Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

A logisztikus

2020. február 03. - Ethan Wolf

ups_girl_lrg1181683074.jpg

Tinderen ismertem meg Nórit, amikor épp a harminc fölötti nőket teszteltem. 35 éves, szőke, átlagos testalkat, kivéve a fenekét és a combját ott van pár fölös kiló, de még viszonylag jó alakja volt. Azt írta a bemutatkozó mezőbe, hogy a személyes ismerkedés híve, ezért pár mondat után rá is kérdeztem a találkozóra. Azt tudnotok kell, hogy sokszor ez csak a beetető szöveg a nők részéről. Mármint az, hogy olyasmit írnak a bemutatkozóba, hogy személyesen szeretnek ismerkedni, vagy hogy nem szeretnek sokat írni itt, ilyesmi.

4600700386_502cc5ce24.jpg

Ezzel felkeltik a férfiak érdeklődését, mert persze hogy mi is találkozni akarunk, amint lehet. De az esetek többségében, mikor pár mondat után felteszed a kérdést, hogy akkor találka (hivatkozva arra, amit a bemutatkozójába írt), olyankor épp elutaznak, nem érnek rá, stb. A lényeg, hogy egy hétig még beszélgessetek. Azaz, ugyanott vagy, mint akármelyik csajjal. :P

De Nóra kivétel volt, mert belement a találkozóba. Mivel gyorsan pörögtek az események, gondoltam kicsit kísérletezem. A harminc fölöttieket, nem lehet, legalábbis nem könnyű lakásra csábítani látatlanul. De ezért szeretem az ilyen helyzeteket, lehet kísérletezni. Kávé kóstolásra invitáltam magamhoz. Eleinte vonakodott, de elég jó a meggyőző képességem, és végül abban maradtunk, hogy élőben meglátjuk.

Találkoztunk, én pedig szó nélkül a lakásom felé irányítottam a sétát. :P Élőben is olyan volt, mint a képein, kivéve, hogy a szeme körül megjelentek a szarkalábak. Mosolygós, vidám nő volt, valamilyen logisztikai munkakörben helyezkedett el. Mikor már a lakásomnál voltunk kérdezte meg, hova megyünk. Mondtam, hogy kávézni hozzám és már itt is vagyunk, majd azzal a lendülettel nyitottam a kaput. Mosolygott, és bejött.

age-26419940.jpg

Kávézni akartunk, de mikor meglátta, hogy milyen borok sorakoznak itthon, inkább azok közül választottunk egyet. Kis zene, beszélgetés, borozgatás. Közben jelek érkeznek felőle (ugyanolyan jelek, mint a huszonévesektől). Nem is kérettem magam sokáig, megcsókoltam. Visszacsókolt. Innen már gördülékenyen ment (nem mintha eddig ne ment volna úgy), ruhák le és kefélés. Nagyon ki lehetett éhezve, mikor először a bugyijába nyúltam, szinte át volt ázva. Hamar el is ment alattam, de szerencsére bírt még egy menetet. Utána kellemes kis beszélgetés, nevetgélés, jövőbeli tervek firtatása. Érdemes férfiként elébe menni ezeknek a kérdéseknek. A harminc fölötti nő úgyis előhozza a témát, de ha beelőzöd, és te kérdezed őt a terveiről, akkor az jó pont.

Később mennie kellett, elkísértem egy darabon majd elköszöntünk. A szex elég közepes volt, és nem éreztem semmit közben. Mármint, olyan értelemben, hogy nem éreztem sem közben, sem utána, hogy én még egyszer le akarnék feküdni vele. Nem tudom a pontos okát, egyszerűen ezt éreztem. Gondoltam, nem keresem többet.

e5d2f0c0-fb74-4ed6-b5a4-e4f1c73a5d56.jpg

De másnap ő keresett engem. Nem válaszoltam. Pár nappal később ismét próbálkozott, de nem reagáltam. Szexnél bukott ez a dolog, olyan teljesen átlagos volt vele, hogy csak akkor kavarnék vele, ha épp nem lenne más nő a tarsolyomban. De épp volt (több is). Lehetett volna őt is melegen tartani vész esetére, de nekem is korlátozott az időm/energiám és ilyenkor döntenem kell. Néha olyat engedek el, akire két héttel később már rá lennék szorulva, de ez a játék ilyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr1815331302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exilis 2020.02.03. 14:06:25

Hát igen, csatlakozom az előttem szólóhoz. Nők szoktak így eltűnni, de ha már egy férfi se mer konfliktushelyzetben tökös lenni, régen rossz. Amúgy is valahogy úgy érzem, hogy amit csinálsz a nőkkel évek óta - már megbocsáss - nagyon messze van a férfiastól, inkább feminin. Sokan beleszaladunk ilyen életszakaszba, de pár kaland után ha nincs valami defekted elkezd hiányozni a kötődés egy valódi emberhez, akivel beszélgetni is lehet, akit ismersz, akivel értelmesebben és hosszabban együtt lehetsz. Te pl. kivel jársz szórakozni, moziba, nyaralni? Mert ezek a rövid kapcsolatok erre gyanítom nem jók. Te nagyjából úgy töltöd ki az időd nők felszedésével és ágyba ráncigálásával, mint más sorozatnézéssel, vagy játékgépezéssel, magyarul ez amit csinálsz simán csak egy unaloműző pótcselekvés, és bár tagadhatatlanul szórakoztató olvasmány, de a céltalansága és értelmetlensége nekem egyre nyilvánvalóbb.

Lorrh 2020.02.03. 15:22:44

@exilis: Pont hogy a kötődés feminin dolog. Egy férfi az köp egy hegyeset, felteszi a kávbojkalapot és ellovagol a naplementébe.

Azzal egyetértek, hogy szó nélkül eltűnni az gyáva taplóság. Pont olyan lesz a világ amilyenné tesszük mi magunk. Aztán az ilyen ghosting járványszerűen terjed és mérgezi a világot.

MsIreneAdler 2020.02.03. 16:56:26

Bizony van az úgy, hogy az ember nem szeretne második randit. Ezzel semmi gond nincs, csak meg kell mondani a másiknak. Ha lehet, még a randi végén. Tudom, tudom ebben az esetben kemény lett volna a csaj szemébe nézni prütykölés után, hogy akkor ez ennyi volt, de mindenképpen férfias tett lett volna. Az is érdekelne, hogy a nő (és a többi nő?) vajon tudta-e, hogy ez nem egy ismerkedés kezdete, hanem csak egy szexrandi. Ha esetleg ezt "elfelejtette" közölni Wolf az elején, akkor a helyzet még gázabb.
Lényeg a lényeg, hogy ez most nem volt korrekt.

@exilis: múltkor felmerült az a probléma, hogy állítólag nem lehet negatív kritikával illetni a blogot. Túl azon, hogy minden szavaddal egyetértek, amit írtál iskola példája annak, hogyan kell kultúráltan kritizálni,eltérő véleményt megfogalmazni.

vanderkaay 2020.02.03. 17:49:49

Azért álljunk már meg egy pillanatra, mielőtt még felrepülünk itt a mennyországba mindannyian. Azt jegyzőkönyvileg rögzíthetjük, hogy a szóban forgó hölgy első randin felment kefélni egy vadidegen pasihoz. Erősen valószínűsíthetjük továbbá azt is, hogy ez nem az első ilyen alkalom volt, hanem a nagyon sokadik. Ennél a számnál pedig gyaníthatóan csak azoknak a férfiaknak a száma a nagyobb, akiknek ez a hölgy annyit sem válaszolt egy érdeklődő megkeresésre, hogy bocs Béla de nem vagy az esetem. Mindezeket figyelembe véve nem látom be, mi a probléma azzal ha valaki, jelen esetben Wolf azon a szinten kezeli az ilyeneket, ahova ők beárazták saját magukat. Hogy melyik ez a szint, azt a jelenlévő kiskorúak miatt inkább nem írom le, de én ebben a világon semmi kivetnivalót nem látok

Lorrh 2020.02.03. 18:02:28

@vanderkaay: teljesen fordítva ülsz a lovon, de sebaj.
Nagyon gyakori önfelmentő gesztus, hogy a másik emberről ugyanazt a hitványságot feltételezzük, mint amit mi is megcsináltunk. Ergo megérdemelte a sorsát.
Te vagy akkor az a kritikátlan rajongója a blognak, akiről szól a legenda?

vanderkaay 2020.02.03. 18:17:54

Kár hogy az áldozathibáztatás szót kihagytad fater, mert azzal mostanában sok mindent el lehet adni. A lovon meg minden jel szerint nem én ültem, hanem a csaj a sztoriban, bár hogy melyik irányban történt mindez, arról most nem írt a szerző

A kritikátlan rajongókról szóló legendát nem ismerem, ergo nyilatkozni sem igazán tudok róla. Részemről néha benézek ide teljesen random módon, oszt ha éppen úgy érzem, hogy van időm és mondanivalóm, akkor kommentelek. Bár most hogy mondod, múlt héten megtaláltam az egyik itteni kommentemet szó szerint felrakva egy oldalra a „cikkek” szekcióba. Forrásmegjelölés persze nem volt egy darab se, de ez azért lehet hogy már út a legendává válás felé.

VT 135 2020.02.03. 18:50:21

@vanderkaay: "Ő lop, ezért én is lophatok. Ő seggfej, ezért én is lehetek seggfej". Erről szólt az érvelésed. Lehetsz, de azért jó, ha tisztában vagy vele, ahogy viselkedsz másokkal, azt kapod vissza sokszorosan...

VT 135 2020.02.03. 19:05:17

@VT 135: És mielőtt félreértésekbe esnénk: nem Wolf a seggfej, mert a ghostingolás *egy ilyen szituácóban* valóban nem seggfejség, de nem is udvarias, a másikat tisztelő viselkedés.

vanderkaay 2020.02.03. 19:27:28

@VT 135: Részemről ezt a kockázatot felvállalom. Megvannak azok az emberek, akikről azt gondolom, hogy a tiszteletemet megérdemlik, velük annak megfelelően is viselkedem, és eddig ez meglehetősen jól be is jött. Az a nő, aki első randin felmegy kúrni, nem tartozik ezek közé, end of story. A többi dolog amit írtam, valóban csak feltételezés, de őszintén csodálkoznék ha nem lenne semmi valóságalapja. De ti nyugodtan tiszteljétek őket persze, én ebben véletlenül sem szeretnék senkit megakadályozni.

MsIreneAdler 2020.02.03. 19:59:38

@vanderkaay: én értem a logikádat. Akkor, ha megfordítjuk a szitut: szerinted a szárazbarátot tartók sem tesznek semmi rosszat, csak helyén kezelik azokat a lúzereket, akik mindenüket odaadják önként egy kis kedvességért és egy esetleges kapcsolat reményében? Mert szerintem az nem férfi aki csúszik mászik egy nő előtt. Ők is megérdemlik? Itt sem látod a problémát?
Komolyan ez a vállonveregetés most olyan a férfiaktól, mintha én egy aranyásó oldalon csápolnék a hősnőnek, hogy sikerült lehúznia egy újabb balekot :D

vanderkaay 2020.02.03. 20:36:35

@MsIreneAdler: Hááát, nem tudom hogy erre a válaszra számítottál-e, de én bizony a magam részéről nem érzek különösebb sajnálatot a szárazbarátok iránt sem. Körülbelül három perc tallózás a népi interneten elegendő lenne ahhoz, hogy az ember releváns információkra találjon a "még nem állok készen egy új kapcsolatra" és ehhez hasonló női panelekkel kapcsolatban, és ne hozza magát megalázó helyzetbe. Aki mégis megteszi, az tényleg leginkább csak saját magának tehet szemrehányást, amiért azt a három percet sem fektette be. Aranyásás dettó. Ha Vajna András filmproducer vagy mondjuk Dzsudzsák Balázs labdakergető valaha is azt képzelték, hogy a férfiúi vonzerejük miatt vannak mellettük 10/10-es nők, akkor igen erősen el vannak tévedve, és ha mindez a bankszámlájuk egyenlegére is kihatással van, arról megint csak nem én tehetek

