Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Foci rajongó csaj

2020. február 24. - Ethan Wolf

500full.jpg

25-28 évesek között keresgéltem tinderen, mikor feldobta nekem Kata profilját a program. Minden fotón a kutyájával pózolt, ami mint tudjuk rossz ómen, bár kevésbé szar, mintha ugyanezt macskával tenné. Átlagos lány volt, nem volt bombázó, de teljesen megfelelt a barátnő archetípusnak. Épp olyan időszakom volt, hogy szerettem volna, valami tartósabbat, ezért úgy ítéltem meg, az átlagosabb kategóriában kell keresgélnem.

Ráírtam, beszélgettünk, kiderült vidéki eredetileg, a kutya pedig otthon van a szüleinél. A beszélgetésünk alapján szimpatikus volt, teljesen normálisan lehetett vele beszélgetni, másnap estére meg is beszéltünk egy sétát a belvárosban.

2018-1.jpg

Mivel valami komolyabbat akartam, ezért nem is próbálkoztam azzal, hogy elsőre a lakásomra invitálom. Kicsit elkéstem a találkozóról, mert felújítások vannak mindenfelé a városban. 165 magas, átlagos testalkat (vékony és sportos között valahol), vörös derékig érő haj. Mosoly, puszi, poénkodás, séta. A rutin, ha beég az emberbe ugye. :P

Jó két órányit sétáltunk mindenfelé és élőben is teljesen normális volt. Sok közös pontot találtunk, amire lehet építeni. Azonban volt egy elszólása, hogy még tanul. Ami gyanús volt, így rákérdeztem. Még egyetemre jár. Kiderült, hogy csak 23 éves, kicsit füllentett tinderen. Nem értem, miért. De mivel szellemileg nem a 23 évesek szintjén volt, hanem a 26-28 évesekén, ezért gondoltam, nem olyan nagy baj ez. Sőt, ha csak a testiséget nézzük, jobb a 23 mint a 26-27. :D

Persze a randin nem mutattam nagy érdeklődést, úgy tettem, mintha egy haverral lettem volna. Egyedül a fizikai kontaktot építettem fel a vége felé, egy-egy érintéssel itt-ott. Ezeket ismeritek már, megkérdezem festi-e a haját és már meg is simítom, rákérdezek milyen órája/karkötője/gyűrűje/tetoválása van, és már érintem is meg a kezét. Ilyesmi.

Majd hanyagul elváltak útjaink a randi végén. Két nappal később akartam írni, de ő már másnap írt nekem. Jó jel. :D Folytatódott a beszélgetés.

31971053442_49b08fe72a.jpg

Ezúttal a nő kapart értem. Meg is beszéltünk másnap estére egy újabb találkozót (azaz a két randi között egy nap szünet volt csak). Épp egy olyan csapat meccse volt a tévében, aminek drukkolt, ezért be akartunk ülni valahova meccset nézni. De aznap este esett az eső, a beülős helyek, amiket megnéztünk, mind tömve voltak. Ez a második találkozó már közelebb volt hozzám helyileg, így ötleteltem, hogy nézhetjük nálam. Kicsit vonakodott, de belement.

A chips mellé előkerült a sör is és a meccs alatt elég sokat ittunk. Teljesen lekötötte a mérkőzés, úgy tűnik nagy rajongó, még szidta is a másik csapat játékosait. A játék után beszélgettünk és már részegen ugyan, de elcsattant az első csók. Még csak egy rövid. Aztán ahogy telt az idő és fogyott a sör, egyre több és több, hosszabb és hosszabb csókcsata alakult ki. Jött a tapizás és vetkőztetés. Kicsit feszélyezett volt, de elég hamar megadta magát. Meglovagolt, majd az ágyban folytattuk. Mire végeztünk már éjjel 2 körül járt az idő. Kicsit aggódott, hogy jut haza. Mondtam, hogy hívok taxit, de aludhat nálam. Ezt normál esetben nem szoktam felajánlani, de mivel vele terveim voltak, és jól éreztem magam, ezért nem bántam, ha ott alszik. A szex részét azért nem részletezem, mert egyszerűen alig emlékszem. Sok volt a pia. Azon is csodálkozom, hogy felállt, ha sokat iszom, nem szokott működni.

8b50ec9af5c19158c0f8e3bf41f8b978.jpg

Reggel elkísértem egy darabon, majd hazajöttem. Már aznap írt és folytatódott az ismerkedés. Két nappal később megint nálam aludt. Minden tök jól halad, egyre jobban kedveltem, amolyan normális mederben ment mindent. Aztán közölte, hogy mivel véget ért a vizsgaidőszak, hazamegy vidékre. Sebaj, gondoltam. Azt hittem, hazamegy 1-2 hétre, majd visszajön, ilyesmi. Elvégre fizeti az albérletét. De mikor eltelt pár nap és rákérdeztem, mikor jön vissza Pestre, azt mondta, hogy majd csak ősszel!!

Mondom, mi van? :D

Két hónapra lelép. Hogy lesz ebből kapcsolat? Na jó, ezt nem kérdeztem meg tőle. Azt mondta, hogy ha visszajön, folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Nekem ez nem tetszett. Ha ő is komolyan gondolta volna, akkor nem lép le két hónapra. Ha egyáltalán valóban lelépett vidékre. Lehet, hogy Ő csak szexkapcsolatot látott ebben, én viszont nem, és kicsit be is rágtam erre a viselkedésre (mégiscsak 23 az a 23, a kutya nem válik vízzé). Szóval nem írtam neki többé.

Ő sem írt többé.

Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr2315331208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT 135 2020.02.24. 13:32:26

Hmm, hmm, akasztották a hóhért? :P
Ez a két hónapra hazamegyek duma annyira szar, h nem is értem, egy intelligens ember ilyet h engedhet meg magának? Ennyire beleszart az egészbe? Úgy tűnik...

VT 135 2020.02.24. 13:37:29

Mondjuk pont ezért én azért ütöttem volna a vasat, h ezt ő tulajdonképpen h is gondolja. Nyilván veszett fejsze nyele, de legalább szembesíteni azzal, kérdéseken keresztül, h mekkora sutyerákság már ilyet benyögni.

Lorrh 2020.02.24. 15:22:12

@VT 135: volt egyszer egy ilyen csajom. Az asperger határát súrolta, annyira nem fogta fel, hogy a másik mit érez, milyen következménye van a cselekedeteinek. A nők is tudnak EQ nullák lenni.

2020.02.24. 15:50:50

Wolf szo nelkul eltunhet, ha no ir nem valaszol, ha no dont ugy, hogy ennyi es legalabb mond valamit, miert tunik el, akkor asperger gyanus, meg verje a vasat wolf, es verje bele az orrat a dontesebe.
Azert mert Wolfnak tervei voltak.
Nonek legyen eleg annyi, hogy Wolf letiltja es/vagy nem valaszol.
Tenyleg, de szemet volt ez a no...

2020.02.24. 15:51:32

@Lorrh: csalodtam benned, olyan egyszeruen elintezted ezt.

Nevem senki. 2020.02.24. 15:59:11

@VT 135: "akasztották a hóhért?"
Pontossan. Fején találtad a szöget.

VT 135 2020.02.24. 16:52:12

@Frau Untermensch4: Már megint csak a tőled szokásos sértett hiszti tör fel belőled, így képtelen vagy értelmezni, amit Lorrh leírt. Kockázzuk ki:
"volt egyszer egy ilyen csajom. Az asperger" - Tudod mit jelent az m betű a csajom végén? Azt, h nem általánosságban a nőkről beszélt, hanem EGY (azaz 1) nőjéről.
Az már szinte mellékes, h ennek semmi köze ahhoz, h Wolf, mit csinál, vagy mit nem csinál, mert amiről Lorrh írt, az arról bizonyos nőnek a viselkedéséről szól - nincs semmilyen kapcsolatban azzal, h Wolf meg időnként ghostingol.
De neked sikerült ismét egy csodás elméletet farigcsálnod ennek a két külön dolognak az összeerőszakolásából és most boldogan püfölöd az elkészült szalmabábot.

Tényleg érdekelne, h mik azok a sérelmek, amelyeket folyamatosan cipelsz magaddal, amelyek okán újra meg újra feltör belőled a sértett hisztérika, akinek (szerinted) kutyakötelessége megvédeni az egész női nemet, kivétel nélkül annak minden egyes tagjára. Téged nem érdekel? Jó folyamatosan a sérelmeket cipelni magaddal?

VT 135 2020.02.24. 16:54:42

@Lorrh: Sokszor szerintem egyszerűen arról van szó, h emberek nem hajlandóak felelősséget vállalni a saját tetteikért. Ez jobban jellemző a nőkre, de férfiakra is bőségesen. Így kitalál magának valami süketelést, h ne kelljen saját magával szembenéznie. Aztán persze lehet ennek olyan fokozata is, amikől te írtál.

Lorrh 2020.02.24. 18:16:46

@Frau Untermensch4: ha elvonatkoztatsz a jelent posztban leírt esettől , akkor máris érvényes a kommentem. A nők is simán tudnak érzéketlen tuskó gyökerek lenni. Mesélhetnék eseteket bőven. Vagy ők mind királylányok a te világodban?
Amúgy bátran csalódhatsz bennem mivel semmi közünk egymáshoz.

