Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Renáta az óvónő

2017. március 15. - Ethan Wolf

1976349264-i_heart_kindergarten_teacher_round_sticker-ra167acda23444886b7d16f147f8b8c03_v9waf_8byvr_512.jpg

Az már feltűnt, hogy akik gyerekekkel foglalkoznak, azok a nők perverzebbek, mint a többiek? A legprűdebbek pedig a számokkal foglalkozó nők: könyvelők, számvitelesek, pénzügyesek.

cb7c8e7a9715f76934d79225afb288b3.jpg

Renátát egy sima társkereső oldalon ismertem meg. Ő is óvónő volt (azért "is", mert már volt dolgom óvónővel). Azzal keltettem fel a figyelmét, hogy leszóltam az új frizuráját. Tényleg nem illet az arcához. Fekete haj, barna szemek, és kissé dundi volt, de nem volt molett! Amolyan curvy kategória, szóval épp az én ízléshatárom végén volt, de még épp bejött. Pár jó poénnal oldottam az indulatát, majd dumálni kezdtünk. Ez egy pénteki napon történt és másnap, épp lezárták a fél belvárost valami rendezvény miatt (nem emlékszem, mi volt) és sok kirakodós árus volt az utcákon és programok mindenfelé. Kaptam a lehetőségen és elhívtam, jobb és érdekesebb, mint egy sima kávézós randi.

El is jött és kellemesen telt a délután. Sétálás, fagyizás, programok megnézése, mint valami óriási búcsú. Leültünk egy padra és dumáltunk. Enyhén tereltem a témát a szexualitás felé és szerencsére jól vette a lapot, tetszett neki a téma. Poénból egyre szaftosabb dolgokkal álltam elő, például voltak nem messze tőlünk lovak és lovasbemutató tartottak a gyerekeknek. Mondtam Reninek, hogy mekkora szép farka van a lónak… kis szünet (kivártam a hatást)… mármint a hátsó farka, te kis perverz. :D

Humorral vegyítve bármilyen témát lehet tálalni. Sokat beszélgettünk és eléggé megnyílt, talán túlságosan is. Kiderült, hogy még nem hármasozott, de szeretne, az análban is benne lenne, de még egy kikötözős SM is szóba jöhetne. Tetszett, hogy így megnyílt és hogy mer beszélni ezekről a dolgokról, bár a foglalkozása és a szexuális vágyai olyan kettősséget mutattak, ami furcsa volt. De persze attól még lehet kiváló óvónő, az meg, hogy otthon, hogyan akar szexelni, az már az ő dolga. Szerintem itt lett elrontva ez a dolog, annyira megnyílt (amúgy azt észrevettem, hogy nekem könnyebben és gyorsabban nyílnak meg az emberek, mint másoknak, legyen szó férfiról, vagy nőről. Lehet, hogy előző életemben pap voltam), hogy talán el is szégyellte magát. Amúgy az is lehet, hogy csak ki akarta önteni magából a perverz gondolatait, de esze ágában sincs megvalósítani azokat.

humor.png

A nap végén elköszöntünk és minden jónak tűnt akkor még, de másnap eltűnt, és nem reagált semmilyen megkeresésemre. Nem hiszem, hogy nem érezte jól magát velem. Vagy elszégyellte magát, hogy egy idegennek így kitárulkozott, vagy ő is csak az a típus, amelyikkel tucatszám találkozom. Azaz, csak egy kis társaság kell neki, 1-2 randi, csevegés és azzal az önbizalma fel is van töltve. Sosem tudom meg. A legtöbb ilyen típusú nő, beéri azzal, ha online ápolja az önbizalmát, férfiakkal hiteti el, hogy randizik velük, holott sosem menne el egy találkozóra. De van az a típus, amelyiknek ez kevés, ők érezni akarják, hogy nők és hogy kellenek valakinek annyira, hogy randizni viszi őket! De szexelni nem fognak. Nehéz kiszűrni ezt az energiavámpír fajtát (azok, mert a férfi energiát öl a beszélgetésbe, a randiba és azt reméli, hogy előbb-utóbb szex lesz belőle), de nem lehetetlen.

Tipikusan az történt, hogy túl szép volt, hogy igaz legyen (kibeszélt szexualitás). Ha egy nő túl könnyen nyit a szex témaköre felé, akkor szinte biztos, hogy nem dugod meg. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr5712294129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

claire85 2017.03.15. 19:33:28

Mivel amúgy is anonim a kommentelés.. Hát miért ne...