Maddalene Maria 2020.02.03. 21:06:41

Nem azt mondom, hogy minden alkalmi kapcsolatnak írogatni kéne egy dugas után , de ha a csaj 2x rád ír, miért nem lehet visszairni 1 mondatot, h bocs , de én nem akarok folytatást ? Ez az egyenes gerinchez kell szerintem és független attól , h a csaj hány pasival feküdt le elsőre ... Nekem is volt pár ilyen randim és ha egyikünk sem írt utána , az is OK, de ha a pasi írt nekem , mindig vettem a fáradságot , hogy reagáljak legalább annyit h kösz , jó volt, de nem szeretnék továbblépni , újra randizni. Mondjuk annyi tartás mindig volt bennem, h soha nem írtam elsőként a szex után ... Ha a pasi nem keres , akkor tök feleslegesen szívattam volna magam

moonshadow 2020.02.03. 21:57:37

Szerintem a nem válaszolás is válasz, nők ugyanezt csinálják, semmi gond nincs ezzel férfi részről sem.

Maddalene Maria 2020.02.03. 23:02:04

@moonshadow: nem minden nő csinálja így , ahogy a férfiak között se mind, szerencsére. Nyilván , aki nem válaszol , arra nem érdemes időt és figyelmet pazarolni, de attól még szarul érzi ettől magát a másik.

VT 135 2020.02.04. 00:33:52

@vanderkaay: Ez nem a másik tiszteletéről szól amúgy, hanem önmagaméról. Hogy nem megyek le kutyába, trógerba, inkorrektbe, csak azért mert azt gondolom, a másik megérdemli. Mert másnap is tükörbe akarok nézni, mert nincs kedvem a jövőben az elnyomott, elfojtott lelkiismereti traumákból kifolyólag lelkibeteg lenni.
Mindez nem egyenlő azzal, h bárkinek az áldozata kéne legyek, vagy fenn kéne tartanom olyan emberekkel kapcsolatokat, akikkel nem óhajtok. Nem jelenti azt sem, h sosem vagyok ideges, haragos, sőt tökéletes sem vagyok. :) De törekszem rá.

MsIreneAdler 2020.02.04. 05:36:30

@vanderkaay: igen, ilyesmire számítottam. Mondtam, hogy értem a logikádat :)
Félreértés ne essék, szerintem is kis odafigyeléssel el lehet kerülni az ilyen szitukat. Csak ugye az ember nincs ám mindig a toppon. Kerülhet bárki olyan élethelyzetbe, érzelmi állapotba, hogy nem működnek a radarjai, szóval én többek között ezért nehezen jelenteném ki bárkiről, hogy "megérdemelte", amit vele tettek. Meg aztán azért mert a másik kihasználható, még nem kell átverni. Korrektnek lenni elsősorban magad miatt kell, jól mondja VT 135.

2020.02.04. 07:46:35

Sok hónappal ezelőtt feltettem a kérdést talán kétszer is, hogy fel van-e valahol tüntetve Wolf adatlapján, hogy csak szex, más semmi? Ez azért lenne fontos, hogy a nők tisztában legyenek ezzel, ha többet akarnak, vagy úgy gondolják majd ők változtatnak ezen, az ő bajuk. Ha nincs feltüntetve próbálkozhatnak folytatást remélve. Ha nem kapnak választ, akkor bocs Wolf, de... szóval nem szép dolog (finom voltam).
Más.
Ha lefekszik első alkalommal a nő akkor kurva (mert a nőnek nem lehetnek ilyen vágyai), ha nem fekszik le akkor játszik és számítós kurva, mert anyagi igényét nem találta meg a pasiban, így dobta, de lép tovább, mert van az a pénz amivel lefekszik elsőre.
Tisztelet
Ismerünk jól műkődő kapcsolatokat, ami azzal indult, hogy szeretkeztek. Talán benne van a tisztelet mindkét oldalról.

Egyébként kedves pasik, ez a nőben is működik, ha már...
Mit tiszteljek egy "farkon"?
Értsd úgy, hogyha mindössze ennyit mutat magából a "tisztelt" hím?