2020.02.24. 18:45:55

@VT 135: szerintem ha Lorrh reagálni akar arra, amit írtam, fog reagálni, nem tudom miért neked kell magyarázni azt, amit írt. Szerintem képes rá, nem tudom te miért érzel késztetést, hogy megmagyarázd.

Wolf írt egy nőről, akire Lorrh azt írta "volt egyszer egy ilyen csajom". Nem egy másik csajra írta, hanem arra, akiről Wolf írt. Lorrh azt a nőt nevezte asperger határosnak, illetve arról ejtett még szót, hogy az ilyen nők nem nem fogják fel, hogy a másik mit érez, milyen következménye van a cselekedeteiknek. Vagyis a Wolf nő azzal, hogy ennyi találkozás és egy részeg szex után búcsút intett, nem foglalkozva azzal, hogy Wolfnak tervei voltak vele. Egyébként tudta ez a Wolfos nő, hogy Wolfnak tervei vannak vele? És ha nem intene pát két hónapra, akár barátnő is lehetne? Nem.

Örültem volna annak, ha arra amit írok reagálsz, hogy miért más az, ha Wolf lép le szó nélkül? Ez a nő néhány randi, együttlét után annyit mondott, hogy most elmegy vidékre.
"Azt mondta, hogy ha visszajön, folytatjuk, ahol abbahagytuk."
Nem szó nélkül lépett le, és megmondta mikor folytatódhat. Wolfnak nem tetszett, kitalálta, hogy szerinte ez miért történt (szokás szerint nem kérdezte meg), berágott és nem írt többé.

Te is eldöntötted ebből, amire a te agyad képes: "nem is értem, egy intelligens ember ilyet h engedhet meg magának? Ennyire beleszart az egészbe? Úgy tűnik..."
Mi alapján döntötted el? Azért mert ennyire vagy képes. Neked még annyi ismereted sem volt, mint Wolfnak, de eldöntötted, nem intelligens, mert intelligens ember nem megy vidékre két hónapra. Esetleg lehetett volna kapcsolatot tartani így is, ha annyira fontos volt, lehet, hogy tudtak volna találkozni, ez ugye nem derült ki, mert Wolf berágott. Te meg eldöntötted, hogy sutyerákság ilyet benyögni, és ezért verje a vasat.
Nem vagy te baromira elfogult és orrod fennhordó, öntelt ember?

Ha fontos egy nő, nem engedi el ilyen egyszerűen. Ha nem annyira fontos, csak ego munkálkodik, akkor bevágjuk a durcát és reméljük soha többet ilyen jó pasi a közelébe sem kerül és majd visszasírja, hogy volt egyszer egy pasim...

Szerintem neked nem az én sérelmeimmel kéne foglalkoznod, hanem a sajátjaiddal. Nem csak az a jó, amit te gondolsz és azok a hozzászólók okosak, akik azt mondják, amit te hallani akarsz. Én vagyok hisztérika, azért mert megkérdezem miért lehet szó nélkül lelépni Wolfnak, és időponttal és konkrét magyarázattal elutazni viszont egy nőnek nem? Te a virtuális világ manginája megállapítod a laptopod mellől, hogy nem intelligens és sutyerák?
Ezt minek nevezed ábrándos csillagszemű?
Engem várnak itthon. Téged? Kicsit próbálj meg leszállni a magas lóról, és inkább tanulj abból, amit itt a nők írnak, ki ezt, ki azt, ahogy az életben is mások vagyunk, így látsz többféle véleményt. Illetve azt is láthatod, hogy ki mibe száll bele, vagy nem száll bele. Inkább örülj, hogy ennyiféle információt kapsz a hittérítőid mellett, első kézből. A nőktől, akiket hajszolsz, csak nem sikerül megfogni egyet sem.

2020.02.24. 18:46:27

@Lorrh: bátran csalódtam :)

VT 135 2020.02.24. 19:17:14

@Frau Untermensch4:
"nem tudom miért neked kell magyarázni azt, amit írt"
Azért mert felbasztam az agyam azon, h sokadszorra reagálsz hisztérikusan-sértetten egy teljesen semleges, átlagos véleményre, hozzászólásra, ezért. Mert intelligens vagy és amennyit virtuálisan megismetem belőled, egészséges lelkületű ember. De időnként betriggerel téged valami és akkor a magaddal cipelt sértettség, mint egy szikra berobban és átkapcsolsz hisztérika üzemmódba, aki mindent az összes nő elleni aljas támadásnak vesz és ezért felcsattolva a Megmentő Terézanya egyenruhát igyekszik minden nőért kiállni. Ezért. Más is mondta már neked, most én is mondom, mert tényleg idegesítő. Mert ha egy agyatlan-sérült WR lennél, akkor nem csinálnék belőle ügyet, ilyen szegénykém. De tőled többet várok, mert többre vagy képes! Illetve ismét megkérdezem: miért jó cipelni állandóan magaddal ezeket a sérelmeket? Miért nem teszel lépéseket azért, h el tudjad engedni? Mondjuk tudom a választ: még (te) sem szenvedsz eléggé ahhoz, h változz.