Nekem érdekes meglátásom van a témával kapcsolatban egyrészt akivel túl jól működik a kémia, és viszonylag hamar egy húron pendülünk.. ez ritka, mert igen én is az ilyen vad- szenvedélyes....típus vagyok és kevésszer nagyon-nagyon jó vkivel. Persze sok mindenen múlik..szóval azokkal a férfiakkal általában szerelmi viszony nem alakul ki..persze az élethelyzetem is épp keszekusza...
De velem annyiszor előfordult, h. eget rengető k****va jó szex után a pasi mégis beújít.. és választ egy kevésbé 'problematikus' és még bevallása szerint sem egy 'szexbajnok' 'barátnőt'..
Valahogy itt elakadok.. mert miért kényelmesebb egy szobanövény típusú. langyos kapcsolatban vegetálni.. de mégis panaszkodnak, h. az nekik még sem. Itt a tapasztalataimból következtetek...
Az meg a másik, nehéz előhozakodni a kissé 'perverzebb, bevállalósabb fantáziával nőként. Főképp olyankor, ha jókislánynak néznek :D

VT 135 2017.03.15. 19:34:20

" vagy ő is csak az a típus, amelyikkel tucatszám találkozom. Azaz, csak egy kis társaság kell neki, 1-2 randi, csevegés és azzal az önbizalma fel is van töltve."
Eggyel több ok arra, h első randin ne fizessen a férfi - nem elég, h az idejét, energiáját, reményeit rabolják az ilyen nők, de ezek után még fizessem is az ő egyoldalú szórakozását?!
Nem mintha egy tea ára földhöz vágna, de tényleg a pofátlanság teteje!

A történetet olvasva, számomra már az is meglepő, h első randin - sőt, mivel netes ismerkedés első találkozása, ezért randi helyett találkozásnak hívnám) szexuális témákról beszélni. Bár erről olvastam már, h nagyon ajánlott, ha sikert is akarunk elérni és nem csak egy kicsit csevejezni. Érdekes ez, mert nekem nem okoz gondot bárkivel, szexuális témákról beszélni, de egy kiszemelt nővel valahogy nem tudnám hogy vezessem be. Gondolom ennek a TRP-gyakorlatlanságból eredő félelem lehet az oka.
Mondjuk az, h ilyen szinten kifejtette a szeuxális bakancslistáját, meg egész furcsának tűnik: vagy nagyon szabados, vagy ő is csak meghibbant valamikor útközben (vagy mindkettő) és nem érzékeli, h ezt, így, ilyen szituban nem adekvát.

De érdekelne a blog női olvasóinak a véleménye erről az első randis szexuális témájú beszélgetésről, meg erről a konkrét esetről is!

Ethan Wolf 2017.03.15. 19:46:10

@claire85: A szexbajnok lányok általában "problémásabb" személyiséggel rendelkeznek, ezért a férfiak családalapításra egy szobanövény (ahogy te hívod) féle nőt választanak, valószínűleg joggal. Egy idő után pedig persze, hogy hiányzik pár éjszakára a szexbajnok csaj is. :D

claire85 2017.03.16. 11:14:05

@Ethan Wolf:

Nem a 'családalapítás' témájára gondoltam. Az valahogy nem hoz lázba.

A szobanövény kategória számomra a következő: nem kérdez, nem kér számon, simulékony, bólogat- minden tetszik neki, akkor találkoztok, amikor te mondod, úgy van ahogy akarod, konfliktushelyzet nincs belőle, viszont fel nem foghatom, h. rövid és (hosszú) távon mi az elképzelés bennük. A szex jó esetben langyos, amilyen a nő is. Nincsenek érzelmi amplitudók... ebben mi az izgalom...szenvedély...érdekesség. És nem a női hiúságom miatt írom ez itt le. Mert általában még jóval lejjebb is sorolom őket ( a pasi is) külsőre is. És mégis.

Majd telnek a hetek, hónapok és valahogy 'visszapattannak.'. De, hogy akkor már tehet bármit, csinálhat mindent. Leírtam. Mondjuk 1-2 eset ilyen, de történetesen pont azok akik lelkileg is érintenek.

Tényleg szerinted az 2. körös 'újrakezdés működhet?
Te csináltál már ilyet?

varosilany 2017.03.16. 11:48:30

@Ethan Wolf: a szexbajnok lányok mitől problémásabbak? erre kíváncsi lennék :) teljesen őszintén te hogy látod általánosságba? :)

Ethan Wolf 2017.03.16. 18:11:55

@claire85: Nem próbáltam még második körös újrakezdést, nem hiszek benne (most komoly kapcsolatról beszélünk). Egy kapcsolat nem egy ok miatt meg tönkre, az általában csak hab a tortán. Az emberek pedig azt hiszik, hogy ha azt az egy hibát javítják, minden rendben lesz, ezért hisznek a második körben. De a többi probléma attól még ott marad és előbb utóbb megint felszínre kerülnek.

Ethan Wolf 2017.03.16. 18:17:53

@varosilany: Ez most lehet, hogy fájni fog. Amelyik csaj jó az ágyban az sok pasival volt. Tévhit, hogy olyan über sokat lehet tanulni pár pasitól, meg hogy valamelyik csaj született lepedőakrobata. Hogy jó legyen, ahhoz sok és változatos szex kell, sok férfival. Innentől pedig lehet logikázni. Ha egy nő sok pasival volt, akkor nehezebben tudja magát tartóztatni egy normális kapcsolatban, nehezebben fog kötődni, esélyes, hogy előbb utóbb félrelép. Ezért nem fogják a férfiak ezt a típust komolyabban venni. És akkor mehet az okfejtés tovább. Mi vesz rá egy nőt, hogy sok férfival feküdjön le? Hisz őt nem hajtja ugyanaz az alapprogram (gének továbbörökítése minél több nősténnyel)? Valószínűleg azért, mert valami van a személyiségében, ami nem úgy működik, mint a többi nőben.

Nem azt mondom ezzel, hogy amelyik nő jó az ágyban, az egyben egy ribanc is lenne, akinek megtört a személyisége. Csak nagy általánosságban beszélek. Akikkel eddig voltam és nagyon jók voltak az ágyban, azok közül egyik sem az az átlagosan normális típus volt. Valami kis zakkantság volt bennük.

claire85 2017.03.16. 18:28:28

@Ethan Wolf:

Ez megcáfolandó. Hatalmas általánosítás, meg kasztosítás... amelyik nő jó az ágyban.... az valóban kurvoid és szabados erkölcsű lenne? ..
Én nem mindenkivel működöm jól az ágyban..akivel viszont jól--azzal kimagaslóan jól.
Pedig nem voltam annyira sok férfival...persze egy-két dolgot én is tanultam.
De például van amit nem lehet. Mert a szenvedélyesség vele született, ahogy a vérmérséklet is személyiségből fakadó. És a jó szex, szerintem nem kizárólag a technikákon múlik. vagy?

claire85 2017.03.16. 18:29:25

@claire85:
..amit kihagytam a csábítást is lehet tanulgatni, de igazából akkor működik ha ösztönösen jön.

VT 135 2017.03.16. 20:03:34

@Ethan Wolf: Szerintem viszont ez csak az EGYIK ok, amit leírtál, amiért egy nő jó lehet az ágyban.
Lehet úgy is, hogy kevéssel volt. Viszont nyitott az újdonságra, hajlandó utánaolvasni a dolgoknak, van bátorsága kísérletezni, nem nyomja el magában a nőiségét, nincsenek értelmetlen szégyenlősségei, vágyik arra, hogy a partnerével közösen fedezzék fel mindazt, amit a szexualitás nyújtani tud.
Kétlem, hogy azok a házasságok, amelyekbe az adott nő kevés korábbi férfipartnerrel való tapasztalattal szált be, mind unalmas, fantáziátlan, szenvedélymentes közösülések színterei. Hogy mégis sok azzá válik, az egy másik történet, amely nem a korábbi szexuális tapasztalatokról szól, hanem az egyik, vagy mindkét fél későbbi hozzáállásáról.

VT 135 2017.03.16. 20:20:27

@Ethan Wolf: Egyébként az is kontekxtusfüggő, h mindig baj-e, ha egy nő sok férfival feküdt már le. Általánosságban én is azt mondanám, h igen - és nem a fizikai ok miatt, hanem azért, mert az ilyen nőnél lelkileg valami nagyon elállítódott és ez nem túl bíztató esélyt vetít a vele való komolyabb kapcsolat lehetőségére.
Ugyanakkor lehet, h a sok partner az rövid idő alatt történt, mert az adott nő lelkileg olyan szinten volt valamiért lent, h erre volt szüksége. Nekem volt olyan komoly kapcsolatom, ahol a csajszi kiemelkedően nagy élményt nyújtott az ágyban. Ő 20 körüli számot vallott be. Nem volt egy top alakja (bár sokat tornázott), de nem volt egy löttyedő dagadék sem. Azzal indokolta ezt a számot, h volt egy időszak, amikor nagyon lent volt és ez kellett az önbizalma helyreállításához. Azon nyilván lehet vitatkozni, h vajon nőként ez mennyire célravezető megoldás, de ettől ő ezt tette és ez már megtörtént. Engem nem zavart önmagában ez a tény, mert nincsenek ilyen jellegű, beakadt "büszkeségeim". Aztán később szétmentünk, pár évvel később megházasodott, 2 gyermek anyukája, úgyhogy ilyen is van.
Ugyanakkor az érem másik oldala, h én is olvastam valahol azt a kutatást, ami azt állapította meg, h minél több partnere volt az adott nőnek, annál kisebb volt az esélye, h megmarad egy kapcsolatban.

Ethan Wolf 2017.03.16. 21:15:30

claire85:
"kivel viszont jól--azzal kimagaslóan jól. " Kérdés, hogy számukra is kimagaslóan jó volt-e, vagy csak te érzed annak.
"szenvedélyesség vele született" Ebből arra következtetek, hogy nem feltétlen jelenti ugyanazt a jó szex egy férfinek és egy nőnek. A szenvedélyesség nem alapfeltétele a brutál jó szexnél egy férfi számára.

VT 135:
"Ő 20 körüli számot vallott be", "olt egy időszak, amikor nagyon lent volt és ez kellett az önbizalma helyreállításához"
Ezzel épp alátámasztod, amit írtam. :) Ha neki, közel húsz pasi kellett, hogy helyrerakja az önbizalmát, ott valami defekt van. Átlagos nő elszabadul és lefekszik 2-3-4 pasival, hogy rendbe hozza az EGO-ját, de nem hússzal. Ráadásul ha akkor lent volt, mi lesz, ha megint lent lesz? Megint ledarál 20 pasit?

Kivételek persze vannak, de hány nő próbálta már igazolni a nagy számait maga előtt és előttem is. Azért többségében ott van valami bibi.

De mielőtt azt hinné valaki, hogy bajom van a "rutinos" nőkkel, épp hogy velük a legjobb kavarni. :D Egy nyitott kapcsolatot kipróbálnék egy ilyen nővel. :)

claire85 2017.03.16. 21:21:56

@Ethan Wolf: Igen. Az volt. Neki(k) is. ;)

claire85 2017.03.16. 21:22:57

Ha már témánál vagyunk.

Na, mert neked milyen a jó szex, mert elvileg te is rutinos vagy? Mesélj!

Ethan Wolf 2017.03.16. 22:14:06

@claire85: A jó szex mocskos. Ezt már nálam okosabbak is megmondták és ebben benne van minden. :)
Nem akarok túl vulgáris lenni (pedig az vagyok), de a jó szexet csak úgy lehetne leírni. A többi csak mese.

Más, mikor az ember szerelmes (azaz durva hormonok hatása alatt áll), olyankor jó szex lehet egy szenvedélyes szeretkezés is a kiszemelttel. :P

claire85 2017.03.16. 22:41:51

@Ethan Wolf:

:D hahaha a szenvedélyesség és mocskosság nem zárhatja ki egymást. ;)
De csak azért érdekelt, mert mindenkinél máshol húzódik a mocskosság határa... de jó is az.... főleg ha magas libidóval párosul. ;)

Meg azért, mert egyből általánosítottál, aki 'rutinos' az mindjárt félre is kefél.. Pedig rohadtul nem, ha kielégítő a kapcsolata. ( nem az önbizalma )

VT 135 2017.03.17. 00:38:52

@Ethan Wolf: Lehet, h ő akkor egy kivétel volt. Hidd el, leírtam volna, ha defektes lett volna. Szóval ne akarjad nálam jobban tudni, voltam annyi időt együtt vele, h kiderült volna a dolog.

varosilany 2017.03.17. 13:14:40

@Ethan Wolf: nyilvan nem tudok magamrol nyilatkozni...de meg nem jelenti azt valaki sok pasival volt..ha sok pasival volt valaki az se jelenti azt valaki jo az agyban..ismerek olyat aki rengeteg pasival volt koztuk par ismerosommel is es konkretan egy faronk a csaj..aki eszmeletlen fiatal...elfekszik es neki eleg annyi hogy jol nez ki a tobbit tegye a pasi...szoval ez ismet egy altalanositas. Nyilvan magamrol nem mondok semmit mert ezt en nem mondhatom meg magamrol milyen vagyok...de en teljesen odafigyelek a masikra es szeretem en is a mocskosat is...de akivel voltam nem hitte el hogy annyira keves pasival voltam..szerintem ez hozzaallas kerdese is...ugyanez forditva..ha egy pasi onzo akkor mar nem jo az agyba...vagy elfekszik es varja hogy mindent te csinalj az sem..az mar lephet is le ;) en azt mondom lehet par pasitol is tanulni ha a pasi jo...en voltam monoton kapcsolatban onnan semmit nem lehet sooot mar azt hittem magamrol utalom a szexet...azt mondjak csak meg kell talalni a megfelelo partnert es a no is maskepp all a dolgokhoz..

whoamiohmy 2017.03.17. 17:22:18

Az jogos, hogy akinek sok szexuális partnere volt, az nagyobb eséllyel lép félre illetve válik el. A kozhiedelmekkel ellentétben ez a férfiakra meg hatvanyozottabban igaz, mint a nőkre. Ha valakinek könnyen megy a szex, az nagyobb eséllyel lép ki a kapcsolatból, hiszen úgyis lesz másik.

Ami a két nem közt különböző, hogy míg a férfiaknak kőkeményen meg kell dolgozniuk a szexért, addig egy nőnek soha nem gond szexet kapni. Egy komolyabb kapcsolat már lehet problémás, de pusztán szexet egy nő bármikor kap. És nem csak huszonévesen, egy 40-es vagy akár 50-és nőnek sem gond szexpartnert találni, csakhogy ilyenkor egyrészt a nők libidoja már gyakorlatilag nulla, másrészt az igényeik viszont teljesen mások: a szex helyett hosszú távú kapcsolatot és biztonságot keresnek - szex hiányában viszont ezt már nehéz megtalálni.

Krisz101 2017.03.18. 03:16:13

jaj vazzeg Wolf amikor kezdted mondani hogy kezdte mesélni hogy... már 2 mondat után tudtam hogy baj lesz... Hogy ez megint egy olyan post... de hát neked nem kell mondanom ezt. ez is csak ugyanaz az effekt amikor szórakozóhelyen csókolózik elsőre a csaj akkor abból szex úgysem lesz. vagyis ritkán.

annyira durva mai szemmel látni az elméletet és emlékezni hogy a 2000-es évek elején mennyi ilyen helyzetben voltam... de basszus, akkor még meg lehetett úszni ezt!!! Akkor még ez elment - szó szerint.

gondolkodtam ezen hogy én vagyok e a hülye de nem akkor tényleg másképp volt!

am a lofarkas duma jó volt :-D

Ethan Wolf 2017.03.19. 07:00:45

@Krisz101: "megint egy olyan post."
Sok ilyen történt, és ha már írok a randikról, akkor úgy illik, hogy "mindről" és nem csak azokról, amelyek érdekesek.

Igyekszem úgy posztolni, hogy váltogassák egymást az érdekesebb és a hagyományosabb randik, de a valóságban ez úgy néz ki, hogy minden 10-15.-ik tök egyforma randira jut egy igazán érdekes.

2017.03.25. 21:32:01

@Ethan Wolf: A nyitott kapcsolattól mindenki (inkább ffiak) azt várják, hogy jobb lesz, mint a monogám. A valóságban meg inkább a problémák hatványozottan jönnek. Teljesen kizárt, hogy minden szereplő ugyanabban a lelki és személyiségi érettségi szinten legyen. Aztán ha meg is van egy egy pillanatra az egyensúly, akkor pár hét vagy hónap múlva biztos hogy borul valami. Meg aztán ott a kötődés, ami nem csak személyhez, hanem élményhez is társulhat.

Ethan Wolf 2017.03.26. 20:20:50

@Kulics: Én olyan működő nyitott kapcsolatot ismerek a közvetlen közelemből, ahol csak testi a nyitottság. Azaz érzelmileg és minden téren együtt vannak, de mindketten szexelhetnek mással, de az csak szex lehet. Sosem mehetnek "félre" ugyanazzal, nehogy kötődés is kialakuljon.

claire85 2017.03.26. 23:35:03

@Ethan Wolf: Érdekes....

és ki ellenőrzi?

:D

Mik a különbségek kötődés és érzelmek között?

2017.03.27. 10:05:04

@Ethan Wolf: igen, ilyen szabályokat fel lehet állítani, de elmondanám neked, hogy amikor összeházasodnak az emberek, akkor sokat a templomban ígérik meg egymásnak az örök hűséget. És ugyebár tudjuk mennyit érnek ezek a fogadkozások.
Amúgy ha ezt az érzelem mentességet sikerül betartaniuk, akkor jól csinálják. Egy darabig ez is működhet és tényleg színesíti az életüket.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.08.27. 18:11:17

@Ethan Wolf: „Egy nyitott kapcsolatot kipróbálnék egy ilyen nővel. :) ”

És annak mi lenne az értelme? Bár gondolom inkább szexkapcsolatot akartál írni :)
süti beállítások módosítása