Talán azért ragaszkodtok ehhez a hithez, hogy a férfinek van joga csak a sorozatos mással dugáshoz, mert a nagy egyenlősdis játékban már csak ez maradt olyan terület, ami még erkölcsi korlátokra hivatkozva elvárható, főleg mert ehhez még a nők többsége is ragaszkodik (leginkább az alsóbb szintü, kevesebb dugást kapók)

Lorrh 2020.02.04. 08:49:43

@Frau Untermensch4: ilyet nem lehet feltüntetni. A szex egy játszma ugyebár. Az ilyen szex-és-más-semmit nem lehet deklarálni. Ha egy nő az első randin lefekszik, akkor azt ő is így gondolja.
Ha meg várja a romantikus esküvőt, akkor fogalmatlan és most kell megtanulnia a játékot.

@VT 135: "elnyomott, elfojtott lelkiismereti traumákból " miiii!!!??? hogy Wolf nem válaszolt a csaj keresésére ez őneki lelkiismereti traumát okozna?????? Viccelsz?
Most ezen a szinten mozgunk, nem a holokausztról beszélgetünk.

vanderkaay 2020.02.04. 09:49:46

@VT 135: Szerintem rettenetesen túldimenzionálod ezt a dolgot. Kutya, tróger, lelkiismereti traumák stb. Az ember azt hinné, hogy minimum a harmadik világbeli éhező gyermekek aljas kizsákmányolásáról beszélgetünk itt, és nem arról hogy egy felnőtt nő első randin felment egy olyan pasi lakására, akit a köznyelvben egyszerűen baszóappnak nevezett alkalmazáson keresztül ismert meg, ott annak rendje és módja szerint konszenzuálisan meg is baszták, majd a további érdeklődésére nem kapott választ. Mondom hogy ne akarjunk már a mennyországba felrepülni.

vanderkaay 2020.02.04. 09:57:55

@Lorrh: Most nézem amit írtál. High five. Most akkor együtt rajongunk kritikátlanul?

Lorrh 2020.02.04. 10:51:30

@vanderkaay: annyi köztünk a különbség hogy sztem gyökérség nem válaszolni, ha keresnek. Egy férfi odaáll és megmondja hogy kösz bébi, de nem kellesz többet (finomabb formába csomagolva)
Elsunnyogni, ghostingolni az a gyávák sportja.

heptakontanonaéder 2020.02.04. 11:09:40

@Lorrh: Igen, valahogy így! Beszőrösödik a nyelve, lesántul, vagy elveszíti csodás férfiúi csáberejét az odák ha ilyen esetben lök egy udvarias kétsorost, hogyaszongya "Kellemes volt bejbi, de én nem szeretném folytatni". Tschüss!

Krisz101 2020.02.04. 11:59:21

ha vissza írsz csak megalázó t szabad
legjobb rögtön meg is vádolni zaklatással hogyha megint ír akkor feljelented
különben is lógott a segge

vanderkaay 2020.02.04. 12:19:02

@Lorrh: Valóban, ez a különbség. Én fenntartom azt a véleményemet, miszerint itt a világon semmi olyan nem történt, amit ugyanez a nő korábban más férfiakkal óriási valószínűséggel ugyanígy ne tett volna meg; akár a ghostingról van szó, akár teljesen udvarias ismerkedési próbálkozások válasz nélkül hagyásáról (nem, az nem teljesen más, köszönöm szépen). Itt most egyszerűen ő volt a phasz túlsó oldalán, többféle értelemben is, ennyi

VT 135 2020.02.04. 14:04:23

@Lorrh: Wolf vissza nem jelzéséből indultunk, de vanderkaay-jal már általánosság irányába haladtunk abban a témában, h "azért mert szerintem a másik inkorrekt, azért nekem is az kell lennem" világszemléletig. Tehát nyilván nem a ghostingolástól lesznek súlyos lelki bajaid. :)

2020.02.04. 14:59:48

@exilis:
ha nem veszed bele azt a körülményt, hogy a történetek nyilvánvalóan pár másik randi oldalról összeollózott elég lapos és középszerű kitalációk, a lényegre akkor is rátapintottál.
Az alapsztori egy kiélt érzelmi világgal saját válságában vergődő nárcisztikus egoista seggfej fantáziálása, ahol mindenféle cél és irány nélkül halad a történet a fejlődés reménye nélkül.
Olyan tipikus multinál agymosáson átesett irodarabszolga sekélyes élete a látszat sznobizmussal körülvett élőkörnyezetbe pácolva. Erre is csak ráerősít az a első blikkre unszimpatikus magas nyeregről megeresztett tartalmatlan okoskodása amire számtalan példa volt már itt, de annál jobban esik ilyenkor az elevenébe rúgni egy ilyennek, mert persze győzködi magát hogy milyen könnyedén átlendül a megjegyzéseken, de kb annyira fáj az összes ilyennek amikor ellenkező hatást kap mint amit vár mint egy tökön rúgás a hegyes orrú csizmával.

