Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Vadászat a vörös Évire

2016. június 23. - Ethan Wolf

short-men-tall-women-595x348.jpg

Évi magasabb nálam, és az ilyen nők mindig 190 feletti pasit szeretnének maguk mellé. Ez érthető is, biztonságban érzik magukat egy náluk magasabb férfival. Én azonban szeretek rajtuk gyakorolni. Ezt úgy értem, hogy náluk az esélytelenek nyugalmával indulok, ezért sokkal lazább vagyok velük, hisz nincs mit vesztenem. Úgy indulok neki, hogy kipróbálhatok pár új dumát rajtuk. Gyakran eljutok velük a randiig, de más nem szokott történni lévén (UPDATE: azóta volt magas nővel sikerem), hogy élőben látják a magasságbéli különbséget és inkább visszakoznak.

clipboard01_1.jpg

Évinél az ilyenkor jól működő dumámmal nyitottam (nem árulom el, de saját gyártmány, olyan jellegű, hogy tudja a nő, hogy csak duma, de mivel kreatív, humoros, ezért tetszeni szokott nekik), majd kialakult egy kis incselkedős beszélgetés. Kicsit győzködnöm kellett, hogy randizzon velem, de jól sikerült a dolog. Persze végig humoros vonalon maradtam, de jeleztem, hogy nem hódolok be előtte, nem fogom agyon dicsérni. Neki is meg kell dolgoznia értem. :P

Két nap csevegés után megadta a facebook elérését, majd ott folytattuk a beszélgetést újabb két napig, mígnem eljött a randi időpontja. Egy belvárosi helyet néztem ki és egy szerda estére tudunk időpontot egyeztetni (sokat dolgozott). Élőben szebb volt, mint a képein, pedig ott is jó csaj volt. 185 magas, vékony, formás mellek, szép lábak, rövid, vörös haj, pár piercing és gyönyörű kék szemek. Az öltözete viszont az általam annyira nem preferált deszkás stílust képviselte, de a teste kompenzálta az öltözködését. Élőben is úgy ment a beszélgetés, mint online, szóval nem volt gond. Az általam kiszemelt beülős hely tömve volt, ezért kicsit odébb mentünk és beültünk oda.

tumblr_lvcdtqap8o1qknazu.jpg

Ez egy terasszal rendelkező hely volt, napernyőkkel meg minden, ami kell. Koktélozás mellett döntöttünk, ha jól rémlik long island volt a választás mindkettőnk részéről. Nem spóroltak az összetevőkkel. :P Végig vihogtuk az estét és kibeszéltünk mindenkit, aki arra járt. Ezért is jó a belváros, mert sok a turista, akiken lehet nevetni (nem szép dolog, de témának kiváló). Évi utazgatós nő volt, járt már sok országban és kicsit Angliában is élt. A filmekhez nagyon nem értett, ezért sok utalós poénom besült, de mikor elmagyaráztam azokat, akkor röhögtünk azon, hogy ő mennyire nincs képben a filmekkel. Újabb kör koktélt rendeltünk és közben rendesen ránk esteledett.

A pincérnő gyertyát hozott ki (van valami neve is, de nem emlékszem, ilyen kis kör alakú, lapos izé, amiben ég a kanóc és ha vízbe rakod, akkor lebeg a vízen). Beszélgetés közben elkezdtünk játszani a gyertyával én elvettem, ő meg megpróbálta visszalopni. Aztán mikor annyira védte a kezével, hogy nem volt lehetőségem elvenni (nyilván ilyenkor fizikai erőt nem vetünk be, a gyertya megszerzése finoman kell, hogy történjen), még a figyelmét sem tudtam elterelni másodszorra, elsőre még igen. :P Szóval, fogtam magam és mellettünk lévő asztalról elvettem az ott lévő gyertyát, így nekem is volt egy. Ekkor a harc azért zajlott, hogy valaki mindkettőt birtokolja. Mikor az enyémért nyúlt, én óvatosan megfogtam a kezét és tartottam, hogy ne tudja azt használni. Aztán a másik kezével akarta elvenni a gyertyám, de azt is lefogtam. Fogom mindkét kezét és finoman közelebb húzom magamhoz és megcsókolom.

Nagyon hosszan zajlott a csókcsata, a végén azt vettük észre, hogy mellőlünk beviszik az asztalokat a pincérek és elkezdenek felmosni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy elmegyünk onnan. Éjfél körül lehetett, és másnap mindkettőnknek meló. Az már az elején beszélgetés közben kiderült, hogy első alkalommal nincs szex (picsába). Elkísértem a buszmegállóba, ahol megint csókolóztunk nem törődve azzal, hogy emberek jönnek, mennek körülöttünk. Elég durván belelendültünk, mert már kéjes hangokat is hallatott, és ha rajta múlt volna, vetkőztetni kezd. De nem kenyerem a nyilvános szex, úgyhogy finoman leállítottam. Jeleztem, hogy folytathatjuk nálam, de nem hajlott rá. A busz megérkezett, ő pedig elment.3108487867_a2192ec64b.jpg

Elemezzünk:

A vadászat jól ment. Nem volt rá előre eltervezett forgatókönyv, ott improvizáltam helyben. Az egész a online csevegéssel indult, ahol felkeltettem az érdeklődését azzal, hogy nem hódoltam be neki, nem dicsértem agyon, majd finoman utalgattam rá, hogy a magas piszkafa pasik nem olyan jók. Több poént is építettem erre: A magas férfiak vérnyomása nem a legjobb, ezért a dákójuk sem tud olyan kemény lenni. :D Vagy, hogy a kis ember nagy bottal jár… szóval ilyesmik. Nyilván ezek csak poénok, de a lényeg, hogy megnevettessem és elültessem a fejében a gondolatot, hogy én jó vagyok az ágyban, és hogy velem jobban jár, mint egy magas pasival. :D Élőben a zsákmány becserkészése folytatódott, a gyertyás dolgot ott terveltem ki, mivel láttam az első koktél iszogatása közben, hogy szívesen játszik a szívószállal, a hajával, szóval mindig járt a keze. Mikor kiment a mosdóba és az első gyertya már ott volt, megszabadultam a szívószálaktól, hogy mindenképp a gyertyákkal kelljen játszania. Onnan pedig már úgy alakítottam a játékot, hogy mindenképp megérintsem a kezét.

Másnap már facebookon csevegetünk, de nagyon nehézkesen válaszolt, ami egyértelmű jele annak, hogy baj van. Ha egy nőt nagyon érdekelsz, akkor mindenképpen fog válaszolni. Kiderült, hogy nem tud megbarátkozni azzal, hogy ennyivel alacsonyabb vagyok nála. Előző este még nem zavarta, de a nők szeretnek aludni egyet a dolgokra, ezért kell már az első alkalommal nyomulni, hátha van esély a szexre, mielőtt másnap meggondolja a dolgot. :P

Mindegy, elköszöntünk és ennyi volt.

UPDATE: Akkor most elemezzük ki ezt a randit mai szemmel is. :) Látszik, hogy mikor ez történt még kezdő(bb) voltam. A játék a gyertyákkal, az hogy le kellett fognom a kezét és ezt élvezte, arra utal, hogy nyomulhattam volna erősebben is nála. Ha egy nő nem szereti az ilyesmit, akkor kibújik a játékból és nem hagyja magát "lefogni".

Velem maradt addig, míg bezárt a hely, azaz vonzónak tartott, máskülönben 1-2-3 óra múlva véget vet a találkozónak. Csókolóztunk a buszmegállóban, Ő pedig kéjes hangokat adott. Hát kedves múltbéli ÉN, teljesen hülye voltál. Az a hang, annak a jele, hogy mehet a szex. Persze nem ott. Naná, hogy nemet mondott a meghívásra a lakásomba, hisz az bántaná a lelkiismeretét, hogy igent mond egy férfinak első találkozásnál. A helyes megoldás az lett volna, hogy mikor csókolózás közben halljuk a hangot, ami zöld utat jelent, akkor megfogjuk a csaj kezét és elindulunk. Ha megkérdezi, hogy hova, akkor csak huncut mosollyal annyit kell közölni, hogy oda, ahol folytathatjuk az ismerkedést. 

Ez a nő arra várt, hogy megfogjam és hazavigyem. Ennek megvan a maga pszichológiája is. Ha én nyíltan megkérdezem, hogy feljönne-e hozzám, arra nem mondhat igent, mert egy rendes lány erre mindig nemet mond. De ha én megfogom a kezét és sétálni viszem, ami egész véletlenül a lakásomra vezet, akkor Ő tulajdonképpen nem mondott igent (ugyanakkor, ha nem akar szexelni, akkor simán számon kér, hova megyünk és visszafordul), hanem "az események sodrásában a lakásomra kerültünk". Ő csak sodródott és élvezte az eseményeket. Így, ha másnap meg is bánja a szexet, még mindig nyugodt lehet a lelkiismerete, hogy őt elcsábították. :)

Több ilyen hibát nem követek el. :P

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr938754494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása