobbat nem ismerem, így nem tudom neki milyen érzés, hogy bezzeg nála nem volt "apa", azért ezt is meg kell emészteni és biztos hogy sebet ejt.
Most divat ez az öregapavagyok helyzet és az is, hogy 50-esen még szülnek a nők is, milyen csoda ez és most érzik teljesnek magukat és jó döntést hoztak, bla-bla, de nagyon kíváncsi lennék, hogyha őszinték magukhoz, igaziból is így érzi-e mind...
A világ legtermészetesebb és legszokásosabb "feladata" felelős szülőnél (vagy nem szülőnél) ma már komoly megfontolást kíván sajnos.

2019.10.05. 10:21:58

@Frau Untermensch4: jókat írtál. Egyetértek, hogy az 50 az bizony 50 és a reklámipar hazudja az 50 a 30 baromságot.

Én a végletes infantilizmusban látom a mai kor bajait. Felnőtt egy hópihe nemzedék akit a széltől is óvtak és képtelen a felelősségvállalásra önállóságra. Fiúk lányok 30 évesene mamahoteleznek. Én a túláltalánosítás helyett konkrét példákkal élnék.
Két barátnőm is leélt tizensok évet olyna házassággban, olyan párkapcsolatban ahol nem is gondoltak gyerekre. Mert a párjukat nem tekinteték férfinak, apa alapanyagnak. "jól megvoltunk" barátian, mintha testvérek lennénk. És igen, szex sem volt ezekben már, de azt hitték hogy ez egy jó élet. Mert nem veszekedtek. Hisz a szülői mintájuk egy veszekedős rossz házasság volt. Azt hitték ha egyetértenek egymással az már akkor jó. Szerelem, szenvedély szex, "ettől a férfitól akarok gyereket" fel sem merült.
Infantilizmus.

A telepen ahol régen laktunk volt egy 14 éves kis cigány kislány. Minden nap nehéz kosárral ment haza a boltból, mert ő látta el a családot. Ő főzött mosogatott takarított. Ellátta a háztartást. Anyja három műszakbna dolgozott, nappal aludt. A kislány látta el a sok kisebb testvérét. Aztán 16 évesen már ő is szült.

Igen ez a másik véglet. A hópihe nemzedék meg az ellentétes véglet.

icipicicsipa 2019.10.05. 12:19:27

@Serial Slut:
Serial.

A probléma nálad is az, hogy leosztod nőre meg férfire.
Beszéled te is a hülyeséget, nem bír a női éned csöndben maradni, hiába vagy "közelebb" a tárgyilagossághoz, ahogy olvasgatom a férfihangon vagy a blogodon az írásaid.

Itt egy dolog van, férfinál egy dolog van: vagy logikusan és észérvekkel beszélgetünk, vagy nem.
És nem számít, hogy nő vagy férfi.

Ezt megint nem tudjuk megugrani, ezek az alapvető dolog, ami miatt kár erőltetni egy férfinek a nőkkel való bármiféle kommunikációt, mert esetleg a 20% képes arra, hogy a "dafke nekem van igazam, mert csak" agyi folyamatot átlépje a buksijában és logikus, korrekt érvekkel válaszoljon.

Lásd visszakanyarodok, nálad is előjön: a férfiak terepe és nőként legyen neked csend, itt ez van.

Nem vagytok képesek változtatni ezen, ilyen betegek maradtok, sajnos.

MsIreneAdler 2019.10.05. 14:22:28

A napokban "reklámoztátok" a blogot CSP-n, gondoltam beleolvasok. Elképesztő. Hank Moody jutott eszembe a pasiról :)

MsIreneAdler 2019.10.05. 14:26:58

Ja mer most nézem a profilképet, íhy már érthető :D:D

Untermensch4 2019.10.05. 20:37:48

@icipicicsipa: "A probléma nálad is az, hogy leosztod nőre meg férfire."

Így hogy te is leosztod, megpróbálhatnátok közösen átlépni ezen. :)

"Nem vagytok képesek változtatni ezen, ilyen betegek maradtok, sajnos."

Toxoplazmózis..? :)

Untermensch4 2019.10.05. 20:43:20

@Raon: "Tartok tőle, hogy ismét belefutottunk a netes kommunikáció nehezen áthidalható részébe."

A neten írogatók többségénél már előrébb járunk ezzel hogy felismerjük a kommunikációs zavart. Egy nagy rakás "süketek párbeszéde" kihagyható így. Én tudok örülni a részeredményeknek, kis lépéseknek is. Kaizen vagy miaszösz... :)

2019.10.05. 22:29:14

@MsIreneAdler: milyen profilképet? Az David Duchovny színész fotója.

