Egyik távolabbi kolleganőmmel kezdtem el levelezni, eleinte céges ügyben, de mivel kacérkodott és flörtölt velem, ezért felvettem a kesztyűt. :P Gyorsan átmentünk Facebook-ra és ott beszélgettünk tovább. Rövidesen telefonon is beszéltünk, az e-mail aláírásainkból tudtuk a másik számát, de azok céges telefonok, úgyhogy inkább megadtuk egymásnak a privát telefonszámainkat. Tudom, hogy ezerszer megírtam, hogy nem szerencsés munkahelyről ismerkedni, és mégis...magam is állandóan beleesek ebbe a csapdába.
Diáról volt sok kép, de javarészt profilképek voltak. Nagyon, nagyon szép arca volt, zöld szemek, vörös haj. Rövid időn belül megbeszéltünk egy randit. Sétálni akart, mert nem szeret sokáig egy helyben maradni. Hetente négyszer jár futni, kétszer végez súlyzós edzést, és majdnem minden futóversenyen részt vesz, ami amatőröknek van kiírva.
A belvárosban találkoztunk, mindketten kabátban, mivel tél volt és hideg. Olyasmi kabát volt rajta, ami térdig ért és olyan vastag volt, hogy nehezen megállapítható az alatta rejlő test nagysága. Mondjuk gyanús lehetett volna, hogy miért vesz fel ilyet, de aznap tényleg nagyon hideg volt. Megkezdtük közel két órás sétánkat a belvárosban. Hozzáteszem, mai fejjel már azonnal kiszúrom, kinek milyen a valós alakja. De akkoriban ez még nehezen ment. Valamint, a fentebb írt dolgok miatt (sport, futás), meg sem fordult a fejemben, hogy nincs jó alakja.
A séta alatt majdnem végig ő beszélt, alig bírtam hozzászólni a témákhoz. Picit zavarban lehetett. Nem randizott régóta, nagyon nem volt rá ideje. Ha épp nem dolgozik, akkor edz, vagy hazautazik a szüleihez. Akkoriban épp autót tervezett vásárolni, és hogy majd behozatja, a nem tudom kivel külföldről, a nem tudom milyen BMW-t (BMW-s csaj, ajjaj). A találkozó végén beültünk mégis valahova, egy forró teára. Ekkora már besötétedett. Mikor beültünk, levette a kabátot és akkor láttam, hogy nagyon vastag pulcsi van rajta. Már gyanakodtam, de ez az a fajta pulcsi, amiben egyformán nagynak tűnik minden nő (még egyszer mondom, azokban a napokban tényleg nagyon hideg volt a fővárosban, én is több rétegben öltöztem fel). De volt valami fura érzésem, de ekkor még nem tudtam, mi. A randi végére sikerült nekem is beszélnem, de csak úgy, hogy közbevágtam és próbáltam átvenni a beszélgetés irányítását, amit persze nem akart hagyni.
Másnap, mikor beszéltem vele, azt vetette fel, hogy úgy érezte, hogy a randi csak azért nem bukott el, mert ő a felszínen tartotta a beszéddel. Mondtam neki, hogy azért kellett a felszínen tartania, mert nem hagyott szóhoz jutni. :P Soha nem szabad egy nőnek felróni, ha sokat beszél, abból nem lehet jól kijönni. Most már tudom. Azonban felvetette, hogy a következő héten esetleg lehetne egy másik randi is. Belementem. Közben az egyik kolléganője, aki egyben a barátnője is, akivel történetesen jóban vagyok, megkeresett és elmondta, hogy bejövök Diának, szerinte sármos pasi vagyok. Ennek nagyon örültem, az ember ritkán kap „belsős” infót arról, hogy hogy áll játszma. :)
A következő randiig kicsit jobban belemásztam a facebook oldalába. Vannak azok az emberek, akik feltöltenek ezernyi képet és némelyik nem is foglalkozik azzal, hogy mappákba rendezze őket. Dia is ilyen volt, ezért csak a profil képeit nézegettem régebben. De ezúttal megnéztem az összes olyat, amin szerepel. Beállított képek, fekete felső, pózolások, majdnem nem találtam semmi használhatót, mígnem elértem azokhoz a képekhez, amelyeken futott. Imádott futni és részt vett nagyon sok futóversenyen is. Ekkor láttam meg valójában. Nem volt vastag pulcsi, vastag kabát, beállások meg a többi bűbáj. Nagyon nem volt jó alakja. Nem mondanám, hogy kövér, de volt rajta sok kiló plusz és előnytelenül elosztva. Ha valaki kövér, de a többlet egyenletesen oszlik el rajta, az még akár szexi is lehet, de a többségen egyenletlen az eloszlás.
Dia combja irdatlan vastag volt, míg a vádlija csőszerű. A csípője és felkarja is nagyon rossz alakú volt, míg a többi testrésze nem. Az összkép nagyon nem stimmelt. Éreztem, hogy nincs felé semmilyen testi vonzalmam, úgyhogy kis gondolkodás után lemondtam a következő randit. Többet nem kerestem privát ügyben, de a munkakapcsolat megmaradt. Két hónappal később közzétette, hogy párkapcsolatba kezdett valami csávóval. Hajrá. :)
Két évvel később egy hatalmas, céges "csapatépítő/ünnepeljük magunkat" meetingen találkoztunk újra. Lehetett vinni párt is, hozta a csávóját, akivel már össze is költöztek azóta. Nem is volt semmi gond, ment a jópofizás, de mikor a srác nem volt jelen, Dia elég erőteljesen nyomult rám. Hozzám ért, a hangja magasabb volt, mikor hozzám szólt, szemkontakt ezerrel és folyamatosan beszélgetni akart velem. Nem tudom, mi történt ennyire nem volt nyomulós a randinkon. Aztán elgondolkodtam, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy engem időközben előléptettek? Csak nem… vagy de? :D
Update: Mostanra már gyereket vár a sráctól, de ha alkalma nyílik, minden csip-csup ügy miatt felhív és annyit beszél, hogy alig bírom lerakni…
Mi a tanulság? Ha télen ismerkedsz, akkor mindenképp üljetek be valahová, ahol sok fény van, hogy lásd a csaj alakját. Fontos: Ha nem vagy biztos benne (az öltözéke miatt), hogy milyen alakja van, akkor gondolj erre: nem véletlenül rejtegeti. Oké, nem nagy bölcsesség, nem találtam fel a spanyolviaszt, de na... :D