Ha most ez egy valóság alapú történet esélyét felveti, biztosak lehetünk hogy a csaj egy korábban hosszú de dugába dőlt kapcsolatból kilépett egyed aki már csak árnyéka önmagának, jó eséllyel van egy kiskamasz gyereke, szar melója még szarabb fizetéssel, kimondottan az a kategória akinek már csak múltja van de jövője nem és megragad minden alkalmat hogy még nőnek érezhesse magát.
ilyennel spec. nekem is volt dolgom, előre borítékolható hogy ha egy kicsit is rendes vagy vele akkor értékeli a rég elhanyagolt fejével a potya szexet, nem kell megerőltetned magad hogy ilyen legyen a végkifejlet, és szerencsére sokkal több megbecsülést kaphatsz ettől a korosztálytól mint a 10 évvel fiatalabb faszkörhintára felült konkurensektől. Néha még a csomagolás is rendben van ha jó alkatot örökölt mint pl itt is. érdemes megbecsülni és időt szánni az ilyen nőkre mert többet kaphat vissza az ember mint a többségtől, és a szex is javulhat, persze ehhez többnek kell lenned mint az ilyen pestre tévedt önelégült seggfejek.

A tanulság csak annyi hogy a csajnak legalább pár hétre megvolt az adagja a sóvárgó pinájába, jobbat érdemelne az ilyen kalandoktól, de ehhez az ilyen tinder féle húspiacnál komolyabb helyen kéne keresgélni...

2020.02.04. 15:18:04

@MsIreneAdler:
mucikám kultúráltak kritizálni kultúremberek szokták egymást, olyan körökben ahol legalább a fejlődést szolgálja a másik észrevétele, lehet te még nem vetted észre de ez nagyon nem az a hely, de a sok hasonló közt egynek megteszi, most pl a délutáni megbeszélés előtt a kávéval az asztalom szélén.
Közben elképzeltem a csóri egyedül maradt 30-as kisgyerekes anyát aki a szokott női válságba került a kizárólag instant szexre vágyó pasik közt. nem használ az ilyenek önbecsülésének, hogy folyamatos bizonytalanságban élnek, valószínű megfordult a fejében az is hogy biztos a szex volt gyenge, de legalább ők már nem az a kategória mint a wolfi női kivitele, az üresfejű felkapaszkodott multineveldés emancipinák.

A folytatást azért is érdemes lett volna kivárni, amiből kiderül hogy simán egy minimális törődést és érzelmi kötődést akart egy ilyen csaj, vagy csak a szokott apapótlékot bármi áron célja van a játéknak. nem olyan hátsó szándékkal játszadozó típus az ilyen, ha már vetkőzés előtt bő lére eresztett nedvesség a reakció lent az már eleve jó jel, vagy tényleg hónapok óta nem jutott betevő farok a lukjába. Gyanítom ettől független nem borulna hanyatt az ilyen lukra játszó seggfejek felszínes mutatványától egy komoly nő.

Érthető hogy nem egy lepedő akrobata az első alkalommal akinél nincs rendszeresség, értelmes ember mindenképp szán időt hogy kicsit megnyíljon az ilyen nő, de ugye ehhez férfihoz jobban illő érettebb mentalitás kéne, azzal legalább elérné az ilyen hogy ne sajnálja le magasról minden nem magához hasonló lelkületű olvasója.
De így, na hagyjuk ,,I,

2020.02.04. 15:28:07

@Lorrh:
na pont arról a pár ilyenről beszéltem aki fenntartások nélkül tud tapsolni az ilyennek, szerencsére a zsák mindig megtalálja a foltját, ahogy látod itt is megvan a klikkesedés, még maradt 2-3 fajtájába illő gyökér ahogy az ilyeneknél lenni szokott :D

Most hadd ne említsem azt a rég közismert tényt hogy az ilyen manipulatív számító érzelmi nyomorékok vastagon beleférnek a pszichopata kategóriába, mindegyik az ilyen pszichózis ismérve. És még el is hiszi magáról hogy ő a helikopter hogy milyen jól irányítja a többieket, hahaha.

Érdekes engem mindig megnyugtat, hogy hiányzott az a vonzódás a másikkal mikor ilyen egyéjszakásba keveredtem, olyan ami a hosszas ismerkedés után alakul csak ki, enélkül legjobb esetben is olyan az egész mint egy élő kiegészítővel maszturbálni, nulla tartalom. Ha nem lenne ilyen félnék hogy kezdek ilyenné válni én is mint ezek a droidok.

Ugyanúgy lezüllik a szociális készsége a sokadik ilyentől mindenkinek, nemtől független, ezen a csóringeren is világosan látszik, és a hetente más fasszal szórakozó nagyvárosi nők közt is ezt a jelenséget tapasztalni tömegesen. Az ilyennek kicsengetnek még 30 éves kora előtt.

MsIreneAdler 2020.02.04. 20:52:42

@Elsolatszatraisseggfej: azért az ilyen "mucikám" - ok után kicsit nehéz komolyan koncentrálnom arra, amit írsz...de megpróbálom.
Fogalmam sincs, miért csípte a szemedet, hogy megjegyeztem, végre egy kulturált kritikát is kap a blog. Szerintem fontos, hogy a jót is észrevegyük, ne csak mindig a szart. Az, meg hogy ez a hely nem a mélyenszántó gondolatok és a kultúra fellegvára, csak méginkább indokolttá teszi, hogy megjegyezzük azokat, akik értelmes, normális kommentet képesek írni. Bár én úgy gondolom, nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy te látod.
Abban lehet valami, hogy talán azért nem remekelt a nő az ágyban, mert ez a helyzet nem volt neki rutinszerű, ami akár még azt is jelentheti, hogy talán mégsem egy ordas nagy ribanc.
Meglepődve olvastam, amit a 30+os nőkről írtál. Nem emlékszem, hogy ezen vagy bármely más blogon azt láttam volna leírva, hogy egy harmincas nő bármikor, bármiben (!) többet tudna adni egy férfinek, mint egy huszonéves.

Nőként én is azt gondolom, ha valaki felmegy egy férfi lakására, ott már minden is lehet. Az ilyen "kávézzunk" , "főzzünk" baromságokat meghallgatja az ember lánya, de tudja miről van szó. Nem is ezen volt a fő hangsúly, hanem a ghostingoláson, hogy az nem volt korrekt. Sajnálom, de erre nem tudok mást mondani.

moonshadow 2020.02.04. 20:59:39

@Frau Untermensch4: " fel van-e valahol tüntetve Wolf adatlapján, hogy csak szex, más semmi? Ez azért lenne fontos, hogy a nők tisztában legyenek ezzel, "
Ezt csajok sem írják ki, papíron mind hosszú távú kapcsolatot akar, a valóságban meg több nő akar csak szexkapcsoaltot mint férfi, ezt látom a negyvenes korosztályban.
Gondolkodtam, hogy miért van ez így?
Valószínű azért, mert:
-csak az exnél jobb egzisztenciájú pasi lehetne megfelelő, de azok szintén a pénzt hajtják és ezért többnyire ugyanolyan elhízottan és rosszul néznek ki, nem szexik számukra.
-gyerekek és munka mellett nincs idő rendes kapcsolatra, marad a kormoltatás
-igény sincs igazán hosszú távú kapcsoaltra, mert már nem tudnak kötődni a sok alkalmi kapcsolat miatt.

MsIreneAdler 2020.02.05. 19:50:50

@Elsolatszatraisseggfej: mucikám :D, nem, nem arról van szó, hogy minden harmincas nőt a nyakadra kéne venned. Az az újszerű gondolat lepett meg, hogy egyáltalán néhányukban még látsz potenciált. Eddig ugyanis arról szólt a fáma, hogy harminc után egy nőnek reszeltek, jobb, ha lehúzza magád a budin, tökmindegy minden egyéb tényező.
Én teljesen megértem azokat a harmincas, negyvenes egyedülálló anyukákat, akik nem akarnak összebútorozni senkivel. Néha az embernek a saját tulajdon gyermekéhez nehéz alkalmazkodnia, akkor hogyan várhatnánk el ezt egy kvázi idegentől. Tudom, van, hogy jól is elsülhet az egész, láttam már olyat, de ritka. Szóval, aki nem akar lutrit vagy egész hátralevő életében egy puskaporos hordón ülni, annak marad az esetenkénti kormoltatás. Persze nem kell, hogy mindig mással, be lehet szerezni erre a célra egy állandó, megbízható delikvenst.
Szerintem meg van értelme értelmesen írni. Mint már mondtam, a taplóság, bunkóság nem a blogról állít ki szegénységi bizonyítványt, hanem a kommentelőről. Amúgy meg, ha mást nem is, engem érdekel, ki mit ír, én figyelek :)

2020.02.09. 06:13:11

@Maddalene Maria: "Mondjuk annyi tartás mindig volt bennem, h soha nem írtam elsőként a szex után"

De annyi már nem hogy ne basszál rögtön az elején.

2020.02.09. 06:17:25

@VT 135: "Hogy nem megyek le kutyába, trógerba, inkorrektbe, csak azért mert azt gondolom, a másik megérdemli. Mert másnap is tükörbe akarok nézni, mert nincs kedvem a jövőben az elnyomott, elfojtott lelkiismereti traumákból kifolyólag lelkibeteg lenni. "

Nem tűnik fel hogy már rég lelki beteg vagy? És az hogy csak te kattogsz ezen a baromságon?

Serial Slut · http://serial-slut.blogspot.com/ 2020.02.09. 16:03:50

Sosem értettem, mi jár annak a fejében, aki csak ír újra és újra, miben reménykedik, hogy az előző üzenet tényleg csak véletlenül elveszett? :)
Az egyenes válasz egy korrekt, bátor dolog, a probléma, hogy a kapó fél nem szokta beérni ennyivel, jön a "de miért nem???" és hasonló nyűglődések, energiavámpírkodás, szóval tökre megértem, akik inkább ghostolnak, mert ez senkinek sem hiányzik.

2020.02.09. 16:31:34

@Serial Slut: Miért mi értelme a fórumok szétrombolásának? Te is ghostingolj csak, te sem hiányzol itt senkinek.

Maddalene Maria 2020.02.11. 17:28:03

@Lacipók: Nehéz elkepzelned hogy egy nő azért fekszik le valakivel mert megkívánta? Azt a férfit ott és akkor, játszma és számítás nélkül, függetlenül attól, hogy lesz-e folytatás ... Kár, hogy veled még nem történt ilyen.

Lorrh 2020.02.11. 21:03:07

@Maddalene Maria: sajnos tele ez a blog ilyen szánalmas kisfiúkkal, akik ide öntik a lúzerségüket, frusztrációjukat.

2020.02.12. 02:50:00

@Maddalene Maria: Nem nehéz, kurvák mindig voltak.

"Kár, hogy veled még nem történt ilyen."

De. kár, hogy anyád nem mesélte

Lacipók (törölt) 2020.02.12. 02:51:04

@Lorrh: "sajnos tele ez a blog ilyen szánalmas kisfiúkkal, akik ide öntik a lúzerségüket, frusztrációjukat. "

te már csak tudod, ugyanis te vagy az egyik :D :D friss reges troll.

Lacipók (törölt) 2020.02.12. 02:52:19

@Maddalene Maria: de ha füttyszóra baszol, akkor minek beszélsz itt tartásról? bújj el inkább!

Maddalene Maria 2020.02.12. 09:48:54

@Lacipók: a kurva a pénzedért fekszik le veled, nem azért , mert megkívánt, te kevered a fogalmakat!

Maddalene Maria 2020.02.12. 09:51:29

@Lacipók: nem füttyszóra, de nem ám! Akkor és azzal, akivel kölcsönösen kívánjuk egymást. Még ha csak egy alkalomra is, ilyen is van.

Lacipók (törölt) 2020.02.12. 11:46:29

@Maddalene Maria: Te sem vagy jobb. Szánalmas a magyarázkodásod :D
süti beállítások módosítása