Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Ildikó és a szex és a blog szülinapja

2019. november 11. - Ethan Wolf

ma11xresdefault.jpg

Múlt héten volt négy éves a blog, de elfeledkeztem a szülinapról, így nem is készültem különleges poszttal. :(

Sorry. A mai alanyunk:

Egy ismerkedős oldalon írtam rá, hogy miért épp azt a fajta sört issza, amit két képen is láttam. A sör jó téma beszélgetéshez, amennyiben a kiszemelt nő nem bor rajongó, hanem sörpárti. Hosszan lehet róla beszélni, majd a csevegést egy sör meghívással zárni. Ez nagyjából itt is így zajlott.

Azonban Ildi a találkozó előtti napon beteget jelentett. Gondoltam, a szokásos menekülés és idő szerzés, ezért nem is idegeskedtem, a válaszom ennyi volt: ok.

Már írtam erről a szavacskáról, hogy milyen ereje is van. Ildi érezte, hogy ezzel lezártnak tekintem az ismerkedést, ezért Ő állt elő azzal, hogy beszéljünk telefonon. Megadta a számát. Ez jó jel, mert arra enged következtetni, hogy a betegség sztori nem kitaláció, hanem tény. Felhívtam, de persze nem rögtön azután, hogy megadta a számát, hanem majdnem egy napra rá.

Tovább

Salsa golyó

unnamed.jpg

Tinderen egy elég gyors randit sikerült leszerveznem egy Szilvi nevű lánnyal. Úgy indult az egész, hogy valamelyik este jelezte a program, hogy összepárosított vele. Olyan nagyon nem hatott meg, mert fáradt voltam, gondoltam majd másnap írok neki. Erre hajnalban arra ébredtem, hogy üzenetet küldött.

Vállig érő szőke haj, kék szemek, szép dekoltázs (olyan képek voltak fent, hogy egyértelműen azzal akart hódítani), cuki mosoly. De gyanús volt, hogy nem volt egész alakos kép fent róla. Délután, miután kipihentem magam, visszaírtam neki. Kiderült, hogy másnap délután már utazik is el két hétre, ezért aznap estére találkozót forszíroztam. Nem volt ellenére. Addig elég sok üzenetet váltottunk, főleg a táncról, azon belül pedig a salsáról. Azzal vagánykodtam, hogy tudok salsázni, mivel akkortájt csináltam a salsás kísérletemet (volt róla poszt). Szóval igent mondott, hogy este átjöjjön hozzám és taníthassak neki pár lépést. :P

Tovább

Intő jelek és mégis

clipboard01_2.jpg

Eddig már párszor említésre került, hogy eddigi tapasztalataim alapján, kerülni kell az olyan nőket, akik számokkal foglalkoznak. Például könyvelő, pénzügyes, ilyesmi. Az olyan nőket is kerülni kell, amelyiknek nem volt kapcsolata évek óta, illetve azt is, amelyik mindig elfoglalt és alig lehet vele találkozót szervezni. Hogy ezek miért vészjósló indikátorok, azt megírtam már régebbi posztokban, erre most nem térek ki.

Tovább

Miért nem a barátnőjével jövök össze sosem?

d1013_130_046_0004_600.jpg

A kérdés költői. Gyakran vannak félresikerült randik, ami nem olyan meglepő, hisz a nagy számok törvénye.. Sokszor ott ülök a csajjal, tudom, hogy nem lesz semmi, mert nem jön be nekem, és mesél valami randizós történetet. És gyakran van az, hogy a lakótársnőjéről, vagy a barátnőjéről mesél, hogy azok megint hazavittek egy srácot randiról. Meg hogy a barátnő milyen lazán kezeli a pasikat és megy elsőre szobára. ÉS ez a barátnő, vagy lakótársnő mindig jobban néz ki, mint amelyikkel épp randizom. Olyankor szokott üvölteni a hang a fejemben, hogy miért nem a barátnővel randizom? Miért fogom ki ilyen gyakran a félénk, sokat kéretős csajokat? :P

Tovább

Kényes téma

Kényes téma következik.

Egy alkalommal, az egyik társkeresőről randiztam Anitával. Még régimódiban nyomtam, kávé, mozi, majd harmadik randin hozzám mentünk. 174 magas, vékony, zöld szem, barna haj. Boltvezető volt egy ruhakereskedésben. Az első randin semmi nem történt, csak beszélgettünk, a második – mozis randi végén volt csók, majd a harmadik randin jött a szex.

