Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

A M.I.L.F. és a búvóhely

2015. december 18. - Ethan Wolf

clipboard03.jpg

Első körben két definíciót kell tisztázni. A MILF (Mother I'd Like to Fuck), olyan középkorú (30-as) nő, akinek van már gyereke, de mégis viszonylag jó teste van. Gyakori, hogy olyan huszonéveseket is le milfeznek, akiknek már van gyerekük, de az más kategória. A MILF az harmincas vagy negyvenes nőt jelent!

A másik érdekesség a búvóhely fogalma. Ez nagyon egyszerűen olyan kiadó lakást jelent, amit pár órára lehet bérelni. Hasznos, ha nincs olyan hely, ahová mehettek szexelni. Persze javarészt megcsalások esetén használják őket, mégsem kell a szerető lakásában enyelegni, akkor nagyobb a lebukás veszélye. Pár ezer forintért kapsz pár órára egy kellemes lakást, amelyet minden pár után takarítanak, ágyneműt cserélnek, bekészítenek friss vizet, stb.

Folytatás:

Akkor most a Karolinnal történt randim:

Az egyik randi oldalon alakult ki köztünk levélváltás. Karolin 35-38 körüli nő, fekete, vállig érő egyenesített haj, zöld szemek, fiatalos arc, kifinomult/elegáns öltözködés, két gyerek anyja és igazi MILF. Habár a combja picit vastagabb volt az általam megszokott huszonévesekénél, valamint a csípője is szélesebb volt, de ránézésre simán szerepelhetett volna valamelyik MILF pornóban.

clipboard04.jpg

A férje jómódú, ő pedig kihasználta a szabadidejét és jól karbantartotta magát. Szexuálisan elhanyagolt feleség, aki neten ismerkedik, és csak szexet akar, semmi mást. Perfect! A teljes levelezésünk erotikus töltetű volt, de tetszett neki, hogy ellentétben a többi férfival én kreatívan, humorosan válaszoltam, valamint nem direkt erotikusan. Ezt úgy kell elképzelni, hogy finom körülírások, játék a szavakkal, kétértelműség, de nagyon finoman adagolva. Ez nagyon bejött neki, nem is tudom, hány üzenetet váltottunk, de legalább százat pár nap alatt. Mindent kibeszéltünk a végére, ki milyen pózban, hogyan és meddig. Minden témakör, minden irányból megközelítve. Megint ebbe a tipikus csapdába estem, mert a nők erre játszanak, hogy direkt kimond/megbeszéld ezeket a dolgokat, aztán meg lelépnek, hogy micsoda disznó vagy. De vele nem ez történt.

Amúgy nem otthon töltötte az idejét, férje pénzéből beindított valami vállalkozást, amiről csak pár szó esett és nem nagyon emlékszem, mi volt az. A lényeg, hogy mellette sok ideje maradt azért, de keresett pénzt is, nem csak a férfi tartotta el. Legalábbis ezt mondta, hogy ebből mennyi igaz....

Áttértünk a telefonálásra, nagyon izgatónak találta hangom (amúgy tényleg elég férfias az orgánumom) és mivel szóban is ment a poénkodás, jól alakultak a dolgok. Volt, hogy melóban hívott, kimentünk a mosdóba, ő is és én is (a saját munkahelyeinken persze) és suttogva lezavartunk egy kéjes beszélgetést. Jó poén volt, izgató is, de nem ajánlom, mert ha komoly szellemi munkát végez az ember, akkor ez órákra kizökkenti. Nem fogsz tudni a munkádra koncentrálni.  A férfiak tudják, hogy ez milyen is.  :P

Ő hozta szóba a búvóhely intézményét, amiről én még nem is hallottam akkor, pedig zseniális dolog.

clipboard02.jpg

Szeretők, alkalmi párok, ha nem tudnak kihez menni és kéne egy lakás, akkor nem kell kifizetni egy drága szállodai szobát egy napra, hanem mehetnek lakásra, ahol óradíjat lehet fizetni. Azaz ki tudod venni 1-2-3-4 akármennyi órára. Sokkal olcsóbb, mint egy napra szállodai szobát kivenni. Vannak, akik nem azért adják ki a lakásaikat, hogy valaki ott lakjon havidíj fejében, hanem ilyen pár órás kuncsaftoknak. Van olyan, akinek több ilyen lakása is van, alkalmazottal, aki a vendégek távozása után ágyneműt cserél, friss vizet vesz, bezár, stb. Karolin is ilyen helyekre viszi a pasikat. Nekem megfelelt, ő nem akart hozzám feljönni, gondolom semleges terepen akarta a dolgot. Amúgy nem titkolta egy percig sem, hogy ez neki hobbi. Mármint a férfiak felszedése. Állítása szerint elég válogatós, de azért havi egyet igyekszik összeszedni, de sohasem megy elsőre búvóhelyre! Kell neki 2-3 találka, egy kávé, szóval sima első (második,harmadik) randi, hogy lássa, beindul-e a kémia.