Akkor visszatérve, pontokba szedem, hátha úgy érthető (mondjuk amíg a sérelem-szűrő rajtad van, nem sok remény van rá :( ).
1., Hol olvastál olyat, h szerintem nem volt intelligens az említett nő? Én azt írtam, egy intelligens ember nem ír ilyen üres kifogást, mert megtiszteli a másikat annyival, h legalább olyan kifogást gyárt, amit udvariasan el lehet fogadni. VAGY annyira szarik bele az egészbe (és közben lehet intelligens), h még erre sem veszi a fáradtságot.

2., Annyira látszik ez a női megközelítésed...ahogyan mentegedet a hazugságot. Amikor a csajszi azt írta Wolfnak, h majd 2 hónap múlva találkoznak, akkor hazudott. Esetleg mondhatjuk még, h hitegette, úgy, hazudott - ez ugye még rosszabb. Mert ha valaki fellelkesít minket, akkor nem 2 hónap múlva akarunk találkozni vele, hanem állandóan! Ne játszd már a naívát, nagyon jól tudod, h így van! Nem arról van szó, h a csajt váratlanul Houstonba szólították, h részt vegyen a NASA programjában, ezért nem tudott volna 2 hónapig Wolffal találkozni! Egyszerűen GYÁVA volt megmondani Wolfnak azt, ami a tényállás: h annyira nem érdekli/h van más pasi, aki jobban érdekli/nem zárta le még az exét, stb.
3., Nem elég, h a csaj gyáva volt, ezért hazudott, hanem még ezt is olyan udvariatlan, tiszteletlen formában tette, ahogy.
4., Mit kellett volna ezen Wolfnak lapátolnia? A helyzet tök egyértelmű: a csajt nem érdekelte annyira W, h 2 hónap alatt akarjon vele találkozni. Megjegyzem: ha tényleg érdekelte volna W, akkor ő is írhatott volna, h "hahó, mi van veled??". Nem tette...szóval ne akarjad azt bizonygatni, h ez a kapcsolat Wolfon ment el. Ez pont nem őrajta...
5., Páran jeleztük, h a ghostingolás nem okés, akár férfi, akár nő csinálja. Páran meg írták, h okés. Ezek után te - a szokásos attitűdöddel - egy olyan szalmabábot kezdtél el csépelni, miszerint itt mindenki felmentette a Wolfot a ghostingolás alól, mert férfi, bezzeg ha a nő a tapló, azt elítéljük. Na most az van, h nem ez van. És mint említettem, már unom, h amikor bekapcsol a triggered, rádjön az ötperc, akkor ezeket a szalmamábjaidat hallgassam, ahogy püffölöd és elvárnád, h komolyan vegyünk.

VT 135 2020.02.24. 19:23:43

@Frau Untermensch4:
Az utolsó bekezdésdet rólam meg akár CA, vagy Intrikus is írhatta volna, annyira komolytalan...
Ne a tükröt akarjad megfésülni, ha nem tetszik, amit látsz...

Ethan Wolf 2020.02.25. 09:27:10

Közelítitek a személyeskedés határát, csak jelzem. Ezt leszámítva, egész jó párbeszéd alakult ki, érdekes meglátásokkal.
Eszembe jutott egy másik nő, akivel összejött a dolog egy éjszakára, majd jelezte hogy hétvégére lemennek a balcsira. Jó párszor ráírtam, de mindig a balcsin volt, heteken át. :D Egy haverommal azon röhögünk évek óta, hogy ha most ráírnék, még mindig a balcsin lenne. :D

Ethan Wolf 2020.02.27. 16:27:39

@venszivar: A szólás szabadság nem azt jelenti, hogy bárki, bárhol, bármit mondhat következmények nélkül.
És ha most páran elkezdenek arról értekezni, hogy mi is a szólás szabadság (vagy milyen hülyeséget hisz az illető ténynek), az is megy a levesbe.

VT 135 2020.02.28. 15:21:38

@Ethan Wolf: "Az én házam az én váram." A te blogod, te határozod meg a szabályokat. A gond akkor lenne, ha ezeket gumiszabályként, véletlenszerűen és kiszámíthatatlanul alkalmaznád (lásd Férfihang), de szerencsére te konzekvens vagy. Mondjuk továbbra is együttérzésem, h ilyen f-okkal kell foglalkoznod. Kár, h nem lehet ilyen hsz-i szabályokat beállítani a blogmotorral, amiket feljebb említettek.

MsIreneAdler 2020.02.29. 16:47:27

@Fosh Mátyás: na figyelj, próbálom úgy elmagyarázni, hogy megértsd. Jogod van székletet üríteni, ugye? Ez nem is kérdés, nem is vita tárgya. De ha te pl. a Nemzeti Múzeum előcsarnokában tolod le a gatyádat és odagurmázol a padlóra, akkor elvisz a rendőr, kitiltanak onnan, sőt, még a szart is eltakarítják. Igazságtalan ez? Lehet, de más ember nem kényszeríthető arra, hogy a te lepényedet bámulja, mert ugye nem azért ment oda a szerencsétlen...
Ellenben (jó hír) , ha a saját szobád szőnyegére fektetsz kábelt, addig gyönyörködhetsz a produktumban, amíg csak szetetnél, a kutya nem fog megakadályozni, szabotálni. Át is hívhatod a veled hasonlóan gondolkodó barátaidat, hogy együtt dicsérjétek, méltassátok a rakást, vagy esetleg ők is nyomhatnak pár kupac végterméket az eredeti mellé.
Remélem így érthető, bocsi a szaros példáért, de a nick választásaid miatt arra gondoltam, hogy ez a dolog igazán közel áll hozzád.

MsIreneAdler 2020.02.29. 19:02:35

@Fosh Mátyás: nem, nem. Ha mindenféle kakinak nevezed magad, az TE vagy, nem a blog, nem a többiek. Te csak azt hiszed, hogy a névválasztásod vagy a hozzászólásaid a blog színvonalát tükrözik, pedig csak és kizárólag a tiédet. Szóval, ha nem akarod, hogy szarnak (se) nézzenek, ne nevezd magad úgy.
Ha a masnit úgy érted, hogy kulturált formában képes megfogalmazni valaki a véleményét, akkor már válaszoltál is a saját kérdésedre. Igen azé' nem törlik. Meg azért sem, mert ők némileg változatosabban fejezik ki magukat,mint mondjuk te, aki azzal a két labdával zsonglőrködsz, hogy "kamu" meg "balfasz".
Mellesleg wombi is volt már törölve, tiltva is innen, meg más is (direkt kurvára nem akarom találgatni, hogy te ki vagy eredetileg, egyrészt mert nem érdekel másrészt mert nem is fontos, harmadrészt, mert felcsesz, hogy a fél kommentfal ilyen nyomorult konteós baszakodásba megy át, hogy ki kinek a kicsodája, szóval leszarom :D).
Valamint, múltkor pl. a ghostingos téma eléggé megosztotta a népet, én speciel nem értettem egyet wolf viselkedésével, és mégsem törölt. Tehát elméleted itt és most meg is dőlt. Soha nem láttam, hogy normálisan megfogalmazott, témához kapcsolódó véleményt itt töröltek volna. Az ilyen személyeskedő böffentésekért meg őszintén szólva nem kár.
De nem válaszoltál a kérdéseimre...

MsIreneAdler 2020.02.29. 22:10:33

@Fosh Mátyás: mitől normálatlanabb ez a blog, mint a többi? Mi idegesít így benne?
Az meg, hogy nő vagyok, sok mindenre magyarázat, de arra pont nem, hogy miért hagyják meg a kommentjeimet :) ;)

VT 135 2020.03.01. 18:40:34

@Csillogómakk1:
Lefordítom, ami a tudatalattidban zajlik és ide projektálsz:
"Az életemet tartalmatlannak, magamat egy gyökérnek látom, ezért rendszeresen felmászok a Sorozatrandizó blogra (is), h a többi embert provokálva egy kicsi figyelmet kolduljak - hátha attól jobban érzem magam."

MsIreneAdler 2020.03.01. 23:31:51

@Csillogómakk1: unatkozó, ámde korántsem unalmas gyökér vagyok :D

Supergranat az igazságosztó 2023.07.07. 10:00:48

25-28 éves nő? Rairtal és beszélgettek meg a többi? Elmúltak már ezek a szép idők. Manapság (2023) gyakorlatilag semmilyen fiatal nővel nem lehet neten ismerkedni.
süti beállítások módosítása