Raon 2019.10.05. 22:55:31

@MsIreneAdler: topkomment :)
Még a jó színészek életében is ritkán esik meg, hogy nemcsak megkapják "életük szerepét", de egyben a szerep is megkapja "élete színészét" - azaz azt a színészt, akinél jobban kb. a világon senki nem tudta volna eljátszani az adott szerepet.

Duchovny és Hank Moody egyértelműen ez az eset, a kvázi tökéletes telitalálat. Ráadásul mindez a színész eredeti hangján érvényesül a legjobban... aki képes volt szinkronnal nézni a sorozatot, az bizony egy másik művet kapott, akkor a torzulás mértéke mind szövegminőségben (az eredeti sokkal nyersebb), mind hangtónusban (a magyar rémesen béta jellegű lett.

És igen, ez Wolf felé lehet már közepes nyalásnak is tűnhet, de nem annak szánom, csak akkor legyen kimaxolva ez is. Az asszociációval mélységesen eegyetértek, amikor először idetévedtem, kb. egyből ez indult el a fejemben. :)
www.youtube.com/watch?v=EmNhHusGzIA

MsIreneAdler 2019.10.06. 00:05:15

@Daenerys Targaryen: Kaliforgia (Californication) sorozat. Hank Moodyt játsza David Duchovny :)

MsIreneAdler 2019.10.06. 00:13:46

@Raon: életem egyik legszürreálisabb élménye az a sorozat. A józan eszem folyton azt üvöltötte, hogy ne nézd ezt a "borzalmat", de egy másik részem a képernyőhöz vonzott. Kábé a harmadik évadnál, mikor feladtam és eldöntöttem, hogy inkább csak élvezem, na onnantól lett még jobb :) Okés egyértelmű, hogy azért ez Duchovny jutalomjátéka. Meg ő nem keccsöl annyit a punciért, mint a bloggazda, ahogy olvasom, de ugye ez itt nem hálivúd.
Azt mondod eredeti nyelven még ütősebb? Na van okom, hogy mégegyszer megnézzem :)

VT 135 2019.10.06. 02:20:06

@icipicicsipa:
Nem tudom, mi van veled, mitől vagy ilyen szinten megkeseredett és frusztrált, de kezdesz egyre jobban lesüllyedni Intrikus Kritikus szintjénre. Érvelés nuku, csak a "a nőktől félni kell és várat építeni ellenük, mert gonoszok" dogmákat zsolozsmázod és ha ezt valaki - különösen nő - kétségbevonja, akkor elkezdesz dühöngeni, személyeskedni és címkézni.

VT 135 2019.10.06. 02:28:57

@Daenerys Targaryen:
"a két kezem kevés ahhoz, hogy elsoroljam azokat az ismerőseimet, akik 40++os nők és MOST bánták meg hogy nem lett gyerekük fiatalon. "

Tele vannak velük a netes társkeresők. Számomra is egy tragédia ezt látni. Senkinek nem akarok rosszat és attól, h hibákat követtek el, még nem kéne ilyen szinten bűnhődniük. Mert azt látom a nőismerőseimen, h amikor gyerekük lesz, kiteljesednek nőként, nőbbek lesznek. Persze biztos van 1%, aki erre az életre szerzetesi magányt választott, de nem ők a többség. Egy kor tünetei ők, de ettől még nem jobb a helyzet, h ezt tudjuk. Aztán persze van az a réteg, aki még 40+ évesen is a Szőke Herceget (el)várja - na rajtuk aztán végképp nem lehet segíteni.
A túloldalon meg ott van rengeteg férfi, aki legkésőbb a 30-as éveiben vágyna már komoly kapcsolatra, társra, örömmel vállalna családot, de esélye sincs, mert a sunátorok learatják a termést, a nők meg csak álmodoznak, nem bírnak továbblépni a korábbi "Igazi(k)"-ról=sunátorok, meg képtelenek elengedni az irreális elváráslistájukat. Aminek az eredményeképpen ezen férfiak vagy átmennek MGTOW-ba, vagy átképzik magukat kötődésképtelen sunátorrá.

A két nem közti bizalom, ami a férfi-nő közti óriási különbségek szakadékát át tudná hídként ívelni és alapot adna a szeretetre, meg szépen lassan megszűnik.

Hogy kinek jó ez? A háttérhatalmi elitnek, hiszen a család egy nagyon erős alap, minden diktatúra igyekezett ezt szétverni. Az egyedüli emberek nemcsak sokkal többet fogyasztanak, de sokkal könnyebb őket manipulálni és megfélemlíteni. A feminizmus csak a bullshit, amivel el lehet adni a népnek.

.Delin. 2019.10.06. 04:30:32

@Raon: Hogy törtènt a szakìtàs Dean ès a fèrfihang közt? Volt valami konkrèt kivàltò ok?