Mi is egy kávézást terveztünk, de annyira jókat beszélgettünk és bejött neki a hangom, a stílusom, hogy szóba került, mi lenne, ha rögtön egy ilyen búvóhelyre mennénk, legrosszabb esetben nem lesz szex, csak beszélgetés.

clipboard01.jpg

Eljött a nap, ő előre lefoglalta három órára a lakást, ami előtt találkoztunk. Sok képet cseréltünk, így pontosan tudtuk, mire számítsunk. Igazi MILF volt, bár a fényképekkel óvatosan kell bánni, nem árt, ha mindig van menekülő útvonal vagy terv arra az esetre, ha élőben mégsem olyan a másik. Olyan volt, mint a képeken. Mosolygós, szép, és rögtön felismertük egymást. Érdekes, hogy semmi feszültség nem volt, úgy adtuk a puszit a másik arcára, mintha hónapok óta ismernénk egymást.

Felmentünk és egy nagyon takaros, szépen bebútorozott lakás volt, bontatlan vizekkel, gumikkal, apró sütikkel. Beszélgettünk, majd nagyjából 5 perccel később már smároltunk. Jött a szex és mikor teljesen pucér volt, akkor azért pár apróság látszódott. Két gyereket szült, azért az nyomot hagy, de simán letagadhatott volna egy tízest. Teljesen kihasználtuk a három órát, két menet között pedig beszélgettünk. A hangulat végig jó volt és a szex sem volt rossz. Azt az apróságot kivéve, hogy nem nyaltam ki. Szereti, ha nyalják én pedig szeretek nyalni, de mikor odahajoltam, leblokkoltam. Az járt a fejemben, hogy innen már kijött két gyerek is, én ezt nem nyalom ki. Tudom, hülyeség, mert megdugni bezzeg simán megdugtam. Úgy érzem ez okozott benne egy kis csalódottságot. Meg hozzátenném, hogy első alkalommal amúgy sem nyalok! Vagy párkapcsolatban, vagy olyan szexkapcsolatban, mikor már összejárunk pár hete és ismerjük egymást valamennyire.

Lejárt az idő, lezuhanyoztunk, leadtuk a kulcsot az alkalmazottnak és elindultunk egy darabon együtt. Elég keveset beszéltünk, éreztem, hogy a nyalás passzolása miatt morcos. Rá is kérdezett séta közben, hogy valami baj van a puncijával? Mondtam, hogy dehogy. Azt hihette, hogy nem elég kívánatos. Azért az általában egy fokmérő férfiaknál, hogy vannak az igazán kívánatos nők, akiket ki is nyalunk bizonyos körülmények között (nem elsőre) és vannak a patronos nők, akiket csak megdugunk, de nem nyalunk ki. Karolin az előbbi, simán nyalós kategória, sőt... volt benne olyan vonzerő, hogy még akár elsőre is, hisz én is majdnem nekikezdtem. Ez azért elég ritka. Csak leblokkoltam amiatt, amit fentebb írtam.

o4ufb0f.jpg

Másnap még két levélváltásunk volt, ő kezdeményezni akart másik alkalmat/találkozót, de bennem olyan szégyenérzet volt az egész szituáció miatt, hogy inkább passzoltam a lehetőséget. Gondolkodtam, de nem menne a nyalás, márpedig ha ebből rendszeres szex alakult volna ki, akkor muszáj lett volna, hisz már a telefonos beszélgetéseink során célzott rá, hogy imádja. Arról nem is beszélve, hogy a fair szex az lenne, hogy ha ő cumizik, akkor én is nyalok. Márpedig nemcsak, hogy cumizott akkor, de le is nyelte (amit nem szokott állítása szerint, de ott akkor úgy érezte, hogy miért ne – ez vagy igaz, vagy nem, de ezt mondta aznap).

Soha többé nem hallottam felőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr188168962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása