Elég nagy a cég, ahol dolgozom (több helyen van a városban irodánk) és sok olyan kolléga, kollegina van, akikkel csak e-mailben van kommunikáció. Vannak persze céges összejövetelek, de annyian vagyunk, hogy senki nem ismer mindenkit. Egy probléma miatt sokat leveleztünk Kingával, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a levelek eleinte humorosak, poénosak voltak, majd finoman átmentek poénos flörtölésbe (ebből könnyű kihátrálni, ha a nő nem jól reagál. Lehet mondani, hogy csak vicceltem – és akkor még ő fogja hülyén érezni magát). Aztán a levelek egyre szaftosabbak lettek.
Folytatás:
Egy nap megírta, hogy ugorjak be hozzá valamelyik nap. Kicsit meglepődtem, mert oké, hogy nem vagyok vadidegen, de mégiscsak idegen, és máris a lakására invitál? Mint kiderült, egy évekkel azelőtti céges rendezvényen már dumáltunk, csak én nem tudtam, nem emlékeztem, hogy ő volt az. Így ő előnyben volt velem szemben. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor is meglátogattam őt. Kicsit tartottam, a házi nyúlra nem lövünk szabály miatt a dologtól. Ez egyébként egy bölcs szabály, érdemes betartani. Azért mentem át hozzá mégis, mert egyrészt nem volt biztos, hogy bármi történni fog (dehogynem, különben nem hív fel magához), másrészt, azért nem egy épületben dolgozunk.
Kis panellakás, lakótársnő dolgozik, tökéletes minden. Beszélgettünk a konyhában mindenféléről, közben főzött valami kaját (krumplis tésztát talán), amit egy jó vörösbor társaságban elfogyasztottunk. Nem tudom, a bor illett-e az ételhez, de utána már a pálinka jött. Azt kell tudni Kingáról, hogy mivel borvidékről származik, elég jól bírja a piát. Én már düledeztem, míg ő csak mosolygott. Közben benyomtunk egy kis zenét és táncoltunk is. Ekkor jött a csók, majd a heves csókcsata, aztán irány a háló. De nem várt dolog történt…. nem történt semmi.
Azért is emlékezetes számomra Kinga, mert nála derült ki, hogy ha egy bizonyos mennyiségnél többet iszom, akkor az ezredes nem hajlandó hadrendbe állni. Tudniillik, sosem voltam nagy piás, nem szoktam részeg lenni, csak elvétve. Akkor többet ittam a szokásosnál és meg is lett az eredménye. Próbálkozott ő mindenhogy, cumizott, ahogy kell, de semmi.
Kicsit kínosan éreztem magam, de azért nem olyan nagyon, aki mögött van már elég tapasztalat az tudja, hogy az ilyesmi megesik (tudom, veled nem – majd fog). Másnap felhívtam és bocsánatot kértem, valamint megbeszéltünk egy hétvégi napot, amikor újrázunk. Eleinte vonakodott, de bevetettem, minden humoromat és nem gyártottam kifogásokat az esetre. Az szánalmas lett volna. Inkább viccelődtem a helyzeten és sikerült rávennem még egy találkozóra. Persze legbelül, mindenképp magamnak akartam bizonyítani.
Nyilván inni kellett aznap este is a hangulat oldása miatt, hisz mindketten kicsit feszengtünk a legutóbbi alkalom miatt. Azonban most óvatos voltam és csak annyit ittam, amennyi a limitem. Hosszas előjáték után, megragadtam, felkaptam és bevittem a szobába. Égett bennem a bizonyítási vágy, meg akartam mutatni neki… és úgy megraktam, hogy még most begerjedek, ha rágondolok. :)
Nagyon finom puncija volt, Kingácska vékony nő, nem tudom, emiatt volt-e, de szűk volt és forró. Nem olyan „forró”, amit rámondunk a legtöbb puncira, mikor valójában épp csak meleg, hanem tényleg forró volt. Fantasztikus volt vele. Utána kicsit beszélgettünk, majd jött a második menet, ezúttal lovagolt egészen addig, míg el nem fáradt a lába. Jöhetett a kutya póz. Pár fárasztó és brutál kemény menet után, nekem indulnom kellett. Felöltöztem és már indultam volna, mikor utánam jött az ajtóhoz, hogy kiengedjen. Egy szál köpeny volt rajta. Megláttam és megint begerjedtem. Lerántottam róla a köpenyt, kibújtam a ruhámból és megint a szobában találtuk magunkat egy ráadás menet közepén. Ez hosszabb és keményebb volt még az előző kettőnél is. Azt hiszem, életem teljesítményét nyújtottam. Valószínűleg azért, mert volt bennem adrenalin ezerrel a múltkori miatt, meg akartam mutatni neki. És ez keveredett egyfajta dühvel is, szintén a múltkori kudarc miatt.
Ezzel nem ért véget a kalandunk, mert hetente összejöttünk nála. Néha ott is aludtam és onnan mentem munkába. Minden nap beszéltünk telefonon, de nem jártunk. Túl sokat dolgozott, mint ahogy én is, de a fő ok, hogy ő nem véglegesen maradt ebben a városban, tudta, hogy előbb utóbb menni fog innen, mert nem szeretett itt élni.
Egy alkalommal, ülök a cégnél az asztalomnál, és csörög a telefon. Ő volt az, de szigorúan munkaügyben (céges telefonon, amúgy a privátomon beszéltünk mindig). Fura érzés volt úgy beszélni vele mint egy munkatárssal holott pár órával azelőtt jöttem el tőle. Pár órája még tövig benne voltam, most pedig hivatalos hangnemben komolykodunk valami céges marhaságról. :)
Egy másik alkalommal azt kérdezte, hogy én így járom a kolleganőket, megrakom őket és mindenki happy? :P Azóta se tudom, hogy ez poén volt, vagy egy kissé sértődött megjegyzés.
„Viszonyunk” csaknem egy éven át tartott , már azt tervezgettük, hogy esetleg járni kezdünk, mint egy normális pár (szűkös időnk ellenére), amikor jó álláslehetőséget kapott messze innen. Élt vele és elköltözött. Jól tette, azóta szép karriert épített ott. Időnként még írunk egymásnak, tartjuk a kapcsolatot, de már évek óta nem láttam.