Tovább

Hátsó kapu a gyönyörbe

brooke-tessmacher-facebook1.jpg

Helgát egy rögtönözött céges bulin ismertem meg. Nem nálunk dolgozott, csak mindenki vihetett havert, vagy barátnőt, vagy akárkit, mivel nem hivatalos céges rendezvény volt, csak páran kitalálták, hogy bulizzunk együtt. Helga az egyik marketinges lány baráti körével érkezett és mikor becsatlakoztam hozzájuk a társalgásba, éreztem is valamit a levegőben. De még nem tudtam mit. Tetszett, de annyira nem, hogy rányomuljak, miközben az ismerősei közül pár a kollégám. Azért elég jól elbeszélgettünk, de nem kettesben, hanem csoportosan. De ment egy kis pimasz adok-kapok kettőnk közt, a többiek pedig csak sandán mosolyogtak rajtunk.

Tovább

A hírnév előnye

stryjekk110100041.jpg

Lassan már ég a pofám. Hányszor, de hányszor megírtam, hogy házi nyúlra nem érdemes lőni. Hogy nem bölcs dolog kollégával kikezdeni. Erre a blog tele van ilyen esetekkel, és itt van még egy. :P

Párszor már összefutottam vele egyik-másik céges rendezvényen, még pár szót is váltottunk évekkel ezelőtt. De csak halványan emlékeztem rá. Igéző zöld szemek, világos barna haj, de hiába a csini pofi, számomra túlsúlyos volt. Nem is került a látóterembe, úgy két évvel ezelőttig. Akkor ismét összefutottunk hála megint egy munkahelyi összejövetelnek és meglepődve láttam, hogy lefogyott. Szép alak, még mindig csinos pofi (26 éves), nem mondom, azért volt még rajta 5-6 kg plusz, és a fenekén még faragnia kell, de simán jó csaj lett belőle.

Tovább

Lucy Liu hasonmás

beauty-portrait-model-beautiful-spa-asian-girl-sexy-woman-face-perfect-skin_48212-193.jpg

Oké, a képeken nem Ő van.

Arra tippeltem, hogy vannak ázsiai felmenői és igazam volt, egyik szülő kínai, míg a másik magyar. De kezdem az elején. Zsanett a badoon tűnt fel, és rögtön gondoltam, hogy mindenki a tipikus kérdéseket szegezi neki (kínai vagy, jártál ázsiában, stb), úgyhogy inkább a sálján élcelődtem. Olyan nagyon nem vette a humoromat, de válaszolt minden írásomra. Elég gördülékenyen ment a beszélgetés filmekről, majd két nap után már facebookon folytattuk.

Tovább

Valéria becserkészése

wt-_6noe_400x400.jpg

Az egyik képen egy könyvet olvasott, vagy legalábbis tartott a kezében. A könyv egy erotikus thriller, ami ígéretes kezdés. :P Legalább nem a szürke akárhány árnyalata. Vali nem volt az a kifejezett szépség, de nagyon nőies kisugárzása volt a többi képen. Jó alak, barna szemek, barna haj, nagy mosoly, kellemes kisugárzás. Jobban megmozgatott a képei alapján, mint a bombanőnek kinéző csajok. Egy beszélgetést megér, gondoltam.

Tovább

Aszinkron

wig.jpg

Nárcisz nevű hölgyeményt egy ismerkedős oldalon találtam, és a borok volt a beszélgetésünk alapja (mint oly sokszor). 25 éves, fekete haj, kék szemek, átlagos testalkat és az egyik képen, természetesen egy nárcisz volt. Most abba nem megyek bele, hogy mennyire ironikus, hogy egy Nárcisz nevű lány, nárcisz virággal reklámozza magát, ami azt sugallja, hogy egy nárcisztikus személyiség.  :P Tényleg ilyen néven futott, ami tuti kamu, ezért is írom meg.

Már sejthető, hogy abba a fotóba „kötöttem” bele, majd miután sikerült a figyelmét felkeltenem, jöhettek a borok. A szőlőlével nem lehet nagyot tévedni. :D Egy napnyi csevegés után, mintegy mellékesen elejtettem, hogy a különleges borokat szeretem és egy nagyon jó barátom messze külföldről szokott hozni különlegességeket nekem, de még nem volt rá megfelelő alkalom, hogy a legutóbbi borkülönlegességet felnyissam. Ez volt a csaliszöveg.

Tovább
süti beállítások módosítása