2019.10.06. 08:55:25

@VT 135: Egyetértünk. Annyiban kiegészíteném, hogy a vágyakat elég elültetni az emberekben és onnan már önjáró lesz a folyamat. Tehát a világ összeesküvés nem úgy néz ki, hogy egyik oldal a gonosz háttérhatalom, a másikon meg a romlatlan bárányok, mint tömegek.

Frau Untermensch4 2019.10.06. 11:03:19

@Daenerys Targaryen: a hópihe nemzedék nem hibás, a szüleik azok. De vajon ezek a szülők miért lettek ilyenek? És következők milyenek lesznek? A hópihe szülők? :)

Nagyon sajnálom azokat a roma gyerekeket, akik "elvesznek", pedig többre lennének képesek. Minden tiszteletem azoké, akiknek sikerül, több, mint azok felé, akiknek úgymond "könnyű", mert ebben nőttek fel.

icipicicsipa 2019.10.06. 12:04:19

@VT 135:

"Tele vannak velük a netes társkeresők. Számomra is egy tragédia ezt látni. Senkinek nem akarok rosszat és attól, h hibákat követtek el, még nem kéne ilyen szinten bűnhődniük. "

Mindennek van következménye.
Olyan nincs, hogy nem normálisan élem az életem és még mellette cserébe megkapok az életemben mindent.

Ez volt a döntésük, ez volt felnőtt emberként a döntésük.

Én nem érzek sajnálatot.
Félreértés ne essék, nem is kívánok senkit sz@r életet vagy, hogy érezze magát szarul, én csak leírom itt és ezért lát itt pár ember agresszívnak, hogy "vazze, most vagy hülye te nő, ne legyél nyomorék már és vegyél vissza és kussolj el és gondolkozz, ne pofázz.

Mert itt az eredmény.
Szerinted ez miért van?
Ezért.
Mert megy az ugatás, ezeknél is ment az ugatás, hogy a paraszt férfi miért szól be.

És tessék, ez az eredmény, ez is az eredmény.

De te is mondod itt a szöveget, hogy nem kívánod senkinek, meg nem érdemelnek "bűntetést", de amikor meg ugatja valaki, hogy mi az, ami gond, akkor azt meg jó lenne elhallgattatni.

Talán majd ha nyugodtan közbeszéd lehet az, hogy igen, kedves nők, a nagy pofátok, a hülye agyatok és a kurvárkodásotok együtt - tehát a gyökér jellemetek - az, ami ide vezet, akkor majd elkezdődhet számukra, az ilyen nők számára az, hogy talán kétszer is meggondolják fiatalkorukban azt, hogy nem a ribanc életmód a nyerő.

julius_caesar 2019.10.06. 15:40:20

@Untermensch4:
Köszönöm a blog ajánlást, beleolvastam, szerintem nagyon jó.
A könyvet is majd elolvasom. Ha tudsz még ilyesmit ajánlani, megköszönöm.

Ezt a blogpostot javaslom a többi kommentelőnek is:
vendeghanyas.blog.hu/2018/11/30/pacsai_interju_es_a_konyv_elso_fejezete
kommentekkel kifejezetten érdekes így vasárnap estére.

Még youtube-on hallgattam almási kitti-t, ő tud jókat mondani.

Pénteken voltam egy buliban, és olyan élményem volt, ami egyszerűen hihetetlen. Sikerült szabályoznom a tudatalattimat. Úgy mentem le, hogy csak a zene miatt, táncolgatni, és tényleg(!). Odajöttek nálam idősebb lányok hozzám táncolni, stb, ők szólítottak le. Érdekes módon még ha jól is néztek is ki, egyáltalán nem volt kedvem sem táncolni, se semmit csinálni velük, eszembe nem jutott eszkalálni a dolgot. Majd a fáradtság + vodka szóda eredményeképpen változott a prio - majd ennek így az eredmények is elmaradtak, már nem jöttek, sőt.

Párkapcsolati tapasztalataimban is ezt tapasztaltam. Nem tetszik annyira, kicsit nyűg feeling - mindig ráér, mindig van kedve, stb, míg ha "szerelmes vagyok" hisztik tömkelege, szivat, játszmázik stb.
Szóval valahogy a kettő ellenpólkust kellene egyesíteni, vagy nagyon jó színésznek lenni, ahol épp megformálom az adott karaktert a jelenetnek megfelelően, mondjuk ehhez nagyon jól kell tudni irányítani a tudatalattit. Remélem érthető amire gondoltam, ha nem, akkor majd kifejtem.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.06. 17:39:18

@icipicicsipa: "Nem vagytok képesek változtatni ezen, ilyen betegek maradtok, sajnos."

