Valamelyik randioldalon találkoztam vele és iszonyat cinikus és szarkasztikus hangnemben csevegtünk végig. Kigúnyoltunk mindenkit, aki online ismerkedik, hisz milyen ciki is az már. Aztán röhögtünk saját helyzetünkön. Róla annyit tudtam meg, hogy magas, vékony, imádja a telet és a téli sportokat. Ha utazik, az mindig valamilyen hegység… Ez nekem annyira nem jött be, én rühellem a telet és a havat, ha tehetném, olyan országba mennék, ahol mindig meleg van. Sosem váltottunk hosszú sorokat, mindig csak pár mondat, de azok ütősek voltak, tele humorral, cinizmussal, vagy szarkazmussal. Ha igazán jó passzban voltunk, akkor egyszerre mindhárommal. :)

A személyes találkozót már elég hamar elkezdtük szervezni, de majdnem két hét volt, mire odáig jutottunk. Közbejött neki munka és betegség. Ezeket persze nem feltétlenül hittem el, ezért én közben is randiztam. De végül csak összehoztuk. Megbeszéltük, hogy poénból, úgy ismerjük meg egymást, hogy mindketten viszünk magunkkal valamilyen nem hétköznapi tárgyat és a megbeszélt helyen (egy kávézó előtt) fogjuk a kezünkbe és majd ezekről a tárgyakról ismerjük meg a másikat. Tetszett az ötlet, én egy műpuncit vittem magammal :P Persze olyat, ami ránézésre sörös doboznak tűnt, csak ha lecsavarod a tetejét, akkor derül ki, hogy mi is az. Az addigi merész beszélgetéseink alapján tudtam, hogy ez nem lesz túlzás. Ő is feltűnt, könnyen megismertem, mert nem sok magas nő járt arra épp. Kezében egy elég nagy plüssmaci volt. :P Mondom neki, hogy a plüss az nem valami szokatlan tárgy. Mire ő vissza akart vágni azzal, hogy a sör sem, de ekkor lecsavartam a tetejét és meglátta, hogy műpunci. Jót röhögtünk. :P

Egy órát töltöttünk a kávézóban és jót beszélgettünk. Utána egy hosszú séta a bazilika felé és útközben beültünk egy szórakozóhelyre. Azt hiszem, ez volt a fordulópont. Egészen idáig nyeregben voltam, irányítottam a randit, a beszélgetést és minden rendben zajlott. A szórakozóhelyre ő akart bemenni, mert megtetszett neki a hely. Itt követtem el a hibát, nem jutott eszembe, hogy azért nem rajongok az ilyen helyekért, mert a háttérzaj elvonja a figyelmem.

Én az a típus vagyok, aki egyszerre csak egyetlen dologra tud koncentrálni, de arra nagyon. Ha valakivel beszélgetek, de a háttérzaj elér egy bizonyos szintet (egy tévé például nem zavar), akkor nem tudok rendesen koncentrálni az illetőre. Régen azt hittem, valami hallásproblémám van, de nem, sőt… ha nincs különösebb háttérzaj, akkor a hallásom jobb is, mint a többieké, de ha van valami, ami mondjuk hangosabb egy átlagos tévénél (például forgalmas út mellett), akkor rohadtul elvonja a figyelmem. Ha időben eszembe jut ez a kis probléma, akkor nem ülök be vele oda. De már mindegy volt.

Egy órát töltöttünk ott, de az számomra kimerítő volt. Sajnos el is vesztettem a kontrollt a beszélgetés felett és szerintem itt buktam az egészet. Nem tudtam kreatív lenni, nem tudtam humorizálni, sem sziporkázni, ami amúgy az erősségem és sok nőt köszönhetek eme tulajdonságaimnak. Csak teljesen átlagos kommunikációra futotta tőlem és ez hazavágta az amúgy jó első félidőt. :)

Mint superman, mikor kriptonitba fut. :P

Így utólag visszagondolva lehetett volna annyi eszem, hogy azt mondom, keressünk egy jobb helyet, mert ez nem szimpatikus, de ott akkor azt hittem, megoldom. Hát nem. :P Elkísértem hazafelé egy darabon, elköszöntünk, majd hazasétáltam. Másnap még dumáltunk, de már a búcsúzáskor tudtam, hogy ez bukó… Az is volt. Jól érezte magát, de ennyi.