Hát látod, a nők már csak ilyenek. :)

MsIreneAdler 2019.10.06. 18:46:15

@icipicicsipa:
"Talán majd ha nyugodtan közbeszéd lehet az, hogy igen, kedves nők, a nagy pofátok, a hülye agyatok és a kurvárkodásotok együtt - tehát a gyökér jellemetek - az, ami ide vezet, akkor majd elkezdődhet számukra, az ilyen nők számára az, hogy talán kétszer is meggondolják fiatalkorukban azt, hogy nem a ribanc életmód a nyerő."

Mióta nem közbeszéd tárgya az, amit írtál? Az, hogy a nők mekkora gyökér jelkeműek, most te is leírhattad, szerintem tök nyugodtan. Szóval mi a gond?
És még egy anomália, ami vicces is, mert a Vissza a jövőbe c. film jutott eszembe: hogyan oldjuk vajon azt meg, hogy a kivénhedt, szerinted rossz döntéseket hozó nők, visszamenjek a múltba nem ribanckodni, illetve meggondolni a ribanckodást :)? Jó ez csak gondolom a pillanat hevében leírt logikai bukfenc.
Nézd, én tudom, egy nő sose jó. Ha fiatalon családot szeretne, akkor milyen egy ribanc, magához akarja láncolni a férfit a sok pulyával. Ha nem alapít családot, akkor is milyen egy ribanc már, faszkörhontázik satöbbi :) Mi lenne szerinted az elvárt viselkedés egy nőtől?

2019.10.06. 20:44:01

@MsIreneAdler: óó hát ezt is leírták már: szűzen fiatalon férjhezmenni, babázni, párás szemmel várni haza a zurát a meleg vacsorával, este meg szexistennőként tündökölni az ágyban.
Ilyen az amikor a férfi infantilizmus az ostobasággal párosul.
Méghogy a nők várjáka fehér lovagot... hahaha

MsIreneAdler 2019.10.06. 22:04:12

@Daenerys Targaryen: én direkt az ő válaszára vagyok kíváncsi, hogy a "pofád lapos ribanc!" mentalitás mellé, milyen igények társulnak. Komolyan érdekel, hogy milyen logika mentén lehet azt levezetni, hogy ha a másik nemet szarba sem veszed, mégis mire föl vársz el bármit is tőlük (ez ugyanígy igaz a férfigyűlölő nőkre). Miért olyan nehéz belátni, hogy szükségünk van egymásra? Hogy kiegészítjük egymást úgy, hogy egyik nem sem haszontalanabb, értéktelenebb a másiknál. Lehet vitatkozni, kell is, de az olyan parttalan viták, hogy ki a fontosabb, meg kire húzzuk rá a vizes lepedőt, feleslegesek, csak egymás ellen hergelnek minket.
Amúgy a szűzen férjhez menésen kívül (ezzel annyira nem értek egyet én sem) szerintem teljesen megugorható feladatok ezek egy nő számára, ha ő is akarja és van kiért megtennie(!).

whoamiohmy 2019.10.07. 10:42:13

@Daenerys Targaryen: inkább ez a zeitgeist. Egy hibás paradigma, ahogy például Galenosz 4 testnedv tana 800 éven át vetette vissza az orvostudományt, mert a gennyet nem egy korjelzo jelenségnek, hanem egy természetes testnedvnek tartották, ami jó, ha van. Az emberek meg hullottak tömegesen banális fertőzések miatt amiket nem tudtak meggyógyítani, mert már a hozzáállás is rossz volt.

Ma ugyanez van, a társadalom egyik krízisből szalad a masikba, mert a zeitgeist által diktált paradigma hamis, így a világkép is rossz.

icipicicsipa 2019.10.07. 12:25:12

@MsIreneAdler:
Leírtam mi nem elvárható viselkedés a nőktől - szerintem - és leírtam, hogy mi vezetett és mi vezet oda, amiről ott diskuráltunk a kollégával az említett női csoporttal.

Smile-kat nagyon ügyesen tudsz rakni illetve kérdezni, de, hogy felfogd azt, amit írtam, akkor nem lett volna a kérdésed.

Tehát javaslatom:
Kérdezz meg talán valaki mást a közeledben, hátha tud segíteni újra átolvasva a hozzászólásom és elmagyarázza a kérdésedre azt, ami ott már le is volt írva válaszként.

MsIreneAdler 2019.10.07. 13:21:26

@icipicicsipa: én is látom, hogy szuperül tudsz mellébeszélni meg engem ekézni, viszont egyszerű kérdésekre válaszolni már nem. Pedig komolyan érdekelt volna a válaszod.
Nesze itt egy szmájli, csak mert annyira tetszett neked: :).

VT 135 2019.10.07. 13:28:52

@Daenerys Targaryen:
"Tehát a világ összeesküvés nem úgy néz ki, hogy egyik oldal a gonosz háttérhatalom, a másikon meg a romlatlan bárányok, mint tömegek."

Jó meglátás! Nagyon kényelmes (és nulla felelősségvállalást jelentő) hozzáállás azt mondani, h "az elit/háttérhatalom/kormány/stb. a hibás!! Ők változzanak meg, váltsanak meg, majd én akkor leszek boldog!"
Csak hát az a helyzet, h a világ a mi tükörképünk. Mindannyiunké. A vezetőink abból a rendszerből alakulnak ki, amelyet mi tartunk fent, aktív és passzív támogatásunkkal. Amíg az egyszeri ember azt hiszi, h a 300e Ft-os telóval, vagy a 541. pár cipővel lesz boldog, addig az elit is hiheti azt, h még több hatalommal (pénz már ugye megvan) végre tényleg boldog lesz.
Ezért írom le minden alkalommal, h valódi, tényleges változást alulról lehet elindítani: nulladik lépés önismeret, első lépés, mikroközösségekben, aktív dolgozás, konkrét célokért, választott vezetővel, felelősségteljes követéssel. Majd makroközösség-társadalom-emberiség. Felülről lefelé nem megy.

VT 135 2019.10.07. 13:32:19

@.Delin.:
"Hogy törtènt a szakìtàs Dean ès a fèrfihang közt? Volt valami konkrèt kivàltò ok?"

Én csak később később kapcsolódtam be, de úgy tudom, abból lett elege, h ellepték a fórumot a keserű, "a nők úgy rosszak, ahogy vannak, várat kell ellenük építeni" hozzállású emberkék, ő pedig nagyon nem ezt a vonalat vitte és zavarta, h már ők határozták meg a fórum szellemiségét. Aztán lehet, h volt valami nézeteltérésük is Alter Ego-val(nem lepődnék meg rajta... :) ), amit aztán nem tudtak feloldani, de ezt nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni.

VT 135 2019.10.07. 13:40:18

@icipicicsipa:
Az a kérdés, h mi a célod azzal, amit leírsz: dühöngeni egy sort, kiengedi magadból, rávetíteni másokra a saját keserűségedet, vagy kapcsolódni, megoldásokat keresni. Számomra az írásaid az elsőt mutatják. Szíved joga ezt tenni, csak ettől neked valójában nem lesz jobb. Nekem bizonygathatsz akármit, h te milyen jól vagy - nem vagy. Amikor jól vagyunk, akkor nem így írunk. Amikor rosszul vagyunk, akkor így. Tudom, saját tapasztalat. A világ csak belülről változhat meg. Szóval ahelyett, h a világtól - jelen esetben a nőktől - várnád, h változzon, te változzál. És akkor a világ is változni fog.

vanderkaay 2019.10.07. 14:05:21

@Daenerys Targaryen: Nekem nem csak a két kezem de a két lábam is kevés erre a célra. Ezek a versenyzők óriási többségükben olyanok, akik csont nélkül beszopták az ostoba női magazinok és még ostobább hollywoodi filmek által terjesztett karrierszingliliberálisfeministastb szöveget, és most ennek a következményeivel szenvednek. Sajnálatos módon azt ugyanis senki nem mesélte el nekik, hogy ez a karrierszingliliberálisfeministastb világ csak addig működőképes, amíg egy nő fiatal és szép, és az élete minden területén megkapja a férfiak figyelmét; és addig nyugodtan lehet pofázni arról, hogy ő majd azzal szexel akivel akar, és majd akkor szül gyereket amikor akar, és abba ne dumáljon bele Semjén Zsolt meg a papok. Aztán az ilyen egy szép napon észreveszi, hogy ő már nem “az a jó csaj a HR-ről”, hanem “az az idősebb nő a HR-ről”; a mekiben az eladó srác nem flörtölni fog vele, hanem azt kérdezi, hogy “mit tetszik kérni” és így tovább; meg nem azzal szexel akivel akar, hanem aki hajlandó hozzányúlni, és nem akkor szül gyereket amikor akar, hanem ha a teste még erre egyáltalán alkalmas. Na ez az az állapot, amikor bukik az egész karrierszingliliberálisfeministastb koncepció, és jönnek a macskák, a rozéfröccsök, a tévésorozatok, meg az egész világ hibáztatása a saját ostobaságunk helyett.

2019.10.07. 14:15:31

@vanderkaay: bizony, ez korrekt!

@VT 135: már magadat sem egyszerű kihúzni a zeitgeist alól, de a mikroközösségek megalakulását és prosperitását viszont kifejezetten ellehetetleníti a hatalom. Neki az atomizált fogyasztó, mikro vagy nano családok az érdeke. Ráadásul abban a hamis látszatban tud tetszelegni, hogy ő védi a családokat. aztán meg az államilag irányított Közben meg egésznapos napközis iskolákba kényszeríti a gyerekeket a nulladik órától késő délutánig, szociális bérlakásokat meg nem épít, csak hajszolják magukat a fiatal szülők a munkába.

.Delin. 2019.10.07. 14:26:46

@Serial Slut: Hey, kicsi a magyar net. :)

MsIreneAdler 2019.10.07. 14:28:06

@vanderkaay: na az ilyen kommentek miatt bánom, hogy nincs lájk opció :)

vanderkaay 2019.10.07. 14:32:11

@whoamiohmy: Nekem baromira nem hiányzik innen Womb Raider. Szerintem gyakorlatilag nem volt itt olyan blogbejegyzés vagy az alatt a kommentekben felmerülő bármilyen téma, amit ő másodpercek alatt ne próbált volna elterelni abba az irányba, hogy ide csupa frusztrált, sikertelen, kispöcsű stb. valaki irkál; ugyanúgy ahogy a kapitány másodpercek alatt bármilyen témáról rá bírt kanyarodni a béta balfaszokra meg a saját alfaságára. Réges-régen ki kellett volna már vágni innen, és óvakodni attól hogy visszajöjjön.

Raon 2019.10.07. 14:45:05

@.Delin.: volt. A törzsgárda nagyobb része kb. egyszerre, testületileg távozott, miután kiderült, hogy feloldhatatlan nézetkülönbségek alakultak ki a jövőbeni terveket illetően. Az alap problémát az oldalra odaszokott gyűlölködő (csúnya megfogalmazásban omegahím) galeri jelentette, akik miatt a régebbi, pro és kontra érvek kényes témában jelleg kuruczinfós izére süllyedt. Erre volt a mi tervünk az, hogy ennek határt kell szabni, és válasszuk le az érdemi tartalmakat egyfajta életmód magazinként, ahol nem veszne el a lényeg a napi szintű mocskolódásban - Alter ellenben úgy látta, hogy ott mentálisan sérült, segítségre szoruló férfiak vannak, akiknek bármi áron segíteni kell, akár úgy is, hogy a gyógyulásuk érdekében kedvükre kiélhették ott gyűlölködő hajlamaikat. Ezen a ponton szeretném egyértelműsíteni, hogy nem akarom ekézni a tulajt, mert a segítő szándékát mindig is tiszteltem, csakis a módszereivel nem értettem nagyon egyet.
Ennek lett a vége a viszlát és kösz a halakat, az oldal további történetéhez meg szerintem nem nagyon kell már mit hozzáfűzni.

VT 135 2019.10.07. 14:48:19

@vanderkaay: Köszi, szépen és tömören összeraktad a tényállást.

VT 135 2019.10.07. 15:25:40

@Daenerys Targaryen:
"a mikroközösségek megalakulását és prosperitását viszont kifejezetten ellehetetleníti a hatalom." Ez egy kényelmes kifogás. Minden hatalom igyekszik őrizni a saját stabilitását, tehát mindenfajta változás ellen van. Igen, a magántanulói státusz elvétele tényleg durva lépés volt, de ettől eltekintve nincs kategórikus akadályozás. Nem rakják alánk a támogatást, ez tény.

A valódi akadály az emberi tényező. Tudom, látom, tapasztalom, 8 éve foglalkozom a témával és látni, h mindegyik ezen akadt el. Nem lehet a mai, szélsőségesen individualista "mindenki le van szarva, csak én számítok" világból egy kattintással közösségi világszemléletbe váltani. Ez egy hosszú és nehéz, apró lépésekből álló folyamat lehet. De persze ehhez bele kell vágni! :) Én belevágtam. Tényleg nehéz. :) De nincs más út, csak a kihalás. Én meg legalább megpróbálnám a továbbfejlődést.

whoamiohmy 2019.10.07. 18:01:39

@vanderkaay: Nekem se, de ez egy elv. Az én lelkiismeretemen ne száradjon, hogy valaki korlátozta őt a szabad szólás jogában. Ennyi, nem több. Ha visszajön ide és megint elkezd írogatni, én továbbra se fogok neki válaszolni, mert a világon semmi értelme nincs a párbeszédnek vele (meg még van pár ilyen emberke).

VT 135 2019.10.07. 19:00:21

@whoamiohmy: Vannak olyan emberek - WJ, Admin, Intrikus - akik kifejezetten destruktívak. Én is hiszek a szólásszabadságban - nyugodtan szólhatnak, de nem itt. :) Ezt úgy hívják: önvédelem. A szeretet nem egyenlő azzal, h minden lelkisérült nyavajáját el kell viselnünk, az áldozatuknak kell lennünk. Fontos, mindig fontos meghúzni a határokat. Mivel ez a blog Wolf "háza", neki joga van meghúzni ezeket - én pedig támogatom ebben.

whoamiohmy 2019.10.07. 19:31:58

@VT 135: ebben is teljesen egyetértünk. Csak egyszerűen rossz volt a lelkiismeretem mert én szóltam Wolfnak, hogy rakja ki WR-t. Ennyivel tartoztam, hogy megkértem Wolfot, engedje vissza. Ennyi igazából

.Delin. 2019.10.08. 00:24:45

@Raon: Kàr, hogy elment a règi törzsgàrda, a 2012 körüli kommenteket önmagàban is èrdemes olvasni. Szerintem kezdenek eltűnni az omegàk, csak pàran mèg mindig elèg hangosak, de màr egyre több kritikàt kapnak a normàlisabb fèrfi hangoktòl. Remèlem hamarosan a normàlisabb hangok fognak dominàlni ès lassan visszatalàlnak a règiek is.

Raon 2019.10.08. 03:05:14

@.Delin.: őszintén? Nem akarok elvenni a kedved, de zéró esélyt látok rá. Amennyi mocsok hozzátapadt már ahhoz a brandhez... A legkreténebb megközelítésben ugye az az oldal a "frusztrált férfiak kuruczinfója"/"fütyizörej" lett - és bár egyik sem szép, reálisan nézve hogy lehetne megcáfolni ezeket? Hány évnyi ++ tartalom kellene ahhoz, hogy változzon ez a kép - avagy egyáltalán változhat-e ez még valaha is?
Szerintem esélyesebb, hogy ha valahol máshol összejön valami, akkor ott páran újra megpróbálhatják a régiek közül is. Vagy még ennél is esélyesebb, hogy ebben a sztoriban ennyi volt, és talán egyszer lesznek majd mások, akik másképp és többet ki tudnak hozni ezekből a témákból.

Ontopic példával élve: ha egyszer valaki félrekúr, az ő relációjában többé már soha semmi nem lesz ugyanaz.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.08. 03:28:11

@.Delin.: örülök, hogy látlak itt, téged mindig szerettelek olvasni.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.08. 03:34:18

@Raon: az jó, ha sokan nem értettek egyet azzal a szinttel, ami eluralkodott odaát, gondolok itt jó pár kommentelőre, hangadóra, akik gyakorlatilag teljesen antiszociálisak és csak gyűlölködnek. Ez azt jelenti, hogy azért van egy komoly réteg, akik nem ilyenek. Két év olvasgatás, hozzászólogatás után nekem már eléggé beleégett az agyamba, hogy általában az antifeministáknak mire mi a válasza, hogy gondolkodnak, már előre tudom, hogy úgysem jó soha semmi, csak dögöljek meg lehetőleg hamar és fájdalmasan, szóval látni, hogy vannak barátságosabbak is közöttük, mindenképpen egy jó dolog, és talán előbb-utóbb kikopik ez a negatív előítélet, amit sikerrel felszedtem. :)

Valamiért azért jó lenne úgy érezni, hogy az a vélemény ott (és egyeseknél itt) nem a többségé.

.Delin. 2019.10.08. 06:18:33

@Raon: Sok a zaj a forumon az kètsegtelen, de magyar neten nem igazàn van fennt màshol ilyen mennyisègű RP tartalom (legalàbbis èn mèg nem làttam). A cikkek a napi bulvàr tèmajùakat leszàmìtva mèg mindig vàllalhatòak, azokat kàr lenne veszni hagyni. Lehet optimista vagyok, èn ezt a sok zajt az oldal evoluciòjànak tekintem. Csak kell egy ùj kertèsz, aki kigyomlàlja a gazt.

VT 135 2019.10.11. 00:37:25

@.Delin.: Nem bántani akarom Alter Ego-t, de a FH kapcsán nagyon látványos, h a fejétől bűzlik a hal, illetve, h miért zsákutca az egyszemélyes vezetés. Az, h ide fajult a komment szekció, illetve, h az új anyagok tekintélyes része is a klasszikus "dühöngjünk egy sort, mert az ezen és ezen lehet dühöngeni" értelmetlen, sehova sem vezető cikkekből áll, az az ő felelőssége. Nem véletlen, h akik ezt látták és igyekeztek jobb belátásra bírni Altert, mikor látták, h nem lehet, inkább vették a kalapjukat. Magam is így tettem. Időnként még ránézek, de a fórum hsz-ok között már kizárólag a női kommenteket olasom, mert az összes többi dögunalom, vagy keserű fröcsögés.

És igen, a régi cikkek - illetve sokszor az alatta lévő hozzászólások is - aranyat érnek! Egyik különleges hozzászólás az volt, amikot több, harmónikus párkapcsolatban élő nő is leírta, elismerte a shit tesztek létét, h ők is néha (természetesen nem szándékosan) csinálják, de ahogy mélyül a kapcsolat és persze megfelelő válaszokat kapnak a shit tesztekre, egyre ritkulnak ezek.

exilis 2019.10.16. 21:37:31

Az FH ott van elszúrva, hogy túlságosan átpolitizált, és a fő hangadók, moderátorok nagyjából a jobbik ideológiáján keresztül látják a világot, ami makacs szemellenzőt jelent bizonyos témáknál. Ha odakeveredik egy liberálisabb nézetű valaki, az nagyon hamar levonja a tanulságot, hogy ezek sötét barmok. És még valamennyi igaza is lesz.

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2019.10.16. 22:21:38

@VT 135: én nagy megrekedést érzek sokaknál, és az nagyon irritál mindenhol, az indexen is az olyanok, akik évek óta nap mint nap teljesen ugyanazokat a sorokat írják le. Mióta aktívan netezek (2 éve már legalább), kb. egy hullámvasúton ülök, folyamatosan formálódik, változik a véleményem, a személyiségem, egy csomó minden elgondolkodtat, és szerintem ez a folyamat nem áll meg jó esetben. Nem szeretem a megrekedt embereket, akik egyáltalán nem is nyitottak arra, hogy néha befogadjanak legalább valami újat, fontolóra, számba vegyék az érveket, belegondoljanak más élethelyzetekbe és esetleg változzanak ez által. Rajtuk érződik, hogy magánéletileg is megakadtak, hiszen ez így nem működött, ha nem változnak, nem is fog, ő mégis meg vannak győződve arról, hogy "készen vannak". Én meg azt látom, hogy fényévekre attól, hogy egy emberi kapcsolatuk is legyen még ebben az életben, hiszen elviselhetetlenek, aztán persze megmagyarázzák maguknak, hogy nem is kell az, mert a nők/férfiak amúgy is olyanok... :)

Ha valahol sok az ilyen alak, a legjobb ott hagyni, mert csak rossz értelemben befolyásol, átragasztják a pesszimizmust, negativizmust, ami különösen rossz hatással van rád, amikor amúgy te teljesen jól lennél. Én minden ilyen embert irtok már az életemből, aki csak morogni, utálkozni és sajnálni magát képes. Ez oldalfüggetlen, sok közösséget leromboltak már a nyomik, az okos vezetés persze időben észreveszi és próbál tenni ellene.

icipicicsipa 2019.10.19. 08:36:16

@Serial Slut:
Nincs semmilyen megrekedés.
A férfihangon beszélnek arról, hogy mi a helyzet a világban férfi részről.
A férfihangon a férfiak beszélnek a problémáikról.

Semmi más nincs a dologban, csak téged zavar, hogy mások ott az egyéni álláspontjukat nyomatják folyamatosan - lásd "Hunci", ugye - ami nem változik.

Ez sajnos a te hibád, a te problémád, nálad van a gond.

VT 135 2019.10.19. 15:04:56

@icipicicsipa: Amikor képtelenek vagyunk a saját problémáinkat megoldani, vagy legalább megkísérelni, belekezdeni és helyette másokat okolunk, ez a megrekedés netovábbja. Mert úgy nem lehet változni, fejlődni, h magamat szegény áldozatnak tekintem, ezzel leveszem a felelősséget magamról és igyekszem mások nyakába aggatni. Ezt csinálják a feministák is.

icipicicsipa 2019.10.19. 16:40:19

@VT 135:
Na ez nem egészen így van, ne menjünk már át a tipikus shaming szöveggel.
Ez félrebeszélés és hazugság.

VT 135 2019.10.19. 19:46:52

@icipicicsipa: (Ellen)érvelni is kéne, nem csak minősítgetni...
De megértem, ha felháborodsz, ha azzal szembesítenek, h felelősséget kéne vállalni a saját életedért, a saját tetteidért és nem másokat okolni érte. Össznépi hobbi az önámítás, a felelősség másra kenése és az áldozat szerepben lubickolás.

.Delin. 2019.10.28. 02:27:47

@VT 135: Egyetèrtünk. Most megint őrjöng a fòrumon, vàrom mikor tilt ki. :)

Eddig nem vàgtam 100%ig, hogy Cs.A. es Alter ugyanaz a szemèly, volt olyan cikk, ahol felvàltva ìrt a 2 nickről a kommentszekciòban. A kis cseles. Azonban ìgy màr minden belső fusztraltsàgàt èrtem, ami bizonyos tèmàknàl mindig előjön.

Nekem szemèly szerint csak az a bajom, hogy egy olyan ember kezeli a legnagyobb magyar TRP tartalmat, aki hülyesègnek tartja.